Irina boldog, ma van a névnapja, s ráadásul az idő is gyönyörű: “Mikor ma felébredtem, felkeltem és megmosdottam, egyszerre úgy tetszett, minden olyan világos ezen a világon, és tudom, hogyan kell élni. (...) Az embernek fáradnia kell, dolgoznia kell, arca verejtékével, akárki is az, és csak ebben van az élet értelme és célja, az ember boldogsága és gyönyörűsége.

Milyen szép az élete a munkásnak, aki virradatkor felkel, és az úton követ tör, vagy a pásztornak, vagy a tanárnak, aki gyerekeket tanít, vagy a mozdonyvezetőnek a vasúton..."
 
Azután Olga hozzáteszi, Irina mindig hétkor kel, de kilencig
még ágyban marad, s valamiről komoly arccal elmélkedik.
Irina büszkén mondja, hogy ő már húsz éves.
 
Tuzenbach átveszi Irina lelkesedését. Huszonöt év múlva mindenkinek dolgoznia kell. Szoljonij epés megjegyzést tesz, hogy Tuzebach már nem is lesz az élők sorában annyi idő múlva.

Csebutikin elszalad, hogy ajándékot hozzon a legifjabb nővérnek.

Ekkor jelenik meg Versinyin tisztelgő látogatásra,
s hamarosan kiderül, hogy ő is moszkvai, mint a lányok,
sőt ismerik is egymást abból az időből.

Felidézik a Baszmannaja utcát, ahol laktak, s Másának eszébe jut, hogy annak idején úgy hívták a férfit, hogy a “szerelmes őrnagy", de azóta megöregedett.

A moszkvai emlékek után Versinyin elfilozofál azon,
hogy Moszkvában már senki sem emlékszik rájuk, s a jövő szemében milyen nevetséges vagy értelmetlen lesz az ő életük.




Leave a Reply.