Andrew Vachss AZ EMBERTENYÉSZTŐ A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Hard Candy. A növel by Andrew Vachss Alfréd A. Knopf, New York, 1989 (C) 1989 by Andrew Vachss Fordította SZÁNTÓ MIKLÓS A fedelet SZAKÁLOS MIHÁLY tervezte Hungarian edition by (C) Maecenas International, 1992 Hungarian translation (C) Szántó Miklós, 1992 1. A városi keselyűk nem hagyják el a földet. Álltam a kikötői buszpályaudvar felső szintjén, várakoztam a novemberi éjszakában. Háttal a falnál, kezem a szürke esőkabát üres zsebében. Kalapom karimája alól óvatosan körülstíröltem. Magas, vékony, fekete fickó, kék selyeming, a halványsárga sportjakó alatt. Buggyos nadrág, vékony hajtóka. Puha olasz cipő. Mai strici. Várja a buszt. A kiöklendett szállítmányt. A kocsija - lefüggönyzött ablakokkal - a parkolóban. Majd nyomja a szöveget: milyen nehéz volt megszokni a várost. Ő is ebben a cipőben járt, amikor ide érkezett. Most reményteli segédje egy független filmesnek. Ha a lány is akarja, tudna helyet szorítani a saját szállásán, persze csak néhány napra. Amíg a csaj összeszedi magát. TV van, dögös videofilmek, édes sztereó-lemezek. Kis pia, kis koko. Nagystílűén. A sóder mindig bejön, világos? A másik: fekete fickó, harminc körüli lehet. Arany fityegő a vállán, a vörös műanyag ing alatt, amely selyemnek látszik, különösen a leb új világításban. Térdig érő bőrkabát, menő kalap, csinos vörös szalaggal. Kro-kodill-szürke cipő. Tegnapi strici, öreg Caddyvel. Nyomja a rizsát, ő is sztárcsináló. Bútorozott szoba egy nem létező szállodában. Pincelakás. A szekrényben olcsó ruhaakasztók, amelyek többé nem tartanak már ruhákat. Lehet járni könnyedén és lehet súlyosan. Két fiatalos fehér pacák, összehangolt páros. Azt remélik, hogy a buszról leszállnak a fiúk is. Fiatal - vagy legalábbis nem túl öreg - új hús kellene. Üres arcú spanyol kölyök. Fekete pulóver, csuklya. Szorosan a feje körül. A lábain kopott surranó. "Szabad a bőröndöt, hölgyem? " Néhány polgár várja - üdülésről - a rokonait. Gyerek érkezik a távoli iskolából. Egy szakállas szeszkazán a kukában kotorászik. A busz légfékje felsziszeg, ahogy beáll a rakodó kikötőhöz. Éjszakai járat a floridai Starke-ből. 24 órás út, átszállás, Jacksonville. Vonaljegy 244 dolcsi. Onnan tudom, hogy én fizettem ki az árát. Az ember, akit várok, egy levelet szorongat a zsebében. Egy fiatal lány kerek betűivel íródott. Kék tinta, rózsaszín levélpapíron. "Apa, tudom, hosszú idő telt el, de nem tudtam, hol vagy. Néhány sráccal volt egy bulink, amiért lefogtak a zsernyákok. Ez két éve volt. Az egyik zsaru bedobta a nevem egy számítógépbe és a végén ő mondta meg, melyik sitten ülsz. Még egy darabig nem írtam, azt akartam, hogy valami jót is írhassak. Sajnálom, hogy Sissy annak idején oly hirtelen zavart el. Én szerettem volna elköszönni, írtam neki, de a levél visszajött. Te tudod, hol lehet? Azt képzelem, hogy talán férjhez ment. Vagy valami más miatt lehetett? Akárhogyan is, apa, talán el sem hiszed, de van megtakarított pénzem. Most jól megy nekem. Van egy fiúm is. Azt gondolom, talán tudnál használni egy kis dohányt az újrakezdéshez. Ha kijössz a sittről. A börtönbe nem akarok pénzt küldeni. Ugye, igazam van? Akárhogy is, ha jönni akarsz, írjál a mellékelt Postafiók címre és küldöm Neked a buszköltséget. Szeretnék egy kis jó üdülést is befizetni. Együtt, vagy ahogy akarod. Összespóroltam a rá-valót. Remélem, Apa, rendbe jönnek a dolgaid. Szeretettel, Béllé." A buszról lecsorgott az emberek lassú folyama. A kezekben bevásárlószatyrok. Dobozok, átkötve spárgával. Vászonzsákok. Samsonsite- táska erre nem utazik. Ő volt az utolsó leszálló. Magas, sovány ember. Kis szemek, bozontos szőke haj. Béllé szeme. Az ő haja. Az egyik kezében viharvert bőrtáska. A spanyol kölyök nem pazarolt rá külön pillantást. Egy rendőr megtette volna, de az meg nem volt a láthatáron. Jeges csomót éreztem a szívem helyén. Az ember szeme úgy járta körbe a váróhelyiséget, ahogy a börtönudvaron megszokta. Odamentem hozzá, kezem nyújtottam, a másikat is kivettem a zsebemből, jelezve, hogy nincs fegyverem. Sose látott, de rám ismert: - Belle-től? - kérdezte. Kemény hang, a sitt nem törte meg. - Elviszem hozzá - mondtam. Hátat fordítottam, elindultam, követhetett, a kezemet is szemmel tarthatta. A liftet kihagytam, lépcsőn ballagtunk le a földszintre. Éreztem, ahogy mozog mögöttem. És Max - néma árnyék - mindig a nyomunkban. 2. A Plymouth ott parkolt * a Kilencedik Avenue egy mellékutcájában. Kinyitottam a vezetőülés ajtaját, beszálltam. Kitártam az ő oldalán is az ajtót. A világ minden ideje a rendelkezésemre állt, hogy eltűnjön, ha úgy akarná. Beszállt mellém, mögém lesett. Csak egy halom piszkos pokrócot láthatott. - Nincs hátsó ülés a kocsiban? - Szállítok ezt-azt. Mosolygott a maga módján. Hosszú, sárga fogain visszafénylett egy vetkőzőlebuj neonreklámja. - Belle-el dolgozol? - Néha. - Jó kislány. Nem feleltem. A Plymouth kiért a Nyugati autópályára. Rágyújtottam, odadobtam a műszerfalra a paklit. Kivett egy cigit. A gyufát a hüvelykujja körmén gyújtotta meg. Hátradőlt. Keletre fordultam, át a 125-ik utcán. Harlem, Ötödik Avenue, Triboro híd. - Csak a nigger mindenütt - mondta. Figyelte az utcákat. - Mindenütt. - Ültél niggerekkel? - Csakis velük. A hídnál bedobtam az útpénzt a perselybe és Bronx felé tartottam. A kocsi kizúgott az autópályáról a Brucknerre, megérezte, hogy Hunts Point jön már. Az utas az utcákat figyelte. - Ember, ha nem niggerek, akkor chikánók. Ebben a városban fehérek nem is élnek? - A sitten jobb volt? Felnevetett. Ocsmány nyerítés. Mentünk. Elfeketedett ablakok az elhagyott házakban: halott szemek a hullaházi sorakozón. Lefordultam a főútvonalról, a húspiac felé. Kurvák stricheltek, meztelenül a műanyag esőköpeny alatt, leállítva a teherkocsikat a lámpáknál. Áthúztunk egy üres térségen. Piciny fénypontok parázslottak. Képződmények, melyek egykor emberi lénynek születtek, tüzeket ápoltak a hosszú éjszakákon át. Odagördültem az ócskavastelep kapujához. A kocsiban hagytam őt, amíg egy pengéből készült dróttal - átnyúlva - kinyitottam a zárat. Besiklottunk, megálltunk. Visszamentem, újra bezártam a kaput. Visszaültem, letekertem az ablakot, rágyújtottam. - Mit csinálunk most? - Várunk. Jöttek a kutyák. Vicsorgó horda, körülrajzották a kocsit. - A fenébe... Béllé itt van? - Itt. A Vakond csoszogott át a falkán, szétcsapkodva a kutyákat az útjából, ahogy szokta. Odajött a nyitott ablakomhoz, megnézte az embert az első ülésen. - Ó az? - Ő. Tapsolt és a sötétből Simba csörtetett elő. Városi farkas, a falka vezére. A vadállat a hátsó lábaira állt, az első mancsait az ablakkeretre rakta, úgy pillantott rá az emberre, mintha ismerné. Mély, furcsa hang tört fel a vadállat torkából, mintha gombócot nyelt volna. - Kiszállás - mondtam a fickónak. A szemeiben keménység, de félelem semmi. - Nem megyek akárhová, fiú. Nem szeretem az ilyesmit. - Kár. - Nagy kár. Ha idenézel, láthatod, hogy a kezem nem üres. Nem kellett odanéznem. Anélkül is tudtam, mit cipel a zsákjában. A távolsági buszokon nincs fegyverellenőrzés. A piszkos pokróchalom a kocsi hátulján alakot váltott. Az emberem felmordult, amikor megérezte a kerek fémnyílás nyomását hátul a nyakán. - Szakadt kártya, vesztő kártya, te anyakúró. - A Próféta hangja. Nem is várható egy ilyen apró embertől ez a mély és erős hang. - Látom a pisztolyod. Én egy dupla csövű géppisztolyt tartok a kis kezemben. - Lökd ide az ülésre, ne bolondozz - mondtam. - Hol van Béllé? Azért jöttem, hogy lássam. - Látni fogod, azt megígérem. A pisztoly lágyan huppant az ülésre. A Vakond kinyitotta a kocsiajtót. Az ember kiszállt. A Prof fegyvere követte őt. Átmentem a kocsi másik oldalára hozzájuk. - Menjünk - mondtam neki a lehető legnyugodtabb hangon. Átmentünk az ócskavastelepen, amíg egy tisztásra értünk. - Ülj le - szóltam rá. Egy félbevágott olajos hordóra mutattam. Leültem én is, rágyújtottam. Lehuppant... kinyújtva kezét a cigarettacsomag után, amelyet átlöktem neki. - Most mi lesz? - Várunk - feleltem. Terry lépett a tisztásra. Vékonypénzü srác, piszkos overallban. - Ez ő? - kérdezte. Bólintottam. A kölyök is rágyújtott, fürkészte az embert. A kutyafalka is figyelt. Ugyanúgy. A Vakond odabotorkált, leült mellém. A Prof meg a másik mellé. A kisember egyik kezében sétabot fogantyúja: megtámasztotta magát; másik kezében a fegyver volt. - Pansy! - kiáltottam. Előtörtetett a homályból a kutyám. A fajtája: nápolyi mastiff, a maga félmázsájával. Fekete szőre kéken villódzott a halvány világításban, hideg szürke szemei végigsöpörtek a területen. Odasétált a magas emberhez. Egy úthenger nézheti így a frissen öntött aszfaltot. - Ugorj - szóltam rá. Lehasalt a földre, a szeme megtapadt az ülő emberen. Lassan körülhordoztam a szemem. Béllé egész családja itt volt a telepen. Mindenki, aki benne volt az ügyben. Kivéve Michelle-t, de ő is hozzájárult. A Prof odaadta a pisztolyt nekem. - Három a terc, itt a perc. Felálltam. - Van halálbüntetés Floridában? - kérdeztem az embert. - Tudod, hogy van. - Halállal büntetik a vérfertőzést? A szeme elkerekedett. Már tudta, miről van szó. - Hol van Béllé? Beszélni akarok vele! - Már késő. Béllé nincs többé. Itt pihen lenn a földben, ahol most állsz. - Sohasem ártottam neked. 10 - De ártottál. Erről nincs mit beszélnünk. Halálra ítéltünk. - Vannak barátaim, akik tudják, hova mentem. A Próféta elnevette magát. - Te anyakúró, hiszen te sem tudod, hol vagy. - Akarod, hogy Terry lássa, ami itt történik? - kérdeztem a Vakondot. Szemüvege vastag lencséjén villant a fény. - Látta Belle-t meghalni. Elővettem a pisztolyt. Az ember már csak suttogott. Érthető okokból. - Nézd, ha tartozom, megfizetem. Meg szoktam fizetni az adósságomat. - A kamattal van a gond - mondtam. - Várj. Van pénzem, odaadhatom... - Nem fogadok el óvadékot. A pisztoly elsült. Az ember megrázkódott és lecsúszott a hordóról. Még kétszer tüzeltem, figyeltem a testét, ahogy feldobta, ahányszor a lövedék becsapódott. A Próféta is hozzábicegett. A fegyvere megszólalt. Ő is belelőtt. Álltam a tetemnél egy halott percen át. Valamennyien meghajtottuk a fejünket. Pansy felvonított a sötét égre, bánat és gyűlölet volt ebben a hangban. A falka csendben elkotródott, Pansy hangjára figyelve. Én nem éreztem az égvilágon semmit. 3. Béllé meghalt - rendőrgolyóktól találva - és én sokáig töprengtem, visszaidézve haldoklását. Talán túl sokat is gondoltam rá. A Próféta megmondta nekem: - Ha mégis van valami, túl ezen a roncstelepen, ő várni fog ott rád, testvér. - És ha nincs semmi sem? - Akkor meg mi a fenének rohangászol? - Érzem, hogy valami meghalt bennem - mondtam 11 az emberkének, akiben egy tolvaj és egy oroszlán szíve lakott. Ő volt az, aki segített annak idején újra lábra állnom a börtönfalakon belül. Mindenki csak Profnak hívta. Eleinte én is azt gondoltam, hogy ez a Professzor rövidítése, mert ő mindent tudott, és szívesen tanított. De aztán meggyőződtem, hogy az elnevezés inkább a Prófétából ered. Ő az az ember, aki meglátja az igazságot, és látja a jövőt. Mindkettőt megmutatta nekem. Tőle tanultam meg, hogyan válhatok emberré. Vagy bármivé, ami most vagyok. - Fogod tudni, mihez kezdjél ezzel a bánattal - mondta nekem. Tudtam is. Túlélni, ez az, amit mindig is tudtam. Amit most is teszek. Az egyetlen dallam, amit képes vagyok eljátszani. Itt lenn a mélyben, vannak szabályaink. Mi csináltuk ezeket magunknak. Az érzés, hogy valami meghalt bennem, csak puszta érzelem. Ez nem hozhatja vissza Belle-t, nem engedhet engem sem közelebb hozzá. De megölni valakit érte, ez volt az adósságom. Béllé apja. A féreg, aki Béllé nővérét Béllé szülőanyjává fertőzte. Ő terhelte rá a maga génjeinek végzetes mintázatát. Béllé anyja meghalt azért, hogy lánya - aki a húga is volt - elmenekülhessen az apja elől és Béllé a haláláig rohant azután. A karjaimban tartottam golyóktól darabokra szaggatott testét. Értem szenvedte el. Az ő alakja tűnt fel a féregapa szemében. Meg kellett halnia azért, amit a lánya ellen elkövetett. 4. Béllé a tavasszal halt meg. Úgy éltem át a nyarat, mint aki megfagyott. Vártam. Az apja egy floridai börtönben ült, emberölésért. Gondosan ellenőriztem mindent. Azt is tudtam, hogy októberben szabadul. Michelle írta a levelet, lemásolva Béllé keze írását egy 12 vers alapján, amellyel egyszer régen próbálkozott a lány. Ha az apjának maradtak rokonai, akik együtt töltenék vele a Hálaadás ünnepét, már hiába várnak rá. Egy szék majd üresen marad az asztalnál. De a hidegség bennem maradt. 5. Útban a Mamához, a Plymouth átvágott a kínai negyeden. Béllé meghalt és a kocsi megérezte. Én képtelen voltam úgy muzsikálni, ahogy ő tudta. Az ő kocsiját ezer darabba vágtuk szét a Vakond roncstelepén. Teste ott pihent a föld alatt. Ruháit nálam hagyta, megtakarított pénzét a garázsomban rejtette el. A ruhákat elégettem, a pénzt megtartottam, úgy ahogy ő akarta. Négy napon át mentem el Mama étterme mellett, figyelve a sárkány-tapétát az ablakban. Egy piros, egy fehér, egy kék. Mert Mama nagy patrióta. Viszont nem tökéletes polgár. Egyikünk se az. Napok óta csak a kék tapéta volt fenn, ami rendőrt jelent. Az újságok megírtákj hogy a pornószínházat felrobbantotta egy szélsőséges csoport. A nyomozók elég bizonyítékot találtak bizonyos Salvatore Lucastro ellen, hogy mázsás ítéletet nyomhassanak rá. Az ő pornófilm üzlete épp oly halott volt, mint azok a kislányok, akikből filmsztárokat faragott mocskos filmjein. A gátlástalanná vált Sally Lou életfogytiglant is kaphat. Némely virág csak sötétben virágzik. Az itteni rendőrség rossz szokásokat vett fel. Akkor nem lepődtek meg, amikor a szövetségi zsaruk elhappolták a bizonyítékokat. Tudták, hogy Sally Lou segge alatt úgyis egy Folytatólagos Bűnözésre Berendezkedett Vállalat működik. Feltételezték, hogy a végén nekik is leesik valami. Néhány hulla legalább. Egyet én is otthagytam nekik, takaros darabokra szétcsipkedve, a Times Square egyik építkezésén. A másikat magammal vittem az 13 ócskavastelepre. Szépen belehelyeztem abba az örök körfolyamatba, amelyben az agyatorzultból kutyaszar lesz. Ez hónapokkal ezelőtt volt. Most már a rendőrök is rájöttek, hogy soha nem találják meg a tetemeket. Azt viszont tudták, hol találhatnak meg engem. Mindig ugyanaz megy néhány rohadt hónapig. A rendőrök körülvettek, feltették kedvenc kérdéseiket, elsütögették szokásos fenyegetőzésüket, aztán elvonultak. Mikor belefáradtak abba, hogy a kemény fiúkat küldözzék, rám szállt McGowan. - Azt gondoltam, van egy megállapodásunk - kezdte. (Zsaruszemeiből szomorúság és keménység sugárzott. Mindez egyszerre. Remek trükk. A stricik is így csinálják. Ő, meg a társa, Morales hozzájárultak ahhoz, hogy nyissanak egy masszázsszalont. Rendőri fedezettel. Tökéletes csalétek az olyan féreg számára, aki élvezetét a nők kínzásában leli. Torz lelkű, aki elélvez az általa kiontott vértől. Arra számítottak, hogy megkapják tőlem az ürgét. Csakhogy megtartottam magamnak a szörnyeteget. Az ócskavastelepen kapartuk el.) - Nem tudom, miről beszél. - Naná, hogy nem tudod. Ha azt hiszed, hogy simán kimászhatsz ebből, tévedsz. Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. Rajta vagy a listán. Nem tudom, hogyan tüntetted el a lövészt, de a karatés gyilkos darabjait - szétszórva - megtalálták. (Ez volt az a torz lelkű karatemester, aki nyomorékká tette a Profot. Csak azért, hogy vele küldjön el egy bizonyos üzenetet.) - Milyen karate-szörnyről beszél? - kérdeztem. - Meddig akarod ezt játszani? - Én nem játszom. - Soha többé nem csinálhatsz semmit velünk - mondta ő. Felkelt. Elment. 14 6. A kerék túl sokszor fordult. Ők mindig ugyanazok maradtak. Én is. Néhány rendőr kudarcot vallott. Nekem se sikerülhet a végtelenségig. Lapítottam hónapokig. Vártam a buszra, amely Béllé apját hozta. Nem vettem parkolójegyet, nem kötöttem lóverseny-fogadást. Éltem, ahogy Gary Hart élhetett. Semmi más dolgom nem volt, mint várni. 7. Hasonló volt a játszma Max-szal is. Velem szemben ült. Tett egy mozdulatot, amely azt jelentette: "miért?" Vállat vontam: "ki tudja?" Ő sohasem feszegette a múltat. Nem tudta, miért történtek a dolgok. Megmondta Immaculatának is talán, azt nem tudhatom. De az biztos, hogy Mama nem mesélte el Maxnek. Most csak a fehér tapéta volt az ablakon. Befordultam a kis közbe, az étterem mögött, ott, ahol a kínai betűk takaros jelei virítanak a falon. A kocsiajtó lezárásával nem vesződtem. A hátsó ajtón át mentem be. A gyilkosoknak arra a válogatott csapatára, amelyik konyhai személyzetnek álcázza magát, alig vetettem egy pillantást. Leültem hátul, a szokott asztalomnál. Mama éppen elköszönt a pénztárnál egy vendégtől. Szívétlelkét nem rakta bele az üzletbe. A vendég nem volt érdekes. Csak szimpla ételvásárló volt a szemében. Hátrasietett hozzám, menet közben intett a pincérnek. Az már tudta, mi a teendője. Felálltam, amikor Mama közeledett. Vastag, fényes haja hátul egy merev kontyban volt összefogva. Nyaktól bokáig érő, szilvaszínű zsákruha volt rajta. Ugyanolyan színű volt a körömlakk és a rúzs is. Méltóságteljes, semmi szexi rajta. Mama nem öregedett soha. Meghajlással üdvözöltem. 15 - A rendőrök mind elmentek? - Visszajönnek nemsokára. - Tudom. - Mindig történik valami. Elég hamar. A rendőrök könnyen belefáradnak. - Igen. A pincér hozta a gőzölgő tálat, a kedvenc savanyúerős levesemmel. Mama először telemerte az én tálkámat, aztán a magáét. Csendben ettük a levest. Mikor készen voltam, újra megtöltötte a leveses csészémet. Elfogyott az is. Kimondatlan kérdésére tagadóan ráztam a fejem. A pincér elvitte a tálat. Rágyújtottam. - Elvégeztetett - mondtam. - Most minden befejeződött? - Azt hiszem. - Kicsit félrehajtotta a fejét. - Önmagad leszel újra? - Megpróbáltam mosolyogni, figyelve az arcát. De ő ismert engem, mint a rossz pénzt. - Max gyötrődik a maga módján. - Nem válaszoltam. - Ideje megállítani ezt, Bürke. Max a testvéred. - Azt gondolod, én nem látom, milyen rossz ez? Nem az én hibám. Azt tettem, amit helyesnek találtam. De nem éreztem belül ugyanazt, mint amit mondtam. Aztán megéreztem mögöttem Maxet. Rágyújtottam. Mama üdvözölte őt és otthagyott minket. Max leült velem szemben. Az arcom figyelte. Mindig ugyanúgy, amióta visszatért Bostonból. (Ahová egyébként Mama küldte őt hamis megbízatással: tisztázzon néhány problémát. "Feltételezte", hogy egy utcai banda készül megzsarolni Mama hálózatának egy tagját.) Max, a Hangtalan, nem beszélt. Nem tudott beszélni. Egyedül dolgozó szabadharcos volt, amíg aztán találkozott Mamával. Én meg a börtönben kerültem össze Maxszel. Amikor szabadultunk, ő hozott össze Mamával. Volt egy buli évekkel előbb, amelyben megvolt 16 a része. Amikor komoly lóvét akartunk szakítani egy nagy húzással. Együtt csináltuk. Kicsi lánya, Virág, a nevét egy másik baba emlékére kapta, aki nem tudott felnőni. A pirospozsgás baba elvesztél megtorolni, egy kis szőke nő vívott halálos párbajt. Flood volt az, aki szeretett engem. Hazament Japánba. Sokszor álmodtam arról, hogy visszatér hozzám. Mást nem is álmodom. Max ma sem kérdezett semmit. A pincér kihozta a szokásos főtt rizsét, a kancsó jeges vízzel. Néztem, ahogy a végén a pincér elvitte a rizses tálat. Felkeltem, hogy elmenjek. Valamerre. De Max olyan mozdulatot tett, mint aki egy formás légbuborékot akar elkapni az asztal lapján. "Várj egy percig". Visszaültem. Az üres helyre mutatott mellettem. Hullámzó mozdulatot csinált kezével a teste előtt, ahogy a Kung Fű sárkánymester nyitni szokott. Bólintottam. Igen, a karateharcos. "Na és" - ujjával magára mutatott. Kezét hullámmozgással vezette és ehhez választ váró gesztust kapcsolt. Bólintottam újra. Az az ember Maxet akarta. Párbajt akart vele vívni. Max ismét rám mutatott, gesztusában a kérdés: "Miért küldtük el őt Bostonba?" Egy evőpálcikát vett az ujjai közé. Úgy törte el, mint egy száraz ágacskát. Aztán megint egyet. Ez azt jelentette, hogy én nem vagyok karatéka, nem mérkőzöm meg mesterrel. Kortyolt egy kis vizet, szemeit rámszögezte. Kezeit hullámoztatta megint. Újra "a kihívás". Tagadó-an rázta a fejét. Úgy tartotta a kezét, mint egy közlekedési rendőr. Vállát vonogatta. Nem lényeges az ügy. Max, a Hangtalan nem harcol játékból. Csak éppen elmegy. Ez nem csak az én ügyem volt. Széttárta a kezét. Miért ez az egész? Többé nem lehetett hamukálni. Megbillegtettem a jobb hüvelykujjam, így ábrázolva a kihívót. Maxre mutattam. Kezemet az asztalra tettem eléje. Mindkét kezemből egy-egy ujjat indítottam. Emberek mennek, találkoznak. Stop. Az egyik ujj rezegtet te a levegőt a másik előtt. Az egyik kéz elfordult, az ujjak elmasíroztak. Éreztem a szemét a kezemen. Az egyik kezem levettem az asztalról, odavertem a falhoz, míg az előtte letámasztott két ujj elment. Nem, ő nem mehetett oda. Max szeme találkozott az enyémmel. A falnál lévő kezem elvettem és a mellemhez vittem. Olyan mozdulattal, mint aki egy babát simogat. Rámutattam. A te kislányodról volt szó. Egyik kezem felemeltem gyengéden. Oda, ahol a baba feje lehetett volna. Figyeltem a testvérem arcát. Fogva tartottam a szemét, amint az ujj szorongatta a gyerek torkát. A karatés gyilkos a halálos kihívás előtt. Valaki meghal. "Én mindig elérem, hogy megharcoljon velem, akit párbajra hívok" - mondta nekem az az őrült. Max rám szögezte a szemét. Talán az járt a fejében, hogy ez nem is lehet valóság. De ismert engem. Egy éles csattanást hallottam. A vizespohár összeroppant a kezében. A vér elöntötte az öklét. Testvérem meghajtotta a fejét előttem. Aztán elment. Rágyújtottam. Mama visszatért hozzám. A pincér eltüntette a vért. - Elmondtad neki? Nem tudtam felelni. Mama látta, hogy ideges vagyok. Magamra hagyott. 8. Múltak az egyforma hetek. Az idő lassú, szürke. Ahogy a létem is, legbelül. Maradtam, ahol voltam. Nem vártam semmit. Morales, a zömök puerto ricoi hekus - McGowan társa - is megcsinálta a maga húzását. Egy alagsori billiárdteremben talált rá *. Lökdös-tem a golyókat körbe a zöld posztón, hogy érezzem magam valahogy. Besétált, leült és figyelt. Szótlanul. A dákóművészek nem törődtek vele. Az üzletemberek elhúzódtak az asztalomtól. (Voltak fenn akár egy órára is bérelhető szobák.) 18 A hekus hátralökte kalapját, kis sötét szemei, mint golyóütötte lyukak a homloka alatt. Várt. Behajtottam a világos narancsszínű öt golyót a saroklyukba. A kezdőgolyóm visszafelé perdült, neki a rövid peremnek, odaütődött a golyóhalmazhoz és szétszórta őket. - Szép lökés - mondta Morales. Megkrétáztam a dákot. Vékonyán meglöktem négy golyót, belehajtottam ugyanabba a lyukba. - Jó lövő vagy, mindenfelől hallottam. A tizenharmadikát gyengén találtam el, átsiklott az ellenkező sarokba. Ismét krétáztam. - Ügyes játék. Összegyűjtőd, egy lövés, egy mozdulat jobbra és a golyót máris eltüntetted a tábláról. A következő tíz golyót az oldalsó lyukba hajtottam. Morales felkelt, szemügyre vette az állványon lévő dákókat, kiválasztott egyet. - Játsszunk egy partit - mondta. A szabadon álló golyókat a háromszögletű alakzatba terelte. Kilenc golyót. - Öt vagy tíz? - kérdeztem. A fejével egy piszkos, kézzel írt szöveg felé bökött. A falra volt kirakva. "Szerencsejáték tilos." - Ez nem lesz az - mondtam neki. Gúnyosan elhúzta a száját. Nem is színlelte, hogy mosolyog. - Egy golyó egy pont, tíz cent a tét. Bólintottam. Zsebébe nyúlt a pénzdarabért, odalökte az asztalra. - Kezdheti - mondtam és leültem. Morales megcsinálta az első lökést. Másképp, mintha én lököm szét a golyókat. Kemény, egyenes lökéssel dolgozott. A golyók szétszóródtak, nekifutva a peremnek. Három be a lyukba. Erővel belevert egy golyóba, nem érdekelte, hogy körbeszánkázik az asztalon. Mint egy bokszoló. Semmi ravasz fogás. Mikor a kezdő kört befejezte, még sok golyója volt a zöld posztón. Leült, várt. Gyengén megérintettem egy golyót, az bement a 19 hosszú oldalon. Ez hagyott nekem egy tiszta helyzetet két golyóra. Behuppantottam. Vékonyán találtam a négy golyót, szépen beálltak. A sárga és a fehér csíkos engedelmesen a lyukba szaladt. Morales felkelt, hogy újraindítsa a golyókat. Felhúztam a szemöldököm. - Dupla vagy semmi. Odanéztem a hazárdjáték tilos táblára. Az arca elsötétült. Mély lélegzetet vett az orrán keresztül, megpróbálta emlékeztetni magát arra, miért is jött. Odalökött egy gyűrött tízest az asztalra. Felvettem, kisimítgattam. Aztán otthagytam az asztal peremén. Felállítottam a kezdésre a golyókat. Morales még egy tízest tett a peremre. Én kezdtem a partit. Két golyó bele a lyukba. Egyet egyenesen hajtottam tovább. Morales megszólalt. Hangja világos volt, kemény. Mézzel bevont fém. - Okostóni. Amikor nemrég behúztunk néhány fickót a gyilkosságiakhoz, tudod, mit mondtak rólad? - Bátraké a szerencse? - Azt mondják, van nálad valahol egy hulla. Szép, mi? Egy bizonyos punk kinyírt egy asszonyt a jóléti csekkjéért. Körbeparádézta a háztömböt és azt kukoré-kolta: van egy hullám! Hallottál már ilyet? - Nem. - A maradékot is elintéztem közben az asztalon. Morales letett egy húszast, visszavette a tízesét. Visszacsukta a golyókat a helyükre. Én megkrétáztam a dákómat. Rágyújtottam. - Mi már találkoztunk, emlékszel? - Nem. - Emlékszel a nevemre? A szemébe néztem. - Valami M-mel kezdődik, nem? Miranda? * - Okos fickó vagy. Van egy hullád, Bürke? * Lefordíthatatlan szójáték, mely a rendőri zaklatás elleni állampolgári jogokra utal - A ford. 20 Nem vontam el a szemem a szemétől. - A te haverjaidnak van? - kérdeztem. - Megtudod hamar - mondta és elhúzta a csíkot. A pénzt zsebre raktam. Hajtottam tovább a golyókat körbe az asztalon. 9. Nem kellett nekem a rendőr tízese. Ott volt az ötvenezres járandóságom a Szellemautó-ügyért. (Arról a gyilkos bandáról van szó, amely gyerekprostikat mészárolt le. A stricik dobták fel a lóvét, mert a mészárlás ártott az üzletnek. Marques Dupree tette az ajánlatot egy parkolóban. Tüntessük el a rémautót az utcákról és megvan a dohány. Úgy gondoltuk, négyfelé osztjuk a suskát: a Prof, a Vakond, Max meg én. Aztán az egész pokoli fordulatot vett. A karatemester, aki Mortay-nek nevezte magát, volt a kocsilegénység testőre. Ez a torz agyú pali egy kábszeres gyilkos volt. Egy pornócirkusz alagsorában vívta a halálos párbajait. A fogadók így jobban lelkesedtek, mint a bikavagy a kakasviadalért. Győzött, végigvonult a Times Square-en, a legkeményebb szörnyetegek is féltek tőle. Az utcát ez sem hatotta meg. Az utca továbbra is azt mondta, hogy Max, a Hangtalan az igazi. Ő az életkioltó, özvegycsináló "halálvihar". Ahogy a Prof elnevezte őt évekkel ezelőtt. Max péppé verné Mortay-t. Ezért a torz agyú most Maxszel akarta összemérni erejét. Megpróbáltam okosan beszélni a fickóval. Emelte a tétet. Max vagy kiáll ellene, vagy ha nem, elpusztítja Max kislányát. Az eredmény: a Mortay-banda egyik tagja golyótól találva kinyúlt a Chelsea-játszótéren. A Puerto Rico függetlenségéért küzdő földalatti csoport vezetője, az én jó barátom, Pablo, adta kölcsön az akcióra a lövészt. Ami viszont rosszul sült el: Belle-t elsodorta az ügy. A végén a szellemautóból hulladékfém lett. 21 Mortay maga is a pokolra került. Mikroszkóp kellett a kopóknak, hogy azonosítsák darabjait, így jutottam a hullákhoz. És a hideg földben nyugszik Béllé is.) Sokáig nem kerestem Marquest. Hívta a Mamát, hisztérikus üzeneteket hagyott mindenfelé a városban. Nem vár, vegyem át már azt a francos pénzt. Elosztottam a suskát a Prof és a Vakond közt. Az ócskatelep zseniális főnöke viseli gondját Michelle-nek. Béllé megtakarított, hátrahagyott pénze maradt rám. Óvadékra, ha nem tudnék simán kijutni a sittről. 10. Addigra a nyár is elhagyta már a várost. Azt gondoltam, hogy a hőség miatt lettem magányos. Ahogy a hónapok múltak, egyszerűen nem volt hová mennem. Egy bárban voltam, a Times Square-en. Ültem a Proffal, Michelle-re vártunk. Elindultam, hogy hozzak az öregnek egy sört. A helyiség tömve volt, a zene visított- Amilyen hangosan csak harsoghat egy mai zenekar. Az egész banda olyan vidám volt, mint egy rákkezelés. Visszaballagva az asztalhoz, beleütköztem egy zsebespalántába. Morgott valamit. Nem álltam meg. Michelle átsiklott a sokadalmon. Fehér sapka volt rajta, mélypiros selyemblúz. Vékonycsíkos fehér szoknya, a tűsarkú cipő színe harmonizált a blúzzal. Arcon csókolt, nagy sötét szeme aggódva fürkészett. - Mi van, édes? - Ugyanaz. Az ifjú tolvaj, akivel összeütköztem az imént, átsétált az asztalunkhoz. Hüvelykujját beleakasztotta az övként használt bicikliláncba. Jóképű legény. Rövid tüskefrizura. Előrehajolt, mereven rám bámult. Haverjai néhány lépésre mögötte. - Kiborítottad a sörömet. - A hangja fémesen csi 22 korgott. Mint egy lerobbant kocsi lyukas kipufogócsövén kitörő motorzörej. Az asztalra dobtam egy ötöst: - Vegyél másikat. - És a bocsánatkérés? Éreztem, hogy a halántékomon lüktetni kezd az ér. Összegyűrtem a pénzt és lelöktem a piszkos padlóra. A vagány meztelen karjain megfeszültek az izmok: - Kelj fel! Michelle közben rágyújtott, megszívta hosszú, fekete cigarettáját, kék füst szállt szét a mennyezet felé. - Édeske, menj szépen vissza, ne balhézz. Oké? A fickó hozzáfordult. - Egy ilyen kibaszott se férfi, se nő ne ugasson bele, mit tegyek. Michelle elvörösödött. A Prof megpróbálta bevetni légszabályozó dumáját, hogy csökkentse a "hőséget". - Bár a fiú mindent merő, nem kell ide izomerő. Fogd a pénzt és - tűnés. - Szép barátaid vannak. Egy keresztbe öltözködő kurva, meg egy törpe nigger. A Prof mosolygott. - Öreg tolvaj vagyok én, fiú. Már csak kicsiben lopok, de dákot azért nem szopok. A banditapalánta arca narancsszínű lett a lebujvilá-gításban. - Gyerünk kifelé - sziszegte oda nekem és egyik öklét belepróbálta a másik, nyitott tenyerébe. - Nincs rá ideje, fiú - felelte gyorsan, helyettem a Prof. - Nem tart soká - mondta az, és az egyik bandatag felvihogott. A Prof nem hagyta annyiban. - Lehet. Mondjuk tíz évtől húszig. Annyit kapni érte, punk. Feltéve, ha hagynak kicsúszni, hogy csak gondatlanságból okozott emberölés. 23 Hátralöktem a székem. - Bürke! - csattant fel Michelle. A helyiségben kitört a csönd. - Maga az? - kérdezte a fickó rekedten. A hangja mint a kizáródott sérv. - Ismert a tájék, mehet a játék? - fordult hozzám kötekedve a Prof. - Ember, csak tréfáltam. Szent a béke? Ültem, vártam. Elhúzta a csíkot. Hátra arc, de nem ütközött össze a haverjaival. Együtt tűntek el. Pedig ez a fickó nem is az a rendőr volt, aki faggatott: van-e nálam valahol egy hulla? És kinek a teteme? 11. Kinn az utcán, az épület előtt Michelle megragadta a karom: - Mi a lófasz bajod van? - Aztán a Profhoz fordult: - Megőrültél? Visszafordítod az órát húsz évvel? Ez az idióta újra puskát akar fogni és te menedzseled, vagy mi a fene? - A barátom szenved, asszonyom. Hagyjuk játszani szépen, aztán el a balfenéken. Michelle szeme felszikrázott, keze a csípőjén. Megfogtam a karját, de elrántotta. - Ez nem a te formád, baby. Kihozol a sodromból. - Most már rendben vagyok - mondtam békítőén. - Semmi sincs rendben. Vissza akarsz kerülni a sittre? Egy agyalágyult strici miatt? - Nem szándékozom visszamenni a sittre. Nyugodj meg. Gyere, hazafurikázlak. Szó nélkül megfordult és elment. Cipősarkai keményen kopogtak a járdán. Vissza se nézett. 24 12. Három dög nappal később elkaptak a zsaruk. Az utcáról vittek el. A Prof vette őket észre legelőbb. - Kopók jobbról - lehelte halkan a kis ember. - Biztos mögöttünk is ott vannak már. Hívd David-sont azonnal - mondtam. A cigit a csatornába pöccintettem. Becsúsztattam a jobb kezem a kabátzsebbe, hogy kénytelenek legyenek azt gondolni, nemcsak úgy egyszerűen lófrálok és elindultam másfelé, hogy lerázzam a dekásokat a Profról. Gyors léptekkel mentem a 44-ik utcán a folyó felé. Éreztem a feszültséget. Egy jelzés nélküli zsarujárgány jött - mellettem haladva - az utcán. Megláttam egy buzipornó-mozit. Hallottam, ahogy a kocsiajtó csapódik, éppen akkor, amikor becsúsztattam az automatába a pénzt a jegyért. Nem akartak utánam jönni a nézőtérre. Két hústömeg két oldalról mellém farolt, megragadták a karom, hátracsavarták. Már kattant is a bilincs. Visszarángattak és az egyik zsaru - sohase láttam - már dalolta is a szokásos nótát: - Letartóztattuk. Joga van hallgatni. Bármit mond, felhasználható ön ellen. Végigtapogattak, mielőtt betuszkoltak a kék-fehér kocsiba, amely a járdához állt. Egy szó sem hangzott el az úton a belváros felé. Őrizetes cellába dugtak. Egyedül voltam legalább egy órát, vagy talán több is volt. Nem kértem, hogy telefonálhassak. Egyszer megtettem, amikor még zöldfülű kölyök voltam. Csak a móka kedvéért, hiszen nem volt kinek telefonálni. Most már ismerem a járást, a kettős könyvelést is. Aztán a kihallgató szobába vittek. Két hekus, akiket sohase láttam azelőtt, mögöttem talpalt. Járőröző hekusok. Viseltes egyenruha, elhanyagolt frizura, letaposott cipő. Egyforma kinézet. Ugyanaz a méret, ugyanaz a súly. Ugyanaz a szem. 25 - Rágyújtanál? - kérdezte az egyik. - Mibe kerül? A második felröfögött. - Benne van a rezsiben - mondta az első zsaru. Bólintottam. Odalökött egy paklit az asztalra és egy szürke fém öngyújtót is elém rakott. A hüvelykujjamat gondosan rányomtam az öngyújtó oldalára, és a fény felé tartottam, majd visszahelyeztem elé. A második kopó felnevetett. Levélgyufát hajított elém. Rágyújtottam. - Akarsz vallomást tenni? - Aztán miről? - Lebuktál. Gyilkosság. A füstöt a mennyezetre fújtam. Kopogás az ajtón. A második zsaru kinyitotta. Egy új hekus tűnt föl. Fiatalabb. Divatos ruha, selyemnyakkendő, gusztusosán megkötve. Ez aztán áldozott pénzt a frizurára. A fekete cipő tükörfényes volt. Még pompon is volt rajta, íme a B-csapat. Helyet foglalt előttem. Az utcazsernyákok illedelmesen a háttérbe vonultak. - Swanson detektívhadnagy vagyok. Ön pedig... - Én pedig letartóztatás alatt. Az egyik utcakopó horkant egyet. A hadnagy megrovó pillantást vetett rám. - Azt hittem, több a józan esze, mint amit mutat. Mit gondol, pajtás, miért kaptuk el? Ismerheti a sötét valóságot. Benn tarthatjuk ítéletnapig. Az ujjlenyomata magáért beszél. Felelősséget kell vállalnia az előítéletéért. A bíró vizsgálati fogságot ad magának már a puszta ujjáért is. Néhány hónap Rikers Islandon kinéz magának, ha megfeszül is. - Már felvették az ujjlenyomatom. Az egyik hekus felvihogott. A hadnagy határozottan boldogtalannak látszott. - Hagyja abba a játszadozást, jó? Tudom, mi a teendőnk... Van itt néhány gyilkosság, van az a felrobbant 26 épület, ami a pokolra ment, ott a Times Square-en. Mi kaptunk az FBI- tól egy baszott pukkedlit, miközben ők megütötték a főnyereményt. Meg akarjuk kapni a részünket, pajtás. - Mi a részük? - Majd megmondja nekünk, pajtás. Meg tudná mondani. Persze, nem kötelező. Értjük egymást? Lepöccintettem a hamut. A hadnagy az órájára nézett. Két arany karkötő a csuklóján. - Az utolsó esélye. Szívtam egy hosszú slukkot. - Még arra se kíváncsi, hogy kit nyírt ki? Az arcába fújtam a füstöt. Hátralökte a székét. - Vegyék nyilvántartásba! - köpte oda a két sarki rendőrnek és kisétált az ajtón. Ez volt az a pillanat, amikor mind a hárman nevettünk. 13. Hajnali egy volt, amikor bejioztak a központba, vádemelésre. Ez a "rákműszak". Manhattenben naponta 24 órát megy a vád alá helyezési eljárás. Egy héten hét napon át. Láttam Davidsont az első sorban. Úgy öltözött, mint akinek az esküdtszéket kell lehengerelnie. Résen állt. Vártam, mikor szólítják a nevem. A bíróval éppen Wolfe vitatkozott. Ha éjszaka kell neki odaállni a bíróság elé vád alá helyeztetni az emberét, biztos, hogy a vádlott nagyobb szabású disznóságban vétkes. Egyedül állt az ügyészi asztalnál, előtte szétterítve kilószám az akták. Egy fickó, aki úgy nézett ki, mint egy kidobóember a tengerparti lebujokból, közvetlenül mögötte állt. Wolfe hangja lágy volt, de meggyőző. - Huszonkilenc ügy, elnök úr. Huszonkilenc különböző eset. Hét panaszt tevő tanú. Hét gyerek. A társa 27 dalom méltánylandó igénye, hogy a vádlott vizsgálati fogságban maradjon a tárgyalásig. A vádlott egyenes testtartással ült szemben a bíróval. Jól öltözött, méltóságteljes alak. Felháborodott arc, hogy neki ilyen helyen kell lennie. Ügyvédje - idősebb ember. Szép fehér haja majdnem a vállát verte. Hangja mint egy templomi elöljáróé. - Elnök úr, hallgasson meg. Doktor West a közösség kiváló tagja. Egy ember, aki büntetve sohasem volt. Családos. Feleségét és gyermekeit elborzasztják ezek a nyilvánvalóan hamis állítások. A társadalom igényére való hivatkozás a fogvatartás indokolására: elképesztő. Biztosíthatom, hogy szándékunkban áll felvenni a harcot a botrányos vádak ellen, mégpedig érdemben. Megfelelő kártérítési igénnyel szándékozunk fellépni a nyilvánvalóan félrevezetett gyerekek szülei ellen. Persze meggyőződésem, hogy az ügyész, ez az ifjú hölgy, jót akar. - Hagyja ezt a lekezelő hangot, maga nagyképü bohóc! - robbant Wolfe hangja. - Ebből elég - mondta a bíró, Wolfe-ra pillantva. - Kinek? - villant vissza ő. - Mindkettőjüknek szól... A bíróság eleget hallott. Az óvadékletét százezer dollár. A fehér hajú ügyvéd mosolygott. - Javasolom bevonni az útlevelét, elnök úr. - Elnök úr, nem értek egyet a javaslattal. - Az óvásnak helyt adok - mondta a bíró. Egy elegáns fiatal ügyvédsegéd sietett a hivatalnoki asztalhoz, letenni az óvadékot. Ők már elő is készítették. A fehérhajú ügyvéd odalépett Wolfe-hoz. - A védencem... Wolfe ráförmedt: - Mondja meg neki, hogy csak játszadozzon tovább a kéjgázzal. Wolfe felnézett, amikor az ügyvédem mellém lépett. Magas és formás szépasszony az ügyész. Arcát fekete 28 haj keretezte, benne a fehér sávok, mint a szárnyak terültek szét. Szemünk találkozott. Valamit mondott a szája sarkából annak a nehézsúlyúnak, aki vigyázott rá. Besöpörte az aktákat egy nagy irattáskába és elvonult. Figyeltük, ahogy elmegy. A tűsarkú cipő kopogott az öreg márványpadozaton. A nehézsúlyú megállt mellettem. Hordóhasa súrolta a vállam. - Van pénze könyvre? Ha lerogysz letörve, a padlón is maradsz. Wolfe tudta, mit jelent a sitten, ha van cigarettád, pénzed. És ő nem akarta, hogy nélkülözzek benn. A törvény effajta felfogását sohasem tanítják az ügyészi hivatalokban. Bólintottam a fickónak. Ő gyorsan követte Wolfe-ot, fedezte a hátát, ahogy mindig is csinálta. Kezet ráztam Davidsonnal. - Ön nem tett vallomást - mondta. A maga részéről csak erre szorítkozott. A helyettes ügyész, aki most elfoglalta Wolfe helyét, fiatal ember volt. Szakálla túl nagy volt vékony arcához. A B-csoport egy hekusa állt mellé. Inkább ügyvédnek látszott, mint bármi másnak. A bíró lenézett rám az emelvényről. Visszanéztem rá, láttam már a palit azelőtt is. Az a fajta: "Miért ne a legjobbat?" Politikai karrierbiciklista volt, aki süket dumával kapaszkodott felfelé a létrán. - Uraim, melyek a fő vitapontok? Közben rám se nézett. A helyettes ügyész araszolt ki az emelvényhez. Davidson a helyén maradt. - Nincs. Ez volt minden, amit mondott. Erre az ügyészhelyettes is visszaballagott. - Bíró úr! A vád: két gyilkosság. A vádlottnak terjedelmes bűnözői előtörténete van, beleértve a lőfegyverrel elkövetett erőszakot is. Társadalmi gyökere nincs. 