A professzor reggeltől késő estig ül a dolgozószobájában, és ír, mint azelőtt. Irigykedik, hogy az “öreg keszegnek" milyen szerencséje volt.

Egy szimpla sekrestyés gyereke, tandíjmentes szeminarista, egyetemi ösztöndíjas, majd tudományos rangot, tanszéket szerzett magának, méltóságos úr, szenátor veje, huszonöt esztendeig könyveket írt, előadásokat tart.

Nem is ért a művészethez, s teremtett lélek sem tudja ennyi idő után, ki az a Szerebrjakov. Mégis úgy jár-kel köztük, mint egy félisten.

Mindez még semmi, mert a nőknél is sikere van. Ványa bácsi húga is odaadóan szerette, az anyósa is, s most a fiatal, gyönyörű második felesége: Jelena Andrejevna.

Nem tudja elfogadni, hogy ez az ifjú asszony e mellett az öregember mellett feláldozza fiatalságát, ő ezt érzi erkölcstelennek.

Tyelegin itt kapcsolódik be a beszélgetésbe, nem ért egyet Ványával, elítéli, ha valaki megcsalja a házastársát.

Panaszosan idézi fel, hogy a felesége az esküvő utáni napon szökött meg tőle az imádottjával.

Tisztában van vele, hogy az ő külseje nem igazán ideális, megbocsátott a feleségének, s ő mindmáig hűséges a volt feleségéhez, segíti, még a vagyonát is odaadta a gyerekek nevelésére, akiket az imádottjának szült.

Jelena és Szonya jönnek, Asztrov szemrehányóan jegyzi meg, hogy Jelena a férjéhez jött, mert azt mondták neki, hogy milyen nagy beteg, ahhoz képest most nem úgy tűnik.

Szonya engesztelésül meghívja ebédre az orvost. Jelena eltéveszti Tyelegin keresztnevét, amit az nagyon a szívére vesz.




Leave a Reply.