Idején valónak látom néhány szelíd tanácsot lanszírozni kedves vad-társaim okulására.

1. A csónakház

Ez az intézmény nem azért létesült, hogy a kabinokban húsz évüktől megrészegedett ifjak hajnalig tartó römicsatákat vívjanak és közben idegborzoló vicceket és szójátékokat eregessenek világgá.

A kabin ajtajára és ablakára akasztott függöny -- melyet népiesen Cortína Jampezzo néven ismer a vízi társadalom -- nem jogosít fel senkit arra, hogy mögötte tiltott szerencsejátékot űzzön Vénusz istennő árváival.

A próféta mondja: Ami neked nem jó, azt ne tedd mással. Te viszont ne ugorj az ellenkező végletbe, hogy ami neked jó, azt mással teszed. Gondolj szomszédaidra. Légy csendes. Légy illedelmes. Szeresd felebarátaidat, hogy ne utáljanak annyira, amennyire megérdemled.

2. A csónak

A csónak oly közlekedési eszköz, melyben rendszerint két pár evező és egy pár őrült foglal helyet.
A csónaknak kormánya is van, amelyhez előszeretettel ültetnek olyan urakat vagy hölgyeket, akik nem tudnak evezni.
Ez éppen akkora tévedés, mint mikor egyes államok kormányába azokat nevezik ki minisztereknek, akik másképpen nem tudnak megélni.

A csónakba ne üljön be háromnál több ember. De legfeljebb négy.
Minden csónak annyit veszít súlyából, amennyi fölösleges vacakot otthon hagy az ember.
Aki nem tud úszni, az biciklizzen vagy biliárdozzon, de ne menjen evezni.

3. Az evezés

Evezni úgy kell, hogy előbb megtanulja az ember.
Vannak evezősök, akik sohase tanultak evezni és mégse tudnak.
Ezek mindent megtesznek aziránt, hogy más csónakok oldalába faltörő kosokként réseket vájjanak.

Evezés közben igen fontos tudomány a káromkodás.
Általános hit, hogy azok eveznek jól, akik a többieket válogatott szidalmak közt tanítják.
De vannak csekélyszámú hozzáértők, akik szerint csendes és jó modorú emberek is tudhatnak evezni.

4. Az öltözködés

A vadevezős ruházata kétféle: vízi és szárazföldi. A vízre szálló vad ruházata egy darab evezősnadrág, egy pár vászoncipő és egy darab sapka.
Az evezősnadrág ismét két részből áll: maga a trikó és a madzag.
Van úgy, hogy a madzag is két részből áll, azaz elszakad. Ilyenkor nagy szoborleleplezések vannak.

A sapka azért kell, mert a nap felforralja a vad amúgy is forró agyvelejét.
A cipő azért kell, hogy fátyolt borítson a tyúkszemekre.
A tyúkszem azért kell, hogy figyelmeztessen az időjárás változására.
Egy pár békebeli aneroid tyúkszem ára a hozzávaló szűk cipővel együtt 16-40 pengő.

A szárazföldi öltöny a kék tréningruha.
Itt az a cél, hogy minél slamposabb legyen a vad.
Ezért ajánlatos a tréningruhát éjszaka fej alá tenni és jól összegyűrni.

Akadnak olyanok is, akik a szárazföldön pizsamát viselnek. Főleg a nők. Lehetőleg erősen kivágottat és átlátszót. Állítólag azért, hogy a vad legyen egy kis belátással.

5. A napfürdő

Kellemes mulatság lenne, mert olcsó, de van egy hátránya: egészségtelen. Igen, igen! Mert, sajnos, ez is két részből áll: napból és olajból.
A nap az jó, egészséges és szagtalan. Az olaj, amivel a vad bekeni magát, az rossz, avas, orrfacsaró és eltömi a pórusokat.

A tapasztalt napfürdőző fokozatosan csinálja. Első napozás félóra. Másnap egy vagy másfél óra. Harmadnap két-három óra. És így tovább.
Azután, ha már nagyon kiszárad a bőre, bekeni testét szagtalan vazelinnel. De csak éjszakára. Hogy ne legyen mások előtt gusztustalan.

Ezzel szemben a koca-napozó kirohan vasárnap a Dunára, magára mázol fél kiló zsiradékot, és ott olvadoz egész nap a csónakban.
Estére rázza a hideg, bőre felhólyagzik, láza van. És napközben olyan, mint egy hentesárugyár reklámja.
És olyan illata van, mint egy brillantin-árugyár reklámjának.

Néha a nők letűrik felül a fürdőtrikójukat, hogy oda is jusson egy kis nap. És deformálják magukat és kellemetlen látványt nyújtanak.
Okos vadevezős hölgy beevez a víz közepére, lefekszik a csónak orrába és lehajtja derékig a trikót. Senki se látja. Nyugodtan napozhat.




Leave a Reply.