29 Nagy a valószínűsége annak, hogy a tárgyalás előtt megszökik. Davidson arca már vörös volt a méregtől. - Miféle tárgyalás? Semmiféle tárgyalásra nem kerül sor. Az egész letartóztatás csak ürügy volt. A társadalom tudja ezt, vagy tudnia kell. Ez az ügy nem tartható életben a Nagy Esküdtszékig. Megvizsgáltam az úgynevezett aktákat, amiket egy órával ezelőtt nyomtak a kezembe. Meglengette a "bűnügy" feliratú, sárga hátú iratokat. - Védencem állítólag megölt egy Róbert Morgan nevű embert, vagy valakit, aki valaha ezt a nevet viselte. Mégpedig néhány hónappal ezelőtt. Figyelemre méltó időszakasz. A nyomát se látom semminek, amire ezt a vádat alapozzák; se vallomás, se bizonyíték. Azt se közlik, hogyan is halt meg az állítólagos áldozat. Lelőtték? Agyoncsapták? Leszúrták? Megmérgezték? Védencemet az utcán tartóztatták le. Ha menekülni akart volna, elég ideje lett volna körülutazni a világot, de ami ennél csekélyebb: elhagyni New Yorkot... Mi az összefüggés védencem és e között a Róbert Morgan közt? Hol az ok? A pokolba is: hol a holttest? - Megve-tően nézett a hekusra. Neki beszélt, az is tudta. A bíró mozdulatlanul ült. Csak akkor szokott felugrálni, ha szenátorok látogatnak be. - Gonzales úr? - kérdezte az ügyészhelyettest. - Bíró úr! Davidson ügyvéd úr tudhatná, hogy egy nyomozás alatt lévő bűnügy aktáját kapta me0 és elolvashatta az esküdtszék elé terjesztendő ügy lényegét. - Ez most csak vádemelés, még nem tárgyalás. - Esetleges gyanú - mondta felemelt hangon az ügyvéd. - A vádemeléshez nem szükséges alapos gyanú" sem. - De erre az átkozott letartóztatásra bezzeg szükségük volt. 30 - Uraim! Fáradjanak az emelvényhez! Nem hallottam, ott mit beszéltek. Davidson zsíros teste teljesen eltakarta a helyettes ügyészt, akinek arca most épp olyan sötét volt, mint a szakálla. Az ügyészhelyettes a vállát vonogatta, fejével odaintett a hekusnak. A bíró most a dekást hívta. Figyeltem. Gúnyos, szkeptikus kifejezés jelent meg az arcán. Davidson visszatért az ügyvédi asztalhoz. - Három nap - súgta. A bíró szeme végigsöpört az asztalokon. - A vádlott őrizetben marad még három napig. Három nap, ügyészhelyettes úr! Amely idő alatt egyrészt lebonyolódik a bűntett nyomozása, másrészt az ügyet jelenteni kell a Nagy Esküdtszéknek. Világos? - Igenis, uram! - Ám, ha ez nem történik meg, a gyanúsítottat szabadlábra kell helyezni saját kötelezettségvállalással, a Bíróság egyetértésével. Helyes, Gonzales úr! A következő ügyre térünk. Kezet szorítottam Davidspnnal. A rendőrök meg visszavittek. 14. Mikor a következő nap beállítottak a cellámba és azt mondták, hogy az ügyvédem látogat meg, tudtam, hogy az nem lehet Davidson. Ez nem az ő stílusa. Bevezettek egy külön szobába. Toby Ringer lépett be. Toby az ügyészi hivatal irodafőnöke Manhattanben. Kemény fickó, gyilkossági tárgyalások jogásza, emberölési szakértő. Tiszta eszközökkel játszik. Nem tudom, hogyan tartotta meg ezt az állást ilyen sokáig, miért nem lett belőle bíró, akárcsak Wolfe-ból. Kezét nyújtotta. Megszorítottam. Három pakli staubot húzott elő a táskájából. - Tudja, miért vagyok itt? 31 - Nem. - A letartóztatási bulit fel kell adni. Ezt mindnyájan tudjuk, igaz? Senki se hiheti, hogy füstté varázsolta azt a Róbert Morgant. Valaki beköpte magát. Az igazság az, hogy semmiféle bizonyítékot nem nyögött. De mi tudjuk, hogy Morgan kapcsolatban állt a Szellemautóval. És az is világos, hogy a Szellemautónak vége van. Néhány fickó ezzel nem értett egyet. Maga is ismeri ezt a sztorit. - Tényleg? - Ezt maga csinálta, Bürke. Utcahosszat beszélik. Faltól falig. A szóbeszéd az, hogy maga mostanában, hogy is mondjam, bérelhető fegyver. Megállapodásra öl. Slukkoltam egyet a cigiből. - Én viszont nem gondolom, hogy ez az egész így igaz. Rendben? De bárki robbantotta is fel a Sally Lou-féle vállalkozást, hagyott egy nagy kövér lyukat. És az okostónik, akik a kártyát keverik, ki akarták tölteni. De Sally ideje mindenképpen lejárt. Kérdően néztem rá. Folytatta. - Igen. Volt egy megállapodás Sally Lou fejére. Négy nagy fickót nyírtak ki az elmúlt hónapban. És a maffia kezdett idegeskedni. Képtelenek voltak kiszámítani, ki mozgatja a dolgokat és kik ellen. Vállat vontam. - Rendben van. Miért törődjön ezzel maga. De ez az, amiért minekünk gondunk van rá. A Család megijedt, Bürke. És mentek, hogy rendbe hozzák a dolgot. Hullák. És még több várható. Wesley visszatért és működik. A kis szoba sarkai elsötétültek. - Ő az, akit mi el akarunk kapni, Bürke. Wesley az. Ezért jöttem ide. Van egy üzenetem magának. - Hozott csalit is magával a táskában? Elállt a lélegzete. Rám förmedt. 32 - Vigyázzon a szövegére, keménylegény. Mi mindnyájan tudjuk, hogy maga nem egy patkány. Amit mondok, saját érdekében mondom. - Persze. Áthajolt az asztalon, hangja világosan, élesen szólt. - Sally Lou csak egy tüske volt a seggben. Az okostónik figyelmeztették őt, hagyja abba. De ő meg akarta mutatni, milyen erős fiúk az emberei. Például az a fickó, akit Mortay-nak hívtak. Azt mesélték, hogy nagyon- nagyon gonosz egy szerzet volt. Olyan gonosz, hogy párbajra hívta ki Maxet, a Hangtalant. Arcom mozdulatlan maradt. Toby nem vesztegette az idejét, figyelt engem. - Ez a Mortay meglátogatott egyet a nehézfiúk közül az éjszaka kellős közepén. Egyenesen át az őrökön, kutyákon, riasztókészülékeken. Az ágyában ébresztette fel a nagyfiút. Egy ujjal eltörte a karját és megmondta neki, hagyja abba a játékot Sally Lou ellen. Akkor fordultak Wesley-hez. Hallgattam Tobyt, vártam. - Mortay rákerült Wesley listájára, Bürke. És Mortay nincs többé. Azt hallottam, hogy Wesley ezért a maga ellenfele lett. Visszamentem a cellámba. Rikers szigete. A nyár régen elmúlt, de olyan hőség volt, mint a pokolban. Mondogattam magamban Wesley nevét. A cellám jégveremmé változott. 15. Több látogatót már nem kaptam. Kiengedtek, ahogy várható volt. Visszafelé a városba fogtam egy taxit. Aztán földalattira váltottam át, az utolsó néhány blokkot az irodáig gyalog tettem meg. Pansy pontosan ott volt, ahol kellett. Őrködött. Egy mordulás a torkából. Vibrált az örömtől, hogy újra láthat engem. Tenni a dolgát 33 öt napon át, nem volt nagy ügy a számára. Igaz, nem szerette valami nagyon azt az ételt, amit hagytam neki. Kinyitottam a hátsó ajtót. Feldübörgött a vaslépcsőn a tetőre. Összehajtogattam a nehéz vinillepedőt, amit szétterítve hagytam a helyiség padlóján. Óriási szemeteszacskó lett belőle, szorosan átkötöttem dróthurokkal. Kinyitottam a hátsó ablakot, kiszellőztettem. Volt egy rendszerem: száraz kutyaeledelt és vizet hagyni a számára, amikor el kell mennem hosszabb időre. Csak a kutyapiszok elhelyezése okozott mindig problémát. Ez az, amit a tető megoldott. A fürdőszobából előhoztam a tiszta oxigénnel töltött sprayt és az egészet szétpermeteztem a szobában, ahol Pansy tartózkodott. Nem ez volt a legrosszabb dolog, amit szagolnom kellett az elmúlt néhány napban. 16. Zuhanyoztam. Borotválkoztam. A hűtőszekrényből adtam Pansynak egy jókora vaníliafagylaltot. Felhabzsolta, mialatt én pirítóst készítettem magamnak. Lassan ettem, kortyolva hozzá az üdítőt. Vakargattam Pansy nyakát a füle mögött. Ezt nagyon szerette. Beszéltem is hozzá csendesen, megköszöntem, hogy távollétemben vigyázott az otthonunkra, hogy higgadtan végezte a munkáját. Sötét ruhát vettem fel, halványkék inget, fekete nyakkendőt. Davidson irodája a város közepén volt, egy puskalövésnyire a Times Square-től. Az ügyfélfogadó titkárnő világos bőrű fekete asszony volt, szigorú arccal. Ha mosolygott, az arca megszépült. Komolyan dolgozott. Éjszaka jogtudományt tanult, várva, hogy eljöjjön az ő ideje. Én ajánlottam Davidsonnak. Elégedett volt vele. Bejelentett. A főnök közölte, hogy fogad. Bemehettem. A találkozó nem tartott soká. 34 - Súlyos kudarcot szenvedtek - mondta az ügyvéd. - Ez a megoldatlan gyilkosság nem hozta volna ki őket a sodrukból, valami más is bűzlik itt. Tudja, mi lehet? - Talán. - Van esélyük? - Tudtam, mire gondol. - Nincs - mondtam. - Ha ők szükségét látják újrakezdeni ezt a bíróságos-dit, kérek egy telefont. - Jó. Kezet ráztunk, kisétáltam. Davidson megtenné, ami rá tartozik. Ügyvéd. Számára a túlélés volt a nem bűnös" döntés. A bíróság határozata a kitöltött vizsgálati fogságról ezen kívül esett. 17. Ezen a módon folytak a dolgok egy ideig. Kemény pillantások. Szerepjátszás. Éreztem a Wesley keltette borzongást, de ez soha nem hatolt csontig. Visszaereszkedtem a remeteségbe. Lecsillapodtam. Davidson azt mondta, hogy a gyilkossági,vádat nyitva tartják, de abbahagyják az ezzel való zsarolást. Figyeltem a csalikat, játszottam a kísértéssel. Sok jó szélhámosságom főtt mindenfelé a városban, de még nem tudtam, melyikből lesz a cserebogár. Egy újabb kollégiumi diák ölte meg a szüleit. Azt mondta, hogy a sötétség szellemei és a sárkányok késztették, hogy megtegye. Egy szörnyeteg megölt egy nőt, mert az megpróbálta elhagyni őt húsz év után. A pasi azt mondta a rendőröknek, hogy az asszony az ő tulajdona. Egyébként a lánya volt. Egy vadállat megnyúzta a barátnőjét, megölte annak kiskorú lányát, kést döfött hétéves fiának szívébe és felgyújtotta a lakásukat. A kisfiút megmentették. A tárgyaláson azonosította a gyilkost. Az esküdtszék mégis felmentette. Ezután elment a bíróságra és a fiú letartóztatását követelte. A hatóság golyóbiztos telefonfülkét 35 állított fel azzal, hogy azokat nem lehet kirabolni. Ha bárki időt szán rá, megtudhatja, mit lehet tenni ezek ellen: egy plasztikpalackot megtölteni benzinnel, befecskendezni a nyíláson át, belökni utána a gyufát és várni a díjbeszedőre, hogy kinyissa az ajtót a tolvajnak. A tolvajok közül az egyik nem várta meg a nyitást. Egy fiatal munkás bevallotta, hogy tíz esztendő alatt több mint három tucat fiúval fajtalankodott. A bíró analízisre ítélte. A tűzfegyverek úgy ropognak az utcákon, mint a száraz villám. Közben vita tárgya a kőkemény kokain szabad forgalma a tizenévesek számára. Erről a robotlelkű milliomosok vitatkoznak. 18. Immaculata velem szemben ült az utolsó boxban. Max felesége. Mama ott ült az előtte lévő ülésen, a babával. A dundi kislány ugrált az ölében. Mama megkérdezte a fiatalasszonytól, hogy állnak a dolgok. - Most rendben mennek - mondta Immaculata, de hangjában ott bujkált valami, amit nem tudtam felismerni. - Persze - mondtam. - Max megérti. De valahogy megsebződött. Hogy kihagytad... - így kellett tennem. - Tudom. - Igen, te tudod. - Bürke, miért történnek ilyen dolgok? Hoztál egy döntést. Jött a telefonod: megcsinálni. Túl vagyunk rajta. - De te azt hiszed, hogy a döntésem hibás volt? - Ez a te egyéni megítélésed volt, igaz? Nehéz elhinni, hogy az az ember képes lett volna megölni a gyerekünket csak azért, hogy kényszerítse Maxet, álljon ki ellene. 36 Felnéztem. Szemei fátyolosak voltak a hosszú fürtjei alatt, de ez nem segítette a dolgokat. Alig volt képes folytatni. - Nekem Maxszel kell tartanom - mondta. Bólintottam. Üresen. A szemei könyörögve néztek rám. - De megvan a gyerek - mondtam. A kezét a karomra tette. - Még mindig a bátyád. Hátul megszólalt az automata telefon. Mama odament, a csípőjén egyensúlyozva a babát. Egy perc múlva már vissza is jött. A gyereket odaadta Immaculatá-nak és mellém ült. - Hívás neked. Egy asszony. Azt mondja, régi barátod. Mézízű kis buborékok szálltak fel a mellemben. Flood honnan tudta meg, hogy most kellett jönnie? Talán mindez látszott az arcomon. Mama hangja lágyan szólt: - Nem. - Ez volt minden, amit mondott. Cigarettára gyújtottam, beleharaptam a szűrőbe. A kis buborékok a mellemben csinos ostorpattogással pattantak szét, mint a gyermekek durranó cukorkái. - A nő azt mondja, régi barát. Muszáj beszélnie veled. Nagyon fontos. Mamára néztem. Kurta, lenéző mosolyra görbült a szája. - Mindig fontos. A nő azt kérte, csak annyit mondjak, hogy a kis Candy a Hudson Streetről. Ismered őt? - kérdezte Mama és kezembe nyomott egy papírszeletet a telefonszámmal. Bólintottam. Nem érdekes. 19. Max mindenhova ment, ahova én mentem. Mögöttem, nem velem. A hátamat fedezte. Védett engem a gonosz szellemektől. Az ő harcos lelke rikoltott a 37 küzdelemért: megtenni, ami helyes. Túl késő a csatához. Egy kikötőgáton voltunk, közel a jacht-öbölhöz. Vevőre vártunk, bemutatni az árut. A vevő hirdetett egy elektronikus közlönyben, felhasználva a személyi számítógépek adta kereteket. Kislányt rendelt. Tízévesnél nem lehet idősebb. Fehér legyen. Olyan, akit tudna szeretni. Tízezret hoz magával. Kipróbálni a szerelmet. Max elővett a zsebéből egy vendéglői asztalkendőt. Én egy golyóstollat a zsebemből. Rajzolt egy felkelő napot, finoman megérintette saját szívét. Rámutatott, körbevitte az ujját, belefoglalva a körbe engem: menjünk Japánba. Találjuk meg Floodot. Hozzuk ide. Ráztam a fejem. Floodnak az a hazája, én meg itt vagyok otthon. A vevő kocsijának fényszórója felgyulladt. Egyszer, kétszer. Max eltűnt az árnyékban. Közel a kocsimhoz. Én átsétáltam a vevőhöz. Egy bézsszínű Taurus furgon volt. A vezető ablaka leszaladt, légkondicionált fuvallat érte az arcom. Sok értelme nem látszott ilyen időben, az évnek ebben a szakában. Aztán megláttam belül a kövér pacákot. Fagylaltruha, szalmakalap, izzadság. - Smith úr? - kérdezte lottyadt hangján. - Az vagyok - erősítettem meg. - A kicsike magával van? - A kocsiban - intettem a fejemmel, mutatva neki az irányt. Oldalt léptem, hogy kiszállhassc T. A fény felvillant a furgon belsejében, amikor kinyitotta az ajtót. Üres a kocsi. Elővett egy fekete diplomatatáskát, a mellette lévő ülésről. - Még egy kicsit kába - mondtam, mellette ballagva. - Semmi probléma - mondta a pali. Cigarettára gyújtottam, az olcsó öngyújtó lángja volt a jel Max számára. - Ő bent van - mondtam a kövérnek, megütögetve a Plymouth csomagtartóját. - Lássuk. 38 - Lássuk a pénzt. Kipattantotta a táskát a csomagtartó fedelén. Tisztának látszó bankjegyek, csinosan átkötve. És egy kis plasztik palack, permetezővel a tetején. Néhány fehér zsebkendő, műanyag csuklószorítók. Szóval mindenféle, amit egy kórházban adhatnak. - Beszerzett mindent, ami szükséges. Igaz? - Nézze csak, pajtás. A kölyök nem nekem kell, értjük egymást? Olyan üzletember vagyok, mint maga. Tényleg, ha tud szerezni még, ahonnan ez a kislány is jött, értesítsen azonnal. Van vevőm, aki várja az árut. Zsíros teste cammogott a kocsi hátulja felé, amikor Max elkapta. Egy bénító ütés éppen a bordák alatt, egy villámgyors csapás a kinyújtott nyakára, amint összeesett. Hányadék spriccelt a Plymouthra. Felszakítottam az ingét. Sehol semmi vezeték. A belső zsebéből kivettem a tárcáját, lekapcsoltam az óráját. Megszabadítottam a gyűrűitől, meglovasítottam az irattárcáját is. A pofát otthagytuk, ahova esett. A reggeli lapokban nem szerepelt a dolog. 4 20. Az arany betűk az ólomüveg ajtón így szóltak: Simon J. Rosnak - jogtanácsos. Max és én beléptünk. A lány az első asztalnál egy bögyös barnaság volt. Arcát a szikrázó púderréteg maszkszerűvé tette. Az a fajta száj, amely arra készteti a szemlélőt, hogy figyelje, ahogy nyalja a bélyegeket. - Miben segíthetek? - Szeretnék találkozni Rosnakkal. - Van időpontjuk? - Nincs. - Nos, Rosnak úr nincs még bent. Ha meghagyná a nevét és telefonszámát... - Bent van. És nincs sok időm. 39 Lepillantottam a billentyűzetre az asztalon. Egyik lámpa se égett. - Ön nem teheti... Elléptem mellette. - Hívjon rendőrt - tanácsoltam neki. Otthagyhatom Maxet. Maradjon a hölgynek társasága. Egy szőnyeggel borított hallt találtam, elsétáltam a végéhez. Kosnak ott ült egy öreg faasztalnál, néhány kimutatást böngészett. Felnézett, meglátott engem. Fáradt kinézetű pacák, lehetett olyan negyvenes. - Mi van? - Szeretnék beszélgetni néhány üzleti ügyről. - Nem ismerem önt. Szóljon Monának. Én nem érek rá. Leültem szembe vele. Rágyújtottam. Nem volt hamutálca az asztalon. - Feltétlenül szükséges beszélnem önnel - mondtam higgadtan és ellazultan. - Nézze, haver, ez nem szupermarket. Nem tudom, ki küldte ide, de... - Ön képviseli Johnny Sostre-t? - Semmi köze hozzá. - Jogász, ügyfél, előjog, mi? - Ahogy mondja. - Csak egy kis gond van: ön nem jogász. - Végigmért. Szeme: teleobjektív. Várt. - Ön nem jogász - ismételtem meg a kijelentést. Ön járt a jogtudományira, de onnan kirúgták, az utolsó évfolyamról. Sohasem vizsgázott. Ön kedveli az édes sürgés-forgást. Okostónikat képvisel. Akik persze jól tudják, hogy ön nem ügyvéd. Ön megpróbálja az ügyet vinni, megteszi a legtöbbet, amit megtehet. Ha nyer, ők kisétálnak. Ha veszt, várnak néhány évet, aztán előjönnek a farbával. így van? Ezt közhírré teszik. A fellebbezést iktatják. És a bíróság szabadlábra helyezi őket. Ezt úgy hívják: tanácsadásban való hatástalan 40 közreműködés. Önt sohasem érheti baj. Joseph csinálta ugyanezt a húzást néhány évvel ezelőtt. - A pali figyelt és várt. Odahamuztam az asztalára. Folytattam. - Az egyetlen probléma, hogy a firkát okosan kell időzíteni. Ezt a szélhámosságot csak egyszer lehet megcsinálni, nem ismételhető. Ön szerzett... mit is? Most van tíz-tizenöt ügyfele. Mondjuk féltucat fickó már Északon éli a világát. Önt leleplezik a megfelelő időben, minden ítéletet visszavonnak. Néhány évvel később pedig jöhet a mehet. A tanúk eltűnnek, az emlékezet felpuhul, az emberek felejtenek, a bizonyítékok valahova elkeverednek. Tudja, hogy megy az ilyesmi? Ha túl hamar, az egész zátonyra futhat. Az ügyészi hivatalnál még ott van minden, ami csak kell és ők újra indíthatják az ügyeket. Emellett maga ott van az új megállapodások kellős közepén. Ők felplankolják az igazságot és maga kívül találja magát az üzleten. Előrehajolt. - Az emberek, akiket képviselek... van magának fogalma arról, kik ezek? - Persze. - Akkor azt is tudnia kell, hogy a Család nem kedveli az ilyesmit. - Nem kell nekik megmondani. A padlóra dobtam a staubot. Vártam. Felvonta a szemöldökét. - Egyszer - mondtam neki. - Egyetlenegyszer. Ötvenezer és megyek. - Megőrült. - Viszont nem blöffölök. Turkált az asztalán az iratai közt. - Ehhez kell egy kis idő. - Most kedd van. Péntekig megszerzi a motyót. Felhívom és megmondom, hogyan dobhatja ide nekem. Felkeltem, rápillantottam. - Megspórolok önnek néhány telefonhívást. Bürke... 41 - Ki az a Bürke? - Én. Pénteken a pikáns barnaság fogott egy taxit. A kínai negyed felé ment, éppen ebédidőben. Kiszállt és a tömeg elnyelte. Amikor leintett egy másik taxit, a pénzestáskája már nem volt nála. 21. Mamánál voltam éppen, amikor a hívás bejött. Julio. Visszahívtam az öreg gengsztert a klubjában, amely mostanában a főhadiszállása. A hangja száraz kígyóbőr. Olyan hangulatot árasztott, mint egy rákos kórterem. - Egyszer régen tettél egy jó szolgálatot nekem, már elfelejtettem, mi volt. Ez az érdemed, Bürke, de megvágtad Rosnakot. Elrohant és telesírta a fiúkat. Majd én megfaggyúzom a dolgot: ez esetben még semmi re-vans. De maradj a fenekeden és ne üsd az orrod a mi bizniszünkbe. Hagytam, hogy érezze a hallgatás súlyát. Csak a telefon zümmögött. - Hallottad, mit modtam? - Persze. - Kitaláltál bizonyos dolgokat. Rendben. Az embernek joga van pénzt csinálni, ha rájön valamire. De most már eleget kerestél ezen. A civilekkel szúrj ki! Visszaraktam a kegylót. 22. A pénz ott volt TT utcán. A városközpont maga az üzleti fellendülés volt. Kábítószer, nem olaj. A kincsvadászok koromfekete dzsippeket vezettek, papír vékony olasz cipőket hordtak. Hordozható, rekeszes telefonok a vautokban. A zene így szólt halott agyú fejükben: 42 Menj. Szerezz. Pénzt. Aranyatestükön. Testekkel fizettek. Bébiket öltek a kereszttűzben. Gyerekek tüzeltek. A kokain olyan országokban termett, amelyeknek nevét alig tudták kiejteni. És itt a kábítószer készpénzt jelentett. Ismerős lesz a hang, ami elönti az utcákat. - A csuklón arany volt, a kézben meg a colt - ahogy a Prof nekem támadt, amikor megpróbálta velem megértetni a helyzetet. Könnyen megkereshető. De ez nem az én formám. Nem gyalogoltam bele. Olvastam a büntető törvénykönyv egy példányát. Da-vidson adta nekem. Vérfertőzés. A törvényhozás ugyanabba az osztályba sorolta, mint a házasságtörést. Úgy sejtem, arra a kölyökre gondoltak, aki nem mondhat nemet. 23. A Bryant-parkban találkoztam Michelle-lel. Közel a közkönyvtárhoz, a Times Square-től jobbra. - Elmegyek egy időre - mondta. - Rendben. - Dániába, Bürke. Elmegyek. Meg kell csináltatnom a dolgot. - Van elég készpénzed? - Van. Hosszú idő óta spóroltam erre. Megértesz? Bólintottam. - Ennek meg kell lenni. Nem tudom elviselni, hogy a fiam törvényen kívüliként nőjön fel. - Arra készülsz, hogy elhozod őt a Vakondtól? - Ezt nem is tehetném meg. A fiú a mienk, nemcsak az enyém. Ezt jól tudom. De ez így akkor se élet a számára. Azt akarom, hogy legyen belőle valaki. - A Vakond is valaki. Kezét a karomra tette. Lakkozott körmei megcsillantak a késő őszi napon. - Én ismerem őt, baby. 43 Cigarettára gyújtottam. - Nem akarok nézeteltérést - mondta. - Tudom. - De neked más a véleményed. Nem szóltam semmit. - Mondd meg az igazat. Te nem akarod, hogy elmenjek. - Menj. - Tudsz nekem szerezni iratokat? - Útlevelet? - És később... szeretném örökbe fogadni Terryt. Törvényesen. - Miért? - Miért? Te tudod, ki vagyok. Csapdába ejtve, egy életre ebben a testben. Most talán tudok változtatni. Saját magam leszek. A fiú... nem akarom, hogy úgy nőjön fel, mint... - Mint én? - Én szeretlek téged, Bürke. Te is tudod. Tőled sohasem mennék el. Arcon csókolt és elment. 24. Régen mindig találtam valamit a borotvaél szebbik oldalán, amiért érdemes élni. Ez elmúlt. Még a börtönben is voltak dolgok, amiken lehetett jóízűen nevetni. Ezen is túl vagyok. A Plymouthtal a Mamához mentem. Belöktem egy kazettát a magnóba. Janis Joplin. Színtiszta idegesség, smirglin átszűrve. Könyörög az embereknek, csináljanak már vele valamit. Kavarják bele valami szerelembe. Szórják a lelkét szögesdrót vászonba, amíg végleg elhal. Béllé kislányhangját hallottam: "szabadíts meg engem". Nem a megfelelő embert kérte meg. 44 25. A Mama ezzel üdvözölt: - A nő megint telefonált. Kérdőn néztem rá. - Az asszony, aki Candynek nevezte magát, emlékszel? A kis Candy a Hudson Streetről. Nagyon fontos. Mama fekete szeme. Lágy, kerek arcában kis kemény jelek. - Egyedül a baba fontos, igaz? És a baba most biztonságban van - mondta. - Azt gondolom. - Igen. Azt gondolom, hogy így volt helyes. De a nagylány, akit szerettél, meghalt. Túl nagy ár. - Túl magas. - Nem. Először a bébik halnak meg, nem az emberek, igaz? A fejem - két oldalról - úgy fogtam át és tartottam ujjaimmal, mint aki tojást akar feltörni. Vonítani szerettem volna, mint Pansy, elsiratva az asszonyát. Meg magamat. De semmit se tettem. Mama velem maradt. Az egyik pincér átjött, mondott valamit kínaiul. Mama nem is figyelt rá. Elment. Éreztem magamban a reme-gést, de ez most nem réges-régi társam volt: nem a félelem. Nem féltem. Túl szomorú voltam ahhoz is, hogy sírjak. A gyűlöletből se maradt meg semmi. Ránéztem az egyetlen asszonyra, akit valaha is mamának neveztem. - Max legyőzhette volna azt az embert. - Talán. - Nem tudom a helyes választ, Mama. Megveregette a kezem, arra késztetett, hogy az arcára figyeljek. Ott lássam meg az igazságot. - Nem tudod a választ erre, de neked mégis muszáj válaszolnod erre. 45 - Ki mondhatja meg, Konfucius? - Én megmondom - felelte Mama. Amikor felkelt, otthagyott egy darab papírt előttem. 26. A bedobós telefont használtam, a Sutton Place-en. Nincs a közelemben, de a legjobb hely hívni valakit. Az FBI ezeket a vonalakat nem tudja lehallgatni. Csak azt köthetik rá a hálózatra, akit ismernek. Megnéztem a cetlit, amit Mama adott. Hét számjegy, helyi vonal. Lenyomogattam a gombokat, az utolsó számjegynél kezdve, mert Mama minden számot visszafelé ír fel. Azt mondja, ilyen a kínai könyvelés. Harmadik csengetésre válaszolt. Torokhangú, mély dorombolás. Elég édes, hogy megöljön egy cukorbeteget. - Hello, baby. - Te hívtál engem. - Bürke? Valóban te vagy? - Én vagyok. - Tudod, ki vagyok? - Azt hiszem. - Láthatlak valamikor? - Minek? - Van valamim a számodra. - Nem kívánok semmit. - Emlékszel még rám? - Igen. - Akkor azt is tudod, hogy van valamim, amit kívánsz. - Az nincs többé. - De. De igen. Van, ha mondom. Van valamim a számodra. Amit kívánsz. Pénzt vagy szerelmet. Akár az egyiket, akár a másikat. - Nem kell. 46 - De igen. Másképp nem hívtalak volna. Ismerlek. Jobban ismerlek, mint bárki más. - Te egyáltalán nem ismersz engem. - Gyere ide és hallgass meg. Nem haraplak meg. Hacsak nem akarod, hogy megtegyem. Kedd délután. Nem szóltam rá semmit. Megadta a címét. Bontottam. 27. Visszakocsiztam az irodámhoz. Az otthonom. Pansy felment a tetőre. Rágyújtottam. Kinéztem az ablakon. Megcsapott a szennyvíz illata, amit a yuppik a folyam szellőzőjének neveznek. Úgy emlékszem, a valódi neve René volt. Vagy Iréné? Önmagát mindig Candynek hívta. Képtelen voltam az arcát visszaidézni, de sohasem felejtettem el. Kölyök volt akkoriban, 13 éves lehetett. Futhattál a széltoló Ed- del egy évig. Ez volt, amit igazán akartál. Aztán már semmi sem volt, amit Candy kívánt volna. Semmi, amit adhattunk. Harcoltunk, mint a fiatal állatok, akik valójában voltunk. Küzdöttünk olyasmiért, ami sohasem volt a mienk. Mi csak annak neveztük ezeket a dolgokat: a mi lóversenyünk; a mi asszonyaink. A végén szétágazott az utca. Ott megtaláltuk, ami valóban a miénk. Az enyém a börtön volt. A csajok, mint Candy, mindig ott rajzottak körülöttünk. Pisztolyunk vagy más lőfegyverünk nem volt akkoriban. Talán félseggű, törött fegyverek, amelyek felrobbantak volna a kezedben, ha meghúzod a ravaszt. De mi eltörhettünk egy üvegpalackot. Egy csomó bőrszaggató szilánkot kaptunk belőle. Összepréseltél egy vastag enyvgombócot a tenyeredben: átforgattál rajta egy kenderkötelet, amíg az enyv beborította egyik végétől a másikig. Aztán újra megforgattad, át az üvegen. Vártad, hogy megszáradjon, s lett 47 egy üvegköteled. Igazi közelharcban hasznos lehetett a fél nyers krumpli, ha a felületét teleszórtad dupla élű borotvapengével. Kocsiantennák. Ólomcsövek. Félbe vágott baseballbotok, átszúrva őket szögekkel. Elhagyott lakásokban ültünk körbe. Ittuk az olcsó bort, ki-löttyintettünk néhány piros vércsöppet a földre, tisztelgésként a bátyád iránt, aki börtönbe került, vagy a temetőbe. Megelőzve téged. Faltuk a torokégető marihuánát. Vártunk a "csengetésre". Azután összecsaptunk más csórókkal. A játszótéren, ha tudták, hogy jövünk. Vagy egy fasorban, ha nem tudták. Az újságok úgy hívták ezt: bandaháborúk. Ha ezekből visszatértél a klubba, a lányok ott vártak. Ha túlságosan összezúzódtál vagy elpucoltál, lefokoztak. Ha ottmaradtál a betonon, a neved bekerülhetett az újságokba. Mikor elmentem a javítóba, írt nekem egy levelet. Egy verset. Hozzám, így írta alá: "Szerelemmel, Can-dy. Csak Neked." Soha senki nem adott ilyesmit, mint ez a Neked. Az érzés megmaradt, egészen addig, amíg rájöttem, hogy a verset valami slágerből vette, amit a rádióban hallott. Kis Candy. A szíve mélyén mindig is kurva volt. Lehet, hogy éppen ez az, amire szükségem van? Hogy lelket öntsön belém? 28. Szövetkezeti ház a harmincadik utcában, közel a folyóhoz. Figyeltük néhány napig, megnéztük, hogyan folyik az élet. Egyetlen kapus kezelte a ház mindkét bejáratát. Semmi goid. Pénteken a Prof megnyomta a szolgálati csengőt a hátsó kapunál. Amikor a kapus elhagyta a helyét, Max meg én beléptünk, elhaladtunk a tábla mellett, amelyen a szöveg így szólt: " Minden látogató köteles bejelentkezni". Én a liftet használtam a tizedik emeletig, Max a lépcsőn jött. Előttem ért fel. 48 Négy emelettel még feljebb mentünk, a legfelső emeletre. Ő odaállt oldalt, én kopogtam. Hallottam a kukucskáló zaját. Aztán nyílt az ajtó. - Hát itt vagy? - mondta. Nem ismertem meg a nőt. Candy vékony, sötét hajú kislány volt. A teste nem érte utol a hormonjait. De sohasem felejtettem el a szemét. Sárga, mint a macskáé, pontokkal a szeme sarkában. Csak úgy világított a súlyos fekete fürtjei alatt. Ez a nő harminc körülinek látszott, tíz évvel fiata-labbnak, mint amennyi valójában lehetett volna, ha ő az. Fekete haja olyan rövid volt, mint egy férfié. Puhán és finoman keretezte az arcát. Mezítláb. Ahogy ott állt, az államig ért. Szeme világos, porcelánbaba-kék. A nő amolyan homokóra-figura volt. Az a fajta, ahol a homok örökké lepereg, hogy elérje a feneket, de elég tere van terjeszkedni, hogy egyszer azért megérkezzen. Elnyűtt, kék vászonshortot viselt és olyan rövid trikót, hogy a rekeszizma kilátszott. Halvány hús a gyomra felett. Ahogy beszélt, hullámzottak az izmok a bőre alatt. - Én vagyok, igazán. Fejem ráztam. - Ki adta meg magának a nevem? - Bürke. Tényleg én vagyok. Nem ismersz meg? Szemeim végigutaztak rajta. Nem azok az arcvonások. Kibontotta a haját, kezét végigfuttatta az arcán, a mellein, le a csípőjén, megveregette a combjait. - Igaz, ez mind új. - Vannak dolgok, melyek nem változhatnak meg - mondtam neki és megfogtam magam mögött a kilincsgombot. - Egyáltalán nem emlékszel rám? - mondta szorongással a hangjában. Egyik szemem behunytam, a másikkal vizsgáltam őt. Ütögettem a zárt szemhéjamat. Ez volt az egyetlen esély, hogy valamit megértsen. 49 - A fenébe. Elfelejtettem. Várj. Csak egy percet. Nem mozdultam. Kezét a karomra tette. Rövidre vágott körmök, semmi lakk. - Kérlek. Figyeltem, ahogy az ablakhoz siet. hátraveti a fejét, benyúl a szemébe. Valamit kivett, először az egyikből, aztán a másikból. - Csak egy pillanatra. Gyere ide, Bürke. Rendben? Odaballagtam az ablakhoz, a szőnyeg puhán süppedt a lábam alatt. A késő délutáni napfény betűzött az ablakon. - Nézz meg jobban - mondta lágyan. A sárga macskaszemek bámultak rám. - Kontaktlencse. - Kislányos kuncogás. Vihogott ezen az ártatlan kis összeesküvésszerűségen. 29. Egy fehér telefon állt az üvegasztalon, közel a heverő-höz. Egyike a formatervezett svéd holmiknak. Nagy, kerek számok, négy rácsozaton hármas beosztás. Hagytam őt állni az ablaknál. Felvettem a kagylót és tárcsáztam a sarki telefonfülke számát. Amíg kicsengett, fürkésztem ezt a kuplerájt. Olyan volt, mint egy drága klinika várószobája. A Prof válaszolt. - Hívj vissza 15 perc múlva - szóltam és visszaakasztottam a kagylót. Leültem a heverőre. Rágyújtottam, figyeltem őt. Mindenekelőtt azon töprengtem, hogyan kutathatnám át a lakást. Ugyanakkor valahogy nem éreztem magam egérfogóban. Persze a spinkó, aki átalakította magát valami vadonatújjá, azért még bárhol elrejthetett poloskát. - Mit akarsz? - kérdeztem. Odajött a heverőhöz, lei'lt a másik végében, lábait maga alá húzta, mint egy tini csaj. - Talán csak látni akartalak. - írhattál volna levelet is. Fejét kissé elfordította, mint aki elhajol az ütés elől. - Akkor kölyök voltam. 50 Vállat vontam. - Még mindig haragszol? - kérdezte. - Nem haragszom én senkire. Nem ismerlek és kész. - De hiszen... - Emlékszem rád. De ez nem jelenti, hogy ismerlek is. Igaz? - Igaz. - Tehát mit akarsz tőlem, Iréné? - Én már régen nem vagyok Iréné. Ez az egyik dolog, amit végképp megváltoztattam. - Akkor hogyan nevezhetlek? - Hívhatsz bármilyen néven, amit akarsz. Ez a lényegem. Lehetek bármi, amit kívánsz. Az "édes" bármilyen alakja. - Ez a mostani mesterséged? - Ezt csinálom. Ismét végignéztem tetőtől talpig, hogy lássam is. - Van egy szekrényed, tele parókával? Az arcán ragyogó mosoly. Ollózó mozdulattal feltornázta a lábait a heverőre. Felém nyújtotta a kezét. Megragadtam a csuklóját, hüvelykujjam keményen rányomtam az ideggócra. Úgy tett, mint aki észre sem veszi. A cigit otthagytam égve a hamutartóban. Levezetett a szőnyeges haliba. Beléptünk egy akkora szobába, mint a szalon. Az egyik fal padlótól a mennyezetig csupa tükör volt. - A szekrényem - mondta Candy. Az egyik polc dugig volt parókával, gondosan elhelyezve a műanyag fejeken. Szőkék, barnák, vörösek. A halványpirostól az égővörösig. Mindenféle stílus: a virággyerektől Dolly Partonig. Kozmetikai szerek szekrénye. Vadonatúj rúzs-rudak. Ragyogva, frissen, hegyesen álltak sorba, mint a nagy kaliberű puskagolyók. Arcpirosítók, altestpúderek, szemöldökfestékek, hozzáillő körömlakkok. Kefék, műszempillák. Kozmetikumasztal, kerek, párnázott szerszámokkal. Csinos sorban tejüveg burájú iz 51 zók, körülvéve újabb tükrökkel. Az egyik háromtáblás volt. A távolabbi fal simának látszott. Candy elhúzta. Siklott a fal. Szőrmebundák. Róka, hermelin, nerc, leo-párd. Olyanok is, melyeket nem ismertem fel. Újabb táblafal. Cocktailruhák, egyenköpenyek, yuppiknek való elegáns munkaruhák. Bőr miniszoknyák. Ruhák, a selyemtől a szövetig. Mindenféle laza blúzok és kislány ruhák. Egy újabb szekrény a cipőké volt. Gyíkbőr tűsarkúak, fekete bőrcsizmák bokától a combközépig. Cipők hamis gyémánttal díszítve. Kocogó surrogók, kislány topánkák, szíjakkal működők és szandálok. Beépített szekrényekben polcok egymás felett, alatt. Mosolyogva mutogatta őket. Oldalt lépett, gesztikulált, integetett. Ahogy a hamisan vádolt csempész mosolyog lenézően a vámos pasasra. Selyembugyik. Fügefalevelek, amit a meztelen táncosok hordanak. Bikini nadrá-gocskák, harisnyakötők, jampi trikók, fűzők, vászonbugyik tucatnyi színben. Harisnyanadrág kötegek még eredeti csomagolásban. Harisnyák. Halászhálósaktól az átlátszókig. Hagyományos melltartók és elöl nyitottak. Olyanok is - középen lyukkal - amelyeken átdugható a mellbimbó. Melltartók, háton keresztpánttal. Piros, fekete, fehér és pasztelrózsaszínben. Volt egy újabb tábla a falon. A spinkó ezt is félrehúzta. Lovaglóostorok. Kézi bilincsek. Hosszú vékony fémláncok, bőrfogantyús pálca, bőrszíjjal a végén: olyan, mint egy rövid, kilencágú korbács. Bőrövek, a spagetti vékonytól a széles tekercsig. Valami, ami olyan volt, mint egy fekete gumiból készült melegítő trikó. Kutya-nyakörvek. Bőrálarcok. Hátul összekapcsolhatók, a szájon cipzáras hasíték. Hajkefék. Ping-pongütők. Némelyek habszivacs, mások meg smirgli borítással. Gyűrűk, csavarok, vibrátorok. Műfütyik, ceruza alaktól a kolbász formáig. Egy karikás ostor selyem rajtokkal. - Eleget láttál? - Szemei kihívóan csillogtak. Arcom 52 mozdulatlan maradt. Bólintottam. Újra kinyújtotta a kezét felém, de úgy fordultam, hogy megint a csuklóját ragadtam meg. A haliból nyíló következő szoba egy tini lány hálószobája volt. Heavy metall poszterek a falon. Pihés takaró a széles ágyon. Kitömött állatkák. Rózsaszínű telefon. Bőrkötéses könyv mellette, a felirat arany betűkkel: naplóm. Oldalt fürdőszoba. Tovább. Három hálószoba. Az egyik egyedülálló dolgozó nőé. A következő egy mozisztáré. Az utolsónál az egyik sarokban egy fekete bőr heverő, amilyen a pszi-choanalitikusok rendelőjében van. Gyűrűk a padlóba erősítve. A falak fekete parafával borítva. Visszavezetett a szalonba. Cigarettám közben végigégett. Elengedtem a csuklóját, újabb staubra gyújtottam. Kiment a szobából, én felvettem a telefont. Lenyomtam a gombot, figyeltem, ahogy a folyékony kristály vékony ága feltöltődik ugyanannál a számnál, amelyet az előbb tárcsáztam. A Prof jelentkezett. - Eddig minden rendben - mondtam. Visszaakasztottam. Candy visszatért. - Kigondoltál egy megfelelő nevet a számomra? - Sokféle név lehetséges. - Pénz az a név, amelyik a legfontosabb. Semmi sem változott. - Nincs pénzem. - Keresel elég pénzt, te szerencsevadász. Tudom, miket csinálsz. De én nem a pénzed akarom. Sőt. Én fizetek neked, ha megteszel valamit, amire kérlek. - Nincs olyan, amit én megtegyek neked. Felegyenesedett. Melle olyan keményen állt, mintha márványból lenne. - Szilikon. A lehető legjobb. Borító. Semmi befecskendezés. - Megnyalta a szája szélét. - Fehérje. Itt is. - Megveregette a ránctalan arcát. Állt, egyetlen mozdulattal ledobta a shortot a padlóra. Megtapogatta a derekát. - Ilyen a testem. Kemény munka kell hozzá. Há 53 romszor egy héten gépi masszázs. - Orrán keresztül vett mély lélegzetet, mutatta, milyen darázsdereka van. - Többet gürizek érte, mint egy testépítő mániákus. Hat nap hetenként. - Lába közt a lágy vonal sötéten fénylett, szívalakú volt. - Villany kezelés. Egyszer havonta - mondta és széttárta karjait, hogy jobban lássam. - Ne játszd meg magad. - Ne légy utálatos, Bürke. Én büszke vagyok rád, elérted, amit akartál. Én is ugyanezt szeretném. - Mi az, amit én akartam? - Azt hiszed, nem tudok semmit? Vegyük például a nevet. Te most hírnevet szereztél magadnak. Az utca mindenfelé ismeri a neved. Mortay után vagyunk. - A pillantás, amit rávetettem, megborzongatta. - Ne haragudj, de én jobban tudom ezt. Ne is szólj egy szót sem. Ismerem a szabályokat. Van valami, szeretném, ha megtennéd nekem. Te tudod majd, hogyan kell megcsinálnod. Van rá pénzem. Sok pénzt adhatok. Gondolkodj erről. Rendben? Hívj fel majd. A számom megvan. El is megyek, ahová csak akarod. Akkor elmondom neked, mit akarok tőled. Felálltam. - Még egy telefont - mondtam. Vállat vont, az ablakhoz sétált, meztelenül a rávetülő fényben. Az ablaküveg most halvány narancsárnyalatot kapott. Egyirányú utca. Felvettem a kagylót, tárcsáztam a 958-22-22-t. Egy géphang visszaböfögte a telefonszámot. A vállalat feketedoboza azt közölte, hogy a telefonszerelő a vonal helyreállításán dolgozik. Ez más szám volt, mint amin Candyt hívtam. Bemondtam a kagylóba: - Rendben - és visszatettem. Elkísért az ajtóhoz. - Bármit, amit akarsz. Pénzt - súgta. - Hívj fel. - Ajka úgy görbült, mintha meg akarna csókolni. De látva, hogy figyelem az arcát, visszatartotta magát. Az ajtó bezárult mögöttem. A liftet a negyedik emeletig használtam, onnan együtt mentünk Maxszel a lépcsőn 54 lefelé. Megnyomtam egy képzeletbeli gombot. Elváltunk a lépcső tetején. Amikor a kapus hátrament, hogy a berregőre ajtót nyisson, mi elöl kimentünk. 