Nagy Bandó András: Sínen vagyunk

SÍNEN VAGYUNK  (Vasárnapi Hírek 2001-03-04)

Rögtön megvallom: villamosvásárlásban rossz vagyok.
  Amihez némileg konyítok: mindennapi kenyerünk, húsok (leszámítva a
kergemarhakóros és a száj- és körömfájós marhahúst, azzal engem is be lehetne
csapni), halálpontosan ki tudom választani akárhány különféle doboz közül, hogy
melyik a tartós tej, akár fogadást is merek kötni arra, hogy melyik rakás
szeletelt felvágott közé van sumákul bedugva a vég. Aztán jó vagyok még
farhátban (tuti, hogy mindegyikről hiányzik az a kis darab, amit a combhoz
vágva passzolnak el nekünk), s pontosan tudom, mindegyik farhát alá ravaszul
behajtották azokat a hájas bőrdarabokat, melyektől később a kutya
telefröccsenti Budapest járdáit. Halálpontosan kiválasztom akár száz szál rózsa
közül is azt, amelyik legalább az otthoni vázáig nem konyul le, s pontosan
tudom, melyik az a szegfű, amit - épp a színe miatt - papírba kell
csomagoltatni, nehogy balra tolódással vádoljanak meg a sarki gyümölcsösnél,
amikor narancsot veszek.
  Szóval vannak olyan területek, olyan üzletek és portékák, melyekkel nem lehet
átvágni, de - és ebben biztos vagyok - villamossal meg tudnának szívatni.
Ugyanis - bármennyire is szeretek vásárolni - ránézésre nem tudnám megmondani,
hogy melyik a jobb villamos, s ebből következően melyik a jobb üzlet. Nekem
egyszerűen az a jó villamos, amelyikre fölférek, s le is tudok ülni. Már az se
túl jó, amelyiken csak állva utazhatok, az meg pláne, amelyik dugig van, s hol
egy zsebest kell letépnem magamról, hol egy hátulról hozzám súrlódó férfinak
látszó férfit. Ja, és még egy: azt a villamost szeretem, amelyik gyorsan jön,
tiszta és csilingel. (Régen azt a villamost szerettem, amelyiken kalauz is
volt, s nem egy lyukasztót átvágva kellett blicceltem.)
  Ennyi önismereti vizsgálódás után biztos lehetek benne, hogy engem nem fognak
megkérdezni, megvegyék-e Budapest számára a Hannoverben utcára tett
villamosokat. Most sem azért ragadtam tollat, hogy bármelyik okoskodó) felet
eltérítsem a határozott elképzelésétől, egyszerűen úgy éreztem, válaszolnom
kell Vajda Pál főpolgármester-helyettesnek, aki szerint meg kell kérdezni a
budapestieket, mit szeretnének: koalíciót vagy villamost? (Igaz, nem vagyok
budapesti, s csak ritkán utazom villamossal, de hátha adok némi támpontot a
fővárosiaknak.)
  Nos, amondó vagyok, hogy nem kell villamos!
  Koalició kell!
  Már látom magam előtt, amint reggelente, amikor még épp csak pirkad, egy szép
sárga koalíció kiáll a garázsból, s lassan gyorsulva elindul a síneken, bele a
még éppen csak ébredező városba, itt-ott zötykölődve, néha csilingelve, ahogy
az első villamos szokott elindulni felénk.
  A megállókban már ott állnak az álmosan maguk elé bámuló emberek, kezükben
reklámszatyrokba csomagolt uzsonnával, s amikor a megállóhoz ér a szép sárga
(oldalán reklámokkal teleragasztott) koalíció, akkor még egyet szívnak a
cigarettájukba, ledobják a járdára, közvetlenül a tegnapi, tegnapelőtti, meg a
kőkorszakból ott maradt, megkövült kutyaszar mellé, nem tapossák szét, ott
füstölög még pár percig, s beülnek a koalícióba. Akik állva maradnak,
megfogóznak a koalíció fogantyúiba, s közömbösen bámulnak ki a poros, szeméttel
teli, lassan éledező utcákra. Itt-ott ébredező hajléktalanokat látnak, odébb
helyüket elfoglaló koldusokat, a közlekedési lámpáknál néhány Fedél nélkül-t
árusító, fázósan toporgó embert, persze épp csak egy villanás, a koalíció
tovább robog. Aztán újabb megálló, a koalíció megáll, fel- és leszállnak az
utasok, a vezető bemondja, hogy az ajtók zárulnak, s a koalíció megy tovább.
  A koalíció, mely reggel még kisuvikszolva állt ki a garázsból, szép lassan
megtelik csikkel, elszórt jegyekkel, cigarettásdobozzal, s egyéb apró
szeméttel, de ez mit sem változtat a tényen: menni kell, mert a fővárosiak ott
állnak minden megállóban, menni akarnak, haladni, dolguk van, s nekik olyan
mindegy, hogy villamos viszi őket a célig, postakocsi, tank, fiáker,
kutyavontatású szán, repülő varázsszőnyeg, V-Moto-Rock, sajka, Rolling Stones,
kétéltű harci jármű; ember tolta taliga, kétkerekű kordé, netán kiosztanak
számukra egy-egy gördeszkát, a lényeg, hogy eljuthassanak a dolgukra. Az utasok
azt is tudják, hogy a koalíció csak egy meghatározott ideig lesz sínen, aztán
megint lehet dönteni, hogy ez maradjon, vagy lecseréljék villamosra.
  A koalíció persze kis döccenőkkel gurul, s csak az áramszedőkből tudható,
hogy van némi feszültség. És éjjel, amikor leszállnak az utolsó utasok, s a
koalíció megindul a remiz felé, elégedetten néznek utána: szép! Mutatós! És
milyen jól megy! Ez igen! Jól bevásároltunk!...

Nagy Bandó András