Második felvonás
Andrej és Natasa összeházasodtak, van egy kisfiuk, Bobik,
aki miatt a feleség nagyon aggódik, ugyanis nagyon hideg a szobájuk, s arra kéri férjét, hogy Irina szobájába költöztessék át a gyereket, mivel az száraz és napos.

Versinyin és Olga beszélgetnek. Az asszony elmeséli, hogy amikor feleségül ment Kuliginhez, akkor nagyon bölcsnek és okosnak találta, csak tizennyolc éves volt, azóta azonban rájött, hogy a civilek nem olyan pallérozottak, finomak, mint a tisztek.

A férfi szerelmet vall neki. A vallomást Tuzenbach és Irina megérkezése szakítja félbe.
Irina panaszkodik, hogy milyen elcsigázott, s egyébként sem szereti a munkáját a sürgönyhivatalban.

Irina aggódik a bátyja miatt, mert hallotta, hogy kétszáz rubelt vesztett.

Versinyin immár harmadszorra kér teát, de mintha senki se hallaná, majd lemond róla. Aztán előkerül kedvenc témájuk: mi lesz két-háromszáz év múlva, azon siránkoznak, hogy milyen szomorúak a hétköznapjaik. “Azt hiszem, hogy az embernek hivőnek kell lennie, vagy keresnie kell az igazságot, különben az élet sivár..." - sóhajtozik Mása.

Nagy lassúsággal, de elkészült a tea, Anfisza, az idős szolgáló hozza be.
Natasa a kisfiáról áradozik. Szoljonij megjegyzése megdöbbenti a többieket: azt állítja, ha a gyerek az övé lenne, s : betenné egy serpenyőbe, megsütné és megenné.

Versinyin veszi át a szót, s arról filozofál, hogy amit megszoktunk, az a számunkra természetes, s így ha Moszkvában élnének, a város nem jelentene a számukra olyan sokat. Ekkor levelet kap, amelyben arról értesítik, hogy a felesége megint megmérgezte magát, így csöndesen távozik.

Natasa finoman elküldi a vendégeket, arra hivatkozik, hogy beteg a gyerek. Az álarcosokat sem engedik be, a ház elnémul.

Natasa, Protopopov elöljáróval, a hódolójával egy kis éjszakai kocsikázásra indul. Ekkor tér vissza Versinyin, és meglepődve látja, hogy elnémult a ház.




Leave a Reply.