30. A Prof kiszállt a Greenwich Viliágé szélén, én meg a Plymouth-tal a kínai negyed felé fordultam. Max széttárta a kezét, így kérdezve meg: mi volt"? Vállat vontam. Amikor a raktárház közelébe értünk, ahol Max "szentélye" volt, a járda mellé álltam. Max arca maszkszerű volt, ahogy a szélvédő alól kitekintett, körülhordozva pillantását. Bőrszínű csontszobor ez a kar. Egy megkérgesedett gerinc, mint egy bőrtaraj húzódott végig a nagyerejű alkaron. Az első két ujjízület kiszélesedett. A kézháton fehér forradás volt, egy régi borotvavágás sebhelye. A néma Mongol elvette kezét a karomról, két ujjával megütögette a mellkasom, a szívem körül. Az ujj hegyeket összerakta, könyökét kiemelte, egyenes vonalban tartva. Lassan kinyitotta az összezárt ujjakat, fejét felvetette. Napfény? Kérdően néztem rá. Az egész műveletet újra megismételte. Nem kapcsoltam erre sem. Vastag ujja egy keresztet rajzolt a poros szerel vény f álon. Figyeltem. A kereszt tetejére nyilat helyezett. Iránytű? A kereszt jobb oldali vonalát kiterjesztette egészen az ábra végéig. Kelet? Újabb gesztus. Bólintottam. A Felkelő Nap. Japán. Kimondtam a nevet. Flood. Max kezeit egybefonta, imára kulcsolva. Rám mutatott, aztán magára. Kiterjesztett karjával olyan mozdulatot tett, ahogy a gyerekek jelzik egy repülő bedőlését, ahogy az ég felé tör. Menjünk Japánba. Keressük meg őt. Hozzuk vissza. Megráztam a fejem. Nem. És ismét nem. Finoman meghajolt. Ahogy szokta, mielőtt a harc kezdődik. Kinyitotta az ajtót, kilépett, elment. 55 31. Amikor az ócskavastelepre értem, Terry eresztett be. - Áll a balhé - mondta. Hátramentünk a bunkerhez. A Vakond - borgőzös állapotban - egy félbe vágott, széknek használt olajoshordón ült. Könyöke a térdén, álla a kezében. A kezeslábas olyan piszkos volt rajta, hogy már álöltözéknek hatott. Halottfehér arca mintha felfüggesztve lebegett volna a levegőben. A fény visszaverődött szemüvege vastag lencséin, ahogy követte Mi-chelle keringését. Michelle fehér nyersselyem kabátot viselt, amely fekete csizmája száráig ért. Fekete kasmír magas nyakú pulóver, fekete, buggyos nadrág. Hosszú gyöngyfüzér a nyaka körül. Keze csapkodott előre-hátra, ahogy csépelte a Vakondot. Simba ott ült a Vakond lábánál, feje a magasban, fülei felágaskodtak. A kutya elképedve figyelt. Michelle megperdült, amint mi a tisztásra értünk. Keze a csípőjén. - Maradj ki ebből, Bürke. - A Vakondhoz jöttem - mondtam neki. - Beszélhetsz vele, miután én befejeztem. - Mama - kezdte Terry. Michelle arcából egyszerre eltávozott minden harag. - Ez nem tartozik rád, kicsim. Tudod, hogy a Vakond meg én néha összevitatkozunk. Mindjárt befejezzük. Eljössz velem és valahol megvacsorázunk a városban. Rendben? A Vakond hozzám fordult. - Meg akarja csináltatni a műtétet. - Vakond! - Azt hiszed, a fiú nem tud semmit? Ezután már higgadtan ment a társalgás. Rágyújtottam. Vártam. Terry az anyjához ment, megfogta a kezét. - Rendben van, mama. 56 Michelle arcon csókolta a fiút. Azután odament egyenesen a Vakondhoz. Közel hajolt. - Ez az én dolgom. Vártam erre a lehetőségre. Tudom, eddig mindig megelégedtem azzal, hogy dumáltam róla. De most valóban eljött az ideje. - De ez veszélyes. - Nem veszélyes. Azt hiszed, ez is valami ruhaakasztóval végzett piti küret? Azok tudják, mit kell csinálni. A Vakond ismét felém fordult. - Rendes állampolgár akar lenni, ez a szíve vágya. - Tudom, mit akarok. - Semmit sem tudsz. - A Vakond szeme a szemüvege mögött párás lett a fájdalomtól. - Nem fogsz tudni odakint élni. Nem való neked. - Téged egyedül az vezet, hogy megtartsd Terryt. Milyen önző is vagy, Vakond. Azt akarod, hogy az egész életét itt töltse, az ócskavastelepen? Ne járjon soha iskolába? A fiú higgadtan közbeszólt: - Én járok iskolába, mama. - Persze, hogy jársz kicsim. Biztos vagyok benne, hogy már mindent tudsz a telefon-lehallgatásról. Hogyan kell hatástalanítani a betörésriasztó- berendezéseket. Egy nap talán arra is megtanít a Vakond, hogyan kell levegőbe röpíteni egy épületet. A Vakond felvetette a fejét. - Mondd meg neki - kérte a fiút berozsdált hangján. Nemigen használta a hangszálait. Terry megveregette Michelle karját. Elérte, hogy ránézzen. - Mama, én tudok fizikát, matematikát, kémiát. Kérdezz tőlem bármit. Bürke megszerezte az egyetemek első évfolyamához az összes tankönyveket. Mama, én már tudom a teljes anyagot. A Vakond a világ legjobb tanára. - És mihez kezdesz a tudományoddal, bébi? Orvosira mész? 57 - Én nem akarok orvosira menni. - Nem, te itt akarsz élni ezen az ócskavastelepen, ezzel a holdkórossal. Hát nem fogsz! - Mama... - Te csak ne mamázz, Terry. Úgy akarsz járni, mint Bürke? A börtön gondolata ragadott úgy magával? - A Vakond nem jut börtönbe. - Kérdezd meg azt is, miért nem? Kérdezd csak meg a tanár urat, miért nem került börtönbe? - Ismerem a sztoriját, mama. Tudom, Bürke vállalt mindent magára annak idején, a földalatti-alagút buliban. A Vakond elmesélte az egészet. Ez az, ami egy családot megteremt. - Ez az, amit a jó bűnözők csinálnak, fiam. - Ez a szabály, mama. Michelle megragadta a fiú vállát és keményen megrázta a gyereket. - Én mindent tudok az ilyen családokról. Az én biológiai szüleim jól megtanítottak rá. Sohasem volt családom, választottam hát magamnak egyet. Ők meg kiválasztottak engem. Mindnyájukat, nemcsak éppen a Vakondot. Nem akarhatsz felnőni az alvilágban. Nem akarhatod az egész életedet úgy tölteni, mint ezek. Könnyek peregtek a fiú arcán lefelé, a hangja azonban szilárd maradt. - Én is éltem annak idején azokkal. A polgárokkal. Emlékszel, mama? Emlékszel, hogyan találtál rám? Michelle térdre hullott a vashalmok mellett. Sírva ölelte át a fiú térdét. Az meg simogatta gyengéden a haját, suttogott hozzá. A Vakond elment valamerre. Én utánaballagtam. - Nem biztonságos ez az egész - hajtogatta. - A műtét? - A fiú dolga. Ő se tudna már élni odakint. Talán Michelle tudna? Járna folyton oda-vissza. És nincs joga elszakítani a fiút, ahogy tervezi. 58 Sétáltunk az alkonyi fényben. Csipkézett fények szűrődtek át a kibelezett autókon. Két kocsi közt mozogtam és hirtelen megdermedtem: vad morgás állított meg. Egy fehér buldog feküdt egy öreg Cadillac mellett, helyes kölyökkutyák nyüzsögtek alatta. És Simba is ott állt mellettük. - Sohase láttam errefelé buldogot. Azt hittem, csak falkát tartasz. - Terry találta ezt a nőstényt. Kutyaviadalt rendeztek a húspiac túloldalán. Tudod, ott, ahol a teherautók befordulnak. - Ismerem a helyet. - Ezt itt legyőzték. Hagyták volna megdögleni. Mi felszedtük. Most a falka tagja ő is. - Mint Terry. - Egy darabig egy szót sem szólt. Rágyújtottam megint. Tettünk egy nagyobb kört, adtunk időt Michelle-nek és Terrynek. - A fiú héberül is tud már - mondta a Vakond védekezőén. Megszívtam a cigarettámat. Arra gondoltam, hogy a kölyöknek talán bar micvb-ja is lesz. Meg arra, hogy Terry máris tudja, hogyan kell felrobbantani egy épületet. 32. Amikor visszamentünk a tisztásra, Michelle már egy olajoshordón üldögélt, tiszta takaró alatta. A fiú a földön ült. Michelle karja a fiú vállán. Minket vártak. A Vakond bement a bunkerba. - Ragaszkodom a műtéthez - mondta nekem. Hangjában kihívás szüremlett át a félelmen. Bólintottam. Fél mosoly futott át kedves arcán. Megveregette Terry vállát. - Kedvesem, csak annyit ígérj meg, hogy nem akarsz olyan lenni,- mint Bürke. 59 - Olyan akarok lenni, mint a Vakond. - Kicsim, a Vakond: zseni. Ezt sohasem vontam kétségbe. Sok tekintetben csodálatos ember. Azt is tudom, hogy rengeteg mindenre megtanít. Sőt azt is tudom, hogy nagyon szeret téged, bár biztos vagyok, hogy ezt ő sohasem mondta neked. - Mondta, mama. Azt mondta, büszke rám. - Tudom, bébi. De így élni... Nemsokára férfi leszel. A Vakond... te is úgy akarsz élni, kívül mindenen? Sohase legyen lány melletted? - Lesz feleségem. Ha befejezem a tanulmányaimat, lesz párom. A Vakond is így mondta: egy embernek kell hogy legyen párja. - De a Vakondnak nincs. - Mama, én rád gondoltam. Ez volt az első eset, hogy láttam Michelle-t elpirulni. 33. Már a Triboro hidat is elhagytuk, amikor Michelle megszólalt. - Azt hiszed, a Vakond is így érez irántam? - Te is tudod. Mindig is így volt. Rágyújtott a szokásos hosszú, fekete cigarettára. - Sohase mondta. - Te se. Elértük az East Side-i átjárót. Magasra telepített lámpák szórták ránk a fényt. - Nagyon hiányzik? - kérdezte Michelle. - Mindig hiányzik. - Béllé meghalt, bébi. Te is tudod, kire gondolok. A Plymouth utat tört magának a forgalmi lámpánál. - Sejtem. 60 34. Megálltam Michelle szállodájánál. - Dolgozol az éjjel? - kérdezte. - Nem. - Vigyél engem a Pincéhez. - Ki játszik ott mostanában? - Ki törődik vele. Ha nem tetszik, leléphetünk. - Oké - mondtam. Visszaforgattam a kormányt, újra bevágódtunk a forgalomba. - Álljon meg a menet. Hova mész? - De hiszen azt mondtad... - Drágám. Most jöttem a szemétdombról. Parkolj le itt, várj meg a bárban. Egy perc alatt átöltözöm. - Rendben. 35. A bár egyik sarkában óriás képernyős tévé állt. Rendeltem egy vodkát tonikkal. Mondtam a mixernőnek, ne keverje össze. Kortyolgattam a tonikot. Akkor kezdődött a futball. Három fickó - csinos, divatos blézerben - úgy beszélt a meccsről, mintha közel-keleti fegyveres határvita lenne. - Indul a háború - mondta az egyikük, véletlenül egy fehér szóvivő. A fekete társa rábólintott, ahogy te is tennéd, ha valami megfellebbezhetetlen bölcsességet hallasz. A fickók szerte a bárban elmormogták lelkes egyetértésüket. Hát ez nem olyan, mint a drogháború. Ha valóban beindul a háború, az egyik csapat azonnal felrobbantja a másik csapat páncélraktárait. A Vakondnak igaza volt: mi sohasem lehetünk normális állampolgárok. Ahol én felnőttem, nincsenek kamu lövések. - Mi lesz a kulcsa a meccstaktikának? - kérdezte az egyik dumafranci. A megkérdezett pacák habrált valamit a ved-elemről". Tuskók. A kulcs a csapat doktorá 61 nak kezében van. Az egyetlen háború, ami ebben a futballban zajlik, a gyógyszerek körül folyik. A mixernő áthajolt hozzám. Kérdezte: újra töltheti-e a poharam? Melle kicsordult a blúza tetején. Candyre gondoltam. A szilikon borításra. Igaz volt ez az egész? Michelle megveregette a vállam. Átöltözött. Felvett egy vörös-fekete csíkozású ruhát, mely szorosan zárt a térdénél. A szegélye éppenhogy kikukucskált a fekete, tűzdelt kabátka alól, amelynek széles ujjai volak. Haját feltornyozta a feje tetején. Az arcáról szinte minden kozmetikumot elhagyott. Üde volt és édes. Otthagytam egy tízest a bárpulton, az égő cigit a hamutartóban. Oda se bagózott ránk senki, hogy elmentünk. Na, persze: megtörtént a kezdőrúgás. 36. Készültem megjátszani az esélyt. Kijátszani a korlátokat. Nem várni a teljességre, ahogy tettem egész életemben. A teljesség ugyan eljött hozzám, ám csak egy rövid látogatásra. Jacques hívott fel a Mamánál. Fegyverkereskedő. Az egybordából szőtt fickókat látja el utánpótlással, ha az áru kifogy az édes kis műveletek során. Találtam egy telefonfülkét, visszahívtam. - Van egy vevő a radiátoraimra. Érted, ember? - Nyugat-indiai éneklő hangsúlya tisztán hangzott. - Ezt miért nekem mondja? -Ez a kliensem egy haiti fickó. Érted, ember? Kísértetbuli. Varázsló duma. - Értem. - Értettem. Van egy haiti földalatti hadsereg, valahol Brooklyn és Queens között. Arra a napra várnak, amikor megszabadítják hazájukat a politikai rendőrségtől. Itt már nem félnek semmitől, de Papa Doc szelleme még megborzongatja gyerekeiket. - Én nem szállíthatok nekik közvetlenül, érted em 62 bér? Tudod, hogy van ez? Ők meg nem jöhetnek hozzám. Kellene valaki, aki leszállítja az árut. - Nem foglalkozom szállítással. - Persze hogy nem, ember. Tudom, hogy van ez. Odamész. Fizetnek neked. Felhívsz. Én megmondom, hol szedhető fel az áru. - Én meg várjak velük, míg ők elküldenek valakit felmarkolni a szajrét. - Pontosan. - Mit keres manapság egy túsz? - Ember, ne beszélj így. Senki sem akar bajt okozni. Ezek nem kábítószerkereskedők, érted? - Persze. - Csináljunk üzletet, ember. Ez jó buli nekem, jó buli neked. - Mennyire jó? - Néhány óráért, mondjuk, öt. - Oké. - Rendben? - Meglátogatlak néhány nap múlva - mondtam neki és visszatettem a kagylót. Hallottam a meglepetést Jacques hangjában. Egy ilyen melóra nyilván legalább hatezret szánt, én meg elvállaltam olcsóbban. De nekem van egy titkom, amiről ő nem tudhat. Szarok az egészre. 37. A Plymouthot otthagytam a West Side-i műúton, közel a 42-ik utcához. Átsétáltam a 8-ik sugárúton, hogy elkapjam a gyorsvasutat Dél-Jamaica felé. Fiatal fehér jampi terpeszkedett az ülésen. Kuncogott valamin, amit egy magazinban olvasott. Feltettem a lábam az ülésre, rágyújtottam. A válla fölött belesandítottam a lapba. Egy cikk arról, hogyan tehető betörésbiztossá a kocsi. A földalattinál előkotortam egy érmét a zsebem mélyéről. Egy fiatal fekete spinkó apácaszerelésben üldögélt 63 mindjárt a forgóajtó után. Kezében egyenes kosár, tele aprópénzzel. - Segítsd az otthontalanokat - szólt. - Mondj előbb valamit latinul. - Baszd meg - mondta a lány. Mindenki találkozhat stricikkel. Felszálltam. Egy nagydarab fekete fickó szállt fel a Queens Plazánál. Járkált a kocsiban fel és alá, jelezve, hogy ez az ő vonata. Harcedzett vietnami veterán. Senki sem készült civódni azon, hogy ez az ő vonata és mindenki biztonságban lehet a társaságában. Levette a sapkáját, ment fel és alá, minden sorban hozzájárulást gyűjtött a jövőjéhez. Tőlem jobbra volt egy fiatal keleti fazon. Egyik kezében gyűrött Times, a másikban zsebszótár. A fekete fickó már letarhált egy hölgyet, tőlem két üléssel lejjebb. Fürkészte az arcom, aztán továbbment. A mellettem ülő pacák úgy nézett ki, mint egy laborpatkány. Bedobott némi aprót a sapkába. Mikor a veterán pénzgyűjtő visszafordult és a másik oldal következett, figyeltem a keleti mókust. A fekete odalökte a fejfedőjét a vágottszemű ölébe. A sárga srác kőarccal ült tovább. A fekete ráborította a sapkáját az újságra és nem mozdult. A keleti srác belenyúlt a sapkába, kivett belőle egy maroknyi pénzt és megcsörgette az öklében. Közben figyelte a fekete embert. Az meg visszakapta a sapkáját. Erre a sárga visszalökte bele a pénzt. A fekete fickó elvonult nagy gyorsan, másik kocsit keresett. Lehet, hogy valóban vietnami veterán volt. Majdnem a végállomásnál leléptem a vonatról. Felsétáltam a Sutphin sugárúton, a Jacques által leírt házat kerestem. Három fiatal fekete fickó stírölte a forgalmat egy tető nélküli Suzukiből. A vezető a szélvédőn át bámult ki, utasa az utcát leste. Egy másik a kipárnázott feszítővasát birizgálva figyelte közeledtemet. Az utas kiszállt, leült a motorházra. Fehér bőr válltáskából egy elemes telefont húzott elő. Tíz kiló arany volt a nyaka 64 körül. Vadonatúj, narancsszínű bőrtopogó a lábán. Fehér bőrkabát, réteges hajtóka. Mentem feléjük. Kezem kinn, hogy láthassák. A vezető a műszerfal alatt kotorászott. A legmagasabb hátulról magasodott elő. Jobbkezén három, lapokból hegesztett aranygyűrű. Állára helyezte a kezét. Olvasható lett az aranybetűkkel írt szöveg: kő". A fickó - az elemes telefonnal - elővett egy sötét szemüveget, felhúzta szemöldökét, orrát tapogatta. Megnéztem, továbbmentem. Drog nepperek, nem is álcázzák. "Szaladj Jack"-nek hívják az ilyeneket. Szikrázás. Ahogy a gyújtózsinór viselkedik, mielőtt a láng eléri a dinamitot. Kijelölt területen voltak, rossz szomszédsággal. Ez a pálya ugyanis a Rasta birodalomhoz tartozik. A legutóbbi legénység Brooklynból csúnya véget ért. Errefelé csak a drog körül megy a háború. Megtaláltam a házat. Négyszer kopogtam az oldalkapun. Beléptem az alagsorba. Angolul senki egy szót ki nem ejtett. Egy csomó ember mormogott valamilyen nyelven, ami úgy hangzott, mintha francia lenne. Egy bőröndre mutattak. Kinyitottam. Belenéztem. Számoltam. Telefonhoz vezettek. Jacques-et hívtam. - Én vagyok. Megszerezték. Százhuszonöt. - Új vagy használt. - Új, de nem sorozatban. De nincs velem ultraibolya lámpa, pajtás. - Rendben, ember. Hozhatod. A fickó aki a bőröndöt mutatta, figyelte Jacques szövegét és mondott valamit a többieknek. Egy másik ajtón kimentek, nem azon, amin én bejöttem. Ültem, vártam. Megmondtam Jacques-nak, hogy a lóvé jónak látszik, de nem tettem volna le a főesküt. Ha a zsozsó hamis, ugyanaz az én kockázatom is, mint a haveromé. Az én ötezremnek is abból a táskából kell kijönnie. Ültem és vártam. A zsebembe nyúltam spangliért. A fickó, aki velem várt, azt mondta: - Nyugi, nyugi. 65 - Nagyon lassan vettem elő, gyufával gyújtottam meg. Rájöttem, hogy a pasi nem is hozzám szólt. Mintegy két óra telt el. Visszajöttek. Kimentem az utcára, kezemben a bőrönd. Mielőtt elértem a sarkot, egy sötét Sedan gördült oda. Fényszóróját bekapcsolta, majd eloltotta. Az ablaka leszaladt. Egy hang ennyit kérdezett: - Bürke? Beszálltam hátra. Lágyan, higgadtan indult. A következő sarkon egy vezető kocsi került elénk. Egy másik hátulról biztosított. Nem láttam, ki. Megálltunk egy lámpánál, a Queens sugárúton voltunk. A fickó, aki elöl ült, kiszállt a kocsiból. Cipelt egy bőröndöt. Átadta az első kocsiban valakinek és beszállt hátra, amint az első kocsi sivító gumikkal kilőtt. Engem leraktak a Times Square-en, átadtak egy borítékot is. Egyedül ballagtam a Plymouthhoz. 38. Aztán sokat bandukoltam egyedül. A bírósági ügy függőben maradt, de nem fenyegette a fejem. David-sonnak igaza volt. Ha nem csinálnak további baromságot, a dolog oké. De én nem éreztem, hogy oké. Néhány hullaszagú nap múlva felhívtam Candyt. 39. Kinyitotta az ajtót. Egy barackszínű trikóing volt rajta, amely majdnem térdig ért. Arca verejtékes, kikészítés semmi. Kontaktlencse sem, sárga macskaszemei türelmesen bámultak rám. A lakás változatlannak tűnt. Friss rózsabimbó a kávézóasztalkán álló fémvázában. A levegő hűvös volt, illatos, ózondús. Mint zápor után. Lábait maga alá húzta, orrát ráncolta. Rágyújtottam, vártam. 66 - Van egy lányom - mondta. Megszívtam a staubot, figyeltem, ahogy felizzik a vége. - Nem látszol meglepettnek. - Nem ismerlek. - Én ismerlek téged. Ugyanaz vagy, aki voltál. És én is. - Rendben. - A lányom közel 16 éves. Mindig a legjobbat kapta. Valóban legjobbat. Ruhát mérték után. Táncolni tanult. Magániskolába járhatott. A legutóbbi iskola, ahova járt, még azt is szabályozta, mikor mehetnek fiúk a szobákba. Az ember legalább egy lábbal biztosan álljon a talajon. - Candy mosolyra húzta a száját, de a vidámság nem jött valami mélyről. - El tudod képzelni ezt? Én idősebb voltam, mint most ő, amikor még azt sem tudtam, hogy az emberek lefekszenek a baszás-hoz. Emlékszel? Emlékeztem rá. Az épületben a sötét lépcsőházra. A kis csaj az anyjával lakott egy vasútra nyíló lakásban, a legfelső emeleten. Emlékeztem, ahogy ott állt, nekem háttal, egy lépcsővel magasabban, mint én. Szoknyáját felemelte a csípőjéig. Emlékeztem arra, hogy a fasorban - kicsit odább a vízparti csehótól, két másik sráccal a bandából - nagy nehezen lenyeltem egy italt. És közben arra gondoltam, mi esik rám a buliból. Candy egy szvettert kért a részemből. Én meg vettem belőle néhány percet tőle azokon a lépcsőkön. - A neve Elvira. Jó kis név, igaz? Én azt akartam hogy mindene meglegyen, ami nekem hiányzott. - Körbemutatott karjával a steril várószobában. - Mindent őérte kezdtem el. - Figyeltem hazug szemét, vártam. - Néhány hónappal ezelőtt otthagyta az iskolát. Azóta egy szekta házában van, odaát Brooklynban. Az embert, aki ezt az üzletet vezeti, Trainnek hívják. Fogalmam sincs, hogy került hozzájuk. Egyszer odamentem. 67 Nem engedték, hogy beszéljek a lányommal. Magyaráztam, hogy kiskorú. Ők tudtak rólam valamit. Talán Elvira dumált nekik. - Hívjon rendőrt - mondták. Rágyújtottam egy staubra. - Vissza akarom kapni. Ő az enyém, nem az övék. Túl fiatal ehhez az egészhez. Segítségre szorul. Talán éppen kórházba kellene vinni. Ő... Félbeszakítottam. - Mit akarsz tőlem? Felvetette az állat, rámnézett. - Szabadítsd ki onnan. Hozd vissza! - Nem vállalok ilyen bulit. - Vállalsz. Folyton ilyesmiket csinálsz. Ez a te profilod. Pontosan ilyen bulikat szoktál vállalni. Kérdően néztem rá. Begörbített ujját rámszegezte. - Bang, bang - mondta lágyan. Fejem ráztam. - Menj és kérd el! Ez minden, amit szeretnék. Csak menj oda. Nézd meg azt a palit. Kérd meg, hogy engedje vissza Elvirát veled. - És ha nemet mond? - Akkor majd csinálunk valami mást. - Azt a mást csináld előbb. - Nem. Az életem szeretném biztonságban tudni. Próbáljuk ki a módszert. Kérd meg a palit. - Miért ne mondaná, hogy lóduljak onnan? - Ilyen nem létezik. Az a fazon nem fog ilyet mondani. Én tudom. Felkeltem a heverőről, átsétáltam az ablakhoz. Kívül már sötét volt, az utcai lámpák világították meg a házat. Semmi sem volt igaz a csaj körül. - Mondd el az egész dolgot még egyszer. - Odamész. Megkéred a szekta főnökét, engedje el Elvirát. Ő odaadja, te elhozod hozzám. - És ha beint, hogy nem? - Eljön. 68 - Semmi több? - Semmi több. - Miféle szekta ez? Küldik a csajokat lopni, koldulni, virágot eladni? - Nem tudom. - Hogyan betűznéd a fickó nevét? Train. - Ugyanaz, mint a vonat. Újabb spanglira gyújtottam. - Azt mondtad, fizetsz, ha vállalom. - Azt mondtam, hogy adok bármit, amit akarsz. - Pénzt akarok. - Mondd meg az árat. Itt fog várni a pénz, ha a lányom visszajön. - Mosolyogtam, ő nem mosolygott vissza. - Fele most, fele, amikor visszajössz. - Ötöt most. Kiporoszkált a szobából. Mezítláb. Visszatárcsáztam a számot a fehér telefonon. Besulykoltam a számot, ami feltűnt a képernyőn és csendesen visszaakasztottam, mielőtt még csengetett volna a vonal másik végén. Candy visszatért. Kezembe i\yomott egy vastag köteg bankjegyet, átkötve gumiszalaggal. Besüllyesztettem a kabátzsebembe. - Ez minden, amit most tudok adni. Elmondom, amit én tudok Trainről - kezdte, maga alá húzva a lábait a heverőn. 40. Jól felkészültem. A szokások nehezen halnak meg. Mint az asszony, akit szerettem. Az épület maga egy húsfeldolgozó vállalaté volt, az Atlantic és a Flatbush- háromszög árnyékában, annak a nemesedő szégyenfoltnak a szélén, amely a dombtól indul Kelet felé. Egy jóléti alapítvány tulajdonában volt a negyedik emelet. A földszinten rakodótér, teherautók számára. Az utcára néző pévécé- keretes ablakok újak. 69 Az oldalfalak sima téglából. A hátsó rész ablakain acélrács. Az elülső ajtó acél, néhány centivel a kereten belülre erősítve. A városi helyrajz- dokumentációban voltak feljegyzések az épületről. Ezek szerint négy évvel ezelőtt teljes felújítást kapott. A legfelső emeleten kupolás tetőablak. A forgalom ki és be: élénk. A látogatók zöme fiatal. Fehér. Nem hordtak csomagokat. Meglátogattam egy ismerős fickót. Exzsaru, aki nem is színlelte, hogy becsületes. Háromszáz dollárért elmesélte, hogy a háznak hat külön telefonvonala, ezenkívül két pénzbedobós telefonja van. - Akarod egyenként a vonalak számláit is? - Mibe fáj? - Egy ezresért szállítom a számokat és az egyhavi számlákat. Külön minden vonalról. - Majd szólok, ha kell. Négy kocsija volt az intézménynek. Két kisteher, egy furgon, egy Mercedes Sedan. Öt darab százasért leszállították a folyószámla-kivonatot. A 999-es misszió néven futott a buli. Az elmúlt évben majdnem 300 ezer dollár volt a rájuk kivetett adó. A részlet sohasem volt kevesebb, mint néhányezer. A pofa, akit lefizettem, azt mondta, hogy sohasem kellett náluk rovancsolni. Volt egy képem Elviráról. Csinos kis barna csaj, iskolai egyenruhában. 13 évesnek látszott. Úgy mosolygott, ahogy az iskolai képeken szokás. Valami motoszkálni kezdett bennem. Valami, ami azonban sehogy sem vergődött a felszínre. 41. Meséltem Maxnek az újabb üzletről. Mama éttermében ültünk. Hátul, a szokott asztalunknál. Lerajzoltam a házat. Max soká dobolt a papíron. Minden kis részletet el kellett mondanom, amire csak emlékeztem. Ak 70 kor megnyugodott. Ujjaiból csövet formált, egyik szeme elé tartotta. A végén a "cső" nyílása előtt egy új javai csettintett. Fejem ráztam. Nincs szükség az épület fotójára. Mikor befejeztem, átadtam a rajzot Maxnak. Cigarettára gyújtott. Hosszú slukk, a füstkarikákat lassan engedte ki az orrán át. Összpontosított. Ledobta a staubot. Lehajolt és olyan mozdulatot tett, mint aki egy növényt akar leszakítani a gyökereiről. Ismét a fejem ráztam. Nem fogjuk erőszakkal kiragadni a köly-köt. Átvettem Maxszel minden kis részletet újra és ismét. Végül helyeslően bólintott. 42. A következő reggel leparkoltunk az épülettől néhány saroknyira. Gyalog mentünk a házig. Békésen és nyugodtan. Kopogtam az acélkapun. Vártunk. Max mellettem állt, jobb oldalamon, minden idegszálával befelé figyelve, mindenre készen. Fiatal fickó, éppen csak túl a tinédzser koron, nyitotta ki a kaput. Vakító fehér karatezubbony. Fekete öv, lazán megkötve a derekán. Fekete hajszalag. - Mi járatban? - Trainnal szeretnék beszélni. - Neve? - Bürke. - Várjon egy pillanatig. - A kapu lágyan csukódott. Semmilyen hang nem szűrődött ki bentről. Nem kellett soká várni. - Kérem, kövessen - mondta a fiú. A kapu egy hosszú, keskeny helyiségbe nyílott. Konyhai zajok az egyik oldalról. A fiú megfordult. Derűs pillantás, nyugodt mosoly. - Erre tessék - mondta. A lépcső felé mutatott. Követtük a második emeletre. Postázógép kattogott. Telefon csengett. Sokan jártakkeltek. Egy pillantást se vetettek ránk. Újabb lépcsőfor 71 dúló. Nyugalom. Minden ajtó csukva. A fickó - a karateszerelésben - egyszer sem nézett vissza ránk. Az utolsó lépcsősor tetején kinyitott egy ajtót. Félreállt. Intett, hogy lépjünk be. A terem akkora volt, mint egy baseballpálya. Széles deszkájú fenyőpadló, felsikálva annyira, hogy majdnem fehérnek hatott. A falak tojáshéj színűek, a szimpla ablakok sorát vékony alumínium zsalu zárta, ferdén dőlt vízszintes vonalat vetítve a padlózatra. A mennyezetvilágítás egy hosszúkás fényhasítékot formált a szoba közepére. Könnycsepp formájú betonalakzat volt a fénysugár közepén. A fiú oda vezetett minket. A közepén nyílás volt - vörös és fekete párnákkal a magjában - ülőhellyé alakítva. - Tessék itt várni - mondta. Keresztülballagott a szobán. Kopogott a túlsó végén lévő ajtón, visszajött, megállt mellettünk. Szivárványszerű ív a betonszék felett. Megnéztem a mennyezetvilágítást, elkaptam egy hosz-szú, ívformájú prizma villanását. A prizma a mennyezetről kivezető szálon függött. A távoli ajtó kinyílott. Egy ember vágott át a termen, át a fényeken. Három testőr a két oldalán. Középmagas, sötét hajú. Mezítláb. Bő, kifakult vászonnadrág. Csupasz mell a hullámzó, fehér selyemköntös alatt. - Én vagyok Train - szólt hozzám. Maxről nem vett tudomást. - Bürke. - Széket a vendégeinknek! - Utasítása akárkinek szólhatott. Leült, egy-egy ember a széke mellé állt. A másik négy ment és egy betontömböt cipeltek oda. Láttam a rést, ami kapaszkodónak volt kivájva oldalt. Letették a betonszéket, majd visszafordultak a másikért. Közben egy szó sem hangzott. Aztán a négy pacák visszagyalogolt. Két fekete párnát hoztak. Ezeket a szék nyílásába egyengették. Az ablakhoz közeli ülőhelyet választottam. Max végigpillantott a szobán, majd leült mellém. A fickók egyike fémkelyhet helyezett a székeink közé. A négy székhordó ezután távozott. Train - két testőrétől körülvéve - megszólalt. Szeme végigpásztázott rajtam. Nem volt benne sok derű. - Beszélni akart velem? Hangja megnyugtató, csaknem udvarias volt. Kabá-tomba nyúltam, közben a szemét figyeltem. A pofa higgadt maradt. Kivettem egy staubot, rágyújtottam. A gyufát a fémkehelybe dobtam. - Van itt egy kislány, Elvira. Az anyja szeretné visz-szakapni. - Az üzenet tőle jött? - Félig-meddig. Azért vagyok itt, hogy magammal vigyem. - Csak úgy, egyszerűen? - Vállat vontam. - Nem is kíváncsi, hogy a lány miért van itt? - Nem. - Vagy: hogy került hozzánk? - Az se érdekel. Szemeit behunyta. A kezeit a homlokára szorította, mintha valahonnan egy sugallatot várna. - Ön magándetektív? - Nem. - Mi van, ha a lány maradni akar? - Kiskorú. Nem függhet csak az ő választásától. - Mindenkinek van választása. - Legalábbis mindenki megkísérelheti. Ujjait újra a halántékára kulcsolta. - Megvitathatjuk ezt? - Miről kéne itt vitatkozni? - Engem érdekelnek az emberek - mondta. - Miért vállalnak dolgokat? Ez segít nekem a munkámban. Megszívtam a staubot. - Érdekelné egy javaslatom? - Meghallgathatom. - Kicsit előrehajolt, majd folytatta. 73 - Engem érdekel az ön személye. Miért vállal ilyesmit? Szánjunk egy órát az eszmecserére. Csak mi ketten. Beszélgetni fogunk. Felel a kérdéseimre és én is válaszolok, ha van kérdése. Párbeszéd. Egyébként felkészítjük a lányt. Visszajöhet érte holnap. Elmehet önnel. Elég tisztességes ajánlat? Az arcom mozdulatlan maradt. - Akkor is, ha önnek nem tetszik az általam adott válasz? - Akkor is. Intettem Maxnek. Felkelt. Közel ment a velem szemben ülő emberhez. Train nem mozdult. Az őrök szembefordultak vele. Max közelebb ment hozzá. Nem hallottam, mit mondott Train, de a testőrök szétváltak, amikor Max közel ért. Max megfogta Train egyik kezét, megfordította, megvizsgálta. Visszalépett, bólintott felém. Train szemében egy mesterséges szivárvány íve rajzolódott ki. - Ez mi volt? - A testvérem most kimegy. Beszélgetni fogunk, ahogy ön javasolta. Visszajövök holnap a lányért, ahogy ígérte. - Ez nem válasz a kérdésemre. - De bizony az. Ha ön tartja a szavát, nem lesz probléma. Ön nem csinál zűrt, mert különben a testvérem visszajön és megkeresi önt. És megismeri önt, ha erre kerül a sor. Train vállat vont. Max ellépdelt tőle, megállt a széke mögött. Ujjait beakasztotta a mélyedésbe és felemelte a betontömböt a padlóról. Egyetlen hang hallatszott a szobában: ahogy a levegő kiáramlott a mongol harcos orrán keresztül. Nem volt még egy ember olyan, mint ő. Rettenetes izomerő. Talán soha senki nem lesz hozzá hasonló. Aztán lágyan leeresztette a betontömböt a padlóra. Odabólintott Trainnek. A bejárati ajtóhoz ment. A fickó - a fehér karatés szerelésben - elállta 74 az útját, várva Traintől a jelet az akcióra. Mire Train megrázta volna a fejét, a fickó már a földön hevert, arcán viaszos fekete árnyalat. Szegény bordáit igyekezett fékezni, ne vághassanak bele a tüdejébe. Max pedig már eltűnt az ajtó túloldalán. Rágyújtottam egy újabb cigarettára. - Jöhet az a párbeszéd - mondtam Trainnek. 43. A két őr talpra segítette a karatés fickót. Kimentek ugyanazon az ajtón. Egyedül maradtunk. Train ismét a halántékára rakta a kezeit. Csend. Végül is elkezdte. - Hogyan nevezné meg magát? - Bürke. - Nem azt kérdem, kicsoda. Mit csinál? Azt mondta: nem magándetektív, nem ügyvéd, nem orvos. Mindnyájan végzünk valami tevékenységet. És maga? - Én várok. A pillantása változatlanjai higgadt maradt. - Komoly párbeszédben állapodtunk meg. Helyeslően bólintottam. - Egy ember vagyok csupán. Azt hiszem, vállalkozásnak lehetne nevezni, amit csinálok. - Megmagyarázná ezt közelebbről is? - Megállapodásokat kötök emberekkel. Én vállalom, hogy megteszek valamit az érdekükben, ők vállalják, hogy megtesznek valamit az én érdekemben. - Fizetnek önnek? - Néha. - És máskor? - Attól függ. Szükségem van bizonyos dolgokra. Mint önnek, vagy bárkinek. Elvégzem a feladatot, hogy megszerezzem ezeket a dolgokat. És ez nem mindig feltétlenül a pénz. - Végül is ön bérelhető? 75 - Csak azoknak dolgozom, akik ismernek engem, vagy ismerik a barátaimat. - A kislány, akiért jött... az anyja "bérelte" az ön szolgálatait? - Igen. - Ismeri? - Igen. - Dolgozott valaha, mint testőr? - Nem. - Miért nem? - Nem az, amit én kedvelek. Egy "test-őr"-nek számolnia kell azzal, hogy meló közben megsebesül vagy meghal. Ajka megvonaglott. - És ön fél attól, hogy megsebesül? - Vagy meghal. A betonszék kényelmes ülőhely. Rágyújtottam egy új cigire. Train áthelyezte a testsúlyát. Előrehajolt. Könyök a térden. - Biztonságban érzi magát? Itt, most, velem? - Nem. - Miért nem? Az ön testvére, ahogy ön nevezte, láthatóan nagyon erős. Ezért hozta magával? - Kiment. - Az ajtó felé intettem. - Ez zavar engem. Amikor ön azt mondta neki, hogy mehet, ez úgy tűnt nekem, mint a bizalom jele. Amint én is kiküldtem az embereimet. Magunk vagyunk csupán. Fél tőlem? - Nem különösen. - Hát akkor? - Ülök ebben a székben. Az ön széke. Lehet, hogy dugig van lassúra állított robbanóanyaggal. Lehet beleépítve áramvezeték. Ülök esetleg egy orvlövész puskacsöve alatt és lehetnek egyéb nyalánkságok is. - Ezt nem gondolja komolyan? - Nem, nem hiszem, hogy így van. 76 - Kényelmesebben erezné magát, ha megcserélnénk a székünket? - Nem. Nem érdemes rá szót vesztegetni. - Szereti, ha fegyver van önnél? Most például van önnél fegyver? - Nincs. Újra hátrahajolt a székében. - Volt valaha letartóztatásban? - Igen. - Börtönben? - Igen. - Ártatlanul ült? - Attól függ, mikor. Mosoly futott át az arcán és el is tűnt olyan hirtelen, hogy bizonytalan voltam, valóban mosolygott-e. - Zavarná, ha egy emberem bejönne hozzánk egy percre? - kérdezte. - Minek? - Van egy különös érzéke. Valami olyan, amely segíthetné a párbeszédünket. - Vállat vontam. - Biztos benne, hogy nem zavarná? - Van egy megállapodásunk. - Igen. Összeütögette a tenyerét. Hirtelen roppanás az üres szobában. Mögötte kinyílt egy ajtó és belépett egy spinkó. Hosszú, dús fekete haját összesodorta haj-fonattá és az a halványlila ruha elején lógott le. Megállt Trainhez közel. A szeme rajtam. Nagy szemek, barna bőr, arcán vékony hasíték a szája. Sötét lakk a körmein. - Ez Reba - mondta Train. Rágyújtottam. Train ráhelyezte egyik kezét az asszony csuklójának külső oldalára. A nő olyan volt, mint egy szobor. - Vizsgálták valaha hazugságmérő teszttel? - Persze. - Jól vizsgázott? 77 Halvány mosolyt eresztettem meg, önkéntelenül. Eszembe jutott, ahogyan lement a dolog. - A zsaruk sohasem közlik az eredményt. - Én megmondom majd. Felhúztam a szemöldököm, vártam. - Reba lesz a masina. Az ön engedélyével, persze. - Oké. A spinkó hozzám lépett. Kilépett a ruhájából anélkül, hogy karját mozdította volna. Meztelen volt, mezítláb. Én Traint figyeltem, ahogy a csaj átszelte a helyiséget. A lila anyagot a pofa lábán. A spinkó közben a székem jobb felére került, térdre ereszkedett. Mellei hozzádörzsölődtek a karomhoz, amelyet odanyomott a székhez. Jobb keze bekúszott a zakóm belsejébe, kigombolta az ingem. Előbb körözött a szívem felett, majd finoman rányugtatta. Bal keze két ujját hátul a nyakamon éreztem. Jobbra pillantottam, a sötét haj eltűnt a válla felett. Háta gyöngéd vonalát követhettem, dereka öbléig. A talpa kérges volt, mélyen ívelt. Train így szólt: - Tudja ugye, hogyan dolgozik a hazugságvizsgáló gép? Igen vagy nem válaszokkal. Megszívtam a cigarettám, balkezemmel vertem le a hamut. - Volt börtönben? - Igen. - Ölt embert? Ránéztem, kifejezéstelen arccal. Tovább kérdezett, mintha feleltem volna. - Megszegte valaha is a törvényt? - Igen. - Ön hivatásos gyilkos? - Nem. - Fizet adót? - Igen. - Elvira anyja adta a megbízást önnek? 