Ebben a műben az író a polgárság beteg mivoltát ábrázolja, a polgárok életének kilátástalanságával.

A huszonhárom éves fiatalember, Hans Castorp egy tüdőszanatóriumba utazik unokatestvéréhez látogatóba.

Megismeri a lakókat, akik a világ minden tájáról érkeztek, s folyamatosan érkeznek, hogy itt gyógyíttathassák különböző súlyosságú betegségüket.

Hans napirendje ugyanúgy alakul, mint fivéréé és a többi könnyebb állapotú betegé. Sokat beszélget unokatestvérével és a bentlakókkal.

Mindenkit kezd megismerni, de egyedül Settembrini úr nevét jegyzi meg a sok bemutatás során.

Settembrini úr már a kezdetek óta azt tanácsolja Hansnak, hogy amint lehet, utazzon haza, s éljen normális életet, ne legyen itt a betegek között, mert még a végén ő is végleg itt marad.

Hans elutazása előtt megbetegszik, s a főorvos megállapítja, hogy a szanatóriumban kell maradnia, de most már betegként. Több hónap eltelik.

Settembrini úr elbúcsúzik az unokatestvérektől, mikor megtudja, hogy állapotában már nem lesz számottevő javulás – elhagyja a szanatóriumot.

Hans unokatestvére is egyre türelmetlenebb az idő múlásával, hiszen mihamarabb vissza szeretne térni alakulatához. Így saját felelősségre elhagyja az intézetet. Hans kikíséri őt a vasútállomásra.

Folyamatosan tartják a kapcsolatot. Eleinte csupa jó hírt kap fivérétől, állapota azonban egyre rosszabbra fordul, s ismét visszatér a szanatóriumba.

A szanatórium lakói mindannyian megpróbálják valamivel elfoglalni magukat; néhányan az eszperantó nyelvet tanulják, többen bélyeggyűjtéssel foglalkoznak, páran szenvedélyesen pasziánszoznak.




Leave a Reply.