Nagy Bandó András: Sínen vagyunk

SÍNEN VAGYUNK  (Vasárnapi Hírek 2001-03-04)

Rögtön megvallom: villamosvásárlásban rossz vagyok.
  Amihez némileg konyítok: mindennapi kenyerünk, húsok (leszámítva a kergemarhakóros és a száj- és körömfájós marhahúst, azzal engem is be lehetne csapni),

halálpontosan ki tudom választani akárhány különféle doboz közül, hogy melyik a tartós tej, akár fogadást is merek kötni arra, hogy melyik rakás szeletelt felvágott közé van sumákul bedugva a vég.

Aztán jó vagyok még farhátban (tuti, hogy mindegyikről hiányzik az a kis darab, amit a combhoz vágva passzolnak el nekünk), s pontosan tudom, mindegyik farhát alá ravaszul behajtották azokat a hájas bőrdarabokat, melyektől később a kutya telefröccsenti Budapest járdáit.

Halálpontosan kiválasztom akár száz szál rózsa közül is azt, amelyik legalább az otthoni vázáig nem konyul le,
s pontosan tudom, melyik az a szegfű, amit - épp a színe miatt - papírba kell csomagoltatni, nehogy balra tolódással vádoljanak meg a sarki gyümölcsösnél, amikor narancsot veszek.

Szóval vannak olyan területek, olyan üzletek és portékák, melyekkel nem lehet átvágni, de - és ebben biztos vagyok - villamossal meg tudnának szívatni.

Ugyanis - bármennyire is szeretek vásárolni - ránézésre nem tudnám megmondani, hogy melyik a jobb villamos, s ebből következően melyik a jobb üzlet.

Nekem egyszerűen az a jó villamos, amelyikre fölférek, s le is tudok ülni. Már az se túl jó, amelyiken csak állva utazhatok, az meg pláne, amelyik dugig van,
s hol egy zsebest kell letépnem magamról,
hol egy hátulról hozzám súrlódó férfinak látszó férfit.

Ja, és még egy: azt a villamost szeretem, amelyik gyorsan jön, tiszta és csilingel. (Régen azt a villamost szerettem, amelyiken kalauz is volt, s nem egy lyukasztót átvágva kellett blicceltem.)

Ennyi önismereti vizsgálódás után biztos lehetek benne, hogy engem nem fognak megkérdezni, megvegyék-e Budapest számára a Hannoverben utcára tett villamosokat.

Most sem azért ragadtam tollat, hogy bármelyik okoskodó) felet eltérítsem a határozott elképzelésétől, egyszerűen úgy éreztem, válaszolnom kell Vajda Pál főpolgármester-helyettesnek, aki szerint meg kell kérdezni a budapestieket, mit szeretnének: koalíciót vagy villamost?

(Igaz, nem vagyok budapesti, s csak ritkán utazom villamossal, de hátha adok némi támpontot a fővárosiaknak.)
  Nos, amondó vagyok, hogy nem kell villamos!
  Koalició kell!

Már látom magam előtt, amint reggelente, amikor még épp csak pirkad, egy szép sárga koalíció kiáll a garázsból, s lassan gyorsulva elindul a síneken, bele a még éppen csak ébredező városba, itt-ott zötykölődve, néha csilingelve, ahogy az első villamos szokott elindulni felénk.

A megállókban már ott állnak az álmosan maguk elé bámuló emberek, kezükben reklámszatyrokba csomagolt uzsonnával,

s amikor a megállóhoz ér a szép sárga (oldalán reklámokkal teleragasztott) koalíció, akkor még egyet szívnak a cigarettájukba, ledobják a járdára, közvetlenül a tegnapi, tegnapelőtti, meg a kőkorszakból ott maradt, megkövült kutyaszar mellé, nem tapossák szét, ott füstölög még pár percig, s beülnek a koalícióba.

Akik állva maradnak, megfogóznak a koalíció fogantyúiba, s közömbösen bámulnak ki a poros, szeméttel teli, lassan éledező utcákra.

Itt-ott ébredező hajléktalanokat látnak, odébb helyüket elfoglaló koldusokat, a közlekedési lámpáknál néhány Fedél nélkül-t árusító, fázósan toporgó embert, persze épp csak egy villanás, a koalíció tovább robog.

Aztán újabb megálló, a koalíció megáll, fel- és leszállnak az utasok, a vezető bemondja, hogy az ajtók zárulnak, s a koalíció megy tovább.

A koalíció, mely reggel még kisuvikszolva állt ki a garázsból, szép lassan megtelik csikkel, elszórt jegyekkel, cigarettásdobozzal, s egyéb apró szeméttel,

de ez mit sem változtat a tényen: menni kell, mert a fővárosiak ott állnak minden megállóban, menni akarnak, haladni, dolguk van,

s nekik olyan mindegy, hogy villamos viszi őket a célig, postakocsi, tank, fiáker, kutyavontatású szán, repülő varázsszőnyeg, V-Moto-Rock, sajka, Rolling Stones, kétéltű harci jármű; ember tolta taliga, kétkerekű kordé, netán kiosztanak számukra egy-egy gördeszkát, a lényeg, hogy eljuthassanak a dolgukra.

Az utasok azt is tudják, hogy a koalíció csak egy meghatározott ideig lesz sínen, aztán megint lehet dönteni, hogy ez maradjon, vagy lecseréljék villamosra.

A koalíció persze kis döccenőkkel gurul, s csak az áramszedőkből tudható, hogy van némi feszültség. És éjjel, amikor leszállnak az utolsó utasok, s a koalíció megindul a remiz felé, elégedetten néznek utána: szép! Mutatós! És milyen jól megy! Ez igen! Jól bevásároltunk!...

Nagy Bandó András