78 - Igen. - Mielőtt vele beszélt az ügyről, hallotta-e valaha is a nevem? - Nem. - Forgat-e valamit a fejében ellenem? - Nem. - Van-e megbízása - velem kapcsolatban - bárkitől? Az asszonyén kívül, aki Elvira anyjának mondja magát? - Nem. Belöktem a staubot a fémkehelybe. Szemem követte a füst útját. Tekintetem úgy hordoztam körül, hogy útba ejtse Train arcát, majd jobbra folytattam. Egy világos izzadságcsöpp futott le Reba gerincén. Fejét úgy emelte fel, hogy ajkát a fülemhez tette. - Igazat mondott - suttogta. Kezét leemelte a szívemről. Ahogy felállt, lágyan súrolta az ölem. Trainhez ment, háta fénylett a verejtéktől. Train a lány arcát nézte, ahogy az ment tovább, át a szobán anélkül, hogy ruháját felkapta volna. Train keze visszavándorolt a halántékához. * - Mi a véleménye az én itteni biztonságomról? - Miféle biztonság? - Nem értem ezt a megjegyzést. - Biztonság betörés ellen? Telefonlehallgatás ellen? Bomba ellen? Esetleg másra gondol? - Most már értem. A személyes biztonságomra gondoltam. Mondjuk, ha valaki a fejébe venné, hogy megsebesít. - Azt hiszem, ez nem lenne túl nehéz. - Hogyan? - Bejöttem ide a testvéremmel. Ha mi ki akartuk volna nyírni, halott ember lett volna abban a pillanatban, amikor belépett a szobába. - Felejtsük el a témát. Mit csinálna, ha úgy akarna megölni engem, hogy nem hatol be a házba? 79 - Előfordul, hogy kiteszi a lábát ebből a házból? - Néha. - Akkor volna rá alkalom. - Hogyan? - Sokféle módról cseveghetnék. Lelövés, agyontaposás. Leszúrás. - És ha testőr vigyáz rám? Két testőr? - Golyófogók? - Ha úgy tetszik, azok. - Ha valaki például lelövi önt a tetőről... vagy felrobbantja a kocsit a benneülőkkel... - És ha nem mozdulok ki a házból? - Felgyújtja a házat. Kifüstölné magát a kuckójából. Train a fejét forgatta, mint aki ki akarja kúrálni belőle a merev ülés okozta görcsöt. Fátyolos tekintetet vetett felfelé. Talán a szivárvány ívét bámulta. Végül is bólintott. - Ön tudja, mivel foglalkozunk itt? - Nem. - Érdekli? - Nem. - Amikor az előbb beszélgettünk a gyilkossági formákról... az embernek az az érzése támadt, hogy az ön véleménye szerint a világon semmit sem lehet tenni ellene, ha valaki ki akarna nyírni. Nincs mód, hogy megvédjem magam? - Nincs. - Akkor mit tenne ön a helyemben? - Előbb kell lecsapni rájuk. Train összekulcsolt kezeire fektette a fejét, mintha imádkozna. Felnézett. - Ön őszinte ember. Teljesítem a megállapodásunkat. Jöjjön vissza holnap. Valamikor este hét körül. A lány, akit Elvirának mondanak, itt lesz. Készen arra, hogy ön elvigye magával. 80 Tapsolt. A mögötte lévő ajtó kinyílt és előjött az egyik testőr. Felálltam. Meghajoltam Train felé, kimentem az ajtón, amelyen beeresztettek. Az őr a sarkamban. Az utca már sötét volt, amikor kiléptem a kapun. Nem néztem vissza. Megtaláltam a Plymouthot, beindítottam a motort. Vártam. Nyílt a kocsiajtó. Max siklott mellém. Megrázta a fejét. Senki sem követett. 44. Az étterembe visszaérve elmagyaráztam Maxnak, mi játszódott le a távozása után. Arca nem változott, de érezhettem a szomorúságot rajta. Szerette volna, ha Train nem adja ki a lányt. A "puskás a tetőről" jelét használtam, mintha lesném Traint a célzó készüléken. Max kérdőn mutatott rám. Fejemet ráztam. A "puskás ember" bal kezemmel formált jelét tartottam, közben a jobb kezemet mögéje vezettem. Kést formáltam a jobból, amely lecsap a jelre. Kisimítva a bal kéz. Max most mást kérdezett: Train ajánlott nekünk valami megbízatást? Nem - volt a válaszom. Fogalmam sincs, mit akar a pali. De a lányt megkapjuk holnap este. Aztán az egészen túl leszünk. 45. A Profot munka közben találtam a Szalonban, ahogyan az otthontalan emberek serege hívta a Nagy Központi Pályaudvar futballpálya nagyságú várótermét. Ezek az emberek az alagutakban éltek és a folyosókon dolgoztak. A Prof egy ínyenceknek való süteményes plakátnál támasztotta a falat. Lábai alatt vastag takaró, mellette egyszerű famankó, előtte pedig egy papírtányér, félig tele aprópénzzel. Vettem neki egy nagyméretű papírdobozba töltött feketekávét. Lekuporodtam mellé, hátam a falnak vetve. Járókelők flangáltak a Prof standja 81 előtt, dumáltak, dolgaik után jártak. Zsaruk sétáltak el és ahogy ez megszokott, szemük fürkészve járt körül. A kábítószer mozgott ki-be, sebesebben mint a vonatok. Olyan érzése volt az embernek, mintha újra a börtönudvaron lenne. - Ismersz egy Train nevű pofát? Odaát Brooklynban. Ivott egy kortyot a kávéjából. Beletemetkezett a télikabátjába, amely sátorként borult a vállára. Közben az agya adatbankja dolgozott. - Nem csibész e vitéz? - Bizonyosfajta dolgokkal nagy pénzt szakít. Szektabuli. Nem is tudom. Egy asszony megbízott, hogy hozzam el onnan a kölykét, vigyem haza. - Megszökött? - Nem hinném. Az üzlet az volt, hogy kérjem el a gyereket a palitól. - Keményen kellett kérni? - Nem. Csak egyszer kellett mondani. - Ha úgy van, ahogy mondod, mi a gondod? - A pofa nekem tett fel kérdéseket. - Miket kérdezett? - Inkább a saját biztonsági rendszeréről faggatott. Mit gondolok, elég jó-e. - Mire? - Megvédeni őt, ha jól sejtem. Már azt gondoltam, megpróbál testőrnek szerződtetni, de valójában ezt az ajánlatot sem tette meg. - Tanácsot akar? Nem tudta, hogy még a szél is pénzért beszél? Rágyújtottam. Meséltem a kis embernek a hazugságvizsgálóról, amit Train bedobott. Beszéltem az ajtónyitó karatés fickóról, a ház berendezéséről. Nem kellett az arcát vizsgálnom, hogy érzékeljem a bólogatást. Szája sarkából súgta: - A könyv nem volt kézbe, de meg lesz nézve. Elmentem, ő maradt a posztján. 82 46. Felhívtam Candyt az állomásról, egy fülkéből. - Train azt mondta: rendben. - Nálad van a lányom? - Holnap este. Elviszem a gyereket hozzád. - Látogatóba? Én azt kértem... Visszatettem a kagylót. 47. Babaarcú kislány ügyködött a 44-ik utca metrókijáratánál. Puha barna haja vékony copfban az arca mellett, rajta divatos babakék kabátka. - Uram, tudna segíteni rajtam? Szeretnék összehozni egy kis pénzt, hogy hazamehessek. - Hol laksz? - Long Island mellett. - Éppen arra megyek. Gyere, elviszlek. Beharapta az ajkát. - Húsz. - Mi húsz. - Mondom. Húsz dolcsi. És oda visz, ahova akar. Áll az alku? Béllé előtti életemben elvittem volna innen. És szóltam volna McGowan kapitánynak. Most azonban csak kiballagtam az utcára. 48. A következő napon hétkor már elég sötét volt, de azért mégsem éjszakai sötét. Egyedül mentem a Train házhoz. Egy másik pofa engedett be. Követtem őt felfelé a lépcsőn. Leültem, vártam. Nyílt az ajtó és mindnyájan beléptek. Train is velük. A spinkó, aki azt súgta nekem, hogy igazat mondtam, 83 utoljára jött. Egy lányt vezetett kézen fogva. Kis termetű, karcsú kislány. Kifakult nadrág, az egyik térde fölött szalag. Halványzöld, cipzáras trikó. Felirat a mellén. A vállán - plasztik pánttal - egy légiszatyor, a kezében vászonkabát. - Ismered ezt az embert? - kérdezte Train a lánytól. Az a fejét rázta. A hazugságvizsgáló spinkó kinyitotta a ruháját. Meztelen volt alatta. Bevonta testéhez a lányt, átfogta szorosan. A lány válla felett Trainre nézett. Bólintott. Train hozzám fordult. - Ez az, akiért jött? - Ha ő azt mondja... - Maga nem ismeri őt? - Nem. - Hiszen látott róla fényképet. Leírták magának. - Bizonyára. - És? - Nem tudok mit mondani. - Kíván a lánynak kérdéseket feltenni? - Nem. - Rágyújtottam. - Ha ez nem az igazi lány, visszahozom. Train ajka megvonaglott. Kezét a halántékához emelte. A hazugságvizsgáló nő nyitott ruhával állt. A lány átsétált a szobán, megállt előttem. - Menjünk! - mondta kurtán. Egyik keze besiklott a kabátkába. Felálltam. Senki se mozdult. A lány követett az ajtóhoz. Az új őr odalt lépett. Mentünk le együtt a lépcsőn. Kinyitották az ajtót és kiléptünk. A lány vissza se nézett. 49. Mellettem ballagott a Plymouthhoz. Kinyitottam neki az utasoldalon az ajtót. Amint beszuszakolta a csípőjét az első ülésre, leszedtem a válláról a repülős szatyrot. Meg se rezzent. Becsuktam az ajtót mögötte, 84 hátramentem. Cipzár le, kézzel belekotortam. Semmi, amivel megsebesíthetne. Hacsak le nem nyelte. Beszálltam, odaadtam a táskáját. Letette a kocsipadlóra. Beletúrt, cigarettát vett elő. - Kaphatok tüzet? - Hangja lágy volt, mintha valami egyebet is kért volna tőlem. Gyufát gyújtottam, odatartottam. Két kezével kulcsolta át az enyémet. Mély slukk, a szeme rajtam. - Erős a keze. - A Flatbush sugárútra fordultunk rá, arccal a Manhattan hídnak. Aztán jobbra, ki a városból. - Anyám küldte magát? - Igen, Elvira. - Senki se hív engem így. - Hogyan nevezik? - Zaftos - mondta. Mosolya villant. - Buta dolog, nem? - A gyerekek néha furcsa neveket használnak. - Nem vagyok gyerek. - Az anyja szerint 15 éves. - Anyám hazug. Mindig is az volt. Vállat vontam. A lány folytatta. - Mit csinál, ha nem akarok visszamenni? - Ezt majd neki mondja el. - Magának mondom. - Csak saját magának mondhatja. Megálltam a piros lámpánál, az első sugárútnál. Hozzám hajította az égő cigarettát és megragadta a kilincset, nekifeszítve vállát az utasajtónak. Az ajtó meg se moccant. Felkaptam az ülésről a staubot, kihajítottam az ablakomon. A lány, hátát a kocsiajtónak vetette, figyelt engem. Nyitott szájjal kapkodta a levegőt. - Azt hiszi, hű de elegáns, de nem az. - Nyugi. - Akar velem egyáltalában beszélgetni? - Miről? - Csak úgy. Bármiről. Nem vagyok csomag. Nem vagyok holmi, amit egyszerűen elszállít. 85 - Téved. Számomra az. - Nézze, itt tarthat engem a kocsiban. De a házba is fel kell vinnie... - Legyen nyugodt, megteszem. - Persze. Mert maga egy kemény fickó. Mama mindig is szerette a kemény embereket. - Élni csak kell. Utcák maradtak el. Már nem kapkodta a levegőt. - Kaphatok egy cigit? - Persze. - Átadtam neki egy kis doboz gyufát is. - Megbízik bennem? - Miért tenném? - Mert én nem az anyám vagyok. Én sohasem hazu-dok. Soha. Soha. Ha én azt mondom, hogy valamit megteszek, az úgy is lesz. - Ezt most miért meséli nekem? Szívott egyet a staubon. - Azt mondtam, hogy beszélgetni akarok magával. Csak néhány percig. Menjünk valahova. Bárhova, ahova akar, csak szóljon hozzám. Azután, ha befejeztük, mehetünk az anyámhoz. Menni fogok magával, ahová csak gondolja. Semmi zűr, semmi lárma. Semmi. Rendben? Jobbra fordultam a 23-ik utcán. Találtam egy üres helyet a folyónál. Egy elhagyott kocsi - lehámozva az alvázig - jobbra, egy üres tér balra. Lehajtottam az ablakom, kikapcsoltam a motort, rágyújtottam. - Beszélhetünk - mondtam a lánynak. Ismét a felragyogó mosoly, semmi duzzogás. - Mi a neve? - Bürke. - Az anyám szeretője? - Nem. Lelökte a válláról a vászonkabátját. Olyan ívben hajlította a hátát, hogy a mellei majd átszúrták a trikóját. - Ezzel foglalkozik? 86 - Mivel? - Csomagokat szállít? - Néha. - Szereti? - Ez is munka. - De képes ezt szeretni? - Ha szerelemből csinálnám, az emberek egy vasat se fizetnének érte. - Néha olyasmiért is fizetnek, amit szeretnek csinálni. Vegyük például azokat a kurvákat, akik szeretnek baszni. Vállat vontam. - Én soha nem találkoztam ilyen csudabogárral. Nagyot szívott a cigiből, aztán átnyújtotta. Kilöktem a csikket az ablakon. - Elég sötét van erre. - Ha mindent megbeszéltünk, mehetünk is. - Azt akarja, hogy fogjam be a pofám? - Nem számít. Van egy megállapodásunk, nem igaz? Beszélgetünk, aztán elviszem haza. - Úgy képzeli, hogy átad engem az anyámnak? - Valami ilyet gondoltam. - Ha azt akarja, hogy fogjam be a szám, tudja, mi annak a legjobb módja? - Nem. - Dugjon valamit a számba. Magának nem lenne jó, ha dugna valamit a számba? - A hangja most rosszkis-lányos volt. Pontosan tudta, hogy kell csinálni. - Nem. - Pedig akarja. - Keze az ölem felé tapogatózott a homályban. Elkaptam a csuklóját. - Mindent megbeszéltünk? - Mi a hézag, Bürke úr? Sohasem ment el a barátnőjéhez úgy, hogy már előtte rúzs került a farkára? - Rúzs. De nem rágógumi. - Nem vagyok gyerek. 87 - Nekem az. A kocsiban csönd volt egy darabig. - Befejeztük a beszélgetést - mondta. A hangja lágy volt és sima. Egy szót sem szólt többet, amíg oda nem kanyarodtunk a Candy házhoz. - Itt vagyunk - mondtam. - Tudom. 50. - Ismeri magát az őr? - kérdeztem. - Persze. A kapuőr beeresztett minket, amint meglátta a lány arcát. Rám se nézett. A lány a liftben is nyugodt maradt. Az ajtó kinyílt, mielőtt egészen benyomtam volna a gombot, hogy a csengő megszólaljon. Candy. - Gyere be - mondta a lánynak. Nem pillantott rám. Elvira elment mellette. A heverőhöz lépett. Ledobta a táskáját a padlóra, mint a kamaszlányok reggelente. Candy hozzám jött. Megfogott, a vállamra tette a kezét. - Köszönet, bébi - mondta súgva. A lány a heverőn ült, figyelte hátulról az anyját. Leste, mi az igazság. Ezt én szolgáltattam. - Hol a pénz? Candy belemarkolt a vállamba, szeme végigfutott rajtam. Vártam. Megperdült, sarka kopogott a parkettán. Elvira az ujjait az állára helyezte, mint aki valami fontos dolgon töpreng. Anyja visszajött a szalonba, megállt előttem. Átnyújtott egy borítékot. Zsebre vágtam. Hallottam az ajtó csapódását, ahogy bezárult mögöttem. 88 51. Visszaültem a Plymouthba, indítottam. Nyílt az ajtó, Max besiklott. Átnyújtottam Candy borítékját és kilőttem a forgalomba. Vállon veregetett. Két kezében egy-egy bankjegycsomó. Bólintottam. Ez a teljes összeg. Az egyik részt eltette, a másikat a zsebembe dugta. Az előleget is elosztottuk. Az ujjaimmal kört formáltam, a nyakam hátul meg-ütögettem. Követnek? A kerek arcú mongol megérintette egyik szemét. Nemet intett. De aztán megborzongott, mint akit jeges szellő csap meg, vagy valami más. Valami, amit nem láthatunk. Haladva a forgalomban, a hátranéző tükörbe figyeltem. Maxot nem rezzenti meg egy árnyék. Észak felé mutattam. Bólintott. Bárki is követett volna a roncstelephez, feltűnt volna, mint sörivó a kalózbálon. Átszeltük a Triboro-t, belemerültünk a kavargásba. Senki mögöttünk. Aztán bekormányoztam a Plymouthot egy szűk U kanyarba, amelybe visszafelé lehetett látni, ahonnan jöttünk. Max rágyújtott, nekem is adott cigarettát. Fél órával később még mindig teljes volt a csend. A zsaruknak nincs ennyi türelme. Egy másik úton visz-szamentünk a belvárosba. Max kiszállt a raktárnál, én visszafurikáztam az irodámhoz. Pansy örült, hogy végre újra lát. 52. Mikor reggel felkeltem, lényegesen jobban éreztem magam. Bár ahhoz nem elég jól, hogy máris fogadjak a lóversenyen. Mintha valami rossz dolgon lennék túl. Elég korán volt még ahhoz, hogy megkockáztassak egy telefont az irodámból is. Az én telefonom ugyanis egy sajátos elágazás volt. A házban lejjebb lakó - megérdemelten ismeretlen művészek - állomásából vezetett hoz 89 zám. Nem tudtak erről. A Bell telefontársaság sem tudta. A lakók nem törődtek volna az egésszel akkor sem, ha tudják. A saját számlájukat sem fizették. - Hívott valaki, Mama? - Senki. Bejössz? - Valami baj van? - Üzenet. - Kitől? - Megbeszéljük később - mondta és letette a kagylót. Elővettem a frizsiderből egy doboz krémsajtot, betettem Pansy tálkájába, ráborítottam a hideg kutyaeledelt. - Hozok neked valami finomat a Mamától - ígértem a kutyának. 53. Ahogy leültem, Mama az asztalomnál termett. Olcsó, fehér üzleti borítékot nyújtott át. A tetején ügyesen felnyitva. Cédulán gépelt üzenet. Bürke. Légy a telefonod mellett éjjel H-kor. Senki se tudjon erről az értesítésről. Egyedül légy a beszélgetésünknél. Wesley. Orromon át kurta lélegzet. Kiengedni. Újra. Lökésszerűen keringett a félelem a mellemben. Keresve egy kis helyet, ahova leszállhat. Rágyújtottam. A feljegyzést elégettem a gyufa lángján. Figyeltem, hogyan válik hamuvá. Azt kívántam, bár sohase láttam volna. - Láttad, aki hozta? - Egy fiú hozta. Utcagyerek. Reggel öt körül. - Mondott valamit? - Engem nem is látott. Bedugta az ajtó alatt és elrohant. - Te nyitottad ki? Bólintott. Ez rendben is volt. Tudtam, miért hívott be azonnal. Sohasem találkozott Wesley-vel, de ismerte a nevét. A törvényen kívüliek mind ismerték a városban. - Bürke, most mit csinálsz? - Válaszolok a telefonjára, ha felhív - mondtam. 90 54. Ültem csendesen, mialatt Mama elment, hogy hívja Immaculatát. Mondja meg Maxnek, hogy elszabadult a pokol. Wesley sohasem fenyegetett. Ő maga volt a terror. Közönyös, mint egy hőérzékeny rakéta. Ő úgy vette el a pénzed, hogy belőled csak hulla maradt. Évekkel ezelőtt barátom, Pablo, mesélt nekem egy megállapodásról, amelyet Wesley kötött egy külvárosi puerto rico-i kábítószerkereskedő fejére. A pofa megtudta, hogy a szerződés áll. Elment a Santeria papjához, könyörögjön a mágia forróságáért a fenyegető jeges ár ellen. A pap elvette a fickó pénzét, beajánlotta Chango-nak, a harci istenségnek: óvja meg az embert. Ez egy öreg ördögdémon volt, amelytől rettegett az egész közösség. A démonnak volt csapata is. Színes, varázslat irányította gyilkosokból. Tüzek lobbantak, figyelték a lángok üzenetét. Ették a megszenesedett húsokat. A karjukon tetoválások árulkodtak különleges képzettségükről. Fegyveres erőszak. Kábítószer. Zsarolás. Gyilkosság. A kivég-ző osztag tetoválása egy 'fordítva rajzolt szív, nyíllal átszúrva. A szerelem istene, mint megölt emberszív. A papok is imádkoztak az isteneikhez. Tyúkot és kecskét vágtak le. A késeket szüzek vérével locsolták. A halálkutyákat rászabadították az utcákra, Wesley-t keresték. A drogárus a házban kuksolt. Biztonságban. Lángolt a nyár, de a kölykök az utcákon tanyáztak. Hiszen a nyár után mindig jön az ősz. Egy teherautó-sofőr kanyarodott oda, ahhoz a házhoz, amelyben a pap temploma volt. A testőrség rajtaütött a kocsija mellett. Lerángatták a ruháját. Szigorú szemek lesték. Felhasították még a kocsi szemellenzőt is. Elkapdováltak egy kis dobozt a sofőrtől. Még ki is nevették, hogy igazolást kért tőlük a holmiért. A dobozt egy nyitott tűzcsap alá tartották, leáztatták a papírburkot. Az egyik fickó a füléhez tartotta, rázogatta. 91 Egy másik előkapott zsebéből egy rugós kést. Vigyorgott, ahogy ott az utcán megvillant a fény a pengén. Széthasították, figyelték, ahogy a doboz szétnyílt. Belekukucskáltak. Megfagyott a nevetés. A dobozt bevitték a papnak. Néhány perccel később a drogkereskedőt kihajították az utcára. Kezét hátrabilincselték, szigetelőszalaggal ragasztották le a száját. Futott ész nélkül, el a háztömbtől. Soká sugdostak róla. A csehókban, az éjszakai lebu-jokban, az utcákon. Azt mesélték, hogy a pap az egyik kiküldött hóhérlegény tetovált kezét találta meg a dobozban. A tetoválás őt gúnyolta. Chango, a démon megharagudott. Ezért aztán jobb, a csirkénél is kifizetődőbb áldozatot kapott. A zsaruk néhány tömbbel odébb bukkantak rá a drogkereskedőre. Négy golyó kis körben a mellében, meg egy csinos lyuk a homlokán. A lövéseket senki sem hallottá. 55. Max érkezett az étterembe. Leült velem szemben. Ugyanazt a mozdulatot ismételte, mint amikor a kocsiban megkérdeztem: követnek-e. A testén átfutó borzongás gesztusát. Bronz bőrén arany árnyalatok ütöttek ki, felpezsdült a harcos vér. Az öklét mutatta, hüvelykujjával lökte a szívét. Erről sohasem fogom tudni leszoktatni. Max megütögette a karóráját. Vállát vonogatta. Ismertem e jelét, tudtam, mit jelent: minek várni? Fejem ráztam. A képzeletbeli kagylót fülemhez emeltem. Ha Wesley jön, hogy elintézzen, nem fog játszadozni a telefonnal. Itt valami más lehet a háttérben. Max összefogta karjait a mellén: ha várni akarok, velem együtt ő is ezt teszi. Amikor mondtam Mamának, visszajövök a hívás időpontja előtt, Max szeme rámvillant: nyugi, ő is itt lesz. 92 56. Pansy rárontott arra a hús- és zöldségtömegre, amit Mama felpúpozott a számára. Semmi ételízesítő. Lehunyt szemmel feküdtem a heverőn. Aztán figyeltem, hogyan emelkednek a füstkarikák a mennyezet felé. Töprengtem, mennyi idő kell ahhoz, hogy az irodám visszanyerje a megszokott mocskos állapotát. Évekig gyűlt a kosz, amíg Béllé vadul rá nem rontott a part-visával. Wesley. Mi valamikor ugyanazt az istent bálványoz-tuk. De igaz híve csak Wesley maradt. Réges-régi történet. 57. Tíz előtt visszaértem az étterembe. - Max itt van - mondta a Mama. - Az alagsorban vár. - Az étteremben, a konyha mellett - a boxok után - van egy munkaasztal, három bedobós telefonnal. Az egyik az enyém. Ha hívnak, Mama veszi fel. Megmondja: nem vagyok itt, lehet üzenetet hagyni. Ez a rendszer működik már évek óta. Tíz óra harminc. Cseng a telefon. Az órára nézek. Korai. Ez nem vall Wesley-re. Felkapom a kagylót. - Igen? - Atyaisten, te válaszolsz a saját vonaladon? - Candy az. - Mit akarsz? - Látni szeretnélek. - Nem érek rá. - Tudom, mivel vagy elfoglalva. Éppen erről volna szó. Felhívsz? - Felhívlak, ha lesz időm. - Hívj hamar. Nincs sok időd. 93 58. Tizenegy óra. Megszólal a telefon. Felveszem. Nem szólok bele. - Te vagy? - Én - mondom a hangnak. - Beszélnünk kell. - Beszélj. - Személyesen, négyszemközt. - Tudod, hol vagyok. - Nem ott. - Akkor hol? - A szigeten, a szénraktárnál van egy híd. Áthajtasz. Addig mész, míg meg nem látod az őrházat. Holnap éjfélkor. Rendben? - A hátamon hordjam a céltáblát? - Nem érdekel, mit viselsz a hátadon. De a Mongolt hagyd otthon. - Miről van szó? - Üzlet - mondta Wesley és megszakította a vonalat. 59. Először úgy éreztem, szólni kellene egy rendőrnek. Aztán elmúlt. Max rühelte az ilyesmit. Mikor ő kerül szembe ilyen esettel, azonnal cselekszik, nem vár az én kezem jelzéseire. Márpedig a dolgokhoz hosszabb idő kell. A csapatunkból soha senki nem keveredett bele Wesley dolgaiba. Mi nem dolgoztunk az utca azonos oldalán. Max ismerte Wesley legendáját. Én meg ismertem magát az embert. A kettő ugyanaz. Végül is sikerült meggyőznöm Maxet. Ha Wesley el akar intézni, és magammal viszem őt, akkor Wesley még egy célponthoz jut. Kijátszottam az ütőkártyám. Hit. A mi hitünk. Megtorlás. 94 Ha Wesley kinyírna engem, Max még elkaphatja őt. Max bólintott. Mindig bármiről meg tudtam dumáim őt. És nem is egyedül készültem a találkozóra. 60. A következő éjjel tizenegy körül lehetett, amikor kihajtottam a garázsból. Ha a zsernyákok megállítanak, a forgalmi engedély Jüan Rodriguez nevére szól. Volt társadalombiztosítási igazolásom is. Jüan rendes adófizető polgár, parkolójeggyel. Nem találhatnak nálam se drogot, se fegyvert. Pansy olajszínű, fekete árnyékként ült hátul, ahonnan kiszedtem az alsó üléspárnákat. Morgott, csak úgy önmagának. Örült, hogy együtt lehetünk. - Csendesen viselkedj - mondtam neki. - Azt hiszem, te leszel a meglepetés. Elértem az East Side Drive-on a kijáratot Triboro felé. Kifizettem az útvámot, elkanyarodtam a kis hídnál. Követtem a jelzést Wards Island-hoz, azután a Kir-by elmekórtani intézet következett. Ez az otthona a bűnöző elmebetegeknek. A Plymouth elhaladt a vezetékek útvesztője alatt. Megláttam az őrházat, ne-gyedmérföldnyire lehetett. A fülke mögött államhivatali épületek hálózata, akkora, mint egy kisebb város. Balra hatalmas szennyvízgyűjtő. Minden Wesley igénye szerint. Félreálltam és lehúzódtam az útról. Kikapcsoltam a motort. Megsimogattam Pansy pofáját. Mondtam neki, maradjon a helyén. Kitártam a kocsiajtót. Rágyújtottam. Wesley úgy bukkant elő az éjszakából, mintha éltető közege volna a sötétség. Sötétszürke katonai gyakorlóruha, a rejtőzködést segítő foltokkal. A lábán fakó erdei csizma. A puha kalap is álcázásra szolgált, lehúzva a szeméig. Fekete hasíték alul a szemeknek. Kezét, melyen sötét színű kesztyűt hordott, úgy 95 tartotta, hogy láthassam. A hangja pontosan olyan volt, mint az öltözéke. - Egyedül jöttél? - Csak a kutyám van a kocsiban. - Hívd. Pansy előtornyosult az ülésről, mellém ugrott. Négylábon állt, ahogy mellém ugrott, de a fejét úgy billentette, hogy Wesley ágyékát figyelhesse. Ha rátör, nem mehet magasabbra, mint a célpont. Visszafordultam Wesleyhez. A kezében géppisztoly volt. Szorosan tartotta, a szíj megfeszült a nyakánál. - Mondd neki, hogy feküdjön le - sziszegte, a csövét közém és Pansy közé irányította. Készen arra, hogy egy sorozattal mindkettőnket egy adag halott hússá mészároljon. A jelzésemre Pansy lekushadt. - Miért kellett a kutyát hoznod? - Miért izgat ez? A kutya nem beszél. - Küldd vissza a kocsiba és zárd be. A kocsira mutattam. Pansy visszaugrott a hátsó ülésre. Becsuktam a hátsó ajtót. A kulcsot a zárba tettem, elforgattam balra és jobbra, félreálltam. Wesley ellenőrizte az ajtókat. Pansy hatalmas feje átködlött az üveg mögött, ahogy követte a mozdulatait. A kulcs második elfordítása egyébként kinyitotta a csomagtartót. Ha hívnom kell, úgyis kijöhet. - Menj előre - mondta Wesley. A bozót felé intett. Egy keskeny, piszkos ösvényt követtem. Éreztem a fickót magam mögött. Egy elhagyott kisteherautóhoz értünk. Végleg bedöglött, orra a felüljárót tartó vasgerendák közé volt temetve. - Ülj le - mondta. Felhúzódzkodtam a kocsi egyik nyitott ülésére, lógáztam a lábammal. - Lehet? Ujját a szájára téve elhallgattatott. Ötvenig számoltam. Aztán kezdett újra beszélni. - Igen, rágyújthatsz. Tudom, hogy nincs nálad. 96 Elővettem egy staubot, keményen ráharaptam a szo-pókára, hogy megállítsam a szájam remegését. Rágyújtottam, eltakarva a lángot. Wesley szemben állt velem, lábai szétvetve, keze a teste mögött, a géppisztoly eltűnt. Nem látszott rajta semmi különös. Ha nem ismered, észre sem veszed addig, míg azután már késő. Szakasztott, akár a diák. - Miért hívtál ide? - Poloskairtás. Megölted Mortay-t. Vártam. Futó fehér villanás a száján. Ez volt Wesley mosolya. - Azt hiszed, rá akarlak venni, hogy elköpd a sztorit? Az Emberiség érdekében? - Ahhoz túl jól ismerlek, Wesley. Te sohase kérdezel. - Igen, ezt jól tudod. Én mindig csak azt kérdezem: kit? Sohasem azt, hogy miért. - Oké. - Hosszú út áll mögöttünk, Bürke. - Mi ez? Új haverság? - Te tudod, miből élek. Attól kezdve, hogy utoljára szabadultam. Megmondják a nevet. Én meg végzem a munkám. Ez a Mortay kisiklott. Meg kellett halnia. Rajta voltam a palin, amikor te megbolondultál és felrobbantottad a pofát. Toby Ringer tehát igazat mondott. Béllé semmiért halt meg. Ha Wesley nyomában volt annak a fickónak, nem kellett volna mást tennem, mint várni. Semmi mást. Igyekeznem kellett, hogy a hangom ne töredezzen szét. - Nem tudtam erről semmit - mondtam. Soha nem mondtam ennél igazabbat. - Most nem akarnak fizetni a megbízóim - mondta Wesley. Lám, nincs Isten az égben. - És? - így aztán nem dolgozom nekik többet. Teste enyhén megemelkedett. Eszembe jutott a gép 97 pisztoly. Aztán kivertem a fejemből. Életem legjobb napján sem lettem volna elég gyors. - Keresztezted az utamat. Elcseszted a dolgaimat. Egyszer elmegy. Megtörténik. De most megint azt beszélik, hogy belemásztál egy ügybe, ami az én üzletem. - Nem vagyok benne semmiben. Nem az én formám. - Tudom. Te egy gengsztereket nyíró gengszter vagy. A kiszúrás művésze. Vannak barátaid... - Az ő hullahangján úgy köpte ezt, mintha a barátság perverz dolog volna. - Kivel van a hézag, Wesley? - Ismered? - Persze. - Nálam most ő következik. Ki kell nyírnom. Te meg ott szaglászol körülötte. Vagy egyenesen neki dolgozol, vagy, úgy látszik, ki akarod húzni a bajból. - Nem így van. Volt egy megbízásom. Egy lányt kellett kihoznom abból a lebujból. - Láttam a dolgot. - Ennyi az egész, semmi több. - Tudod, mit csinál az ürge? - Nem. - Ne is akard kitalálni. Rágyújtottam egy újabb staubra. Figyeltem a kezem a lángnál: nem reszketett. Wesley átsegíti az embert a rettegés határán. - Wesley. Én nem kezdek ki veled. Te is tudod. Ha valamit tudni akarsz, kérdezd meg. Most pedig hadd menjek el. - Tudod, mért akartam, hogy ide ki gyere? Mert te magad is egy kibaszott hülye vagy. A zsarukkal is képes vagy cimborálni a kölykökért. Tudok a beteg srácok napközijéről is kint Queensben. Egyébként mért nem dobtad be a Mongolt Mortay ellen? - Nem volt kéznél. - A kölykéről volt szó. így van? 98 Csak figyeltem őt. - Igen - folytatta. - Te bezsongtál. Emlékszel, hogyan kezdtük? Hogyan tanultuk a szabályokat? Te sohase dolgoztál piásokkal, szipusokkal, stricikkel, igaz? Sohase dolgoztál senkivel, aki letért az ösvényről. És most te magad siklottal ki. Sínek. Gondolatban újra visszatért a kölyökkorom. A metróalagút. Rupert és én álltunk ott egymással szemben. Sínre feküdt az állunk, a testünk szétterpesztve mögöttünk. A banda többi tagja oldalt várt. Már hallottam a vonat dübörgését, éreztem a sín remegését az állkapcsom alatt. Vártunk Ruperttel. Aki tovább képes a sínen maradni, az nyert. 16 éves voltam. Nem törődtem a halállal. Majd olvasom a sírkövön: Bürke, akinek szíve volt. Ez jobb, mint a virágok. Rupert arca talán egy méternyire az enyémtől. Ő késpárbajt ajánlott, én dobtam be az alagútban a vonatsín kockázatát. Nem számít, bármi történik, híres lesz a nevem. Nem sérülhetek meg - mondtam magamnak. A vonat száguldott felénk. Száztonnás, lélektelen hóhér. Fény csapott át a fekete alagúton. Rupert hátraugrott. Most már én is megtehetem. A lábaim nem engedelmeskedtek. Kezek. Megragadták a bokám, elrántottak a vonat elől, az állam felsebeztem. A vonat elvillámlott. Az az éjszaka, ott a tetőn. Candy először vette szájába a farkam. - Én hagytam ott később azt a sínt - emlékeztettem Westley-t. - Na persze. - A géphang. Wesley tudta, mi az igazság. Sőt. Amikor kölykök voltunk, mindig Wesley volt az, aki az igazságot felismerte. Az ő kezei kapták el a bokámat. Ha ő nem ránt fel, amikor Rupert hátraugrott, ott maradok holtan. - Train már halott ember. Az én hullám. Ha pedig az utamba állsz, megdöglesz vele együtt. - Nem állok az utadba. 99 Arcát közelebb tolta, vizsga szemekkel nézett rám. Egyetlen pszichiáter se tudna olvasni ezekben a szemekben. Nincs mit. Én álltam a pillantását, nézzen csak belém. Lásd az igazságot, szörnyeteg. Lásd meg ismét. Visszalépett. - Nem vagy elég jó - mondta. Nem érzelemmel, csak a tényt közölve. - Csinálod még a kis trükködet? Amikor megjegyzel valamit anélkül, hogy leírnád? - Persze. Mondott egy telefonszámot. - Hívd ezt a számot. Bármikor. Hagyd kicsengetni háromszor. Akaszd vissza. Hívd újra ugyanígy. Aztán várj a telefonnál, amíg visszahívlak. - Minek hívnálak? - Ugyan. Hívni fogsz. Tudom én. Valamikor te is tudtad. Kesztyűs kezeit összetette, a halántékához szorította, úgy nézett maga elé. - Kölyök... hát nem mindegy, Bürke? Valamikor azt hittem, nagyon is nem mindegy. Istenhez imádkoztam az árvaházban, a nevelőotthonban, a javítóban. Valaki jöhetne. Lenne családom. És megtaláltam a családomat a börtönben. Már egy másik istenhez imádkoztam. Béllé! Ments meg! Naná! Az első isten nem is törődött velem. A második elég közel jött hozzám, hogy végigmérjen. - Mindegy már - mondtam. - Kiégtél. Nulla vagy. - Oké. - Nem álltam le vele vitatkozni. - Train még egy kicsit elélhet. Úgyis elkapom. Előbbre való az a rakás digó. - Azt csinálsz, amit akarsz. Én nem vagyok benne. A szeme sírkő. Születési idő, sírfelirat nélkül. - Én tudom, hogy megy ez. Majd hívlak téged, bér-gyilkoskám. Akkor majd felhívsz, értjük egymást? 100 A géppisztoly újra a kezében termett. - Maradj a helyeden néhány percig. Hang nélkül távozott. Egyedül ültem a roncs teherautón. Ültem a sötétségbe meredve. Felidéztem az elmúlt éveket. Rágyújtottam egy cigarettára. Valaki kikapta a kezemből. Max, a Hangtalan szívta meg. 61. Hazafelé menet Maxet elfogta a harci láz. Ez volt az ő igazi énje. Megragadta a csuklóm, megütögette az órám lapját, vonogatta a vállát. A száján megvető mosoly. Azt mondta: "bármikor". Mi az nekünk. Max még a Halálnak is fügét mutat, ha majd kopogtat. Nagyon sok dobozon belül nagyon sok doboz. Ha Max képes volt elsiklani Wesley mellett a sötétben, akkor nem csak én vagyok kiégett fazon a régi bandából. Max-et kitettem, én mentem tovább. 62. A Prof-ot a folyó mellett, egy hajnali lebujban találtam meg. Észrevette, amint odabólintottam. Megvártam odakint. Az emberke beszállt az utasülésre mellém. A botját hátralökte. Pansy felmordult és a Prof hátrafordította a fejét. - Maradhass, eb. Nem lehetsz olyan éhes, hogy belém harapj. Pansy olyan hangot hallatott, amilyet még nem tapasztaltam tőle. Alighanem vihogott. Kiugrottam egy egész éjjel nyitva tartó boltnál, a motort hagytam járni. Rendeltem három marhaszegyes szendvicset, rizskenyérrel. Az egészet egybefogtam. A kocsiban - kiszórtam a kenyeret az ablakon - aztán a marhahúst összenyomkodtam egy dinnye nagyságú go 101 lyóvá. Hátralöktem a kocsipadlóra. Pansy csúnyán csámcsogott, ahogy végzett az adaggal. Megkockáztatott egy vonítást. De belátta, hogy a környékbeli kutyanép nem válaszol. Inkább aludni tért. A Plymouth orra visszafelé fordult, le a vízparti úton. Találtunk egy csendes helyet, odaálltam a kocsival. A Prof rágyújtott, várt. - Láttam Wesley-t - mondtam. - A fenébe. Közelről? - Pont olyan közelről, ahogy most téged látlak. - Nem vagy halott, kijöhettél gyalog. - így van. - Mit akart? - A torzagyú miatt keresett. Mortay miatt, aki pár-bajozni akart Maxszel. Wesley listáján volt a pali. Mielőtt mi rástartoltunk. - No fene. - Igen. Ha mi csak kimegyünk a terepre és beássuk magunkat, az egészet megúszhattuk volna. - Nem lehetett előre tudni, testvér. Nem ismerek senkit, ki tudná Wesley terveit. - Ezt én is tudom. - Tehát megtudta, hogy a torz pali kilett. Kellett, hogy tudjon róla. Baszom a lelkit, hiszen a zsernyákok is tudták. Akkor meg mi a fenét akar? - Egyenesbe akarja hozni a dolgokat. Azt mondta, hogy az agyatorzult rajta volt az ő listáján. Volt egy megbízása rá, érted? És most a fickók, akik felbérelték Wesley-t erre, nem akarnak fizetni. - Ez a menet öngyilkosságba vezet. - Persze. Wesley azt mondja, hogy nekiáll és elintézi az egész digó bandát. - Ki törődik vele? Hagyni kell, csinálja meg a kis buliját, ha már itt tart. És hagyjon ki minket. Rágyújtottam. - Csakhogy közölte velem egy másik fickó nevét, aki 102 ugyancsak az ő ügyfele. És ez ugyanaz a pasi, akitől pár napja elhoztam azt a kislányt. - Ez persze más káposzta. - Azt akarja, menjek az útjából. Azt hiszi, rástartoltam a pénzére. - A fenébe. - Azt hiszem, beletenyereltem a tányérjába. - Wesley-vel ne kezdj: Ránézel, s elvészel. - Szerinted őrült? - Nem szabályos őrült, testvér. Wesley aztán nem. Csak annyi, hogy egy rugóra jár, és azt maga akarja felhúzni. Kinéztem, át a vízen, Jersey felé. - Wesley azt mondta, hogy "kiégett fazon" vagyok. Nulla. Szerinted? - Wesley a legnagyobb vagány, akivel valaha is találkoztam. De nem a legbölcsebb. - Mit érthetett ezen? - Amit Michelle mond rólad, ember. Nem vagy ön-magad. Amióta... - Majd rendbejövök. - Ki mondja, hogy nem, testvér? - Wesley. - Wesley... Az ő bajára nincs ellenszer. Hiányzik belőle egypár alkatrész. Látszatra ő is ember. Valójában egészen más. - Más? - Más. Ez minden, amit tudok, - róla mást nem mondhatok. - Nem úgy festesz, mint aki szereti az ipsét. - Hagyjuk ezt, Bürke. Én nem ismertem Westley-t kölyökkorában. - Én ismertem. - Bürke! Ha nem vagy tiszta bolond, akkor piszkosul jól játszod. - A kis ember rágyújtott. Lassan szívta, ráérősen. Mint akinek semmi sem sürgős. - Van ehhez 103 egy vezérfonal, testvér. Wesley a titokzatos vonat. Senki nem tudja, merre halad majd. De mindenki tudja, honnan jött. - De én... - Még nem vagy kész, fénylő ész. Senkit nem ismerek, aki valaha is élve szabadult volna egy ilyen találkozóból Wesley-vel. Ő elmondott neked valamit. Valami fontosat, csak neked. Gondolkozz rajta. Kidobtam a cigit az ablakon. Múlt az idő. Wesley azt mondta, hogy én kisiklottam. A Prof szerint viszont most vagyok jó nyomon. Nem lábatlankodom. - Elrendezted? - kérdezte. Bólintottam. A gyerekekre gondoltam. 63. Nem vártam, hogy azonnal történjék valami. Wesley-nek most telik le a büntetési ideje. Túlélni. Ez az, amit én igazán tudok. Ennek pedig a zöme: a várakozás. Tudni, hogyan kell kivárni. Béllé előtt én voltam ebben a bajnok. Kikecmeregni az erős áramlatokból. Kitörni a sablonokból. Mindig a féken a láb. Sohasem maradni sokáig egy helyben. Be és ki. De ha az ember éppen a cellában kuksol, az is egyfajta séma. 64. Max nem volt a raktárházban, amikor odaértem. Im-maculata fenn ült abban a lakóhelyiségben, amelyet Max szentélye felett rendeztek be. Nagy köteg levél volt nála. Nekem szóltak. Mama egyik sofőrje markolta fel ezeket egy postafiókból. Minden pár hétben üríti a fiókom. Immaculata a térdén lovagoltatta a babát, míg én dohányoztam és átlapoztam a postát. 