– Amióta a világ a fején jár és a lábán hordja a süveget, haszontalan minden emberi küszködés – panaszolta a szegény halász. – Aki szánt, vet, arat, annak nincs elegendő kenyere,
aki meg az eke szarvát se érinti, annak csupa kalács és jó falat terem az asztalán;

aki a vizeket járja szüntelenül, fogja a tömérdek halat, rákot, szelíd csíkot, az üres kosárral tér haza, mert a hal azé, aki a kastélyban unatkozik;

a vargának lyukas a csizmája, a szabónak szél futkos a nadrágjában; a csikós akkor jár lovon, ha felcsap lótolvajnak,

a szőlősgazda szomjazva kínálja borát a sok úri ténfergőnek,
s az arany sem azé, aki a föld színére felhozza.

Olyan lett az ember, felséges királyom, mint a gyűjtögető méh: herék eszik meg előle a begyűjtött mézet.




Leave a Reply.