Brand szerint nem elég hangoztatni az eszmét,
hanem gyökeréig át kell hatva lenni tőle,
le kell vonni minden konzekvenciáját, könyörtelenül másokkal és még könyörtelenebbül önmagával szemben, élni kell az eszmét, minden következményével együtt.

Brand egyenes úton halad előre s azt követeli, hogy mindenki vele menjen, akár a halálba is, a meggyőződésért.

Akik szeretik az életet, azok nem a Brand emberei.

Ennek a zord papnak az istene is zord, nem a szeretet bölcs és nyájas keresztény istene. Az az isten, aki a fiát feláldozta, és nem az az isten, aki megbocsát és keblére fogadja a megtért tékozló fiút.

A pap, aki aztán a maga képére akarja átteremteni az embereket is. A maga részéről levonja a konzekvenciákat: odaveti az eszméért a saját életét is s azt is, ami az életénél is drágább neki.

Elindul törékeny csónakon egy bűnöst vigasztalni a rettenetes viharban, mikor senki sem meri vele kockáztatni az életét - ezzel megmutatja a nép előtt, mely előbb még meg akarta kövezni ridegsége miatt,

megszerzi magának a nőt, aki elszakad a színes boldogság könnyelmű káprázatától és megy vele a csónakon a viharba.

Brand rendíthetetlenül áll meggyőződése mellett anyjával szemben is, akitől azt követeli, hogy összeharácsolt vagyonáról mondjon le: mindent vagy semmit.

Ebben az anyában van az ő lelki gyökere: amilyen könyörtelen akarattal, ifjúkori szerelmét is feláldozva, küzdött az öregasszony az aranyért - ez az akarat Brandban egy magasabb cél, az eszme, az emberiség felé irányul.

És Brand megállja a legrettentőbb próbákat.
Az anyja haldoklik, de ő nem megy el hozzá a fiú és pap vigaszával, mert megmondta neki, hogy előbb mondjon le vagyonáról s az öregasszony ezt nem bírja megtenni, alkudni próbál vele, a meg nem alkuvóval.

Hagyja az anyját vigasz, jó szó nélkül meghalni, elkárhozva, mert mindent vagy semmit.

S a legszörnyűbb próba: a kisfia beteg, nem bírja a jeges hegyi éghajlatot, enyhébb vidékre kellene vinni, ahol meggyógyulna. Brand megrendül, egyetlen eset, hogy ingadozik.

De aztán ráeszmél: neki nem szabad ellágyulni, az apa érzését úrrá engedni a meggyőződés embere felett, neki nem szabad elengedni önmagának azt, amit másoktól megkövetelt. Mint Ábrahám Izsákot, feláldozza a fiát. Nem engedi odavinni, ahol meggyógyulhatna.

Brand nem magától ébred arra, amit tennie kell, nem a belső parancs szólítja, hanem a doktor ironikus szava s homályban marad a kérdés, mért kell a gyermeknek okvetlenül meghalni.

Szereti Brand az embereket, akiktől oly sokat követel?
Szereti az életet, amelynek feláldozását követeli másoktól, gyakorolja önmagán? A feleségét szereti, a gyermekét szereti, valahogy az anyját is szereti. Ezek emberi vonások. De tőlük is a legkegyetlenebb áldozatokat követeli és kegyetlenül be is hajtja rajtuk.

És a többi emberek? Nincs róluk egy meleg gondolata. Nem testvérei. Nem ő értük, az ő jóvoltukért hozza meg s követeli másoktól is a legszörnyűbb áldozatokat, hanem egy elvont, határozatlan eszméért.

Külön ki kell emelni rímgazdagságát, a hatalmas költemény végig rímekben van írva és Hajdu Henrik rímei sohasem fogynak ki - valóságos bravúr, amit e tekintetben produkál.

                        (kivonat Schöpflin Aladár tollából)




Leave a Reply.