Kuligin alig várja, hogy elmenjenek a katonák, mert holnaptól minden a régi lesz.
Nagyon rajong a feleségéért, s azon mereng, hogy az emberek sorsa milyen különböző. Ő elégedett a magáéval és boldog.

Mása azon gondolkodik el, hogy aki részletekben kapja a szerencséjét, aztán elveszti, fokozatosan eldurvul, mint ő és testvére, Andrej is. Mindenki szomorú, el fog árvulni a ház, immár csak Andrej és családja marad.

Tuzenbach furcsán búcsúzkodik Irinától, a városba siet.
Öt éve szereti a lányt, holnap együtt fognak elutazni,
csak az a baj, hogy Irina nem szereti.
Irina megnyugtatja, hogy hűséges felesége lesz, habár
nem szerelmes belé, de még sohasem volt szerelmes,
csak álmodozott róla. A báró elköszön.

Andrej is az elfecsérelt évekről beszél, amikor fiatal volt, nagyon bízott a jövőben, s aztán alig kezdtek élni, máris unalmasak, szürkék, érdektelenek, lusták lettek, mint a város, ahol élnek.

Az emberek csak esznek, isznak, alusznak, aztán meghalnak, aztán mások születnek, akik, hogy meg ne haljanak az unalomtól, újra esznek, isznak alszanak, a feleségek megcsalják a férjüket, a férjek meg hazudnak, úgy tesznek, mintha semmit sem látnának, s ez a romlott levegő megrontja a gyerekeket is.

Ferapont ott lábatlankodik megint az iratokkal, amiket Andrejnek alá kell írnia. Andrej egyedül csak a jövőben hisz. Natasa leinti, hogy ne hangoskodjon, mert felébreszti a kisebbik gyereket.




Leave a Reply.