104 Az USA-postán bármi átmegy. A postások több kokaint szállítanak, mint Kolumbia összes öszvére. Én másféle kábítószerrel dolgozom. Sok levél jön önjelölt zsoldosoktól, akik aláírva küldik a pénzutalványt bizalmas fülesekért. Gyerekzaklatók, küldik a lóvét, várva a bevezetést a buliba, ahogy én megígértem a hirdetéseimben. Torzagyúak rendelnek keményre főtt gyerekpornót, amelyet sohasem kapnak meg. Emeljenek panaszt az Üzleti Tisztességet Ellenőrző Hivatalnál! Meglehetősen gyakori, hogy válaszolnak a legrázósabb hirdetésemre is: Vietnami veterán, titkos akciókban jártas. Kizárólag szólóban. Csak az USA-ban. Eredmény garantálva. Ön felbérel egy gyilkost postai úton. Rá fog jönni már az első ajánlatnál, hogy hallgatni arany. Zsarolók. A postafiók nemcsak a balekok számára van. Bárki, aki ismeri a játszmákat, amelyeket én lepergetek, felhasználhatja ezt a postai formát. Egyik borítékban például találtam egy papírlapot. Egy ismert orvos recepttömbjéből tépték ki. Üres lap, csupán egyetlen szó van rajta: Tündértől. Tudom, ki küldte. Nagystílű nő, művésze a szakmának, aki éppúgy gyűlöli a perverzeket, mint én. Sohasem firtattam az okát. Ahányszor ráakad egy gazdag görényre, átpasszolja a nevét. A pénzesutalványokat otthagytam Max részére. Adja el Mama mosókonyhájára. Bebújtam a kabátomba, elköszöntem Immaculatától és a babától. - Bürke. - Tessék. - Max elintézi ezt az ügyet helyetted. - Miféle ügyet? - Az az ember. Akivel találkoztál. Azzal a géppiszto-lyossal. - Max beszélt róla? Bájos sötét szemei felragyogtak a hajfürtök alatt. Lepkeszárnyak. - Hiba volt? 105 - Annak örülök, hogy el tudja mondani valakinek. - Neked is van ilyen valakid, Bürke. Tudnod kell. - Nem kell törődni vele. Wesley nem gond. - Nem olyan már, mint azelőtt? - Hagyd a csudába, jó? - Ezt a tanácsot magad is megfogadhatnád - mondta. 65. Jó kis tolvaj vagyok. Amikor ezt a minősítést kiérdemeltem, már túl voltam a bukfencen. Fő a biztonság. A régi, bevált szabályok a legjobb szabályok. Azzal táncolj, aki a bulira elhozott. Néhány telefon, összerántottam a csapatot. 66. - Menni fog? - kérdeztem a Vakondot. A dolgozó szobájában a laborasztalkára hajolt, előtte egy csomó dél-afrikai aranyérme. Nem is válaszolt. Terry ott állt mellette, kis arca vibrált a nagy összpontosítástól. Az orra pár centire a Vakond kezétől. Michelle egy széken csücsült, sima nejlonharisnyás lába keresztbe rakva. Hosszú, fekete cigarettái egyikét szívta. Szív alakú arca békés. Olyan volt a kép, mintha egy kertvárosi háziasszony figyelné az urát. A férj meg éppen a fiúkát tanítja amatőr rádiót készíteni. Kívül ott portyáztak a kutyák. A kocsironcsok éjszaka borította aknamezején, körülvéve szögesdróttal, pettyezve robbanóanyag-csomagokkal. A legbiztonságosabb hely, amit ismerek. Múlt az idő. A Vakond rövid mancsa takaros kis próbákat rakott az aranypénzekre a munkaasztal fölé függesztett hatalmas nagyító üveg lencséje alatt. Hallottam a fémpénzek csörrenését, láttam, ahogy a fekete doboz 106 ból kilövell a lézer vörös fénye. Felvettem az egyik aranypénzt, átforgattam a kezemben. Olyan volt, mintha tegnap öntötték volna. - Úgy tudtam, hogy ezt az árut többé nem engedi be az USA. Nincs többé kereskedelem Dél-Afrikával, mert piszok fajgyűlölők, nem igaz? A Vakond felnézett. Gyűlöletfoltok izzottak a vastag lencse mögött. - Ezek nem új pénzek. A törvény csak 1984 óta tiltja. De a régebbi pénzekkel, ha ezeket a mondott időpont előtt készítették, továbbra is szabad kereskedni. Ránéztem a kezemben lévő aranypénzre. Fénylőén új. - Az áll rajta, hogy 1984-ben öntötték - mondtam. - Egy hónappal ezelőtt öntötték - mondta a Vakond. - Ez az ország mindig megtalálja a kiskaput a náci barátainak. Michelle figyelmeztető pillantást vetett rám. Ne kezdjek vitát. A Vakond mindig a kritikus tömeg közelében van, amikor előjönnek a létkérdések. Rágyújtottam, megveregettem a testvérem hátát. Nyugtatgattam, hogy visszatérhessen a munkájáíioz. A Vakond visszaereszkedett a székére. Rámutatott az egyik aranypénz halomra. - Melyik az? - kérdezte. A kezemben tartogattam őket. Éreztem a súlyukat. A világosság felé fordítottam. Megpróbáltam felébe hajlítani. Teljesen egyformák voltak. Megpróbáltam nagyítón át. Semmi. Visszanyújtottam az egészet a Vakondnak. Ő kiemelt egyet. A kezembe adott egy ékszerésznagyítót. - Nézd meg körben a peremét, ahol az érmét présbe fogják. Egy jó percig tartott, talán tovább is, amíg megtaláltam, amit kerestem. Egy kis fekete folt volt a barázdák között. Visszaadtam a pénzt a Vakondnak. - Menj ki - mondta Terrynek. Aztán ideadta az ér 107 mét nekem. - Dugd el - mondta. Én meg Michelle-nek adtam: - Tedd az erszényedbe. Terry visszatért a helyiségbe. Kezében egy cigarettapakli nagyságú készülékkel. Lenyomott egy kapcsolót. Egyenletes időközökben lágy elektromos jelhang. A túlsó fal felé távolodott. A jelzések ritkultak, egy teljes másodperc volt közöttük. Ahogy aztán a munkapad felé közeledett, úgy lett erősebb a bip-bip hang. A fiú kitartóan feldolgozta a szoba minden méretét. Amikor Michelle közelébe ért, a vevőkészülék megbolondult. Körülötte körözött, közelebb került. Amikor odatette az erszényéhez közel, a hang egyetlen hosszú vonítássá vált: - Benne van - mondta a fiú és mosoly ragyogott az arcán. Michelle megcsókolta: - Úgy bekerülsz a Harvardra, mint a vihar, picim. - Működik ez fémen át is? - kérdeztem a Vakondtól. - Még ólomfalon keresztül is - erősítette szinte ünnepélyesen Terry. Elégedetten rágyújtottam. - így kell felkészülni egy melóra - mondta Michelle. Profi a csapat. Holnap elmegyek az orvoshoz. 67. Orvos nem nézhet ferde szemmel egy hermafroditá-ra, ha a betege. Nem ítélheti el a kliensét, csak felírja a receptre, amire szükség van. Eladja, amit a vevő akar és nem ellenőrizheti őket. Szteroidok, amphetamin vagy csillapítók. Ez a fajta forgalom teszi őt gazdag emberré. De egyetlen oldal abból a receptfüzetből mindent elárult. A doktor eladott malogexet is, meg mindenféle herehormont, injekciós formában. Sőt, felírta a hozzá való tűkészletet is. Ez tudniillik az új "gyógymód" a gyerekmániások számára. Az elmeszakértők csak azt hagyják ki a számításaikból, hogy a gyerekmániások nem akarnak meggyógyulni. Hiába az új gyógymód a különleges degeneráltaknak. Főleg 108 az olyanoknak, akiket felvet a pénz. Tanácsadás, terápia és Depo- Provera. Ez a kiherélés - kémiai úton. Csökkenti a szexétvágyat, leviszi közel a nulla értékhez. Feltételezik, hogy a torzultagyúaknak ez biztonságot jelent. Mégha körös-körül ott vannak a gyerekek is. Methadone azoknak, akik kislányokat erőszakolnak meg. Néhány bíró kifejezetten kedveli a gyógyeljárásra utasító ítéletet. A szörnyetegek meg persze rajonganak ezért a programért, hiszen megkapják az ingyen szaba-dulólevelet a sittről. A liliomtiprók jobban elvégezték saját kutatásaikat, mint a tudósok és valamennyi egészségügyi alapítvány együtt. Rájöttek, hogy egy adag herehormon eltörli a Depo-Provera hatását. Visszaállítja őket a normál szintre. A herehormon nem kábítószer. A szövetségiek elfelejtették ellenőrizni, mennyit kell ebből adagolni. A doktorok teszik, ami nekik a legjobb. A gyógyszerek változnak, ahogy múlik az idő. Mikor én kölyök voltam, az illegális plasztikai sebészek képesek voltak új arcot szabni annak, aki bujkált a törvény elől. Most némely orvos akár új arcot is varázsol a kölyökre: mondjuk annak a gyereknek a képét, aki ott van a tejesdobozon. Biztosabb pénz, mint a tiltott magzatelhajtás. Michelle olyan nagy készletet vásárolt, hogy a doktor simán rájöhetett, nem mind lesz a betegéé. Rá is állt, hogy nagyker áron átadja az egész cuccot, megfelelő jutalékért. Michelle aranyérmékben fizette ki. Tucat aranypénz, majdnem hat darab ezres. Az orvos Westchester megyében lakott. Volt két gyereke, a fiú egyetemre járt, a lánya tizenöt éves volt. Lefigyeltük, amint a Mercedes kigördült a ház elől. A feleség a doktor mellett az első ülésen. A lány már valami esti bulira ment. Volt tehát néhány óránk az akcióra. A ház hátsó részét összefüggő, vastag sövénykerítés védte. Max elővette a henger alakú kartondobozt. Azt a fajtát, amelyen a drága horgászbotokat tartják. Kivett 109 két alumíniumcsövet. Létrát alakított belőlük. Max ment előre. Hátrafelé mászott fel, könnyedén, mintha a lépcsőt használta volna. A Vakond követte. A vállán szíjon a zsákja. Aztán következtem én, hiszen a Vakond nem az a kimondott atléta. Rövid ugrás a talajra. Az ablakokon nem látszottak betörőriasztó tapaszok. Az orvos felesége látni sem bírja ezeket. A Vakond hullámzó mozdulatot tett a karjával: mint a zászló, amikor fújja a szél. Mozgásérzékelők. - Príma áru - súgta - egy vagyon lehetett. - Ki tudod kapcsolni? - kérdeztem. A Vakond nem is válaszolt. Nézett át az ablakon. A szemüvegére valamilyen sajátos lencsét rakott fel. - Ott - mondta és mutatta az irányt. A szalon sarkában megláttam egy fadobozt. Sötét színű fából, a tetején karcsú kristályváza állt. Egy pici vörös fény világított az alapjához közel. A Vakond beletúrt a zsákjába. Max megtámasztotta az üvegtáblát, amíg a Vakond a felületre illesztett egy apró fúrót. Bólintott. Üvegvágóval egy X-et karcolt az üvegre. Belehelyezte a fúró hegyét. Megnyomta a kapcsolót. A másodperc tört részéig felsírt. Aztán egy drótot dugott át a lyukon. A drót másik végét rászerelte valamire, ami a zsákban lapult. A Vakond lenyomott egy áramkapcsolót és a vörös fény a házban lévő dobozban nyomban kialudt. Most már egy hitelkártyával kinyithattuk a hátsó ajtót. Maxet hagytuk az első emeleten, hátha valaki mégis hazajönne. A Vakond felment a lépcsőn a hálószobába, én a pincét céloztam meg. Az orvosnak volt egy csinos kis otthoni irodája, műszerekkel. Az Ellenőri Hivatalnak is megfelelt volna. Elővettem ugyanazt az antennát a kis dobozzal, amit Terry is használt, hogy kérkedjen kicsit az anyjának és megmutassa, hogyan működik. Csak néhány perc kellett hozzá. Egy közepes faliszéf egy keretes kép mögött. A képen lovak segglyuka. Rókavadászat. Amatőrnek egy órába telik felnyitni. Én 110 körbekopogtattam volna a számtárcsát és kinyitottam volna a jószágot, mondjuk húsz perc alatt. A Vakondnak kevesebb, mint öt percig tartott. Mint a szürke gitt, olyan volt, amivel bepasztázta a mackó széleit. Hátraléptünk és figyeltünk. Lágy pukkanás és az ajtó össze-csuklott. Ott volt belül a mi aranypénzünk is. A doktor szerette az aranyat. Kanadai juharlevél, kínai panda, ausztráliai koala. Amerikai dollárok helyes kis csomagokban. Bőrkötésű, cserélhető lapokból álló könyvecske. Kanadai útlevél. Az orvos előkészítette, de nem a mi számunkra. Elvittünk mindent. 68. Egy amatőr akkor lop, ha sóher. Én azonban profi vagyok. Ez a munkám. A fájdalom nem szűnt meg, csak kissé lazult. Egész életemben rosszakat álmodtam. Mostanában szomorú álmokat álmodom. Csontig hat a fájdalom. Béllé. Sohasem hagytam volna el őt. Most ő hagyott el engem. Mondtam Michelle-nek, felszedem Terryt Lilynél. Korán odaértem, körülnéztem, vártam, Lily jött a folyosón, magas sarkú cipőben, köpönyegéből épp kibújt. Hosszú fekete haja mögötte hullámzott. - Mondd neki, hogy visszahívom - kiáltott vissza, félfordulattal. Megtorpant, amikor meglátott. Szép mellű, ragyogó asszony. Az egyik nagy, sötét szem felett sebhely nyoma. Elég idős ahhoz, hogy legyen egy tini lánya. Kis szívtipró, Noelle a neve. Lily ugyanakkor pontosan olyan volt ma is, mint egyetemista korában. Noelle viszont abban a korban volt, amikor a lányok mindig azon sopánkodnak, hogy az anyjuk nem halad eléggé a korral. Megpróbált engem a maga oldalára vonni a vitákban. - Nem gondolod, hogy anyu jobban festene, ha a haját felfelé fésülné? 111 - Anyád így is gyönyörű. Akár egy madonna. - Ó, Bürke - lármázott a kölyök hiszen nem is szőke. Nem is nemzedéki szakadék ez már, inkább időutazás. Vártam, amíg Lily odaér hozzám. Az arca zárkózott volt, a szeme éber. - Valami zűr van? - Elvinném Terryt. - Oké. - Nem igazán lelkes. Cigarettára gyújtottam, nem törődve a neheztelésével és oldalra álltam, hogy tovább mehessen, de nem ment. - Nem hozták kezelésre Scottyt. - Scottyt? Fürkészve nézett az arcomba, kutatta az igazat. Jól képzett pszichológus, szemben az állami gondozóban kitanult tolvajjal. Nincs esélyem. Tudtam, kiről van szó. Scotty egy kisfiú volt, akit megerőszakolt egy szörnyeteg. Akinek a napköziben dolgozó segítőtársa találta a gyereket. A torzult agyú lefotózta az aktust, ezzel elrabolta a fiú lelkét, csak úgy emlékbe. A kölyök senkinek sem mert szólni, amíg egy játszópajtás kislánynak az anyja ki nem húzta belőle a dolgot. Ördög lopta el a kisfiú lelkét és ő egy boszorkányt kért meg, hogy szerezze vissza. Strega volt az, a lángvörös hajú, acélszívű Strega. Akinek megígértem, hogy visszaszerzem a képet. Sohasem találkoztam vele később. Ha Strega és Wesley egy pár lenne, a gyerekük gázból készült felöltőben sétálgathatna a pokolban. Immaculata jött le a haliba. Karja két tizenéves fiú vállán. Két oldalról szinte keretezték karcsú alakját. Az egyik kölyök fekete volt, a másik fehér. Mac hosszú körmei vörösen villantak, amint hangsúlyozta a szavait. Kereste a pontos kifejezést. Angol tudása kitűnő volt, de az a katolikus iskola Vietnamban, amelyben tanult, hagyott némi hézagot. - Benny, szerintem az utolsó dolog a földön, amire 112 neked szükséged van, egy új repülőmodell. Ez olyan lenne, mintha valaki az utolsó csöppet öntené... a tengerbe. Mac kissé megtorpant, amikor meglátott Lilyvel. Kérdően felvonta a szemöldökét. - Bürke. Ezek a barátaim: Benny és Douglas. - Kezet ráztam velük. Benny megrántotta Mac köpenyét. - Mi az, hogy az utolsó csöppet? - Ugyanaz, mint kokaint szállítani Columbiának - szúrtam közbe. Vigyorgott. Felemelte nyitott tenyerét és én belecsaptam, ahogy a kosarasoknál szokás. Most már a haverja is vigyorgott. - Talán pályát tévesztettél, Bürke - mondta Mac. Levitte magával a gyerkőcöket, magunkra hagyott minket. Lily nem hagyott elmenni. - Azért jöttél, hogy felajánld a szolgálataidat? Önvédelmi tanfolyam? Megszívtam a staubot. Lily persze soha nem volt sitten, de tucatnyi sitkóshoz is lett volna türelme. - Beszélhetnék veled? - Gyere - mondta és elindult a haliba, lefelé a szobájához. Belépett a nyitott ajtón, odalökte a köpönyeget a heverőre, amely tele volt iratokkal. Belehuppant egy viharvert öreg székbe, közel a computerhez, amely egyes- egyedül videó játékokra szolgált. Nem várt egy pillanatig se arra, hogy körbe kerülgessem a dolgot. - Mi az ábra? - Elvesztettem egy barátomat. Valakit, aki nagyon közel állt hozzám. - Hogyan? - Megölték. - A fene. Tudod, ki tette? - Igen. - A tettest elkapták? - Nem. És már nem is fogják. - Miért? - A szemébe néztem és ő megértette. - És mégsem tudsz túljutni rajta? 113 - Nem. Lily két kézzel beletúrt dús hajzatába, elgereblyézve a fürtöket a homlokáról. - Te nem sokat tudtál a bánatról, Bürke, ha jól sejtem. Megfizetted a tartozást. Ezzel - ahogy vélted - minden el van boronálva. Jól mondom? - Bólintottam. - A barátodról beszéltél. Szeretted? - Még mindig szeretem. Figyelte az arcomat. - És ő tudta, hogy szereted? Megmondtad neki? - Csak az utolsó pillanatban. - Az még nem késő. Rágyújtottam újra. Beleharaptam a filterbe, gondosan elfújtam a gyufalángot. Addig is egy kis biztonság Lily átható pillantásával szemben. - Nem kellett volna meghalnia - mondtam. - Azt gondolod, hogy a te hibádból halt meg? - Az én hibám volt. - Veled élt? - Az életed részeként? - Bólintottam. - Akkor tudta. - Ismét bólintottam. - Bürke, hallgass rám. Oké? Bizonyos fájdalmak nem múlnak el. Soha. Ez az ár. Ezt kell megfizetni, hogy emlékezzünk arra, akit szeretünk. - Emlék a régi szép időkből? Lily hangja édes volt és higgadt, de nagyon oda kellett figyelni. Méz a sziklában. - Mi mindnyájan tudjuk, hogy kemény ember vagy, Bürke. Mi a fenének jöttél ide? - Semmi sem működik folyton. - Ez meg mit akar jelenteni? - Kijátszottam minden kártyámat, Lily. - Akkor csináld azt, amihez legjobban értesz. - Szemem az arcára tapadt. - Fújj meg valamit - mondta. Madonna-mosolya oly halvány volt, hogy nem is voltam biztos benne, ott volt-e valóban. 114 69. Egy repülőgép utazhat automata pilótával. Ám ha elfogy az üzemanyag, a földre zuhan. Semmi sem ösztökélt. Arra volt szükségem, hogy visszatérjek oda, ahol azelőtt voltam. Béllé előtt. A homok felkavarodott, nem találtam meg a lábnyomaim. Szórjak Antacid tablettát a forró lúggal tele üstbe? A lopás és a csalás nem tudott közelebb vinni a régi állapothoz. Minden működött. Folyamatosan befolytak a pénzek, de ez sem hozott megoldást. Sőt. A Wesley-féle félelmetes megrázkódtatás se tudta újra bekapcsolni az áramtelepemet. Meghalt és eltűnt. Meghalt és eltűnt. Felhívtam Candyt. 70. Kinyitotta az ajtót. Otthagyott a küszöbön és besétált. Ezúttal ráismertem. A szőke fürtjei és a lila kontaktlencse ellenére is. Jóval magasabb volt az ötcentis tűsarkúban. Fémes zöld színű gyapjú miniruhát viselt. Öv gyanánt súlyos fekete lánc a dereka körül. Egyik kezében lóbálta a lánc hosszabbik végét. Leopárd mozgatja így a farkát, várakozva. A heverőhöz sétáltam, lepöccintve a hamut a cigarettámról. Nagyjából az asztal végén levő hamutál irányába. Megperdült. Keze a csípőjén. - Foglalj helyet. - Valahogy rühelltem ezt a hangot. - Ne tévedjünk. Nem akarom folytatni a régi játszmát, ahol abbamaradt. Mosoly futott át az arcán. Hibátlan fogak. Épp oly valódiak, mint a lila kontaktlencsék. Erőltetett mosoly. Asszonyi mosoly. Neked szól, de úgy működik, mint az ellenállás-szabályzó. Csakis annyi, amennyi éppen kell. Apránként kell növelni a terhelést. Nincs állandó mennyiség. Az ő kapcsolója vagy kikapcsolt, vagy be. Odajött hozzám, sima arcát az enyémhez emelte. 115 Megpróbált valami kis érzést csiholni a pénztárgép-hidegségű szemeivel. Megnyalta az ajkát. - Sajnálom, bébi. Csak ugrattalak. A te nyelveden próbáltam beszélni. Bármilyen is legyen az. Hirtelen Wolfe jutott az eszembe. A szép ügyésznő, ahogy ült az irodájában, lábánál a vérebe. Előtte kiterítve a bűnlajstromom. - John Bürke, Maxwell Bürke, Róbert Bürke, Jüan Bürke... Jüan? Mondjon valamit spanyolul, Mr. Bürke. - Elénekeltem neki a vezérdallamot. Wolfe megértette, amikor elmondtam neki. Candy próbálta átélni. - Én ígértem neked egy csomó dolgot. Biztos vagy benne, hogy csak a pénzemet akarod? - Halálbiztos. Felkuporodott a heverőre, a lábait maga alá húzta. Ott ültem mellette. Nem túl közel. Lakkozott körmeivel játszott ruhája elülső gombjaival. Egyet kinyitott. Aztán a másikat is. Fekete csipkés melltartó, picivel a bimbók felett. - Sokkal édesebb, mint amikor utoljára láttad, igaz? Amikor kölykök voltunk. Emlékszel? Mennyire valódiak? Candy nem volt ilyen asszonyos, amíg a sebész el nem végezte rajta a munkáját. És Mi-chelle? A legnőiesebb asszony, akivel valaha találkoztam. Még a pótalkatrészekkel is, amelyeket úgy dob le, mint valami disznó viccet. - Sohase láttam a melledet, amikor kölykök voltunk - mondtam szárazon. Mert ez volt az igazság. Előjáték csak pénzes palik számára lehetséges. Akiknek van ajtajuk és hozzá zár, meg a kulcs. Az elefántok nem kefélhetnek nyúl módra. A vadállati feszültség határozza meg a ritmust. - És most akarod látni? - Nem akarom. Felemelte a csípőjét, hozzám bújtatta, arca a mellemen. 116 - Képzeld azt, hogy most jössz ki a sittről. És most megteheted mindazt, amiről minden éjszakán csak álmodhattál. - A parfümje vastag illatú volt, valami éles alappal, mintha egyenesen a teste belsejéből párázna fel. A legutóbbi néhány alkalommal, amikor a sittről szabadultam, már tudtam, hová menjek. Azt is, hogy mit tegyek. De az első esetben más volt az ábra. Az olyan volt, ahogy most Candy sugallta. Az olcsó szállodában az ágyra löktem a vászonzsákom és nekivágtam az utcának. Fegyvert akartam szerezni. A taxis nem tudott semmilyen tippet adni. De az első dolog valóban az első volt. A vézna kurva felhasított piros ruhájában ott várakozott egy kapubejáratnál, talán egy tömbnyire a szállodától. Mosogatóvíz színű szőkeség, kemény csontú arc, kábszeres szemek. Amikor annak idején kiszállt a buszból, Nyugat-Virginiából jövet, még valószínűleg fiatal volt, gömbölyded, felvágott nyelvű. - Volna kedved dugni egyet, picim? Az arcába bámultam. - Tíz, plusz kettő a beugró, bébi. Franciázom, mindent csinálhatunk, gyere. - Éreztem az utca egészét: minden kapualjban állt egy ugyanolyan kurva, mint ő. Tudta ezt jól. - Ugyanolyan lenne, mint velem, uram. Másik szálloda. Két dollár a portásnak. Nem kellett aláírni bejelentőt. Követtem fel a lépcsőkön, a második emeletre. A kulcsot az erszényébe rakta, azt meg nyitva elém. Várt. Behajítottam a tízest. Szakadt tapéta a falon. Csapott hátú keskeny ágy, puszta matraccal. Elővett egy sárga lepedőt. A lepedők a széken álltak. Kihajtotta, az ágyra terítette. Sohasem fordult a fény felé. Az utcai neon fénye lecsurgott a piszokcsíkos ablakon. Leeresztette a papírredőnyt. Lenyúlt a ruhája szegélyéig, úgy emelte át a feje felett az olcsó göncöt. A harisnya tetején sötét gumi harisnyatartó. Örömtelen mellek a halvány világításban. 117 - Akarsz valami különleges figurát, picim? Mit szólnál egy kis 69-hez? Nem akartam. - Hadd nézzelek meg, bébi. Átvertek egyszer, mi? Nem akarsz leégni. Én egy nagy adag morfiummal támasztom meg magam. - Átkarolt. Hüvelykujját keményen belevájta a farkam aljába. - Már készen is vagy a menetre, bébi? Szeretem azokat az embereket, akiknél rögtön készen áll a szerszám... Te nem vagy olyan kölyök, aki aztán mindenért a sört szidja, mi? Igen és nem. Lefeküdt az ágyra, egyik kezében a farkam. Átfogtuk egymást, ránehezedtem. A gerince alján. Megragadtam a térdeit. - Gyere bébi, lovagolj meg rendesen. Nem tartott soká. így történt. Baszás. És semmi más. - Csakhogy én nem most jöttem a sittről. - Tehát csak pénz kell. - Tehát csak pénz. - Ismerlek, Bürke. És ismerni foglak örökké. Ez úgy hangzott, mint egy fenyegetés. - Akkor ezen most túl vagyunk. - Te nemcsak a pénzért vagy itt. - Itt se vagyok, ha ki nem bököd azonnal, mi az ábra. Mély lélegzetet vett, a melle kivirult. - Train - mondta ki végre. - Ez mit jelent? - Nem azt, amit gondolsz. - Na, nekem erre nincs időm. - Kezdtem feltápász-kodni a heverőről. Az ölembe vetette magát. Lenyúltam a haja alá, hátul a nyakához. Megszorítottam. Keményen. Felemelte az arcát az enyémhez. Szeme megmért, felbecsült. - Te kedveled az ilyesmit? Szeretnél meggyötörni? 118 A kezem lecsúszott a nyakáról. Szemét lehunyta. Látta, mi van. - Nem, ez nem a te formád - suttogta. - Kemény fickó, lágy szív. Ismerlek. Emlékszel arra a cicára? Veled voltam éppen, amikor megtaláltad. Ott a pincében, emlékszel? Simon. Ott volt velünk a bandában. Szörnyszülött. Imádta pusztítani a dolgokat. Különösen a kis micsodákat. Szeretett gyújtogatni is. Senki egy szóval sem rótta fel. Simon remek fickó volt a bandaharcokban. Remekül bánt a borotvapengével. Nem voltunk mi afféle lélekgyógyászat! közösség. A cica az orrán átvert ruhaakasztón lógott. Széthasítva állától a tökéig. Belei a folyosón tekergőztek. A hang, amit magából kipréselt, már nem volt élő jószágé. Candy volt velem. Éppen rohantunk lefelé, vágyva a sötétséget és a szexet, amikor meghallottuk a vézna sikoltozást. Emlékeztem. Én vettem le a kampóról a macskaköly-köt. Ott feküdt a betonpadlón. Valahonnan felkaptam egy téglát. Lapos péppé vertem a fejét. Nem tudtam, hogyan szüntessem meg a kínjait, hát megállítottam az életműködését. Simont kinn a földeken találtam, aznap éjjel. Valamit égetett kis tüzű nyárson. Nem érdekelt, mi az. Otthagytam őt. Amikor a kurblivasat az utcára löktem, olyan síkos volt a béltől, hogy fél háztömböt csúszott. - Megfizettem ezért. - Persze. Kiérdemelted a neved. De én emlékszem. Egy órán át zokogtál a macska felett. Sírtál, mint egy kisgyerek. Olyan erősen reszkettél, hogy nem hittem, valaha talpra állsz még. Azt forgattad a fejedben, hogy ugyanazt csinálod Simonnal. Emlékezz, hogyan eskü-döztél és hogyan bizonygattad mindenkinek, hogy Simon a te macskádat kínozta meg. Hazug. Sohasem volt macskád, sohasem szeretted őket. Pontosan úgy hangzott a szájából, mint amit az a 119 bíró mondott nekem: veszedelem vagyok a társadalomra. - Egy szavad se igaz - mondtam. Rágyújtottam. - Az agyad mindent összezagyvál. - Megtartottam a titkodat, elköphettem volna. - Ki hallgatott volna egy olyan buta picsára, mint te voltál? - Mindenki, aki meg akarta kapni. És mind akarta. - Meg is fizettek érte. - Ezt csak te állítod rólam. - Ez az, amit te mondasz magadról. Ez minden, amit tudsz. - Én ismerlek téged - mondja újra. Elém állt, a mellemhez tapadt. Emlékeimből felmerült az a pince. Hogyan lesett, mialatt én sírtam. Magától sohasem nyúlt hozzám. Mindig várt: lássa, ki győz. Nem volt nehéz távol tartanom a kezem a testétől. Csak a torkától volt nehéz távol tartanom. Olyan sarkosan fordultam el tőle, hogy a vállam felütötte az állat. - Sohasem tudtad, hogyan kell megtartani egy asszonyt. - Elég, ha tudom, hogyan kell kézben tartanom a dolgokat. - Fegyverrel? - gúnyolódott. - Érintés nélkül - mondtam és kiléptem a kuplerájból. 71. Hideg tűz égett bennem. Ocsmány sav zúdult mindenfelől a szemeimre, leégetve a ködöt. Éreztem, ahogy átvágja a sötétséget. Közeledtem a kocsimhoz. Minden kiélezetten fehér és fekete. Szerettem volna beszélgetni valakivel, aki kisimogatja belőlem Belle-t, kaptam helyette ezt a lelkibeteg ringyót. Csak egy robbanó percig tartott az egész. A ház falánál, pár lépésnyire a Plymouth utasoldalá 120 tói, egy árnyék magasodott ki. Előreléptem, a bal lábamra nehezedve, mint aki támadni készül. Az úttestre ugrottam, megfordultam, a kocsi mögé dobtam magam. Egy magas nyakú pulóver érkezett, mint egy lövedék. Nyögést hallottam, egy test csapódott az utasoldalhoz. Aztán csend. Acél tenyér ő kéz csapott le egyszer, kétszer. Max. Ott állt a járdán, egy test a lábainál. Kezeit párhuzamosan a talajhoz mozgatta. Tenyerek lefelé. Megrezeg-tette kétszer a levegőt. A test élt. Lehajoltam, hogy vessek rá egy pillantást. Max fedezte a hátam. Kist test, tengerészkabátkába csomagolva. A szvetter csuklyája fedte el a fejét. Sötét kesztyű. Farmer és surranok. Leemeltem a csuklyát az arcáról. Elvira volt, a farkaskölyök. Szemei zárva, arca kékbe játszott az utcai világításban. Megütögettem az alsó állkapcsát, hogy kicsússzon a nyelve. Felnéztem Maxre. A szokásos jelét ütögette ki a kifeszült ujjaival. Csak a szele elég volt, hogy kiüsse a lányt. Megérintettem az órárji lapját. Max ujja egy teljes kört írt le, keze villant, nyitotta-csukta. A lány már egy teljes órája várt, amióta leparkoltam a kocsit. Kinyitottam az utasajtót, betettük a kölyköt az első ülésre. Intettem Maxnek, másszon be a lány mögé. Bólintott. Összetette két kezét és eltűnt. A saját munkáját végzi, nem az enyémet. 72. Amíg megközelítettem a folyót, szaggatott kortyokban nyelte a levegőt. Kinyitottam a légfrissítő ablakot, hogy elég levegőt kapjon. - Lélegezz az orrodon át. Nyeld a levegőt. Be és ki. Rendbe jöttél. - Rosszul leszek. - Megálltam. - Az ő oldalához mentem. Kisegítettem. Saját erejéből ment a vízhez. 121 Rágyújtottam. Kiadta a vacsoráját. Michelle a Ply-mouthban hátul hagyta egyik régi, utcai használatra való egészségügyi készletét. Odaadtam a lánynak belőle az egyik előnedvesített törölközőt, tisztítsa meg az arcát. Adtam neki repülőn szokásos kis konyakos palackot. - Öblögessél vele - mondtam neki. Aztán vezettem tovább a kocsit, a mélyebb homályban hátra egy elhagyott kőgát mellé. Leeresztettem az ablakom, lestem, vannak-e emberi hangok a közelben. Semmi. Új staubra gyújtottam. Elvira hagyott még egy kis konyakot, azt kortyolgattam. Figyelt engem. A szín visszatért az arcára. - Mi volt ez? - Micsoda? - Mi történt velem? - Elsütötted a tolvajriasztót. - Azt hittem, elpusztulok. - Megtörténhetett volna. Veszedelmes dolgokkal játszadozol. - Beszélnem kellett magával. - Kihajítottam a csikket az ablakon. Figyeltem a kis piros pontot. - Nocsak. - Vissza kell mennem. - Trainhez? - Igen. - Menj. - Ez nem olyan egyszerű. Anyám újra elküldené magát értem. - Honnan veszed? - Ő mondta. Neki dolgozik, igaz? - Nem igaz. - Hm. - Én vártam, ő kortyolta a konyakot. - Van pénzed? - kérdeztem. - Van valami lóvém. Mennyit kellene adnom? - Nekem semmit. Taxira van-e? Kiteszlek valahol. Menj, ahova akarsz. Nem megyek érted. Megnyugodott. Megint rágyújtottam. 122 - Van, hiszek magának - mondta higgadt, de elcsigázott hangon. - Anyám sohase mond igazat. - Amit hallottál, azt nem anyád mondta. - Én sokat tudok magáról, Bürke úr. - Mi nyomja a lelkedet, kislány? Vállalok bizonyos baráti feladatokat. És te nem vagy a barátom. - Adna egy cigit? - Húzta az időt, mint a kölyök, aki rossz fát tett a tűzre, de az istennek se akarja bevallani. Odaadtam a staubot. Gyorsan gyufát is gyújtottam hozzá, mielőtt kipróbálná a szerelvényfal gyújtóját. Mélyen leszívta a füstöt. - Ismerem a maga viselt dolgait - mondta. - No f éne. - Igen, ismerem. Dániellé elmondta nekem. - Nem ismerek semmiféle Danielle-t. - Nem tudom, mi volt a neve annak idején, az utcán. Minálunk tilos a családban az utcai nevet használni. Kurva volt. Maga jött és elvitte őt. Ez réges-rég történt. - Elvittem volna? Honnan? - A stricijétől. És hazavitte. Egy nagy házba, Long Island-en. A papája fizetett magának ezért. Vállat vontam. - Ismerlek téged - folytatta. - Tudok dolgokat, amiket te is tudsz, de olyasmit is, amiről fogalmad sincs. Tiszta anyja, pár évvel frissebb kivitelben. - Hallhatnék ilyet is? Megszívta a cigarettáját. A lágy fény megvilágította az arcát. Most nyugodt volt. Engem figyelt. - A stricijét Dice-nek hívták. Rendes ipse volt. Sohasem kényszerítette a lányokat gazságokra vagy bármire. Mehettek vásárolni maguknak, amikor csak akartak. Maga aztán megvárta őket, amíg visszatértek a szállodai szobájukba. Kellett, hogy legyen álkulcsa vagy valamije a kéglihez. Egy nagy stukkert szegezett Dice arcának. Megmondta, hogy a lányt elviszi. Egy másik pali is volt magával. Nagydarab fickó, az nem szólt egy szót 123 sem. Dice megpróbálta megdumálni magát. Erre maga nekitámadt a fegyverrel. Daniella azt mondta nekem, hallani lehetett a csontok repedését az arcban. A lány ezt sohasem tudta elfelejteni. Maga meg elszedte a strici pénzét és ékszereit is. Azután berakta a csajt a kocsiba és visszafurikázta Long Island-re. Vállat vontam. - Miért csinálja ezeket? - Szerinted helyes, ha tizennégy éves kislányok stri-chelnek és vénemberekkel kamatyolnak? - Az apja is állandóan kefélte a lányát. Az a pali, aki megfizette magát, hogy vigye vissza hozzá a lányt. Imádta megdugni. A pincében csinálta mindig. Dániellé elmondta nekem, hogy volt ott egy spéci szoba erre. A csajnak csak egy mellbimbója volt. A faterja egyszer leégette a másikat. Tanulja meg, mi lesz, ha megint olajra lép. Nem szóltam semmit. Emlékezetem lapjai összeku-szálódtak. Visszatértem a múltba, Dice-hoz, a kopott hotelszobába. Visszakerestem a Long Island-i címet. A világ még mindig fekete-fehérben állt, de egy darabja kicsúszott az űrbe. - És Train meg tudta őt védeni? - kérdeztem. - Train megvéd minket. Az olyan emberektől is, mint Dániellé apja. Hatalmas ember. Mindig sarkában a testőrök. Nem tudják megérteni az igazat. Mert azt csak ők tudják. És gyűlölik Traint. És a mi családunkat is. Gyűlölnek mindnyájunkat és felhasználják a piszkos munkára az olyan embereket, mint maga. - Hogyan védett meg téged? - Most azt hiszi, hogy ez elegáns ütés volt? Maga azt hiszi, hogy mindent tud? Maga nem tud semmit. Birtokra gyűjtünk. Az lesz a mi helyünk. Nem ebben a nyomorúságos országban. Hanem ott, ahol mi is szabadok leszünk. Mi most háborúban vagyunk. És maga ebben a harcban áldozatokat ejt. Nem lesz képes mindenki odamenni, de ez így van rendjén. 124 - És te állandóan ott élsz, abban a brooklyni házban? Gyűjtőd a pénzt az új hazádra? Virágot árulsz az utcán? Nem létező magazinokra szerzel előfizetőket? Szopsz a parkoló kocsikban? - Bármit csinálunk, az úgy van rendjén. Az sohasem lehet olyan rossz, mint amit az emberek csinálnak velünk. - Ez biztos? - Biztos. Maga ezt nem tudhatja. Maga egy zsoldos. Ezt Train is mondta. Maga csak önmagának szolgál. Magában nincs tisztesség. A maga istene a készpénz. - Az a ház nyilván jó zsúfolt. Trainnek az egész világ a védence lehetne. - Mi nem mindnyájan élünk abban a házban. Sokan az idősebbek közül - a legjobbak - ha elkötelezettségüket bizonyítják, ha kipróbáltatnak, akkor dolgozhatnak más helyen is. De ott is a mi családunkért. Ezek a külső ügynökeink. Ezek a spéci emberek. Egy napon én is közéjük lépek. - Dániellé is ilyen külső ügynök? - Nem. Ő velünk él. A külső ügynökök különlegesek. Én csak eggyel találkoztam még. Hétévi börtönt vállalt el a családért és egyetlen szót sem köpött. Ez volt az elkötelezettsége. Ezzel bizonyította igaz voltát. - És miért hagyott az úgynevezett családod elmenni? - Ez is próba volt. Tudom, hogy próba volt. Nekünk egymásért kell dolgoznunk. Train nem missziót működtet, a ház nem a szökött csajok menedékhelye. Csak azokért van, akik értékesek. Nekem meg kellett találnom a saját visszavezető utam. - És miért játszottad el ezt a kis játékot velem? - Ez nem játék. Azt gondoltam, ha megtudja, hogy mi igazából mit is csinálunk, akkor nem enged visszavinni újra. - Nem ismerek semmiféle Danielle-t. - Engem viszont ismer. Talán belül mégis jó ember. 125 Maga nem akart megkefélni, amikor pedig direkt kértem. Talán azt is elhitte, hogy Dániellé apja tisztességes ember. - Nem hiszem, hogy bárki is tisztességes. - Igenis, hiszi. Anyám azt képzeli, hogy ismeri magát. Talán én jobban ismerem. És talán nem is ismeri igazán az anyámat. - Bezzeg te. - Ne gúnyolódjon velem. Tudja, miért akart az anyám visszakapni engem? - Meg akart baszni a pincében? - Szemét alak maga. Tudja, milyen valójában az anyám? - Anyád egy kurva. Már akkor kurva volt, amikor te még meg sem születtél. - Nem úgy van. Dániellé, ő valóban kurva volt. Az anyám... Én az utcán voltam, amikor Train megtalált. Ahogy maga mondta: leszoptam a palikat a kocsikban. Ilyen kocsikban, amint ez is. Anyám nem törődött ezzel. Túl öreg lettem. Már tizennégy éves. Túlkoros az üzletéhez. De amikor tényleg kicsi voltam, anyám tanította nekem a szakmát. Azt hittem, fagylalt az a micsoda, ami kilövell a férfiak farkából, amikor elélveznek. Anyácskám a lába közé fogta az arcomat, mialatt valamelyik kuncsaftja hátulról megkefélt. Annak idején egyenesen a puncijába sikoltoztam bele. Na és a képek! Még most is megreszketek, ha a közelemben felvillan egy vaku. Hogy nekem mennyi apukám volt! És én tudtam ám, hogyan kell velük kedvesnek lenni. Jó anyám megtanított erre. De aztán ezek - kezével megpöccentet-te a melleit - megnőttek és túl öreg lettem ezekhez a gyerekjátékokhoz. Anyám viszont most maga játssza el a tizennégy évest. Mindent előad, amit csak megrendel a vevő. - Nem tudja ő már ezt. - Dehogynem. Én aztán ismerem. Át tud alakulni. 126 Akár egy démon. Tudja, miért akarja, hogy visszamenjek hozzá? El akar adni. Mert hogy én az övé vagyok. Nem Trainé... Inkább meghalok. - Train nem kéri, hogy kiszolgáld a palikat a kocsijukban? - Ha így volna is, ez nem ugyanaz. És semmit sem csupán Trainért, hanem mindnyájunkért. Együtt. Ez az életem. Anyám nem birtokolhat engem. - Mennyi idős vagy? - Tizenhét. - Mennyi, Elvira? - Rendben van. Tizenöt. De nemsokára tizenhat leszek. Karácsonykor születtem. Ismét rágyújtottam. - Kiteszlek a taxiállomásnál - mondtam neki. - És nem cipel vissza anyámhoz? - Nem. Nem, feltéve, ha megteszed, amire kérlek. Mindentudó mosoly a gyerekarcon. - Mindent megteszek, amit kíván. Az anyja hangja. - Adok neked egy telefonszámot. Hívd fel. Egy hét múlva. Találkozol majd velem ott, ahol én megmondom. És ne szólj erről senkinek. - És azután? - Válaszolni fogsz néhány kérdésre. - Ez az egész? - Igen. Vett egy mély lélegzetet. - Megteszem. Tartom a szavam. Meglátja. Nem visz haza? - Én megbízásokat vállalok - mondtam a lánynak. Dániellé sohasem beszélt nekem az alagsori bulikról. De azt mondta, hogy van egy húga. Kíváncsi vagyok, melyik részlet volt igaz. 127 73. Sehová se fordulhattam. Elvirának részben igaza volt. Candy nem volt kurva. Nem úgy csinálta, hogy itt a pina, hol a pénz? Én ismertem egyet valaha régen. Senki sem tudta a valódi nevét. Mindenki csak Mercy-nek hívta. Azt mondta, úgy került a szakmába, hogy megszánt egy nyomorékot és lefeküdt vele, mire az hozott neki egy gyöngysort. A spinkó talán negyvenéves lehetett. Számomra akkor egy öreg hölgy volt csupán. - Akár csak a moziban - mondta nekem. - Első a képzelet. A titok. Nincsenek öreg kurvák, kicsim. Lehet, hogy a hús petyhüdt már, de pénzt csinálni belőle mindig érdekes. Ott ültem nála, a konyhájában. A napfény megvilágította a helyiséget. Vártam a piát, a kávét, lestem a sztoriját. Akkoriban jól tudtam, hogyan kell valakit hallgatni. - Nekem most csak az kell, hogy valakihez beszélhessek - magyarázta. A hangja fátyolos volt és lágy. Sűrű haját hátracsapta az arcáról, lekötötte egy gumipánttal. Cigaretta a hosszú ujjai között. Egy háziasszony reggel. Mit mondjak? - Bármit megcsinálhatsz. Például, aki most jön, régi ismeretség: évek óta találkozunk. A különbség az igazán jó kurva és a tapasztalt kurva között ott van, hogy mennyire járnak vissza a régi kuncsaftok. Most ez a pali valami különlegeset szeretne. Nem tudom, érted-e? Azt akarja, hogy költözzek be a házába, egy lakosztályba. Legyek kéznél, ha betoppanna. Várjam meleg vacsorával. Vállamat vonogattam. - Nem is hangzik rosszul. Biztos meló, nem kell ide-oda szaladgálni az ügyfélért. És ugyanúgy megfizet? - Természetesen. De ha rámun, kihajít a francba. Nekem ezért nem kell a strici és nem tűrök el tulajdonost. 128 A mosogatóhoz ballagott. A csípőjét túráztatta a halvány fürdőruha alatt. Elmosta a kávéscsészét, beszélt hozzám, csak úgy a válla fölött. Megütögette a tomporát. - Ez az enyém. Ki lehet bérelni, de nem eladó. A pénz is csak a működésre kell. Nem vagyok bezsongva tőle. - Megmondtad neki is? - Én az ő játékszere vagyok. Megteszem, amit akar. Nem megy a fejébe, hogy a játékszernek megvan a maga saját elképzelése önmagáról. Azt képzeli, hogy ő az én valóravált álmom. - Majd felébresztem. Mikor legközelebb visszamentem a csajhoz, már elöl volt a pénz. - A pali felhívott. Nem jön többé - mondta. - Nem ezt akartad? - Az egyik kliensem bridzsbajnok. Tudsz bridzselni? Bólintottam. Tudok sakkozni is, dominózni is. Börtönakadémia. - Szóval, ez a bridzsbajnok szokta mondogatni, hogy nagy a különbség a lehető legnagyobb és az optimális nyerés között. .- És én... elértem az optimumot? - Azt el. Megcsókolta az arcom. - Te jó fiú vagy. Kemény. Tartod a szavad. Azt hiszem persze, hogy ezek a tulajdonságaid nem fogják arra késztetni a többieket, hogy jobban szeressenek. Pár év múlva, ha Phőnixbe vetődsz, keress meg, szivi. - Phőnix? - Vettem ott egy kis motelt. Ha visszavonulok az üzletből. Néhány évig erre spóroltam. Ha megöregszel, oda a vonzerő. A titok. Akkor meg már nagyon nehéz ez az ipar. - Mercy, te sohasem öregszel meg. 129 Elmosolyodott ezen a hazugságon. Megcsókolt újra. Isten veled. Candy másfajta volt. Ettől persze a lánya még hazudhatott. 74. Az irodámban nagyon későn aludtam el. A tévéműsor az öntudatom szegélyén villódzott. Én a heverőn, Pansy mellettem horkolt a padlón. Amikor végre felébredtem, már ismét sötétedett. A szoba sarkában egy fénycsík ült, mint a gyertyaláng. Valahonnan visszatükröződött az ablakon át. Nem mozdultam. Figyeltem. Hagytam, hogy hasson. Bomoljon elemeire, kihasadva ebből a zűrzavarból, így működik néha. Ha hagyod elmenni, visszajön hozzád. De csak ha már kívül van. Minek kérdezgetni, ha nem érdekel a válasz? A zsaruk most leszálltak rólam, de azért persze találhattak volna ezt azt. Fújtam a füstöt a mennyezethez. És vajon én mit találok majd? 75. A következő reggel csórtam egy tippújságot az újságos bódénál és visszaballagtam az irodába. Egyetlen ló se ígért nekem nyereséget. Nem álmodtam arról, hogy nekem is lesz pacim egy szép napon. Valaha csakis erről álmodtam. Azon töprengtem inkább, kit is kopasszak meg. 76. Visszatértem a Mamához. Fehér sárkány az ablakban. Mondott valamit a pincérnek. Az kihozott nekem egy tányér főtt rizst, marhahúst rákszószban. Levest nem. 130 - Most minden rendben? - kérdezte. Előrehajolt, feszülten figyelt. - Persze. - Vársz valamit? - Az hiszed, hogy itt... - Nem. Vársz valamire? - Nem hiszem. - Én viszont azt hiszem. Nem feleltem. Kis idő múlva visszatért a bejárati kasszához. Éppen ki akartam menni, amikor a bedobós telefon megszólalt. Mama felvette a kagylót. Vártam. - Az az ember azt üzeni, figyeld a holnapi újságokat. Sutton Piacé. - Mást nem mondott? - Nem. - Megmondta a nevét? - Az az ember, aki egyszer már hívott. A halottak hangján beszél. 77, Az étteremben voltam, mikor hasadt a hajnal. Mama elhozta nekem a Daily News legfrissebb kiadását. A kínai negyedben ez reggel hatkor kerül az utcára. Nem kellett sokat keresgélnem. A főcím: Bizarr gyilkosság a Sutton Place-en. A bankár férj, amikor este 9 körül a munkából hazatért, holtan találta nejét. Egy társasági nőt, igazán rendes, angol névvel. A név az égvilágon semmit se mondott nekem. A lap a tényeket röviden, a jelzőket hosszasan sorolta. Ilyeneket: szörnyű, sátáni, rituális. Minden vesszőcske a cikkben azt sugalmazta, hogy efféle eset csakis boszorkányszombatokon fordulhat elő. Túl korán volt ahhoz, hogy bárkit felhívjak az ismerős szabadúszó riporterek közül. Volt nekem megbízható sajtókapcsolatom: egy karibi fickó, aki egy szenzá 131 cióhajhász kis lapnak tudósított. Mindig keményen kellett melóznia. Valahol Newark és az újságírási robot közt elvesztette a szigetvilágból hozott beszédmódját, de még mindig kemény tökű, hazardírozó pali volt. Őt kellene ráállítani erre a bulira. A West Side-on találtam egy telefonfülkét. A riporter üzenetrögzítője volt. Ha tudod, kit keresel, azt is tudod, mit akarsz üzenni. Amikor meghallod a bugást, üzenj és visszahívlak. Meghallottam a bugást. - Üzenj te - mondtam a gépnek. 78. Otthagytam az utcát, mielőtt a tisztes polgárok elözönlőitek volna a várost. Pansyt felengedtem a tetőre. Adtam neki a Mamától hozott kaját. Átéreztem a gyönyörét, amikor belemerült, és a szomorúságát, amikor elfogyott. Csak néhány perc kellett, hogy elfelejtse mindkét érzést és visszatérjen önmagához. Boldog kutya. Talán el kéne menni egy időre. Jó lenne egy körutazás Indiana felé. Meglátogatom öreg cellatársamat, Virgilt. A lánya már majdnem tízéves és még soha nem láttam. Mindig szerettem volna megnézni Virgil leányát. 79. - Van valami? - kérdeztem Mamát, amikor késő délután felhívtam egy fülkéből. - Gyere. Max a konyhában volt, amikor beléptem a hátsó ajtón. Követett az asztalhoz. Mama is leült arccal felém. - Az az ember telefonált. Fekete ember, vidám hang. Hívd őt otthon, este 7-kor. - Ez az egész. Mama sima arcának kifejezése megváltozott. 132 - A hullaember is telefonált. Kéri, hívd vissza. Letette a kagylót. Vártam. - Az az ember azt mondta, hogy Julio-nak hívják. Ismered őt. Hívd vissza a klubban. Oké? Julio. A bús francba. - A nő is telefonált. Ugyanaz a nő. Azt üzeni, hívd fel. Nagyon fontos. - Rendben, Mama. - Nincs rendben. Vidd magaddal Max-et. - Elintézni a telefonokat? - A találkozókra, nagyfiú. Összejössz ezekkel az emberekkel? - Talán igen, talán nem. - Vidd magaddal Maxet. 80. Az alagsorban, a Max-féle raktárház alatt, volt egy alagút. Mi ástuk ki az épület következő kapujához. Némely épületnek több bejárata'is van. Beléptünk az alagsorba. Felvillant a ceruzalámpa, mielőtt beléptünk. Üres volt, mint mindig. Vonalra kapcsoltam a tábori telefont, a csöves csiptetővel. Julióval kezdtem. A marhahúsagyú pali, aki felvette, sok időt igényelt. Nagynehezen meggyőztem, hogy nem neki szól a mon-dókám. Julio átvette a vonalat, az öreg krokodil hangja szinte suttogott. - Találkoznunk kell. - Menj végig a Marcy sugárúton, egészen a hídig. 7.15-kor érj oda. Rendben? - Miért nem te jössz ide? - Nincs időm. - Csinálj magadnak. - Vagy ott leszel, vagy menj a fenébe - mondtam, és letettem a kagylót. 133 81. Azt a számot tárcsáztam, amit Wesley adott. A kódot használtam. Három csengetés. Majd ismét. Aztán Can-dy következett. Már az első csengetésre válaszolt. - Mit akarsz tőlem? - kérdeztem. - Látni szeretnélek. - Térj a tárgyra. - Mindent elmondok, amit csak hallani kívánsz. Tudod jól. Bajok vannak körülötted. Én tudok segíteni. Elhiszed? - Nem. - Azért csak gyere el. Hallgass végig. Néhány percet megér. - Holnap eljövök. És semmi ravaszkodás. Ne légy ostoba. - Egyedül leszek. Egyesegyedül 82. Kereszteztük a Brooklyn hidat, ahogy elhagytuk a Flushing sugárutat. Párhuzamosan fut a sztrádához Williamsburgon át. A járda tömve volt sötétszemü lánykákkal. Zsidó szépségek a Héber-egyetemről. Sétáltak szűk cipőikben, csiviteltek, mint édes kis madarak. Minden világosság az arcukra került: a ruháik öregek voltak ahhoz képest, ahogy a hajukat összefogták a nyakuk felett. Szemükben maga az élet ragyogott. Édesanyák tologatták a gyerekkocsikban a bébiket. Há-szidok fekete kalapban, céltudatos lépésekkel. Hosszú kaftánjuk súrolta a kövezetét. Örültek a gyerekeknek. Héber feliratok a falakon, vasrács az ablakokon. Betöltötték a területet. Mindkét fél segített a gettók kialakításában. Egy tömböt sem tettünk még meg, máris fedezéket kerestünk. Féltucat ember, tiszta fehér ingben, fekete 134 nadrágtartóval, a fejükön sapka. Egyiküknek karján a kabátja. Izraeli katonák, terephez illő egyenruhában. Egy csapat fiatal lány vonult el. Szemérmesen, de félelem nélkül. Megszokták az idegeneket. A nadrágtartós emberek figyeltek, amint a telefonfülkébe léptem. Nem is csináltak titkot belőle. A riporter már várta a hívásom. - Itt Morehouse. - Megismered a hangom? - Persze. - Dolgozol valami érdekesen? - Több ügyön is, ember. Társalogni akarsz? - Talán üzlet. Ismered az óvóhelyet a húspiac mellett? - Hogyne ismerném. - Kettőkor gyere oda. A túlsó sarkon várlak. - Rendben. 83. . A Cadillac megállt a kurta híd keleti felénél. Az öregember kiszállt a hátsó ülésről. A pilóta kinyitotta a kocsiajtót, oldalt állt és figyelt. A banda leste őt. Én a kőfal mellett helyezkedtem el. Max köztem és a nyugati bejárat között. A forgalom vadul dübörgött odalent, a délutáni csúcs legvége. Hagytam, hogy ő jöjjön hozzám. - Ki ez? - horkantotta, fejével intve Max felé. - Mit akarsz, Julio? - Tudni akarom, ki ez a pali. - Kérdezd meg tőle. - Bürke, ne szórakozz velem. Kaptál haladékot. Egyszer még megúszhattad. Kétszer már nem úszhatod meg. - Ezt a dumát tartalékold a Keresztapa díszbemutatójára, öreg. Nem kell tudnod, ki ez. Egyébként, ha volna egy kis sütnivalód, úgyis rájöttél volna. 135 - Miért van itt? - Hogy megjegyezze az arcodat. És hagyd a fenyegetőzést. Max állt, mint a kőfal, szemét rászegezte Julio-ra. Kameralencsék. Az öreg sofőrje idegesen a zsebébe csúsztatta a kezét. - Mondd meg neki, Julio, hogy maradjon a helyén. A testvérem kinyírja azt, aki rosszat forral és veled kezdi. Ez a faszi, aki idehozott, darabokra lesz szaggatva és a moszados ürgék az elé vetik a másingjait. Csúf halál, olcsó temetés. Julio intett a kezével, mint aki éppen most pillantja meg rég nem látott haverját. A sofőr kivett egy cigarettát, hogy jól lássuk a kezét. Az utca olyan üres volt, mintha hajnali négy lenne. Kivéve persze az ott sorakozó hadsereget. Az egyik harcos átsétált a telefonhoz, amit én használtam. Felvette a kagylót. - Nem szobrozhatunk itt sokáig - noszogattam Juliót. Vett egy mély lélegzetet. - A múlt éjjel elkapták Torinelli lányát. - Mit beszélsz? - A Sutton Place-en. A spinkó a főnök lánya volt. Már évekkel ezelőtt szakított a családdal. Férjhez ment egy tiszta polgárhoz. Partikat adott, hogy pénzt szerezzen a hajléktalanoknak. Megélt a kétmilliós vállalkozásból. Érted? - Folytasd. Közelebb mozdult, elhagyta börtönudvari suttogását, keze reszketett. - Jött haza az ura és ott találta a spinkót az ágyban. Kicsontozták, mint egy darab marhahúst. A bokáját és a csuklóját odadrótozták az ágy sarkához. Lenyisz-szantották a fejét. Teljesen. Ott volt, külön, a lába között. Érted te ezt? Az arca a vénuszdombjáról nézett fel a férjére, amikor az kinyitotta az ajtót. 136 - Ki csinálta? - Wesley. Ki más tehette volna? - Szörnyeteg. - Persze. Wesley. A torzagyú, aki kiirtotta a családból a biztonságérzetet. A szörnyeteg egy halvány ujjlenyomatot se hagyott. Nincs nyom. Igazi profigyilkosság volt. A hekusok elhányták magukat, amikor megnézték a dolgot. A férj azóta gumiszobában van. - És hogyan kerülök én. a képbe? - Ez Wesley műve. A gyilkosság: üzenet. A főnök kijelentette, hogy nem hajlandó kifizetni ezt az őrült Wesley-t. Nem végezte el a melót, nincs lóvé. Wesley meg közölte: ha nem kapja meg a pénzt, elintéz minket. Őrült az ürge. Wesley bérgyilkos. A szerződés paragrafusai szerint öl. Velünk nem is áll szóba. De nekünk beszélnünk kellene vele. Menj el hozzá. Egy időre talán távol tudjuk tartani az újságokat ettől a vérgőzös címlapsztoritól. Egy időre. Talán. Az öreg megpróbált rágyújtani az egyik elgörbült fekete cigarettájára, de képtelen volt rá, pedig nem is fújt a szél. Meggyújtottam hát egy gyufaszálat és a tenyeremből kupolát formálva tüzet adtam neki. Közel hajolt a lánghoz. Keserű szájszaga megcsapott. - Ez a mészárlás nem az első. Lepuffantotta a főnök egyik fiát. Egyetlen lövés, pontosan a tarkójába. Aztán telefonált: "Egy elment". Mint aki arra készül, hogy szálanként folyamatosan leszedjen minket. - Csinálj, amit akarsz. - Nem. Ezt a partit nem így játsszák. Te kezdted az egész mocskot, neked kell feltisztogatni, érted? - Én kezdtem? Aztán hogyan? Összezagyválod a dolgokat. Wesley csak a pénzét akarja, nem igaz? - Wesley velünk volt kapcsolatban, mi béreltük fel. Ezt a Mortay-t kellett volna kinyírnia, de tudtuk, hogy Wesley nem csinálta meg. Volt ott egy másik fickó is, Sally Lou egyik embere. Ő volt a mi kapcsolatunk. Fi 137 gyelte Mortay-t és mindent ledrótozott nekünk, így tudtuk meg, hogy találkoztál Mortay-val Chelsea-ben, a játszótéren. Mélyen ülő szeme felém fordult, meredten figyelt. Várt egy ütemet, aztán folytatta. - A mi emberünk vele ment, mint hátvéd. És ezt a fiút nyírták ki. A tetőről, egy mesterlövész. Az illető hangfogóval dolgozott és éjszakai célzóval. Ez az a gyilkosság, amiért téged kaptak el a zsaruk. Amivel aztán befuccsoltak. Érted már? Nem McGowan és Morales szenvedtek kudarcot. Ők semmiképpen sem hárították volna át más zsarukra. Tudtam, hogyan dolgoznak a szervezet fogaskerekei. Ennek a városnak a szívében egy trágyadomb van. Mért ne dobjanak be a szemetek egy tízcentest, felvamzolni engem. Talán lehet vele keresni egy százast. - Nem voltam ott - mondtam nyugodtan. A bíróság pedig szabadlábra helyezett. - Persze, nem voltál ott. Egész megkönnyebbültem. De Wesley ott volt a tetőn. Senki más nem képes úgy melózni, mint ő. Úgy sétál a századikon, mint egy kibaszott zerge a sziklákon. Akárhogy is, valahogy összekapcsolódtatok, te meg Wesley. Figyeltem. Vártam. - Ez éppen elég a Főnöknek - tette hozzá Julio. - Mért nem fizeti ki most Wesley pénzét? - Ráhibáztál. Pontosan ez az, amiért itt vagyunk, pajtás. Kifizeti. És te fogod neki átadni. - No nem. Köszönöm. Más üzletébe nem szoktam beszállni. - Ezúttal pedig be fogsz. A Főnök üzeni neked. Ha nemet mondasz, rárak Wesley listájára. - Miért? És mi a különbség? Wesley mindenképp kinyírna. - Gondolod... hogy azok után, amit Wesley csinált... a Főnök egy pillanatra is megpihenhet, amíg nem látja 138 Wesley-t holtan? Nagyon bepipult rá. Egy hetet adok és az az állat meghal. - Nem vagyok hajlandó Wesley-vel találkozni és átadni neki a pénzt. Wesley kinyírja a küldöncöket. Te is jól tudod. Egy krokodil mosolya. - Én is mondtam neki. Bürke túl dörzsölt ahhoz, hogy eljátssza a csali szerepét. De nem törődünk vele, hogyan oldod meg. Nekünk Wesley kell. Úgy csinálod, ahogy akarod. - Majd üzenek neked. - És eszedbe ne jusson elbújni. Nincs olyan hely, ahol ebben a városban elrejtőzhetsz. Egy telefonba kerül és újra a sittre kerülsz. Te aztán tudod, meddig tart manapság a sitten kinyíratni egy embert. - Azért egy külön telefont még én is megérek, nemde? - mondtam és olyan közel hajoltam hozzá, hogy láthattam az arcán a pórusokat. Viszlát, öreg. A banda figyelte őt, amint visszasétált a kocsijához. Figyelték, amint a kocsi elment. Figyeltek engem, amint újra telefonáltam. Mama hangja lágy volt és tiszta. - Ő hívott. Azt mondta, ugyanabban az időben, ugyanott. Ma éjjel. Max meg én visszamentünk a Plymouth-hoz. Az egyik fiatal bandatag szembenézett velem. Felfogtam az üzenetet: NE GYERE VISSZA! A régi nóta. 84. Végigfurikáztunk Queens felé. Kanyar ide, kanyar amoda, arra az esetre, ha Julio valami ostobaságot forralna. Időpocsékolás. Kijárat a La Guardia-ra, elkanya-rodás a reptér körül. Szántunk rá időt. Most már sötét volt. Az utcai lámpák alakzatai csillognak a tükörben. Max hátrafelé figyelt. Aztán megadta a "rendben" jelet és mi odakanyarodtunk az egyik repülőtéri motel par 139 kólójához. Elfüstöltünk néhány staubot, figyelve az árnyékok táncát. Férfiak fényes, hegyes orrú csizmákban, kubai sarokkal. A fények vastag hullámokban verődtek vissza olajtól súlyos hajukról. A trópusi színekben pompázó selyemingek felett golyóálló mellény. Kokain és pénz cseréltek gazdát. Most kívül dolgoznak. A de-kások poloskával bélelték ki a szobákat. Néhány éve pár itteni kolumbiai fickó félmilliót fizetett készpénzben a reptér egyik raktárának kulcsáért. Kinyitották, a rugó elpattant, a robbanás megölt 19 embert. Ez még akkoriban volt, amikor a digók azt hitték, meg tudják tartani a kábítószert a családon belül. Wesley-nek megállapodása volt a kolumbiaiak fejére: a következő tizennyolc hullát egy házban találták meg. A szövetségiek még mindig keresik a merényletért felelős terrorista szervezetet. Julio azt játszotta, mintha Wesley egy szimpla céllövő lenne. Pedig tudta jól, mi az igazság. És tudta, hogy én is ismerem a dolgokat. Visszapergettem az egészet Maxnek. Nagyrészt már abból megértette, ahogy figyelte Juliót. A mongol azt a jelet adta, ahogy az ember becélozza a puskát. Elvette a kezét a billentyűről, késélszerűen tartotta, lecsapott vele saját nyakára. Az órámra bökött. Bízzam rá, elintézi ma éjjel. Tagadóan ráztam a fejem. A kezei azt kérdezték, miért nem. Megint fejem ingattam, órámra mutattam. Nem most. Várni kell. A tenyeremet a szemem fölé tartottam, mint aki a naptól védi, ide-oda forgattam fejem. Valami nincs rendben. Nem tudtam volna meghatározni, hogy mi is az a valami. 85. Queensból jövet kereszteztük Triborot. Utunkat a roncstelep felé vettük. Még órákba telik, míg találkozhatunk Wesley-vel, nem akartunk elücsörögni egy bárban. 140 Belöktem egy kazettát a lemezjátszóba. Felerősítettem a basszust olyan magasra, hogy Maxnek is hallható legyen. Ujjhegyét a hangszóróra helyezte a kocsi belső oldalán. Judy Henske. Magasan szálló madár és Isten áldd meg a gyermekeket. Töprengtem. Ha lehetnének éneklő fáklyák az égben, látnám-e Henskét a kórusban? Sonny Boy Williamson: T. B. Blues. Az égbolt nem szennycsatorna. Gané Friedman énekel, kísér a Texasi Zsidógyerekek. Elfelejtettem, hogy ez is rajta van a kazettán. Csak egy bárénekes hangja, de a baljós költészet, mint a gyémánt fénylett át a véren. A texasi toronydal, Gané Friedman ódája Amerika kedvenc bérgyilkosához, Charles Whitmanhoz. Nem volt az dudor Hanem inkább tumor Mélyen az agyában A Vakond nyilván tudja,'hogy is van ez. 86. Terry engedett be, átvezetett minket a kutyafalkán. Simba magában üldögélt, néhány méterre a Vakond bunkerétől. Szeme nem vett tudomást rólam, Maxet követte. Nyugodt volt, legbelül is. Max oldalára lépett, megveregette a dereka alatt. Meghajolt a vadállat előtt. Nem hó-dolattal: egyik harcos tisztelgett a másiknak. Simba felvillantott egy farkasvigyort és átsétált a sötétségbe. Lementünk az erődbe. A Vakond a székében ült, ölében egy művészi írótömb. A lapok tele készülékvázlatokkal, leírásokkal és egyenletekkel, felvésve egyik saroktól a másikig. Üdvözletet mormogott, de nem nézett fel. 141 - Kérsz teát? - kérdezte Terry. Maxnek megadta a csésze a szájhoz jelét. A harcos súlyosan bólintott. - Van gyömbérsör? - kérdeztem. A kölyök olyan pillantást vetett rám, hogy a Vakondnak is becsületére válhatott volna. Michelle büszke lehetett a fiúra. Kortyoltuk az italunkat. A Vakond nem törődött velünk. Végül leszórta a számításokat a padlóra. Terry neki is csinált teát. A Vakond merengőn biccentett. Köszöni. - Min dolgozol? - kérdeztem. - Ellenvírus. - Az meg mi? - Nem hallottál a számítógépvírusról? Elérsz egy bizonyos pontot és a vírus felfalja az adatokat. Eddig világos. Tudtam, hogy ez mit jelent. A gyerekbuzik programjaiban is van ilyen. Az ürgék gondosan feljegyzik minden majdani és korábbi áldozatukat. Ezért betörésjelzőket építenek be. Amikor a zsaruk megpróbálnak behatolni az adattárolóba, az egész adattár szétesik. - Van egy megoldás: felhasználni a hullámlökés-elfojtót. Ez része a légkondicionáló hálózatnak. Amit elsáncolnak, hogy akkor is megtartsa az adatokat, ha áramszünet keletkezik. Ezt fel lehet használni arra, hogy a vírust falja fel, ne az adatokat. - Nem nagyon értem. - Még egy alkatrész. Rákötöm a bemenetre. Akkor csökkentem az áramot. Éppen hogy. Erre a kereső bekattan, megkeresi a vírust és befalja. Aztán észrevétlenül kilépünk. - Meddig tart? A Vakond pattintott az ujjaival. - Ennek az ezredrésze. - A francba. - Még dolgozom rajta. Nem vagyok kész. Rágyújtottam, a dobozt előhagytam, ha Terry is 142 akarna venni egy cigit. De Terry a maga cigijét húzta elő. Szóval, Michelle nincs a láthatáron. - Vakond! Mit tudsz az agytumorról? - Tumor? - Az. Tud miatta ölni az ember? - Ezt így nem mondhatjuk. - A Vakondot zavarta, hogy ennyit kell beszélnie. - Meg tudja bolondítani az embert. Megőrjítheti. Kiforgatja önmagából. Olyat tehet, amit amúgy nem tenne. Ilyesmi. Figyelte az arcomat, válaszol-e neki. Nyilván válaszolt, mert folytatta. - A tumor egy kinövés. Az agy különböző részei különböző testfunkciókat ellenőriznek. A tumor beékelődik és bezavar. A viselkedés változása ennek a tünete. - Vakond! Ismered Wesley-t? - Csak hallomásból. - Gyilkol. Ez a szakmája. Gyerekkorom óta ismerem. Nincsenek... érzései. Érted? Egyszer azt mondta, ha egy ember alszik a házában és ki akarod nyírni, gyújtsd rá a házát. (Mindenki bennég...) Mindenki bennég. Ez megzavarja a zsarukat. Minél több a hulla, annál több az indíték. Az ember nem születik ilyennek. - Mindenki ilyennek születik. - Mit mondasz? - Mindenki. Az emberek úgy születnek bele a világba, hogy ordítanak azért, amit akarnak. Kizárólag a saját érzéseiket élik át. Nincsenek ösztönhalmazaik, mint a kutyáknak. A csecsemő is szörnyeteg. - Ha tehát egy baba farkasok közt nő fel, farkassá válik? - Olyan emberré, aki farkasként viselkedik. Megszívtam a staubot. Sohase sikerült elérnem, hogy a Vakond hosszan kifejtsen egy témát. Terry feszülten figyelt. A Vakond valószínűleg nemcsak nekem beszélt. - Wesley mindig ilyen volt, mint most. Sohasem sírt, 143 sohasem nevetett. Soha nem volt benne félelem. Egyáltalában: semmi sem volt benne. - Ez nem ugyanaz, mint amit az előbb mondtál - válaszolt a Vakond. Szemében lehetetlen volt olvasni, a szemüvege vastag, piszkos lencséjén talán átlátni se lehetett. - Már a csecsemők tudják, mi a dolguk. Később megtanulják, hogy mást is erezzenek, ne csak az ingereiket. Mindazt, amire tanítjuk őket. - A pszichológia... - Ez nem lélektan, ez nem puha tudomány. Az állatok vagy alkalmazkodnak, vagy elpusztulnak. Ez élettani törvény. Néha a dolgok elavulnak, puszta maradvánnyá válnak. Mint a vakbél. Nincs rá szükségünk. Valószínűleg el fog tűnni a testünkből. A dolgok túlhaladják önmagukat. Mi csak rövid időt töltünk a földön, nekünk alkalmazkodni kell, vagy elpusztulunk. - Elavulnak? - Ilyen a szex is. Elavul. Terry változtatott a testtartásán, leszívta a füstöt. - Hallottál az orgazmus ívéről? Ez más a férfinél, más a nőnél. - Úgy érted, a férfi előbb élvez el, mint a nő? A Vakond ajka elkeskenyedett. - Igen. Tudod, miért? - A mód, ahogy összeilleszkednek? Nem tudom. - A nyájban az állatok sorozatban párosodnak, érted? Ez a feltétlen biztonság élettani válasza minden genetikus kódra, máskülönben a szervezet elpusztul. - Folytasd Vakond, de érthetően. Újra a zavart pillantás. - Vegyük például a jávorszarvascsordát. Van a pár-zási időszak. A bikák harcolnak és a győztes párosodhat a legelőterület összes nőstényével. Világos? Ez a genetikus kód parancsa. Olyan erős, hogy csakis a leghatalmasabb tenyészbika párosodhat a nőstényekkel és az újszülöttek így a legjobb géneket kapják. 144 - Értem. - Mi van, ha a legerősebb hím magtalan? Mi van, ha a spermahozama alacsony? Mi történik akkor? A Vakond kezei ezegyszer nem kísérték mozdulatokkal a szavait, de a harcos olyan feszülten figyelt, mint egy gyerek. A Vakond megválaszolta saját kérdését. - A csorda kipusztulna. Ezért beugrik a teljes biztonság követelménye. Midőn a nőstények "tüzelő" időszaka bekövetkezik, a bikák ezt megérzik, kezdődik a küzdelem. A győztes bak párosodik a nősténnyel, beleüríti a magját, azután elmegy, várva, hogy a nemzési erejét visszanyerje. De a nőstény még mindig tüzel. Mialatt a győztes bak párosodik a következővel, a többi bika, a vesztesek, szintén meghágják a kielégítetlen nőstényt. Valamennyi bika. Ha az első kiürített mag egészséges, a legerősebb bikából való gének formálják a bébit. Ha nem termékeny, akkor a következő vagy az azután sorra kerülő lesz az apa. A csordának megszületnek a kicsinyei. A legerősebb kicsik lesznek a túlélők, így a közösség él tovább. Világos? - Teljesen, de... * - Ha a nőstények az orgazmust a hímeknél hamarabb érnék el, elvonulnának. Az állatok nem követnek el nemi erőszakot, a nősténynek muszáj hajlandónak lenni. A párzást nem lehet befejezni. Az orgazmus vonala ezért hosszabb, sokkal hosszabb. Elég hosszú az első bakhoz, elég hosszú a többi következő bikához. - Tehát ez az oka, amiért a nők hosszabban élveznek? - így van. - Lehetséges, hogy egy napon ők épp oly gyorsan elélveznek, mint mi? Még a mosoly árnyékánál is halványabb valami suhant át a Vakond ajkán. - Persze. A következő félmillió év során. Te már nem leszel a környéken akkor, hogy megtapasztald. 145 Rágyújtottam egy újabb staubra. Töprengtem. Ahogy Mercy mondta: a pénz volt az, ami izgatta. - Wesley alkalmazkodott. - Valamihez bizonyára. Csak nem tudom, mihez. - Honnan veszed, hogy alkalmazkodott? - Rengeteg ellensége van és még nem halt meg. 87. A Plymouth óvatosan haladt a kis görbe utcák útvesztőjén át. Beálltam oldalt. Max ajtaja kinyílt. A belső fény nem gyulladt ki. Max eltűnt. Ugyanott parkoltam, ahol legutóbb. Kiszálltam. Lassan és finoman. - Menj előre és gyújts rá. - A hang mögém került. Éreztem a tulajdonosát is. Megfordultam, hogy lássam. A keze most se volt üres. - Mondd a mongolodnak, hogy jöjjön elő. Figyelj a szavamra. Nem szórakozom, Bürke. Ha nem hívod elő, azonnal véged. Bármi történik, te halott vagy. Ha ez a filmvásznon történik, hallottam volna, hogy a géppisztolyt felhúzzák. Ez volt Wesley. így ismertem már régen is. Azt mondják, Wesley bereszeli a fegyvert, hogy biztosabban hordjon. Előhúztam a fehér kendőt a kabátujjamból. Meglengettem körben a fejem felett magasan, aztán a kört leállítottam, pontosan előttem. Amíg Max előjön, megöl-e vagy sem? Vagy ez az a mód, ahogy mindkettőnket kinyír? Talán? Wesley tőlem jobbra volt, a géppisztoly a mellkasomra szegezve. Max előjött. Elég zajt csinált, hogy hallhassuk. Sétálva jött. Az erdőjáró gyilkos járása. Nem adta jelét a sietségnek. Az erős test kecsességével haladt. Mozdony, amely csakis saját vágányát követi. Megállt előttünk, talán három méternyire. - Elég közel - jegyezte meg Wesley. A tenyerem mutattam Maxnek. Maradjon ott, ahol 146 volt. A Mongol egy hajszálnyira leengedte a bal vállát. Ha elindul, neki balról kell rámenni Wesley-re. Áthelyeztem a súlyom, szemben a géppisztoly rövid csövével. Wesley jobbra állt. Elég közel Max számára. Nekem kellene indulnom előbb, de Wesley beállhat jobbra mögém. - Mit akarsz mondani? - kérdeztem a szörnyetegtől. - Azt hiszed, nem tudtam, hogy a Mongol itt volt legutóbb? - Magam sem tudtam. - így van. Ez az, amiért elmehettél. De most tudtál róla. - Persze. - Max, a Hangtalan. Igaz? Tehát ez ő. - Ez ő. - Olyan, mint egy igazi csonttörő. - Értem van itt, nem miattad. - Tüdőm. Mondd neki, hogy a fegyvert rád tartom. - Tudja. - Miért jött ide? - A testvérem. * - Igen, ez szép dolog. Nekem is volt egy bátyám. - Nem tudtam. Hol van? - Halott. Mint te - gondoltam magamban. A cigarettámból utolsót szippantottam és eldobtam. - Mit akarsz, Wesley? - Tetszett neked a buli a Sutton Place-en? - Miért csináltad? - Tartoznak a pénzemmel. - Tudom. Találkoztam egyikükkel tegnap éjjel. Ki akarnak nyírni. Eljátsszak, hogy fizetnek neked. Azt akarják, hogy én adjam át a lóvét. - És közben felrobbantanak? - Nem. Élve akarnak elkapni. - Gondoltam. Villámhárító. 147 - Villám? - Persze. Villámhárító. Rég fizethettek volna nekem. Merthogy tartoznak. Mikor leszedtem az első fickót, súlyosan megsérültek. Most közlik a döntést: kinyírni Wesley-t, igaz? Bármely faszkalap, ha van fegyvere, megteheti. Ha elég közel kerül hozzám. De ez most már más ügy. Meglátogatta őket a kísértet. Én a Főnököt kaptam el. Mindenki szeme láttára. Volt velem azelőtt egy nyitott szerződésük. Aztán ezt törölték, igaz? Ez az egész most már személyes üggyé vált. - Több ez ennél. - Hogy érted? - Azt gondolják, hogy te csináltad a bulit a Chelsey-játszótéren. Egész idő alatt drótoztak nekik. Az egyik fickó, aki Mortay-val melózott, az ő emberük volt. Ez a pali fordult fel a játszótéren. Mesterlövész szedte le a tetőről. Beköptek a zsaruknak, hogy engem nyomás alá helyezzenek. - A zsaruk is azt hiszik, hogy én voltam a tetőn? - Valószínűleg most már azt gondolják. - Mindketten tudjuk, hogy nem én csináltam. Nyilván te szereztél egy mesterlövőt a csapatodból. - Kölcsönkaptam egy barátomtól. Nem tudnám újra bedobni. - Oké. Nem téged fognak beköpni a Sutton Place-i balhéért. Nem verik nagydobra. - Egyébként hogyan csináltad? - Felöltöztem rendesen, csinos felöltőt vettem fel. 800 dolláros irattáska, csicsás óra, gyémántgyűrű. Ügyvéd voltam, érted? Mondtam a portásnak, hogy hoztam egy csomagot Mrs. Swanson részére, a 21 /a-ba, Mr. Torinellitől. Feltelefonált. Felmentem. Semmi probléma. A szobalány házon kívül. Tudtam. Csengettem, a spinkó maga nyitott ajtót. Egyenesen letámadott. "Megmondtam apámnak, hogy nem akarok semmit megtenni, bármit kér." Félbeszakítottam. Megmond 148 tam, néhány iratot veszek ki a táskámból, azokat aláírja, és már ott sem vagyok. Úgy kezelt, mint egy szolgát. Hátat fordított nekem. Bezártam mögötte az ajtót, követtem- a szalonba. Kinyitottam a táskát. Javában ba- szogatott engem, amikor bevágtam egyet a gyomrába a boxerral. Kilett, nem kapott levegőt. Érzéstelenítő orrdugók, azonnal elaludt. Levettem a ruhámat, betettem a táskába. Hintőpor a kézre, sebészkesztyűk. Bevittem a hálószobába. Zongorahúrral kicövekeltem. Találtam egy húsvágó bárdot és egy kínai késkészletet a konyhában. Ezeknek a gazdag seggfejeknek a konyhájuk jól felszerelt. A bárdot a nyaka alá tettem, a hajánál fogva hátrarántottam és leszedtem a fejet. Fél tucat lökés megoldotta az egészet. A vér kilövellt mindenfelé a falakra. A fejét a pinájába tettem, arccal kifelé. Üdvözölje a férjét, amikor hazajön. A vérével felírtam a falra a kettes számot. Ez a hazugságmérő kulcsszáma. A zsaruk használják, amikor a torzagyúak vallani kezdenek. Vettem egy jó zuhanyt. Lődd szét a nyitott vízcsapot, onts három üveg folyékony ólomvegyületet a lefolyóba és hagyd, hogy a forróvíz'meglegyintse. Felöltöztem, visszatettem mindent az irattáskába. Lementem, és mondtam a portásnak: a csomag túl nagy, hogy átcipeljem az előcsarnokon. Mrs. Swanson azt szeretné, ha a személyzeti bejárón vinném be. Személyesen kéri őt, hogy vegye át. Löktem neki két húszast. Körbemegyek a kocsival a hátsó útra a dobozzal, ott fogunk találkozni, átadom neki. Hátramentem. Kinyitotta a kaput. Beleeresztettem három sorozatot. Köp. Köp. Köp. Elhúztam a csíkot. Az újságoknak erről a hulláról semmit se mondtak. De a zsaruk tudják, hogy nekik nem egy őrültet kell hajkurászni. Amatőrt se keresnek, mint amilyen te vagy. Ismerik a dörgést. - Wesley hangja szinte unott volt. - Honnan ismernék? - Azt akartam, hogy reszkessenek. Megölök néhá 149 nyat hasonló módon. Hadd gondolják, hogy valamelyik torzagyú intézi el az asszonyaikat. Azt akarom, hogy összegyűljenek és tanakodjanak, mit tegyenek. És akkor felrobbantom azt az egészet. Ez a gyorsabb. - Megértették az üzenetet. Nem is figyelt rám. - Arra készültem, hogy hátrahagyok valamit a hullában, de a génnyilvántartásukkal, meg az ujjlenyomatukkal, amiket most használnak... - Hagyd ezt, Wesley. Egy fabatkát se adnál ezekért a vércsoportokért, meg ujjlenyomatokért. A maffiózók úgyis kinyírnak. El se jutsz a sittre. Nem fog sikerülni... - Mi nem fog sikerülni? - A hullagyártás. Én együtt indultam veled, emlékszel? Tudom, miből élsz. De még mindig ember vagy. - Időzített bomba vagyok - felelt a szörnyeteg. Fá-raszt ez a hely már. Ha elvégeztem a dolgom, meghallod majd a hangját. A testem merev volt a feszültségtől. Meghúzza a billentyűt? Óvatosan elléptem tőle. - Rendben. Menj el - mondta. - Ha ki akartalak volna nyírni, előbb nyilván a ferdeszeműt kapom el. Mindig a kemény embert kapd el elsőnek. Ez a szabály. - Figyelj... - Te nem vagy kemény fiú, Bürke. Talán valaha, nagyon régen az voltál. De hagytad a dolgokat menni a maguk útján. Neked van még kiút. Nekem nincs. Nem is érdekel. Fáradt vagyok. Először még elintézem Traint, felmarkolom a pénzt. És kinyírom a Főnököt. Aztán elmegyek. - Miféle kiút? Mit akarsz tőlem, Wesley? - Te vagy a láncszem. Tudtam, hogy az leszel. Emlékszel, megmondtam neked. Nekem egy zsarura van szükségem. - Minek? - Mégpedig egy fejes zsarura. Nagymenőre A Főnök 150 lemegy a föld alá és sohasem találom meg. A rendőrök és a csőcselék ugyanabban az ágyban fekszik. Találd meg nekem a fejes zsarut, a többit elvégzem én. - Nem ismerek fejes zsarukat. - Viszont tudod, hogyan keverjed a dolgokat. Beszélj az emberekkel, dolgozd meg a környéket. Én ezt nem tudom megcsinálni. Senki se ismeri az arcomat, de megérzik, ha én arra járok. Ha egyáltalán túlélik, gondoltam. - Ha nyélbe akarnak ütni egy találkozót veled, mondd meg nekik, hogy meg akarom kapni a pénzemet. A pénzemet akarom, világos? Ezzel lehet nyerni egy kis időt. Használd ki ezt. Amikor befejezem a melót, mindenki boldog lesz. A zsaruk, mert megkapják a digók hulláit és te is, mert lekerülsz a horogról. - Nem tudod valamennyiüket kinyírni. Ők pedig örökké hajkurászni fognak. - Nem így van. Ki fogom irtani a gyökereiket, aztán elmegyek oda, ahová soha sem jöhetnek utánam. - A Programra gondolsz? Te akkor sem... A hangja nem változott egy fikarcnyit sem. Egy szörnyeteget lehetetlen megsérteni. - A Tanúk Védelmének Programja? Ugyan. Már két pofát megöltem, akik benne voltak a Programban. Mondtam neked, fáradt vagyok. Ne izgasd magad ezzel. - Ugyanaz a módszer? Hívjalak? - Igen. Maxre pillantott. - Ugye azt hiszed, elég közel van ahhoz, hogy elkapjon? Képes rá? - Képes rá. - Nem képes, haver - mondta a szörnyeteg. Amint ellépett tőlem, máris beleolvadt a homályba. A húspiac egy háromszögletű lap, kivágva West Village-ből. A széles vége a nyugati műútra nyílik. Mié-151 lőtt ezek az utak a nagyobbik húrokhoz érnek, a város összes húsüzlete leemeli onnan a maga utánpótlását. Minden reggel, még mielőtt a forgalmi áradat vastagra duzzad a polgároktól, akik indulnak a Városháza és a Wall Street felé, az utakon felsorakoznak a hűtőkocsik. Délben itt minden csendes. Este a város legjobb húsáruházai megcsinálják virágzó üzleteiket. A jupik elősétálhatnak drága tetőlakosztályaikból. Amikor ezek az áruházak bezárnak, a húspiac az utcakölykök otthonává válik. Ott töltik az éjszakát, eladják az egyetlen dolgot, amijük maradt. Drogot vesznek, hogy elfelejtsék önmagukat. A menedékhely deszkaviskó, amit a kölykök építenek elhagyott ládák léceiből. A padlón szőnyegdarabok, kidobott matracok. Néha akad egy törött szék is. Déltájt az utcakölykök a Times Square környékére rajzanak, mint a denevérek, ha nappali fény hull rájuk. Az esti szállást ők hozták össze maguknak. A zsaruk nem háborgatják őket addig, amíg ők sem háborgatják a teherautókat. Aztán visszatérnek az utcákra. Napvilágnál senki se próbálja trükkösen "igénybe venni" a helyet. Magam is az évek során egyetlenegyszer találtam szökött fegyenceket. Különösen így van ez, amikor a téli keselyűk lecsapnak. Vártam Morehouse-ra. Egy facér ablakventilátor meredten nézte az utcát. Nem volt bekapcsolva sehová, lapátjai csikorogtak, ahogy forgatta őket az éjszakai szél. A riporter viharvert Datsunja begördült a sarkon. Meglátta a kocsimat, beállt mögém. Kiszálltunk, hogy üdvözöljük egymást. Sötét bőrű ember, olyan magas, mint én. Keki-blúz a bő szvetter felett, matt katonai csizma az őzbőr nadrág alatt. Metró szerelés. Beteg volt egy ideig, de az arca ránctalan, haja rövidre vágva. Karcsú, atlétatermet. Max mellett olyan volt, mint egy bot. Kinyújtotta kezét, arcán mosoly. Ahogy a déli szigeteken szokás. Maxről nem vett tudomást, velem volt találkozója. Ez már a városi modor. 152 - Minden a jegyzőkönyvbe kerül? - mondta. Tréfás ötleteinek egyike. - A Sutton Place-i gyilkosság. Te közölted? - Én egy oldalt kapok. Nem minden címlapsztori az enyém. - Ez azt jelenti, hogy nem te tudósítottál? - Ez azt jelenti, hogy ismerem a tényeket, de nem volt benne egy teljes oldal. - Mit szólnál egy ilyen vezető anyaghoz? "Lemészárolták a maffiafőnök elidegenült lányát. Vérrel írott kettes szám a falon. A fejét levágták a testről és a lábai közé rakták. Az épület portását szintén holtan találták. A rendőrség palástolja az alvilági kapcsolatot." Sipító lélegzet a fogain át. - Ez már az utcán van? - Még nincs. - Akkor te vagy a zsarukkal beszéltél vagy a gyilkos tálalt ki. - Én nem tudom, hogyan történt, csak azt, hogy miért... Akarsz üzletet kötni? - Naná. Mit akarsz érte? - Torenellit. Beásta magát. Együttműködik a zsarukkal. Valaki közülük biztos tudja, merre van. Valószínűleg a főnökség. - Nem értem. - Hol van? - Ez mélyvíz, ember. Mély és sötét. - Játszd azt, hogy ez itt Haiti. Morehouse nyerte az újságíró díjat azzal a Baby Doc után készült híradással: hogyan alakult ki az elmebaj a szigeten? - Nekem itt kell élnem. - Ez már a te választásodon múlik - vontam vállat. - Mit kapok érte? - Megkapod a részletes történetet. Miért történt az 153 egész. Nem véletlen gyilkosság volt és nem is szexuális őrült csinálta. Munkaügyi konfliktus. - Kábítószer-ügy? - Nem. - Akkor micsoda? - Áll az alku? - Persze. - Akkor először te adod az árut. - Nem így mennek a dolgok. Én adom, amiket megszereztem, te adod, amiket te tudsz. Ugyanabban az időben, semmi postafordultával. - Kivéve azt az esetet, hogy te nem szerzel semmit. Most tehát nem kapsz fülest. Megszerzed, amit akarok, elmondod és megcsináljuk az üzletet. Megegyeztünk? - Ugyanazon a számon vagy? Bólintottam. - Ezzel megvagyunk - mondta. A sehova se kapcsolt ventilátort nézte. Az meg csak nyekergett rendületlenül. 89. Átkocsiztunk a Viliágé utcáin. A kínai negyed felé haladtunk. Max - kérdően - a szeme elé tette a kezét, amely olyan kemény volt, mint egy acélrúd. Egyik kezem elvettem a kormányról, ugyanazt a mozdulatot csináltam. Az én karom se remegett. Túl sok dolog riasztott egy időben, az idegeim szinte kómában voltak. Amikor odagördültem a raktárházhoz, Max jelezte, hogy menjek fel vele. Aludjak egyet rá. Behajlítottam a csuklóm, kutyamancsot formáltam az orrom előtt. Pansy otthon van, vissza kell mennem. Max arca nem változott. Tudta, hogy a vadállat megvan napokon át is nélkülem. Az órámra böktem, mutattam az időt, amikor holnap kelni akarok. Max eljátszotta, hogy felcsippent valamit evőpálcikájával és azt a szájába teszi. Találkozunk Mamánál. 154 90. A következő reggel az íróasztalomon reggeliztem. Hallgattam a rádióban a "Hírek mindenfelől" műsort. Lebukott egy FBI-ügynök, gyerekeket molesztált. A kábítószerrészleg újabb 20 millió dolláros kokainzsákmányt ejtett a Kennedy-reptéren. A Sing Singfegyházban egy csomó rab nemdohányzó szárnyat követelt. Az egész városban hajszoltak egy bankrablót. 13 hulla, a teljes összeg 20 ezer alatt. Valószínűleg csak meg akarta ijeszteni a pénztárost. De kinyírni nem merte, csak mert az egész dohányát nem tudta átnyomni a kisablakon. Rizskenyérpirítós, krémsajt, ananászlé. Sokáig esze-ggttem. Szeretek egyedül enni. Egymagamban. A börtönben az a legrosszabb, talán még rosszabb, mint a félelemköd, amely nehézzé teszi a légzést, hogy nincs magánélet. Még a magánzárkába is bejön a bűz. Arra gondoltam, amit Morehouse mondott. "Nekem itt kell élnem." Hosszú ideje megvan ez az irodám, de nem éreznék veszteséget, ha el kellene mennem. A gondolataimba belesodródott Flood. Visszaszorítottam. Arra gondoltam, hogy amikor elintéztük Béllé apját, megnyugodtam belül. Elmehetnénk Japánba, ahogy Max ajánlotta. Itt, ebben a városban egy szörnyeteg eteti a gépezetet. Nem tudom kiszámítani, hogy térhetnék ki az útjából. Hogyan találhatnám meg minél előbb Belle-t. 91. Felhívtam Candy-t az utcáról. - Szólj le! Mondd meg a portásnak, hogy csomagot vársz. Két pofa fogja felhozni. - Most? - Igen. 155 Max és én egy hatalmas dobozt cipeltünk. Tévékészülék, dobozán a márkanév nagy fekete betűkkel. Max feltűrte az ingujját, izmai ugráltak az erőfeszítéstől. Az erek kidagadtak a karján. Énrajtam kabát volt. A kapus felvitt minket a személyzeti liften, kiengedett a folyosóra. Felkaptam az üres dobozt a sarkánál és egy kézzel vittem, mialatt Max eltűnt a lépcsőházban. Candy már nyitotta az ajtót, mikor az ujjam még a csengőn volt. Oldalra lépett, hogy beengedjen. - Hol a másik fickó? - Visszament a kocsihoz. - - Valami ajándékot hoztál ebben? - Üres. - A gondolat legalább mutat valamire. - Mondd meg, mit akarsz tőlem. Vörös selyemruha. Mezítláb. Dús barna fürtök. Sárga, türelmes macskaszemek. - Beszélgethetnénk hátul is. Követtem a haliba. Lábai izmosak voltak. Csípője hullámzott. Vékony, kerek ív. - Valami különleges szobára nincs igényed? - kérdezte. - Nem érdekel - mondtam a vállainak. - Hol a kölyök? - Visszament az iskolába. Az utolsó szobába fordult be. Az egyetlen ablak elrejtve az éjfélkék üveg mögött. Belül félhomály. A fejével intett a fekete bőrszék felé. A sarokban állt. Mellette fekete, háromlábú asztal, tetején króm hamutartó. Leültem, rágyújtottam. Egyik lábát felrakta a pszichiáter-heverőre. Mellette állt, arccal felém, lábán hullámzottak az izmok. - Ez az a rész, amelyik először puhul meg - mondta, ütögetve a combját belül. - Az enyém kemény, mint a kő. - Nagy vagy. 156 - Nem ösztönöz valamire? - Mire? - Végül is férfi vagy! Wesley-re gondoltam, miközben figyeltem az árnyékot a combján belül. - Ilyet láttam már azelőtt is. Kiment. Rágyújtottam. Tudtam, hogy milyen okból mentem hozzá. Nem őmiatta. Mikor visszatért, meztelen volt. Most bolyhos szőke haj f űrt volt feltornyozva a feje tetején, puha indák keretezték az arcát. Levendulaszínű szemek. Fekete tűsarkú cipő, harisnya nélkül. Fekete harisnyakötő kulcsolta át a bal combját. Jobb keze tele bőrrel és acéllal. - Megbízol bennem? - Nem. - Nekem nagyon kell, hogy bízzál bennem. Megteszek érted bármit, amit akarsz. Bármilyen asszony lehetek, amilyent csak akarsz. Hunyd le a szemed és gondolj rá. Szemem behunytam, amíg kívül került a középponton. A füst lebegett az arcom körül. Duruzsoló hangja háttérzene volt. Béllé. Ahogy a nagydarab lány forgott előttem az új szerelésben. Kedves, büszke, csupa ígéret. "Gyere hozzám." Strega. A térdein állva, de nem könyörögve. Boszorka-tüzű szeme fenyegetően ígéretes. "Vissza fogsz jönni." Flood. Pirospozsgás kis szőke. A testén sebhelyek, de sohasem tudták elérni a szívét. Vidám, hullámzó hús. Minden tartozását lerótta. "Én érted vagyok, Bürke." Ezt mondta, amikor búcsúzott. A muzsika megállt. - Nem lehetsz az, akit én szeretnék - mondtam. - A hangod más. Legutóbb, amikor itt voltál, hideg dolgokat mondtál. De azok gyengén hangzottak. Én aztán tudom, milyen az, amikor valaki szerepet játszik. Ezt aztán igazán tudom. Most nem játszol. 157 - Egy pszichiáter veszett el benned. - Tudom, mikor hazudik valaki. - Neked aztán tudnod kell. Valamit hozott, odalökte a heverőre. Dereka meghajolt, körbe kotorászott. Egy kör alakú láncot tartott elém, hogy nézzem meg, aztán a fejéhez emelte, mint egy nyakláncot. - Tudod, mi ez? - Nem. Odasétált a székemhez, a kezét hátratette. A szőnyegre térdelt. - Ez egy nyakörv. Kutyáknak. Látod? A gyűrűt megfogta és az acélhurkot szorosan a nyaka köré tette. Vártam. A másik kezét is előhúzta hátulról. Kézibilincsek. Odalökte a kulcsot az ölembe. Az egyik bilincset a csuklójára helyezte. Szabad kezével hátranyúlva előhúzott egy bőrpórázt. Rákapcsolta a nyak-örvre. Azután a másik kezét is hátrarakta. Hallottam, ahogy annak a bilincse is bekattant. Elfordult, háttal felém. Feltartotta bilincsbe szorított kezét. - Látod ezt? - Mit kellene látnom? Most arccal felém fordult. - Fogd a szíjat! Tartsd a kezedben. Tehetetlen vagyok. Rántsd meg a pórázt, megyek veled. Mint egy kutya. Szorítsd meg jobban és nem kapok levegőt. Próbáld ki. A póráz, mint egy kígyó, tekeredett a lábamra. Hozzá se értem. - Mit akar ez jelenteni? - A szíjak ott vannak a heverőn. Mindent megtehetsz velem, amit akarsz. Nincs mód, hogy bánthassalak. - Te nem tudsz engem bántani, még telefonon sem. - Félsz. - Nem félek. - Félsz. Talán magadtól. Fogd a pórázt. Tartsd a kezedben. Erezd a hatalmadat. 158 Tartottam a pórázt a kezemben, figyeltem a szemét, ahogy engem les. Valami felkavarodott. - Nem érzek semmit. - De igen. Ne félj tőle. - Mondd meg, mit akarsz. - Hazudtam. A lányom visszament Trainhez. Vissza akarom kapni. Azt akarom, hogy hozd vissza nekem. - Hogyan? - Beszélj Trainnel. - Nem csinálom ugyanazt még egyszer. - De erre van szükség. Csak látogasd meg őt újra. Néhányszor. Figyeld az irodáját. Hadd lásson téged. Elvira tudni fog erről. Ő mindig tudja majd, ha arrafelé jársz. Train nem akarja, hogy az emberek beleszaglász-szanak az üzleteibe. Nem minden lány egyforma érték. Csak járj arra. Nem kell csinálnod semmit. Csak légy önmagad. Mondd meg Trainnek, hogy nyomozol utána, vagy bármit. - Mi van, ha ő nem akar együttműködni? - Néhány hétig. Ennyi az egész. Csak néhány hétig. Ha ez nem válik be, feladjuk. Rendben? - Fizetsz ezért? - Bármivel, amit akarsz. - Pénzt akarok. - Mi lesz velem? - Hogyhogy veled? - Hazudtam neked. Most bevallom. Nem gondolod, hogy meg kellene büntetned? - Nem. - Ne félj. Erezd át, tudom megteszed. Odaszorította arcát, befurakodott az ölembe. Az agyam látta az üzenetet, amelyet Wesley hagyott a gazdag gengszter ágyán. Éreztem Candy ajkait a farkamon. Olyan petyhüdt volt, mint a póráz a kezemben. Hátrakapta a fejét. - Azt hittem... 159 Felkeltem a székből. - Majd felhívlak. Nagy nehezen talpra kecmergett, követett a haliba. Bilincses kezei mögötte. A póráz lecsüngött a nyak-örvről. - Bürke! A szalonban megálltam, vártam. - Nyisd ki ezeket a bilincseket vagy hagyd itt a kulcsot. Nincs másik kulcs nálam. Nem maradhatok így összebilincselve. Szakadt kis hazug. - Hívd a haverod - mondtam. 92. Wesley beáshatta magát valahol a városban. Valahol, ahol nincsenek szomszédok. Neki nem volt bőröndje, barátja, még kutyája se. Mozoghatott minden éjjel. Cipelhetett bármit, amihez elég egy oldalzsák. Nincs a testén érzékeny pont. Mindenre készen, ahogy egész életében. A Torenelli fiúknak nincs esélye. Mintha a ködöt akarnák elkapni egy lepkehálóval. Az irodámra gondoltam. Pansy. Mama az étteremben. Michelle a szállodában. Az ócskavastelep lehetne a biztos erőd: ott maradhatnék, ha egyszer be kellene költöznöm. Wesley-vel összehasonlítva én egy rendes állampolgár vagyok. Felhívtam Wesley-t a Mamától. Elfogyasztottam néhány tál savanyúerős levest, míg vártam a visszahívást. Szoros órarendhez kellett tartania magát, mert a telefon húsz perc múlva csörgött. Magam vettem fel. - Igen? - Te hívtál. - Vissza kell mennem. Azt az embert kell meglátogatnom, akitől eltanácsoltál. Azt akarom, hogy egyenesen tőlem tudd. 160 - Miért? Tudtam, mire gondolhat ezzel kapcsolatban. - Ez része az egész bulinak. Nem tudom, mi más lehetne. - Megszerzed azt a címet nekem? - Már megkezdődött. Visszatette a kagylót. 93. Mentem megkeresni a Profot. Becsúsztattam egy tekercs negyeddollárost a zsebembe. Pénzt az útvámhoz. A Wanderbilten találtam meg, a 42-ik utcában, a zsákutca előtt. Előtte nagy cipőtisztító felszerelés. Kuncsaft sehol. - Menjünk kocsival. - Szeretnék, de még tartanom kell az árut. Ránéztem a cipőtisztítóra. Bólintott. - Meddig? - Negyed óra. Talán fél. Feltettem a cipőm a fémkaptafára. Rágyújtottam, mialatt a Prof hozzáfogott. Tudta, hogy kell ezt csinálni. Nem sajnálta rá az időt. Fogkefével ledörzsölte körül a szegélyt, a pasztát az ujjaival vitte rá. Bedolgozta. Áttörölgette ronggyal. A bőrt lefújta egy spray-ből, megsimogatta fényesítő szövettel. Éppen befejezte a másik cipőt is, amikor két nagydarab fekete fickó tűnt fel. Odaálltak az épület falához. Hideg, fiatal vagányok. Ugyanabból az alomból való kölykök. A Prof egy lendületes mozdulattal befejezte. - Lehet bármi kényes, mint Salamon töke: fényes. - Mennyit fizetek? - Nem dolgozok potyára, egy sima ötös az ára. - Öt dollár? - Öt egy menet. Ha méz kell, kaptárba a fejet. A két csibész közelebb taszigálta egymást a faltól arra 161 az esetre, ha vitáznék az árról. Odaadtam a Profnak a zsozsót, leléptem. Hátra se néztem, A Prof a sarok körül ért el. Kezei már üresek voltak. Beszállt a kocsiba és mentünk a nyugati műút felé. Átvágtunk a 96-ik utcánál a kijáraton, kereszteztük az aluljárót, találtunk egy parkolóhelyet a folyónál. Felnyitottam a motorháztetőt, a csomagtartóból kivettem a szerszámkészletet. Ott tartottuk a kezünket a tető alatt, beszélgettünk, vacakoltam a szerszámokkal. - Újra találkoztam vele. - Óvakodj tőle, mert könnyen jutsz a temetőbe. - Benne vagyok nyakig. Ő csinálta azt a véres melót a Sutton Place-en. Beleköpött Torenelli arcába. Julio-val is találkoztam. El akarják kapni Wesley-t. Élve. - Ő meg téged? - Ezt Julio közölte. Az ürge megfenyegetett, hogy rám maszatja a zsarukat. Lépni sem tudok tőlük. - Ha a pofa fegyvert szerez, az okos nyúlcipőt keres. - Ezt kellett volna akkoriban megtenni. Ha én tudom, hogy Wesley rajta van az őrült Mortay-n... - Ha ismernénk a holnapi újságot, mindnyájan meggazdagodnánk. - Tudom. Ez most más ügy. Én kerültem a közepébe. - Ha minden vész, akkor kell az ész. - Mondj valami okosat, mert én nem tudok. - Még nincs itt az ideje, testvér. Akkor van esély fogadni, ha legalább kettő kész rohanni. - Wesley-re fogadnék. A kis ember megfordult, hátát támasztotta a Ply-mouth rácsozatának. Lenézett a Hudsonre. Rágyújtott. Szánt rá időt. - Mindig ilyen volt, nem? - Mit akarsz ezzel mondani? - A bandában. Amikor te is fiatal bolond voltál a mesterlövő álmaidban. Ő az, aki te is szerettél volna lenni, igaz? Wesley - a jégember. 162 - Ő senkihez se tartozik, Prof. - Senki sem húzza le őt, így gondolod? Senki se fog sírni fölötte, amikor elmegy. Mozgó fénnyel falnak mennek éjjel. - Wesley nem patkány. - Persze. Ha fejét akarod, nem lesz holnapod. - Wesley a pénzét akarja. Ismered, milyen? A digók elkövettek egy hibát. Torenelli elbújt, Wesley tudni szeretné, hová. Hogy elintézhesse. - És azután? Ha elintézte? - Ki tudja? - És mit mondanak azok? - Kik? Kivel beszélhetek? Amit ők elértek, az egy nagy rakás túró. Azzal sem törődnék, melyik patkány jön és falja fel. Ha Torenelli egy reggel elmulaszt egyenleget csinálni, valaki már lép is a helyére. A Prof bólintott. Mélyet szívott a spangliból. - Valakinek tudni kell, hol van. - Persze. De ki tudja? - Torenelli maga. Emlékszem rá. Pina van a szíve helyén. Ha nem dobja szét a falat, egyedül marad. Megöli önmagát. Kábszeres. - Magam is erre számítottam. - Wesley nem fordulhat magánszimathoz. Ki az, akit ráállítottál? - Morehouse. - A riporter? Ez a nyugat-indiai fickó a mi emberünk. Ásd el a részét Louisiánában, egy dobozban és ő az életét ráteszi, hogy megszerezze azt a tetves banditát. Amikor a vezérkar feje abbahagyja a szórakozást. - így van. Megegyeztem vele, épp az előbb. Én adok neki belső anyagot a Sutton Place-i buliról. Nehéz anyag, egyenesen a műhelyből. Ahogy mondják: a ló szájából". Ezért kell, hogy körbeszaglásszon. Ő ismeri a New York-i rendőrvezérkar főnökségét. - Tudja azt is, mire kell neked a füles? 163 - Nem akarja tudni. A Prof eldobta a cigarettáját. Eltaposta. - Lesz lapom a játékban, haverom? - Azt hiszik, olyan csomó van a kötélen, hogy nincs mód kibontanom. De én ki tudom szálazni és szerzek lélegzetvételnyi teret. Van egy kislány. El kell vinnem Lily-hez és visszavinni, amikor minden lezajlott. - Minek? - Vannak kérdések, amelyekre csak Lily tudja a választ megszerezni. - Ha terved kész, velem mész. Rágyújtottam egy staubra. - Azt gondoltam, jobban fogom magam érezni azután, hogy azt az anyakúrót kiirtottuk. Béllé apját. - Én tudom. 94. Hívtam azt a volt zsarut, aki a telefonadatokat szállította. Találkoztam vele egy középvárosi étteremben. Átadtam neki egy borítékot, vastagon kitömve pénzzel. Meg néhány új telefonszámot, ellenőrzésre. Egy új címet is. Hívtam Lylit. Egy drága negyed órám ment rá, mire a telefonhoz kaptam. - Én vagyok. Feltehetek egy kérdést? - Persze. - Ha az a tinilány leadja a sztoriját, meg tudja állapítani, hogy igazat mondott-e? Lily tudta, miféle történet ez, amelynek érvényességéről szeretnénk meggyőződni. - Attól függ. Valószínűleg megmondhatom, valami megtörtént-e. Nem szükségképpen azt is, mikor. És lehetnek nehézségek a forrás azonosításában. Ismered a történetet? 164 - Saját szájából tudom. - Próbáljuk meg. Talán Immaculata megcsinálhatná a próbát, ha esetleg nem akarod idehozni a lányt. - Ez nem Mac-nek való meló. - Rendben. - Lily. Lehet, hogy nem tudom létrehozni ezt a találkozást. Lehet, hogy a lány zavart lesz: nem akar beszélni. Szinte éreztem a telefonon keresztül, hogy vállat von. - Megtörténik az ilyesmi. - Köszönöm. Hívtam Davidsont. - Valami? - Semmi. Az én előrejelzésem? Ahogy most áll, ez sohasem kerül a felső bíróság elé. Megkapja majd a "lezárva, leállítva" jelzést és szépen elenyészik. Ők tudják, hogy ezzel nem lehet kezdeni semmit. - Tartozom valami pénzzel? - Teljes a fedezet. Ez igaz is volt. < * 95. Tudok várni. Mikor a börtönben ültem, soha nem gondoltam arra, hogy átlógok a falon. Nem ítéltek élet-fogytiglanra és arra nem voltam kapható, hogy fejjel menjek a falnak, csakhogy valahára kinn legyek. Semmi értelme nem volt noszogatni Morehouse-t. Vagy képes rá és megcsinálja a dolgát, vagy nem megy. De mi van, ha nem oldja meg. A segélyen élő hippik, akik az irodám alatt éltek, a délután közepéig nem mozdultak. Azt hiszem, mostanában a "magas művészetben" utaznak. Mama maga telefonált. Gyorstüzelő, mandarinstílus. - Én vagyok. - Leveled érkezett. 165 - Az étterembe? Wesley? Julio banditái így akarják közölni: tudják, hol lakom? - Igen. A múlt éjjel. - Megyek. 96. Amint Mama elém rakta a levelet, már tudtam: nem Wesley küldte. Julio sem. Vastag, krémszínű boríték. Úgy éreztem, inkább szövet, mint papír. Kívül semmi írás. Összegyűrtem az ujjaim között. Nem levélbomba. Belül egyetlen lap, a borítékhoz illő minőség. A szavak olyan lágyan simultak bele a papírba, mintha tubusból préselték volna oda. Ördögi édesség, cukormázzal. Kérdezz engem. Én tudom. Aláírás nélkül. Nem volt rá szükség. Strega. 97. Elszívtam egy staubot. Át kellett gondolnom az egészet. Jó néhányat elfüstöltem. Itt valami más összefüggés is belejátszik, ez nemcsak az ő boszorkányos játékainak egyike. Nem voltam biztos abban, hogy helyesen jegyeztem meg a számát. Az első csengetés fele útján már felvette a kagylót. - Tudom, ki a hívó. - Rendben. És mi egyebet tudsz még? - Tudom például, hogy mit akarsz megtudni. Gyere el, látogass meg és megmondom. - Mondd meg most. Az egész egy másodperc. - Hosszabb, mint gondolod. Gyere hozzám. Mindenképpen meg kell tenned. - Nem teszem meg. Megoldjuk mi ezt. - Semmit sem intéztek el. Ha telefonon akartam volna közölni, felhívhattalak volna. 166 Beleharaptam a cigaretta szopókájába. - Jó, találkozzunk. Emlékszel arra a helyre, ahol először beszéltünk? - Félsz idejönni? - Igen. - Félsz tőlem? - Félek. - Nem találkozhatsz velem a lakáson kívül. Ezt te jobban tudod, mint én. Tudod, mit akarok mondani. Választhatsz. Itthon leszek ma este. Alkonyattól hajnalig. 98. Az autórádió bemondta, hogy az évszakhoz képest szokatlanul meleg az idő. Mielőtt még megláttam a házat, már éreztem a belőle áradó hűvösséget. Az épület mögé álltam be. Háttal arra az üres helyre, a garázson kívül. Az összekötő ajtó nyitva volt. Beléptem. Ismertem a járást. A fekete-fehér szalonban Várt. Egy karosszék szélén üldögélt, fénylő lábait keresztbe vetve, könyök a térden. Egyik kezével megtámasztotta az állat. Kis rókaarcáról hátrafésülte tűzsugaras haját. - A meleget megőriztem a számodra - mondta. Felállt. Sarkai kopogtak a márványpadlón, ahogy közeledett, csökkentve közöttünk a távolságot. Én álltam, gyökeret verve. Nem akartam újra beülni abba az emlékezetes székbe, Megfogta a két kezem, gyengéden tartotta. Leste az arcom. Fehér selyem pulóver volt rajta, combközépig leért. Női nyaksál, egyben öv, amely a ruhába volt betéve. - Ülj le a székre. A te székedre. Emlékszel? - Nem. - Mit nem? - Nem. Nem akarok abba a székbe leülni. 167 - De emlékszel rá? - Persze. - Még egyszer nem kérlek. - Nagyon jó. A heverőhöz vezetett. Még mindig fogta a kezem. Leült, engem is magával vont. Egyik kezem a szájához emelte. Sötét suhintás a szobában. Kis, tökéletes, fehér fogai ragyogtak. Megcsókolta a kezem. Megnyalta. Arcát felém fordította, hogy újra figyelje az arcom. A szájához tette a kezem, szopta a hüvelykujjam. Beleharapott keményen. Az íze még mindig finom. - Mi az, amit tudsz? Azt kívánod, hogy kérdezzek rá? - Julio elmondta nekem. Mondott nekem valamit. Ő sohasem tudja rendezni a régi adósságát. Ez az őrült pofa, ez a gyilkos... Azt akarják, hogy te add át neki a pénzt, ők meg elkapják a palit. Az a szándékuk, hogy téged ott hagynak a bajban. - Azt hiszed, ez újság a számomra? - Kényszeríteni fognak. Nagyon hamar. Tudják a módját, hogyan csinálják. - Mi ez a sietség? - A kis főnök nagyon fél. Elrejtőzött a kis házban. A pincében. Olyan, mint egy svábbogár. Fél és mindnyájan rettegnek. A Főnök nem akar várni. Szeret eljárni az éjjeli klubokba, ülni a nagy kocsijában, meglátogatni a kis kurváit. Ő nagy ember. Most meg ezt nem teheti. - Rendben. Köszönet. Az ujjai matattak a zakómban. - Julio gyűlöl téged. Mert te megtudtad, mit csinált velem. Tudja, hogy tudod. Sohase mondtam neki, de tudja. Ő az, aki kitalálta, hogy te együtt dolgozol azzal az őrülttel. Azzal, aki a Sutton Place-i gyilkosságot elkövette. 168 - Már ismerem ezt. Letartóztattak gyilkosságért, amelyet soha nem követtem el. Ez is az ő műve volt. - Már régen bosszút kellett volna álmom Julio-n. De vártam. Rákényszeríteni, hogy fizessen meg mindenért. De ő sohasem fizethet meg. Most itt az ideje, hogy meghaljon. - Miért éppen most? - Te az enyém vagy. Emlékszel, mit mondtam neked? Én ettem a véredből, elnyeltem a magodat. Te bennem vagy. - Nem vagyok senkié - mondtam. A boszorkányok csak a saját dalukat képesek meghallani. - Megmondtam annak az ördögi öregembernek... Megmondtam, hogy téged nem engedlek bántani. Az utolsó alkalommal, amikor beszélgettünk, zokogott, mint egy sakál. Az is. Azt mesélte, hogy a Főnök akarja a dolgot. De én tudom, hogy ő van mögötte. - Nem számít, hogy ki akarja. - De számít. Ha a Főnököt kinyírják, Julio még itt marad. És ő mindig a fejedet akarja majd. - Ezért te azt kívánod... - Egy üzletet. Megmondom neked, hol ásta be magát a Főnök és te elintézed Juliót. Rendben? - Azt gondoltam... - Ne gúnyolódj rajtam. Ne légy jobb, mint én. Te akarod megcsinálni ezt a bulit. Azt hiszed, én nem olvasok újságokat. Megfizettelek, amikor visszaszerezted a Scotty-fiú képét. Megcsináltad. De a fickó, akivel elkövette azt a disznóságot, az a perverz disznó a bohócruhában... azt mesélik, hogy nyakát törte. Úgy találták meg. Te csináltad. Te hideg ember vagy. Hidegvérű ember, de félsz az én tüzemtől. - Tévedsz, Jina. Tévesen látod az egész ügyet. Szeme tüzelt, villámlott, ahogy felnézett. Aztán a boszorkadal egyhangú kántálása. 169 - Strega. Strega, amikor mondod az én nevem. Stre-ga az, aki mindezt megteszi érted, nem Jina. Jina egy helyes kislány. De te nem szereted a helyes kislányokat. - Nem akarlak téged. Megnyalta az ajkait. - Próbálj ki. Ülj a régi székbe. - Minek? - Azért, amit kívánsz. - A címet akarom. - Először engem. Szajha. Beültem a székbe. Figyeltem a hajfürtjeit a lábaim körül. A szoknyát felhúzta a derekára. Vérvörös selyemszalag a combjai közt. Előrehajolt. A vörös selyem vékony szíja a feneke félgömbjei közt. Keze a nadrágom cipzárján. Érdes, kemény hang. Az enyém." Kezével benyúlt. Senki sem volt "otthon". A torkából jött a hang, puha farkam az ajkai közt. Nyalta, magának morgott, a nyelvével beszélt hozzá. Valami mozdult ebben a petyhüdt valamiben, de aztán sehol semmi. Foga belemélyedt a farkam hegyébe, nyelve lesiklott a szerszám oldalán, buzgón szopta. Hulla az egész. Olyan halott, mint Béllé. Azt hittem, ha ez valaha is megtörténik velem, az egy kicsit a halálom lesz. Most győztesnek éreztem magam. Néhány perc után feladta. Szeme rám szegeződött keményen, vizsgálta az arcom. - Miért van ez? - Nem tudom. Egyszerűen elment az erőm. - Ez az első eset? Nem tudom, mi késztetett arra, hogy megmondjam az igazat. - Nem. - Történt valami veled? - Igen. - Bánt valami? - Igen. 170 - Azt reméled, rendbe jössz? - Nem tudom. - Gyógyítani? - Azt se tudom. Felhúzta a cipzárat keményen. - Ez nem volt az utolsó... Én tudom. Nem törődöm azzal, mit mond az orvos. Ne légy... - Mi ne legyek? Depressziós? A depressziós ember felfedezi, hogy cukorbeteg. Én kitalálom, hogy nem kaphatok inzulint. Érted? - Nem sebesültél meg, ott. Ez nem kérdés volt. - Nem. - Utoljára voltál itt. - Tudom. - Azt gondolod, hogy az, ami történt... Ha újra meg-bántódnál? - Ezt se tudom. Oké? - Oké. Szeme nedvesnek tűnt. Világosság kellett volna ebben a fehér szobában. Felkeltem, hogy elmenjek. - Add ide a címet. - Nincs nálam. - De hiszen te... - Azt gondolom, hogy tudom: hol rejtőzik. De meg kell bizonyosodnom erről. Rendben? Te nem jöhetsz újra. Ha egyszer megtörténik, ők tudni fogják, hogy én vagyok a forrás. - Jöhetett bárkitől. Ez a patkányrágta csapat csupa lyuk. - Mi a véleményed a megállapodásunkról? - Beültem a székbe. - Tudom. Azt is tudom, hogy ezeket a dolgokat nem lehet elszélhámoskodni. Különösen neked. Nem ez az, amire én céloztam. Julióról van szó. - Ki vele. 171 - Neked kell megcsinálni mindkettőt. - Mikor kaphatom meg a címet? - Holnap-holnapután. Hamar. Legfeljebb néhány nap. Esküszöm. - Rendben. Velem jött a lépcsőn lefelé. Lerúgta a tűsarkút. Nesztelen léptek a szőnyegen. Megállt egy lépcsővel felettem. Lehajolt és szájon csókolt. Édesen. Nem harapott belém. Semmi boszorkánytűz. Megfordult, visszament a lépcsőn fel, csak a válla felett figyelt rám. Candy villant belém és a régmúlt. Valami megmoccant. El is halt, amikor eszembe jutott, hogy kölyökkorunkban Candy sohasem köszönt el tőlem csókkal. 99. Hazafelé a tudatom dolgozott, de a képek megfordultak. Belülről kifelé. Fordítva. Számomra nem volt játék megjátszani a biztonságot. Ez volt az életem. Nem tudtam ellenőrizni a dolgokat. Semmi sem volt ott, ahol azelőtt. A rettegés azt állította, hogy az én társam. De nem az én öreg haverom, a szorongás állította élesre az idegvégződéseimet. Strega, a boszorkány visszatért az életembe. A hazugok szavukat adták, a lelkibetegek bizalmukról biztosítottak. Halott emberek a környezetemben, néhányukat nem is ismertem. Voltak közülük, akiknél megvolt a címem. A kuncsaftok a véremet akarták, a keselyűk sorba álltak a húsomért. Képtelen voltam feldolgozni az adrenalint, hogy elmozdulhassak a halálos szintről. Hogy elléphessek a sínről, mielőtt megjön a vonat. És nemcsak a farkam működésképtelen. Nem tudtam, vesztettem és végem van-e? Eltemetnek-e, Béllé mellé. A torzagyúak pornográf képeket használnak, hogy érzésmentessé alakítsák a kölyköket. Megtörni a természetes ellenállást. Hogy tudják: a dolgok nem mehet 172 nek másképp. Átlökik őket azon a küszöbön, amelyen túl már végleg föléjük tudnak kerekedni. Talán a hazugságok és a veszteségek ilyen módon működnek. Nem ölik meg a lelket, csak éppen elfogadtatják, hogy nem érdemes harcolni. Ez éppen olyan, mint amikor valaki zsarol valakit. Az ember tudja, hogy visszakerül a sittre, csak éppen azt nem tudja, mikor. Úgy látszik, nem nehéz megtalálni a kiutat. Ami nehéz, az egy jó kefélés. 100. A börtönben annak idején listákat készítettem. Fejben. Húztam egy világos vonalat a tudatom közepén: a két oldalon a profi bűnözők és a zsaruk. A kétféleség, ami én szerettem volna lenni. Vannak küzdelmek, amelyeket eredeti formájukban az ember nem tud visszaidézni. Wesley-vel egyetlen alkalommal voltam csak együtt a sitten. Tartottuk a távolságot a kantinban is. Hallottam, hogy egy ideig a hadseregben is volt. Éppen akkor, amikor Vietnamban forró és nehéz volt. A bíróság hajlandó volt felmentést adni, ha valakit besoroztak. Volt ott a sitten egy másik fickó is velünk, ugyanabban az időben. Dyton volt a neve. Egy gorilla. Vasszörnyeteg. Az izmait a gyengébbek ellen használta. Testőrködött a gengsztereknek. Jó időtöltés. Nem adtak érte egy baszást, de elviselte. Az élet kellemes, ha van erő és ostobaság. Nem emlékszem, hogyan keveredtek balhéba Wesley-vel, de ott voltam közel, a Proffal együtt, amikor összerúgták a port. Wesley a falat támasztotta. Magában, mint mindig. Dyton rágördült. Nem hallottam, mit mondtak egymásnak. Dyton megragadta Wesley-t az inge elején, magához rántotta. Egészen közel, majd keményen arcul csapta. Wesley összeesett, karjai a teste mellett hevertek. Dyton otthagyta őt, elsétált a fiúkáival. 173 Az egyik fiatal digó srác odaállt elénk és röhögött. A fejével intett Wesley felé: "Ez az ember kikészült. Feladta." Ezt úgy mondta, ahogy a meccseken beszélnek védekezésről és támadásról. A Prof felvillantotta rámenős mosolyát. - Nem olyan tuti, másképp áll a buli. Egy az öthöz adom, elintézi, de nagyon. Perceken belül húsz karton cigit dobtak fel száz ellen, hogy Dyton nem éli át ezt a bulit Wesley ellen. Potyafogadás volt. Dyton egy holdkóros szörnyeteg volt, falta a szteroidot, ahogy más fickók is a sitten: a Talwint vagy a Valiumot, vagy bármi mást, amit a doktorokról lefejtett. Menedéket lelni néhány óra alatt. Ezek az izék masszívvá tették, nagyobb lett, mint az emberek általában. Mikor a takarítók rátaláltak az edzőteremben, egy nagy csomó súly alatt feküdt, holtan. Semmi különös sérülés nem volt rajta. Csak a bőre kapott egy csinos kékeszöld árnyalatot. A fickók, akik fogadtak velünk, a véletlen halál miatt azt gondolták, hogy piszok szerencsénk van. Akik azonban elég hosszú időt voltak már sitten, inkább velünk értettek egyet. De azután harcra kelni Wesley ellen: nem volt többé fogadás tárgya. 101. Morales kapott el, amikor éppen kifelé jöttem Lily intézetéből. Véletlenül történt. Egy paraszthajszállal hamarább, mint Morales elhagyta volna a ház végét. Minden rendben lett volna, de Max ott volt velem. Négy lépésnyire mögöttem, az árnyékomban. Morales nagyjából az én magasságom, de sokkal súlyosabb. És nincs rajta egy deka háj. Igazi fejroppantó zsaru, nem revolverhős. Ez mentette meg az életét. Markával megragadta a blúzom, odalökött arccal a fal felé. Gyorsan végigtapogatott, máris mondogatta: 174 ha van nálam fegyver, készülhetek vissza a sittre. Hirtelen hullacsendessé vált. A vállam felett visszapillantottam. Max egy kézzel elkapta a zsaru karját, a másikkal hátul a nyakát és szinte lehetetlen szögben visszahajtotta. Visszaperdültem a faltól, jeleztem Maxnek, hogy abbahagyni. Morales összeesett a járdán. A hüvelykujjammal autóstoppos jelzést adtam. A karommal kört írtam le Maxnek: tűnjön el. Odatérdeltem Morales mellé. Megpróbálta visszanyerni a lélegzetét és a jobb csípője mellől elő akarta rántani a fegyverét is. Bal kézzel. A jobb karja petyhüdten, használhatatlanul lógott az oldalán. - Le akar csukni? - kérdeztem. - Fasszopó. Majdnem zokogott az erőfeszítéstől. - Nyugalom. Mindjárt rendbe jön. - De te nem... - Már ismerem ezt. Letartóztatás? Az emberek elhúztak mellettünk a járdán. Senki sem állt meg. Megpróbáltam őj talpra segíteni. Szemén látszott, hogy a düh és a fájdalom küzdenek a lelkében. A düh győzött. Az ép keze könyökét elém lendítette, a mellem felé. Hátraléptem és a levegőt találta. Otthagytam. Visszaálltam a falhoz. Álltam, arccal a falnak. Vártam. Hallottam a lépteit, az izmait nekifeszítette a vesémnek. Éreztem a pisztoly csövét. Odanyomódott, ahová vártam. De egyáltalán nem bántott. - Ülj a kocsiba. Előtte mentem. A kocsi üres volt. Kinyitottam az utasajtót. Beszálltam. Figyeltem, ahogy átsétált a vezetőüléshez. A pisztolya visszakerült a tokba. - Letartóztatom. Erőszak egy rendőrtiszt ellen. Ismeri a jogait... - Kíméljen meg ettől a szövegtől. Csináljon, amit akar. Tudja jól, hogy egy ujjal sem értem önhöz. 175 - Te nem. Csak a haverjaid. Akárkik. Nem láttam őket. De te majd megmondod, hogy kik voltak. - Nem láttam semmit. Arccal a falnak állított. - Szóval ezt akarod játszani. - Én nem akarok játszani. Maga akar valamit. A dolgok megtörténnek. Ez is megesett. Gondolhat, amit akar, nem írok alá semmilyen jegyzőkönyvet. - Hallottam egyet-mást rólad - mondta. Rágyújtott egy staubra. A műszer fali öngyújtóval. Engem nem kínált. - Az egyik partneremtől. Azt mondta, rendes ember voltál. Meg lehetett benned bízni. Sohasem hagytad cserben egyetlen haverodat sem. - Volt pasas valaha is, akit fejbe vert gumibottal, amikor egyenruhában volt? - És mi van, ha a fickónak olyan a koponyája, mint a tojáshéj? Mi van, ha meghal? - Sohasem fordult elő. - Ez nem azt jelenti, hogy sohasem történhetne meg. Ez nagy különbség, nem? Megtörténhet... Ember tervez, Isten végez. - Mit akar ezzel? Túlélni. - Felfedeztünk bizonyos összefüggéseket. Egy és más felrobbant ott a Times Square-en. A fickó, akit darabokban találtunk az építkezésen... Volt egy szerződés a bőrére. - Nem tudok róla. - Persze. Fogalmad sincs, miről beszélek. Te dörzsölt pali. Nem gondoltam, hogy az utcának a feléd eső oldalán volt. - Nem is volt. - Egy alvilági megállapodás volt a palira. A fickó meghalt. Mi tudjuk, ki tette. Okunk van feltételezni, hogy ez személyes ügy volt. - Gondoljon, amit akar. - Nem adnál új fordulatot a dolognak? - Nem. Folytathatja a szórakozást velem. Olyasmi-176 ért, amit nem csináltam. Elkaphatja a grabancom. Tudja, hogy én nem vagyok harcos, nem vagyok bérgyilkos, de nem is vagyok ostoba. - Tudjuk, hogy közöd volt ahhoz a hullához. Arra gondolok, akit hidegre tettek a játszótéren. - Ez volt a vád, amivel letartóztattak. Tudja, hogy kerültem vissza az utcára? - Ütődött, buzi bírónak látszom? - Mondja meg már, mit akar? - Cimborák mi nem leszünk soha, Bürke. De nyilván azt sem akarod, hogy az ellenséged legyek. - Ámen. - Mondj valamit. Rágyújtottam. Saját gyufámat használtam. Figyeltem, ahogy a szín visszatér az arcába. A jobb karja még mindig petyhüdten lógott. - Fogok adni magának valamit, Morales. Jó néhány dolgot kap tőlem. Ingyen. Egy: a forrásáról. Arról, aki szerint közöm van bizonyos gyilkossághoz, ott a játszótéren. És arról, akinek a bőrére megállapodtak, és akit utóbb maguk a Times Square-en találtak meg. Ugyanaz az ember a forrás. Ugyanaz a családtag. És kettő: maga bizonyosan tudja, hogy az illető hazudik. - Ahogy mondod. - Az első vádemelést megspórolhatták volna maguknak, zsaru úr. Maguk hittek a palinak és megaláztak engem. Igaza van, mi nem vagyunk cimborák. De én ismerem magukat. Maguk elhitték, hogy én voltam. Egyszerűen azt gondolták, hogy égetem magát, meg McGowant. Pedig elkaphatták volna az igazit. Mosoly rándult az arcán. - Biztos vagy ebben? - Százszázalékig. - Mondjuk, hogy igazad van. Csak feltételezve... Mi érdeke lett volna annak a hapsinak, hogy feldobjon téged? 177 Összefontam a karom a mellem előtt, úgy, hogy egyik ujjam Moralesre szegeztem, a másikat az ajtóra mellettem. - Ő csinálta, nem én. - Ez igaz. Mi nem nyomoztunk a pali után. Nem volt gyanú alatt. - Lehetett volna. Rajta tarthatták volna a szemüket. Hideg szelek készülnek fújdogálni. - A Torenelli lányra célozol? - Digónak néz? - Amikor úgy látszott, hogy a szénád rendben van, spanyolféle voltál. Most azonban... olasznak látszol. - Sohasem akartam rosszat magának. Nem vagyok az ellensége. Semmi mást nem akarok, mint csinálni a dolgaimat. Az utcán, a börtönben, bárhol. A magam idejét használom fel. Ha békén hagynak. - A magánzó élet kifizetődik? - Nem fizethetek azért, amit nem csináltam. És nem kérek kölcsönt sem. - Te már tartozol valamivel. - Ha megtehetem... Ha kapok rá esélyt, fizetek. Kiegyenlítem a tartozásom. Szaglásszon körbe: ki szoktam fizetni a tartozásom. - Azt hiszem, általában duplán is fizetsz. Ha megtudom, hogy pénzért teszed, elkaplak. Ezt tekintsd ígéretnek. A füstöt kifújtam az ablakon át. - Szóval most nem tartóztat le. Egy szót sem szólt, amikor kinyitottam az ajtót és kiléptem a kocsiból. 102. Nem voltam rendőri őrizet alatt. A zsaruk nem áldoztak erre munkaerőt, és Morales még mindig a Rohamcsapatban szolgált. Valószínűleg portyán volt Lily 178 intézeténél. Figyelte, lát-e ott bárkit a gyerekfuttatós stricik közül, akik az utcasarkokon tevékenykednek, és akiket ő is gyűlölt. De amikor engem meglátott, nem volt képes futni hagyni. A telefonos ember az volt, akit emlegetett. Elmentünk egymás mellett, a Szövetségi Bíróság lépcsőjén. Egy gyors kézszorítás és mindegyikük ment a dolga után. 103. Mamánál vitatkoztam éppen Maxszel, a Morales elleni erőmutatványa miatt, amikor hátul megszólalt a telefon. - Fiatal lány - mondta Mama, mellénk ereszkedve. Felvettem a kagylót. - Mi van? - Én vagyok, Elvira. Azt mondta, ma hívjam. Hívom. - Beszélnem kell veled. Anyádról, Trainről. - Rajta. - Nem telefonon. - Talán idejöhetne. Megkérhetem... - Nem szükséges. Odamehetek, de négyszemközt kell beszélgetnünk. Mondd meg, hol leszel, és felszedlek. - Nem vagyok biztos benne... - Nem vagy biztos, hol leszel, vagy egyéb? - Nem mehetek el innen. - Elvira, azt szeretném, ha kijönnél. Ki kell jönnöd. Beszélni akarok veled, mindenképpen. - Nem félek magától. - Nem akarom, hogy félj tőlem. Csak beszélnünk kell. - És azután? - Utána visszamehetsz. Akárhová. És mi nem találkozunk többet. Rendben? 179 Hosszú szünet. Töprengtem, vajon hallgatják-e? Jeleznek-e neki? - Rendben. Hol és mikor? - Holnap reggel. A Flatbush és Tillary sarkán. A Manhattan hídnál. Tízkor. - Mennyi ideig tart az egész? - Két órát. - Viszlát - és bontotta a vonalat. 104. A következő reggel a Plymouth, mint valami jeltelen bárka, a csúcsforgalom utórezgéseitől ringatózott. Max a hátsó ülésen. Fekete, gyapjú tengerész sapka a fején. Meleg kesztyű a kezén. Szürke szvettert is viselt, noha nem volt hideg. Elvirának arra kellett jönnie a Train-féle épületből. Meg is láttam, már egy tömbbel előbb. Kőmosott farmer, kezeslábas szabású, a haja lófarokban. Egy kölyök, aki abbahagyta az iskolát. Kiléptem a kocsiból, intettem neki. Esetlen kis ügetéssel futott oda. Kinyitotta az utasajtót, beszállt. Max úgy mozdult mögötte, ahogy a víz folyik a sziklán. - Huh! - mondta a lány meglepve. Beültem a vezetőülésre, mellé. - Elvira, ő az én testvérem, Max. Egy lapos oldalpillantás, köszöntésfélét morgott, szemét behunyta. A Plymouth kilőtt a híd felé. - Hová megyünk? - Meglátogatjuk egy barátomat. - Hogy kerül ide a testvére? - Csak velünk utazik. - Azt hittem, kettesben fogunk beszélgetni. - Max nem hall, néma. Kétkedő árnyalat a hangjában. - Tényleg néma. 180 A híd után a kínai negyed. Bujkáltam a szűk mellékutcákon, Lilyhez igyekeztem. Elvira a táskájában turkált, kihúzott egy cigarettát. Max előkapta a gyufát, tartotta a tüzet. Köszönetet mondott, egy most végzett iskolás lány hangján. Max kissé meghajolt. - Ez azt jelenti, szívesen? - kérdezte. - Pontosan. - Maga tud vele beszélni? - A neve Max, és én tudok vele beszélni. De te is tudsz, ha erősen akarod. - Hogyan? - Gondolj arra, amit mondani akarsz, és azután játszd el, mint egy társasjátékban. - Megpróbálhatom? - Rajta. Maga alá húzta a lábát. Megütögette Max karját. Rámutatott, aztán rám. Megcsípte a vállát, a karcsú nyakánál, kitárta karjait, tenyérrel felfelé. Max lehúzta a kesztyűjét, odalökte a műszerfalra. Erősen figyelte a lány arcát; magára mutatott, aztán rá. Várta, hogy a csaj bólintson. Megütögette a saját mellét a szíve fölött. A lány mellett átnyúlva, megveregette a mellem, ugyanazon a helyen. Keményen. Az ujját az öklébe zárta. Az öklét belecsapta a másik kéz kinyújtott tenyerébe. Ez a kéz összezárult az ökle körül. A két kéz együtt mozgott, amíg az ujjak egymásba fonódtak. - Ő a maga testvére? - Igen. Elvira ráhelyezte kezét egy képzeletbeli kormánykerékre, rám mutatott, aztán kifelé a szélvédő felé, és kérdően nézett Maxre. Ő vállat vont, rám mutatott, bólintott. - Nem tudja, hová megyünk? - Nem érdekes a számára. Ő velem van. Ennyi elég, hogy úticélja legyen. 181 105. Bekanyarodtunk Lily intézete mögé. Max kiszállt. Bement szólni, hogy nyissák ki nekünk a hátsó kaput. Rágyújtottam, megkínáltam a lányt. - Van egy asszony odabent. Lily a neve. Jó barátom. Nekem is, Maxnek is. Ő az, akivel beszélgetni fogsz. Rendben? - Miről? - Majd Lily megmondja. Csak annyit kell tenned, hogy mindarról beszélj, amit csinálsz. Az igazat. - Kérdez engem Trainről is? - Nem úgy, ahogy Reba kérdez. Üres pillantás volt a válasz. Úgy látszik, Train nem mesélt az embereinek arról, hogyan működik a hús-vér hazugságvizsgáló. - Semmi vész - mondtam. Lily hivatásos gondozó. Tudod, hogy ez mit jelent? - Olyan lélek-izé? - Olyasmi. Akárhogy is, a lényeg az, hogy tilos közölnie mással, amit neki mondanak. Bármit mondasz, az titok marad. Ezt a törvény írja elő. - De... - Elvira, kislány, hallgass rám. Azt hiszed, hogy azok a kölykök, akik nálatok karateszerelésben flangálnak, megállíthatják Maxet? Ez a beszélgetés Lilyvel, érted van. Tudom, hogy nem fogod ezt fel. Tudom, hogy nem bízol bennem. Ez a te dolgod. Van egy megállapodásunk. Kihoztalak a Train-féle lebujból, és visz-szamehetsz. Train nem állíthat meg engem és a barátaimat. Meg kell tudnom bizonyos dolgokat, és azt szeretném, ha Lily beszélgetne veled. Megteszed, és mi befejeztük. - Mi van, ha nem teszem meg? - kérdezte, inkább kíváncsian, mint támadóan. - Akkor Trainnel beszélek. 182 - Train azt mondta, hogy maga visszatér hozzá. Ő sohasem téved. - Gondolkozz. Te határozod meg, hogy én hogyan megyek vissza. Meg kellett találnom az érzékeny pontot. Újra megpróbálkoztam. - Ha meg akarod óvni Traint, közöld Lilyvel ennek a módját. - Az anyám... - Az anyádat hagyd ki. - Ő azt mondta, hogy maga az övé. A régi szeretője. - És mit mond Train? - Honnan tudja? Azt mondta, hogy maga senki gyereke. Szó szerint így mondta: "Ez az ember nem volt a gyermeke soha senkinek." - Tudod, hogy ez mit jelent? - Talán. Kidobtam a csikket az ablakon. - Beszélek azzal a nővel. A hátsó ajtó kinyílt, bevezettem a lányt. * 106. Bemutattam egymásnak Lilyt és Elvirát. Századszor figyelhettem meg a Lilyből áradó hullámokat, amelyek beburkolták a kölyköt, kizárva engem. "Hőközpont működik benne" - magyarázta egyszer Immaculata. Olyan, mint Max." Együtt sétáltak le a haliból. Max valószínűleg az edzőteremben volt, birkózott a gyerekekkel. Ez nem az én bulim. Az időt valahogy el kellett töltenem. Találtam egy üres irodát, felraktam a lábam az asztalra. Lehunytam a szemem. Végig kellett gondolnom a dolgokat. Mikor kinyitottam a szemem, Immaculata ott ült az asztalon, keze a csuklómon. - Ébren vagy? 183 - Persze. - Bürke. Nincs sok időm most beszélgetni. Engedd, hogy Max segítsen neked. Ez nagyon fontos. - Segíteni? Miben? - Bármiben, amit csinálsz. Nem érdekes, miben. - Igen. Oltári nagy segítség. Tudod, mit művelt tegnap. - Elmondta. - Elmondta, hogy kis híján belebuzgólkodott egy tetves első osztályú bűncselekménybe? - Max a testvéred. Nagyon fáj neki. Az emberek nem is sejtik, hogyan kezeljenek bizonyos dolgokat. Jótette-ket. Max sohasem felejti el, amit tettél. Megmentetted a gyerekünket. Megfizettél ezért. Neki kell az a hit, hogy segít neked. Vagy nem képes átérezni az ügyet. - Mac, tudod mit csinál Max? - Az asszonya vagyok. Ő a gyermekem apja. Elfelejtetted, hogyan találkoztunk? Emlékeztem rá jól. Egy éjszakai metróúton történt. Szállítottuk a szajrét. Beöltöztünk csavargóknak. A Vakond a kocsi egyik végében, a zsákja tele robbanóanyaggal. Szemben velem ült Max, a Hangtalan. Úgy nézett ki, mint egy fáradt, elhasznált öreg pacák. Három punk szállt fel. Rajtam keresztülnéztek. A piással nem törődtek. Rástartoltak Maxre, tíz dollárt akartak tőle, egy csésze kávéra. Fenyegetően vették őt körül. Nem nagy ügy. Néhány megálló és leszálltunk. Ment is volna rendben a dolog, amíg Immaculata meg nem látta a punk hadműveletet. Öltözéke egy vietnami bárcsajé. Mintha nem is a metrón lenne, hanem egy kaszinóban. Nekitámadt a punkoknak, követelte, hagyják békén az öregembert. Egyikük egy boxert húzott fel a kezére, körbe táncolták az új zsákmányt. Max higanygyorsasággal intézte el őket. Villanás, csattanás, kész. Ledobta a piszkos felöltőt, és a törődött pasiból előbújt a mongol harcos. Mélyen meghajolt a nő előtt, aki meg 184 akarta óvni őt. Max mutogatott, én voltam a tolmács. A nő látta, milyen erős; a férfi látta, milyen szép. Azóta együtt vannak. - Nem érdekel, mit csinál Max. - A hangja lágy volt és nyugodt. - Eléggé érthető ez? Vissza akarom kapni a férjem. A lányomnak is szüksége van rá. Tudod, ki ő? Ha te azt mondod, hogy igazi harcos létére nem tudja véghezvinni mindazt, ami helyes, ami a kötelessége, meg kell próbálnia a halált. Rágyújtottam. Húztam az időt. Szeme megrebbent. - Ne is próbálj átverni engem. Tudom, hogy ez a szokásod. Az aktuális szorításból kibújni. Max elmondta nekem, milyen finoman tudsz hazudni. - Hazudni? - Itt van az az ember, akivel találkoztatok. Az ellenséged. Max nem fél tőle. Piti gyilkos, ugrál a fegyverével. - Mac, megmondom neked az igazat. Elhiszed vagy sem, akkor is ez az igazság. Az ember, akiről az előbb beszéltél, nem az ellenségem. Nem is tudom, miből gondolom. Sőt, mostanáig nem is érdekelt, amíg szóba nem hoztad. Nincs veszély és kockázat, tehát nem kell, hogy Max megvédjen tőle. - Mondd, hogy segítsen neked. Makacsul. Nem engedte meglazítani a kötelet. - Mit kellene szerinted csinálnom? - Hadd segítsen neked megtalálni, amit keresel. - Amit elvesztettem? - Nem. Amit keresel. Kérlek. Előrehajolt. Megcsókolta az állam. Parfümje ott maradt utána. 107. Amikor Max bejött, a gyerekek úgy függeszkedtek rajta, mint a kezdő hegymászók. Mielőtt szólhattam volna egy szót, Lily nyomult be Max után, Elvira kezét 185 fogva. Küldött felém egy "maradj a helyeden" pillantást. Elvirához így szólt. - Menj Maxszel, nekem még egy percre beszélnem kell Bürke-kel, mielőtt visszavisz. Elvira engedelmesen elengedte a kezét, eltűnt Maxszel, aki ment vissza a tornaterem felé. Hagyta, hogy a nyomában lármázva rohangáló kölykök elkapják. Rágyújtottam. Lily leült. Hangja távolságtartó volt. A profi szöveg hasznos, amikor a hang eléri az önkontroll határát. - Sérülés utáni szorongásos állapot. Hosszú ideje tart. A szorongás forrása kétségtelenül az anya. A nemi kizsigerelés számos fokozatával súlyosbítva. Olyan gyakorisággal, hogy a való világ torzult mintájába süllyedt. Amorális, majdnem lelkibeteg légkör, a saját tevékenysége megítélésre képtelen. Érzelmeket színlel, de az érzelmi dolgokat alig fogja fel. Az idegvégződések eltompultak. Vannak késztetések a határérzetre is. Most fizikailag érez félelmet. Viszonya anyjához a vetélkedés. A hazugságskála tesztje: világos. Igazat mond. Nincs bűntudata. Személyileg súlyosan kötődik Train-hez. Állapotos, két, talán három hónapja. A szemébe néztem, azt akartam, hogy lecsillapodjon. - Mindent egybevéve... - Nincs időm játszadozni, Bürke. Átkozottul jól tudod, hogy mit jelent minden egyes szó. Évekig tanulmányoztad ezt a témát. Nem jártál főiskolára, de azért nem kell, hogy ostoba gengszter légy. Felemeltem a kezem. - Rendben, Lily. Nem akartam ravaszkodni. Csak azt kérdem, mi az alsó határ? Ahol van, jobb, mintha az anyjánál lenne? - Annál bármi jobb. Ahol most van, egyike azon helyeknek, ahol az ilyen kölykök befejezik. Senki sem kívánja, hogy újra nekivágjon az utcáknak, ahol valaki 186 mindig igényt tartana rá. Az ilyen gyerek, mint ő, nem talál menekvési módot a szektából. - És most már visszaélésnek érzi? - A lelkében nem. Dolgozik egy csodálatos célért. A sziget, amelyet valahol meg fognak vásárolni. Ahol mind békében élhetnek, szerető családban. - Persze. Minden strici azzal eteti a kurvát, hogy egy szép napon visszavonulhatnak a buliból. Nyitnak majd egy butikot. Arra késztetik Elvirát, hogy disznóságokat csináljon? - Nem. Volt Németországban. Csináltak vele pornófilmeket. De most már túl öreg ehhez. - Tizenöt. - Igen. Tizenöt. Csakhogy minden egyes nap, amit prostiként tölt el, néhány száz napnak felel meg. És ha az utcán dolgozik, számtalan kockázat leselkedik rá. Train viszont nem engedi, hogy az emberei kockáztassanak. Nem, most nem kell disznólkodnia. Most pároztatják. - Mi a csodát csinálnak? - Pároztatják. Mint egy tenyészkancát. Elvira azt mondja, hogy egybekelt egy fiatal fiúval a szektából. Amikor meglesz a gyerek, Train eladja majd. Tudod milyen az árfolyama egy egészséges fehér babának? Megbízható orvosi háttérrel, művelt szülő, meg az egész ezzel járó blabla. - Ötvenezer és felfelé. - Pontosan. - A lány nem akarja a gyereket? - Nem akar ő semmilyen bébit. Azt reméli, hogy a bébi mellett lehet néhány évig. És Train ezért szeretni fogja őt. A lehető legjobban fogja gondozni: különleges diéta, gyakorlatok, állandó orvosi felügyelet. - És a fiúk, akiket Train felhasznál a pároztatásokra? - Elég idegesen, félve beszélt erről. Azt mondja, hogy a fiúk értékesebbek, mint a lányok. Több pénzt keresnek, amikor idősebbek. Amikor tizennyolc- tizen 187 kilenc évesek. Train körutakra küldi őket. Az a fiú, aki teherbe ejtette, néhány évig Amszterdamban élt, majd visszajött dolgozni hozzá. - Elég sokat elmondott. - Miért ne mondta volna? Semmi rosszat nem lát benne. Te tisztában vagy vele, hogy a szavak mit jelentenek. Ez a lány már nem gyerek. Hosszú idő óta nem az. Szerintem minden rendben van. Train megvédi őt, megvédi mindnyájukat. - Beszélt Danielle-ről is? - Igen. Elmondta, hogyan vitted vissza Danielle-t az apjához. Ne vádold magad ezért. - Azt gondolod, igaz, amit mondott? - Persze. Ez mind igaz. Wesley hangja szólalt meg bennem: "Ezek nem fizettek nekem." Valaki nekem is tartozik. - És nem tart Traintől, hogy valamit elkövet ellene? Ha megtudja, hogy a lány köpött? - Nem fél. Azt gondolja, hogy te bűnöző vagy. Azt mondta: Train ismer téged. Vigyáznak rá. Van ott két fiatalember, azok a testőrei. Elmondta, hogy ezek a srácok elkapták az egyik lányt odakint, amikor a lány megbolondult. A kérdéseimre nem válaszolt pontosan, de magában úgy gondolja, hogy a lány halott. Azt is elmondta, hogy az anyja mindezt szintén tudja. - Azt gondolja tehát... - Nem tudom, mi megy végbe egy olyan sérült agyban, mint az övé. Azt hiszi, hogy az anyja és te zsarolni akartátok Traint, vagy te szerettél volna dolgozni Train-nek. Hogy neked is megvan a saját szervezeted, mint Trainnek. Az Isten tudja, mit hisz. A világ egyszerű. A nagy hal megeszi a kis halat. Azok, akik elég sok kis halat befalnak, idővel maguk is nagy halakká nőnek. Ha meg akarsz szabadulni attól, hogy folyton felhasználjanak, tanuld meg, hogyan lehetsz hasznos. - Ez nem az ő találmánya. 188 - Nem. De úgy skandálja, ahogy a bigott hívő a Bibliát. - Azt mondtad, hogy a lány kötődik Trainhez. Ez inkább tűnik bilincsnek, mint kötődésnek. - Nem az. A kötődés valóságos. Train Elvira számára a valóság. A férfi óvja őt. Emlékezz erre. Okos kislány. Tudja, hogy az élete az utcákon fabatkát sem érne. Kábítószer, pengevágás az arcán, szadista strici. Ahogy a gyertyát kioltja a vihar. Gyilkos düh táncolt a tudatomban. "Ments meg!" Az én szép Belle-em. Ez volt minden, amit kért tőlem. Cipeltem őt a meneküléskor, és azután eltemettem. Ahogy elvittem Danielle-t a stricijétől. A cipőm orrával eltapostam a ledobott csikket. Lily túlságosan összpontosított, rosszallóan nézett rám. - Mi történik a lánnyal, ha Traint kinyírják? Vállat vont. - Elvira talál egy másikat. - Nincs hely a számára? - Ideggondozó. Vagy kórház. Talán a börtön. Jó hely nincs a számára. - Mit tehetek én? Lily kezei végigsimították a csípőjét. Titániumtűk a lágy hangjában. - Ide hoztad, meg volt rá az okod. Hogy bizonyos dolgokat megtudj. Kaptál választ a kérdéseidre? - Igen. Nem kockáztathatsz meg néhány telefont? Lily jó barátja volt Wolfe-nak, a Városi Különleges Gyámügyi Csoport fejének. Wolfe is a harcias amazonok törzséből származott. Találkoztam néhánnyal közülük az évek során. Catherine, a szép gondozónő a Városi Hivatalban, aki az idős áldozatokra szakosodott. Storm a Megerőszakoltak Kórházának volt az új vezetője. Queenie egy beruházási bank főnöke. A hétvégeken önkéntesként dolgozott Lilynél. Egyikük sem volt börtönviselt, a talajszint alól feltörő emberi salak. 189 Törvényesen működtek. Nem úgy tehát, mint én. Wolfe egyetlenegyszer keresztezte az utamat. A folyó időben egyetlen percre. Azután elengedte a kezem, és visszatért a saját életéhez. Nem fordulhatok hozzá. - Szóljak neki én? - Egy pillanatra csöndben maradna? - Jelentésre kötelezett hívás az enyém. A törvény előírja, hogy jelentsek az erőszaknak kitett gyerekekről. Jelentenem kell minden gyanús esetet, ami hivatásom teljesítése során elém kerül. - Ez csak frissiben történt. - A forró dróton kell hívnom őket. De nem tudom a teljes nevet és a címet. - Értem. - Viszont tudni akarom, Bürke. És azután hívom Wolfe-ot. - Rendben. - Mikor tudhatom meg? - Tíz nap, két hét. Rágyújtottam, a válaszát vártam. Nehéz a súly, és egyedül kell cipelnem. Halottak súlya. Megmagyarázhatatlan harag csapott fel bennem. Lily, ha megtette a maga dolgát, nyugodtan alhat. Jelent, a többi megy a rendes útján. A magam oldalára szerettem volna őt állítani. - Lily, kérhetek szakmai tanácsot? Mint egy ügyfél. - Persze. Szórakozottan felelt, nyilván arra gondolt, mennyit kell még várnia, hogy hívhassa a forró drótot. - Van egy problémám, amely befolyásolhatja a lelkiállapotomat. - Miféle probléma? - Türelmetlenül nézett rám. - Meg fogok ölni valakit. Vette a lapot. Lily sohasem hátrált meg. - Tíz nap, Bürke. Elviráért már késő, de a többi sorstársáért még nem. Sokan vannak. És késő az én szerelmemért is. 190 108. Elvira nyugodtan ült a kocsiban Max mellett. - A barátja, Lily, kedves ember. - Te persze azt hiszed, hogy ez az egész csak játék volt, ugye? Olyan kislánynak a lélektelen mosolyát villantotta fel, aki túl hamar tanult meg disznóságokat csinálni. Kiraktam őt Train házánál. Max kilépett a kocsiból, tartotta az ajtót Elvirának, mint egy hivatásos sofőr. - Mondd meg Trainnak, hogy hamarosan felkeresem. Nem azért, hogy elhozzalak tőle. Csak egy utolsó beszélgetésre. Azt akarom, hogy úgy váljunk el, mint jó barátok. Mondd meg neki és ő már fogja tudni, mire célzok. A lány felém fordult. - Megcsókolta magát az anyám búcsúzóul, amikor utoljára találkoztak? - Nem. Kiszállt, vissza sem nézett. Én sem néztem őrá. * 109. Max mintha észre sem vette volna, hogy elhúztunk Mama étterme mellett. Arckifejezése akkor sem változott, amikor elhaladtunk a raktárház mellett is. Ismertem ezt a tekintetét. A tét nem számít, csak a harc. Vissza a Plymouthtal az egykori rakodótér utolsó parkolóhelyéhez. Évekkel ezelőtt gyártelep volt itt. Mikor a háziúr kibérelte az egészet zuglakások számára, az utolsó épületdarabot meghagyta magángarázsnak. Amikor pedig megmagyaráztam a háziúrnak, hogy tudok a fia dolgairól, de hallgatni is tudok, pokolian alacsony lakbért kért és önként hozzáadta a garázshasználatot is. A hátsó lépcsőn mentük fel az irodámba. Max oldalt 191 állt, amint én nyitottam az ajtót. Megadtam Pansynak a jelet. Türelmesen várta, hogy meglássa, mit hoztam neki. A vadállat gyilkos szemekkel figyelte Maxet, halk morgást szűrt ki a fogai közül. Ugyanaz volt a nézete Maxről, mint Maxé Wesley-ről. A tét nem számít, csak a harc. Bármikor. Amikor csak akarod. Évek óta ismerték egymást. Max sohasem veregette meg az oldalát. Sohasem bosszantotta. Meghajolt Pansy előtt, kifejezéstelen arccal. Pansy figyelt. Kivettem a hűtőgépből néhány májas hurkát, ki-mondtam a mágikus mondatot. Figyeltük, ahogy az étel eltűnik. Kinyújtózkodott a sarokban a heverő mellett. Unatkozott. Én átmentem az asztalomhoz, leraktam mindent, az asztal üres, sima lett. Intettem Max-nek, hogy foglaljon helyet. Pontosan úgy, mintha ügyfél lenne. Tett egy gesztust, ahogy kártyát osztanak. Fejem ráztam. A mi életfogytig tartó partinkat ma nem folytathatjuk. Mi volt az igazság? Az ígéretem Immaculatá-nak? Vagy Max tényleg megtudhatja? Miért nem bánt engem jobban, mint ahogyan bánhatna? Hogyan magyarázzam meg Maxnek? Rágyújtottam. Rátettem a staubot a hamutartó szélére, összefontam kezem a tarkómon, bámultam fel a repedezett betonmennyezetre. Max átnyúlt, cigarettámat az ajkai közé tette, a füstöt mélyen leszívta. A füst úgy tört elő egyenes orrán át, mint léglö-késes gépből a két széles csík. Magamra mutattam. Kezem az asztal alá raktam, próbáltam felemelni az asztalt a padlóról. Erőlködtem. Feladtam. Túl nagy súly, hogy megemeljem. Max két ujját beakasztotta az asztal túlsó szélébe és úgy felkapta a lóverseny újságról, amit szőnyegként használtam, mintha tollpihe lett volna. Fejem ráztam. Ez nem az a súly, amit valaki felemelhet értem. 192 Széttárta a kezét: "mi a baj?" Csináltam a levegőben egy óraüveg alakot. Megmerevítettem a jobb mutatóuj-jam, beledöftem a bal öklömben formált nyílásba. Ismét és újra. Érted? Bólintott. Figyelt. Megérintettem a mellem. A szívem. A mutatóujjam megmerevítettem. Közeledett a nyíláshoz az öklömben. Az ujjam petyhüdtté vált. Nem tudott behatolni. Újra magamra mutattam. Max rám mutatott. Mosolygott. Ez jó vicc volt, igaz? Tévedés. Megcsinálta ő is az óraüveg jelét. Aztán egy "nem jó" gesztust. Rajzolt a levegőben egy másikat. Kinyújtotta a kezét. Próbálj keresni egy másik asszonyt. Rajzoltam egy másik asszonyt. Aztán egy másikat. Még egyet. Magamra mutattam. A merev mutató ujj újra petyhüdtté ereszkedett. A baj nálam van. Nem az asszony a hibás. Én. Az ágyékára mutatott és a fejét rázta. Aztán a koponyáját veregette meg. Ez az, ahol a gond székhelye van. Bólintottam. Igen. És akkor mi van? A falon volt egy öreg naptár. Odaintett. Mióta? A revolverharc jelét formáltam. A földre néztem. Egy búcsúcsókot leheltem. Béllé óta tart. Tett egy "értem" gesztust. Megütögette a karóráját. Rendbe jön ez. Nem jön rendbe. Arca bezárult. Lemerült valahová, a lelke legbelsejé-be. Rám nézett. Füstöltem. Figyeltem a kutyám. Szomorú szemekkel körülpásztáztam ezt a nyomorult kis helyet, ahol élek. Amikor Béllé utoljára itt volt, villódzott minden. Max felkelt. Bement a hátsó szobába. Pansy a nyomában. Egyszer bemehetsz oda, járkálhatsz is, csak éppen elhagyni nem tudod, amíg én azt nem mondom Pansynek: oké. Nincs ott hátul más, csak a villanyfőző meg a hűtőgép. WC, kézmosó, zuhanyfülke. Vártam. 193 Max visszatért, pedig nem szóltam Pansynek. Két papírba csomagolt mokkacukor volt nála. Abból a fajtából, amit a kávéhoz szolgálnak fel. Letette mindkettőt az asztalra, egymás mellé. Feltépte az egyik cukor papírját. Kiürítette a tenyerébe. Szétlökte a cukrot a levegőbe. Letörölgette a kezét. Mind eltűnt. Rám nézett. Bólintottam, így van, ez történt. Megrázta a fejét. Nem így van. Fogta a másik cukrot és betette az asztalfiókba. Rámutatott az asztal tetejére. Semmi nincs ott. Mégis eltűnt? Kinyitottam a fiókot, kiemeltem a mokkacukrot. A harcos bólintott. Kivette a kezemből. Belecsúsztattam a kabátom zsebébe. Végigtapogatott, ahogy a zsaruk szokták végezni a motozást. Kiemelte a zsebemből, a világosság felé tartotta. Tett egy gesztust: "megvan!" Nincs meg. Fogta a cukrot. Átsétált vele a heverőhöz. Berakta az egyik párna alá. Körülnézett a szobában, zavart pillantással az arcán. Hová lett? Elővettem szépen a párna alól, a kezemben tartottam. Figyeltem a testvérem, figyeltem a szemét. A szeme azt mondta, hogy még minden rendbe jöhet. Megértettem. Pokolba a finom különbséggel, hogy nem ugyanaz, ha valami elveszett és ha valami éppen nincs meg. Nem veszett el, csak egyelőre azt nem tudom, hova tettem. Meghajoltam Max előtt. Kivette a kezemből a mokkacukrot. A székemre mutatott. Leültem. Ő a lázas keresés gesztusát csinálta, fiókokat nyitogatott, a papírkötegek alá lesett. Ökleivel kopogtatta a falakat, kereste a rejtekhelyet. Fejét rázta. Nem ez a módja. Hátradőlt, lábát az asztalra rakta, lecsukta a szemét. Összefonta két karját a gyomra felett. Utánoztam őt. Nyugodt pihenés következett. Biztonságos és békés. Töprengtem, vajon a félelem szorongásai is visszatérnek-e egy napon. Mikor fiatal voltam és azt tettem, amit a pillanat megkövetelt, gyűlöl 194 tem ezt a szorongást. Néhanapján visszavágytam a múltba, de ez sohasem sikerült. Attól kezdve, hogy már akartam valakivé válni, sohasem térhetett vissza a múlt. Candy tényleg sejtett valamit arról, ami nem én voltam. Valami megérintette az arcomat. Kinyitottam a szemem. A cukor a mellemen feküdt. Várakozott. Ez az hát, amit tennem kell. Várni. Az elveszett dolog magától megkerül majd. Összeszorított öklöm az arcom elé tartottam. Igen. Max megveregette az öklömet a magáéval. Fénycsóva mutatja nekem az utat. 110. Mikor visszatértem az irodába - miután kitettem Maxet - felengedtem Pansyt a tetőre. Bekapcsoltam a rádiót. Egy kocsi felrobbant Queensben, az Ózonparkban. Egy altisztet és egy katonát darabokra tépett. Megettem egy rozsos pirítóst, sört is ittam hozzá. Azon tűnődtem, hogy amikor mindenen túl leszek, jó lenne megfogadni egy lovat/ Pansy visszajött. Fél órát vagy még tovább gyakoroltam vele a parancsokat, csakhogy formában tartsam. Ahogy a fegyvert olajozzák. Aztán aludni mentem. A rádió még szólt, amikor este tíz körül felébredtem. Egy másik bomba, ezúttal Brooklynben, Bushwick-ben. Okos ember felfogad valakit, hogy beindíttassa a kocsiját. Kimentem az utcára. Felhívtam Stregát. Nyilván a telefon mellett várakozott, mintha tudta volna, hogy jelentkezem. - Én vagyok. Megvan? - Azt hiszem. De holnap éjjel már biztosan tudom. Letettem a kagylót. Mamát hívtam. Morehouse-tól semmi. Lusta gazfickó. Tárcsáztam a Vakondot. Hallottam, ahogy felveszik a kagylót. A Vakond sohasem szól bele elsőnek. 195 - Kellene egy kocsi - mondtam. - Van? - Van. - Terry hangja. Egyszerre tettük le a kagylót. Terry engedett be az ócskavas telepre. Kiszálltam. Ő vette át a kormányt és bemanőverezte a Plymouthot a pihenőhelyek útvesztőin át. - Még mindig veszekednek? - kérdeztem a kölyköt. - A Vakond szerint a Mamának kell meghozni a döntést. - És ezt meg is mondta neki? - Nem, de ezt Mama is tudja. A Vakond az egyik műhelybódéban dolgozott. Több bódéja is állt az udvarában. Ablaktalan, de oly jól megvilágított munkahely, mint egy operáló asztal. Ütött-kopott négyajtós Ford szedán darabjai hevertek szanaszét. - Mit csinálsz, Vakond? - Dolgozom. Vakond, az Est Fénypontja. Eszembe jutott a Prof tanácsa, amikor kölyökként először tanultam gazdálkodni az idővel. Figyelni. Figyelni és tanulni. Odafigyelni, vagy az ember ráfizet. Leültem az öreg motorházra, rágyújtottam. Terry úgy dolgozott a Vakonddal, mint egy hozzákapcsolt fogaskeréklánc. Semmi sem veszhetett el. Gyorsan, tisztán. Mindketten megragadták a Ford hátsó ülésének egy végét. Visszarakták a helyére. Hallottam az éles kattanást. A fiú megtaszította, keményen, a vállát is használta. Újabb csattanás. A görgők elváltak. Láttam valamit, ami olyan volt, mint egy hosszú, keskeny lökésgátló; párhuzamosan futott a talajjal. Ahol a fenéklemez lehetne, ha még használnák a kocsit. A Vakond behelyezett egy rövid sínt, teljes szélességében az első és a hátsó ülés közé. Babrált a csomagtartó körül. Közelebb mentem, átnéztem a válla felett. Az első ülés hátánál egy szilárd acéllemez, csúnyán, de erősen megforrasztva. Az első ülést hozzáhegesztették az alvázhoz, körös-körül varratok. Tömör fal. 196 A Vakond jelzést adott Terry-nek. Mindketten megfogták a hátsó ülést, mozgatták a csapágyakon, hátra és előre. Előre taszították, a szilárd acéllaphoz. Terry a járatokat szilikonnal szórta be. - Próba - mondta a szószátyár Vakond. Terry rámutatott egy halom zöld plasztik szemétgyűjtő zsákra. Egymásra rakva álltak a falnál. - Fogd a kezedbe, Bürke. Felemeltem egy köteget. Nehéz volt. Talán 25 kiló. Mi lehet a zsákokban? - Mennyi kell belőlük? - kérdeztem. - Hat - mondta a kölyök, a Vakondra pillantva. Az elmélyedve bólintott. Mindkét kezembe vettem egy-egy'zsákot. Átvittem a kocsihoz. Terry is felnyalábolt egy csomagot és követett. A Vakond figyelt. Mindkettőnek még egy forduló és az egésszel megvoltunk. - És most mi legyen? - kérdeztem. A Vakond a hátsó ülésre mutatott. Négyet oda, kettőt előre. Belehelyeztem őket. Terry addig kínlódott, amíg egy zsákot ráemelt a másik tetejére. Két nagy kocka hátul, egy elöl, a kormány kerék mögött. A pilóta és a két utas. A Vakond áthúzott egy drótot a műszerfaltól a nyitott kocsiablakon át. Húzta hátrafelé, amíg el nem érte a falat. Lecsupaszolta a drótot, rátekercselte szigetelőszalaggal a munkaasztalra. - Állj hátra - mondta. A hátsó ülés kilőtt előre, ahogy a tűz a rakétakilövő-ből, és hozzácsapódott az acélfalhoz. A kocsi gyökeret vert a kerekein. A hátsó ülés elpattant az acélfaltól, hullámzott, szinte közömbösen a szilikonos síneken. Odamentünk, hogy egy pillantást vessünk a történtekre. A négy zöld plasztikzsák odatapadt az acélfalhoz, mint festék a vászonra. Öreg, használt zsír illata. Elöl a felső csomag nekiütődött a kormány keréknek 197 és felszakadt. A fehér marhafaggyú csomókban, véresen felkenődött az üléstámlára. - Működik - mondta a Vakond. - Az első ülés összekötő rúdjait szűkíteni kell. Kiléptem, hogy távolabb kerüljek a bűztől. Vártam, hogy a Vakond és Terry csatlakozzanak hozzám. A kölyök jött ki elsőnek. - Mi volt ez a mocsok? - kérdeztem. - Csak feldarabolt zsír egy marha oldalából. A húspiacról. Ott nagy tubusokba töltik. A Vakond szerint éppen olyan, mint az emberi test, csak csont nélkül. Michelle szeretné őt. A Vakond is kikecmergett az éjszakai levegőre. A vállam felett visszanéztem a kocsira. - Hogy működik ez? - Két hidraulikus pumpa. Sűrített levegő. Mikor meghúzod a fogantyút, a hátsó ülés elszabadul a tartóból és előrecsúszik a síneken. Robbant gyorsan. Bele az első ülés acélfalába. - Ha valaki hátul ül... - Összehúzódik. Nem úszhatja meg. - És a vezető? - Ha egyszer megerősítjük azt a kart, nincs probléma. Feltéve, ha biztonsági övet használ. Mély slukk a staubból. A családom alapelvére gondoltam: nem ők dolgoznak a terepen, hanem én. Az ő dolguk a biztonság. - Vakond, kölcsönvehetem ezt a kocsit? - Meg kell még tisztogati. Visszahelyezni a fogantyút. A drótot bevezetni a gombhoz a szerelvényfalon. Rátenni a védőruházatot az alsó ülésre. Csomó munka. Ez csak egy kísérlet volt. - De el tudod végezni? - Persze. - Tétovázott. - Ez a kocsi egy gyilkos gépezet. Nácik ellen. - Vakond, te hallottál Wesley-ről. Gondolj arra, hogy ő ül hátul és... 198 - Tudom. - Igazán? Használhatom? A Vakond nyugtalan teste megmerevedett, amint a szemembe nézett. - Bürke, Wesley nem náci. - Vakond... - Amit csinál, nem a torzagyúak szórakozása. Nem is hasonló. - Azt mondod, hogy ő is olyan, mint mi? - Inkább ránk hasonlít, mint azokra - mondta és elment. A kölyök a nyomában. Otthagytam a Plymouth-ot a roncstelepen. Átcseréltem egy sötétkék Buick sze-dánra, tiszta karosszériával. Amikor leraktam a kocsit a garázsomban, reggel négy óra lehetett. Pansy-t még egy időre kiengedtem a tetőre. Aztán visszamentem és lefeküdtem. 111. Reggel már korán ott voltam az étteremben. Mama hozott egy példányt a Daily News-ból. A fő cím így szólt: "Orvlövész gyilkosság Staten Island-en." Egy középszintű gengsztert lőttek le a múlt éjjel, házának szalonjában, a Todt-dombon. Televíziót nézett a feleségével. Az asszony csak annyit hallott, hogy az ablak betört. Csinos lyuk a fejen hátul, ahol a haj kezdődik. A rendőrség szerint az orvlövésznek be kellett ásnia magát a talajba és fekvő helyzetben kellett tüzelnie kissé dőlt szögben. Ahol a fickó feküdt, volt egy féltucat dominó. Most töprengenek, mit is jelent ez az egész. Morehouse a cikkével csinos pénzt keresett. "Az egész akciócsoport táblázatokkal és grafikonokkal nem ér annyit, mint egy ász a pakliban." Szépen fejezte be. "Ha egyszer az adagoló őrülten dolgozni kezd, nem számít, ki hol áll a rangsorban." 199 112. A riporter végre felhívott. Mama vette az üzenetet. Visszahívtam. - Megszerezted? - Persze. - > - Találkozzunk. - Ember! Mért nem tudsz egyetlenegyszer civilizál-tan viselkedni? Tudod a címem: gyere el hozzám. - Ma este nem lehet. - Rendben. Mondd, hogy hol. De gyorsan, mert van mit csinálnom. - Holnap reggel. 11-kor. Tudod a helyet? Ahol a pofák melóznak a kocsijaikon, a Roosevelt mögött? A 33-ik utcánál. - Ismerem a helyet. - Ott leszek - mondta szinte utálkozva és letette a kagylót. 113. Éjszaka. Strega ideje. Lehet, hogy ő a jóságos boszorkány? Összehasonlítva Candyvel, Strega olyan tiszta, mint a frissen esett hó. Az a fajta, amelyet keresztülhoznak a határon tízkilós, átlátszó csomagokban. Jégtisztán. Kiautóztam Queensbe. Egy utcai telefonról hívtam a számot. - Várlak - mondta. Üres hely a garázsban, test hagy ilyet az ágyneműben. A kocsi beleillett. Amint a kocsiajtót bezártam, megjelent a garázsban. Acélszürke, egybeszőtt zsákruha volt rajta, combközépig érő. Hozzávaló tűsarkú cipő. Egyszerű fekete gyöngysor. Haja vadul szétáll, arcáról minden festéket eltávolított. Nem volt kikészítve éjszakai kiránduláshoz. Megfogta a kezem, felvezetett a lépcsőn. 200 - Osszuk meg a titkainkat - suttogta. A szalon sötétségét vékony fénysugarak szabdalták, a mennyezetre szerelt csillárból. Cigarettám füstje ka-nyargott felfelé a különös fényben. Kabátomért nyúlt, leemelte a vállamról, a heverőre dobta. Leült mellém. - Sohasem hordasz fegyert? - Julio miatt? Ideiglenesen vagyok szabadlábon. Nem kockáztathatom a lebukást. - Nem érdekes. Itt különben sem kell a fegyver. Biztonságban vagy. - Körülötted senki sincs biztonságban. Elmosolyodott. A szokott boszorkánymosoly. Felszi-porkáztatta, eloltotta. - Te az enyém vagy. Sohasem bántom azt, ami az enyém. Emlékszel Scottyra? Emlékszel, miért volt szükségem rád? Mert sohasem hagyom bántani azt, aki az enyém. És te se tűrnéd el senkitől, hogy engem bántson. Tudom. No persze. Engem mindenki ismer. - Volt egy megállapodásunk - mondtam. - Megkaptam a részem, te is a magadét. Ez most egy másik. Egy új megállapodás. - Tudom. Megtaláltam őt. Telep, Sands Point-nál. Kinn, a szigeten. Erőd, minden lehető helyen katonákkal. Kutyák. Elektronikus berendezések. A Főnök az alagsorban tartózkodik. Julio azt mondta, ha bombát dobsz a helyre, a Főnöknek akkor sem lehet baja. - Nagyszerű. - Még telefonon se beszél. Rettentően begyulladt. Azt mondta Juliónak, hogy az az ember... Wesley... maga az ördög. Igazi, valódi ördög. A Főnök majd megbolondul abban a kőpincében. Televíziót sem mer nézni, mert azt hiszi, hogy az az ember látja őt a képernyőn át. Julio szerint az a vicc az egészben, hogy a Főnök egy milliót is fizetne Wesley fejéért, csak éppen fogalma sincs, hogy néz ki a feje. 201 - Julio találkozott a Főnökkel? - Igen, a szigeten. Juliónak különben megvan a maga terve. Arra készül, hogy megöli Wesley-t. Ő akarja megcsinálni, amire a Főnök nem képes. És akkor ő lesz az új Főnök. De az én gazdám többé sohasem lehet. - Bármi történik, Julio tehát mindenképpen jól jár. - Ezt képzeli. Szörnyű, ördögi öregember. Bátornak képzeli magát, amikor látja, hogy a Főnök gyáván kuksol a pincében, riadtan ül a sötétben. De amikor rám gondol, elgyengül. Ez az, amiért meg kell halnia. Azt hiszi, számomra is ütött az óra. Végre megszabadulhat tőlem. De az ő órája ütött. Elég soká vártam erre. - A Főnök néha csak elhagyja az óvóhelyet? Trainre gondoltam, biztonságban hiszi magát a házában. Az élő hazugságvizsgálójára gondoltam, és a testőreire, akik eltüntetik a kislányhullákat. Strega rám hajolt, feje a vállamon. Sohasem láttam még fekete orchideát, de abban a pillanatban már tudtam, milyen lehet az illata. Keze a combom belső oldalára kúszott. - Most elmondom a titkot. A székben. - Jina. - Kérlek. Furcsa szó egy boszorkánytól. Leültem a nagy székbe. Ölembe furakodott. Ajka a nyakamon. Úgy hallottam minden szavát, mintha egyenesen az agyamba mondta volna. - A Főnök nem maradhat tovább az óvóhelyén. Elvesztene mindent. A többiek megtudnák. Tudod, mi történne ezután...? Amikor eldobod a pórázt, összekapnak a kutyák. Ezért hétfőn éjjel találkozik a kapitányaival. Az 59-ik utcánál, a hídon. - Hogyan oldják meg ezt? - A kapitányok emberei parkolnak a Manhatten-oldalon. A Főnök legényei a Queens felől. Aztán át 202 mennek. Elöl fegyveresek, hátul fegyveresek. Megbeszélik a dolgaikat és mennek vissza. - Tehát hétfőn éjjel. - Hajnali egykor. Oldalt fordult, a combja szemben az ölemmel. "Jó kislány vagyok" - súgta boszorkányos kislány hangján. A farkamért nyúlt. Semmi válasz. - Nem baj, ha kitör a vad - mondta. - Tudom, hogy kell elbánni vele. - Nocsak - mondtam a sötétben. Simogattam a csípőjét, cirógattam a hátát. - Már nem számít. A vad nagyon megszelídült. Te azonban jó kislány vagy, Jina. Elhúztam a kezét a farkamról. Szétgombolta gyengéden az ingem. - Álmos vagyok - mondta. - Arrébb ültem. A szoknyája felcsúszott. Halvány fénysugár a harisnyáján. A másik karommal átöleltem. Gyengéden simogattam. - Jó ez így, kislány. Szájába vette a hüvelykujjam. Most nem harapta, nem is szopta, csak a szájában tartotta, nyelvével tapogatta. Torkából csendes kis zörejek hallatszottak. 114. - Ébredj. - Ez volt az első szó, amit hallottam. Még ott volt mellettem, arca lágy volt az alvástól, haja zilált. - Ébren vagyok. - Nemsokára világosodik. Időben el kell menned. - Rendben. Felkecmergett az ölemből, leeresztette a szoknyáját. Megrázta kibontott haját. Az álom kiszállt a szeméből. Előrehajolt, arca centiméterekre tőlem. A boszorkánysuttogás visszatért. - Julio is velünk tart. Bólintottam. 203 115. Egy órával korábban odaértem, ahol találkoznom kellett Morehouse-zal. Pansy kis körökben cirkált a kocsi előtt, míg én a gépháztető alatt matattam. Senki sem jöhetett közel, hogy megnézze, mit ügyködök. Morehouse szállt ki a Datsunjából, 15 percet késett. - Kerestem a másik kocsidat, ember. Fél órája cirkálok a környéken. Én... Mi a baszom ördög ez? - Pansy! Megadtam a kézi jelzést. Felugrott a tetőre. Úgy figyelte Morehouse-t, mint a súlyellenőr a himbá-lódzó hajót. Morehouse ajka legörbedt. - Az apja nyilván óriásbálna. De mi volt az anyja? Kamion? - Azt hittem, a nyugat-indiaiak szeretik a kutyákat. - Dehogyis, ember. Tévedés. A nyugat-indiaiak maguk a kutyák. Csak kérdezd meg a barátnőmet. Különben megszereztem, amit kértél. - Remélem, nem azt a tündérmesét az öregemberről, aki bebújt egy erődbe a Sands Point-on? Morehouse túl hidegvérű volt, hogy bárminek is a jelét adja. Ám a szeme elsiklott rólam és a távolba ré-vedt. Világos, hogy az elevenjébe találtam. - Pedig ez kering az utcán. - Persze. És Donny Manes önmagát szurkálta halálra. - Ember, ami tény az tény. Ez az igazság. Fentről tudom. - A jegyzőkönyvedből? - Ezt nem mondtam. - Jól van. Mindenképpen köszönöm. - Ez az egész? - Mi lenne más? - A megállapodásunk, ember. Mi a fene van veled? Nem fejeztem be az ügyet. Szeretnék lépést tartani a 204 győztessel. A digókat elintézik, mint a második világháborúban. Igazad volt. Valami készül. De én benne akarok lenni a dologban. Elsőnek szeretném megírni a lapban. - Ha elintézem, megkapod. Rendben? Van még valamim a számodra. Érdekel téged egy szekta, amely bébiket szállít? - Örökbefogadás? - Nem. Pároztató farm. Kislányokat használnak, egész kicsiket, persze, csak ha már menstruálnak. A fiúk állandóak. Tenyésztik a kiskölköket. - Tudod, hogy benne vagyok. - Akarsz segíteni is? - Hogyan? - Gyanú ömlött el az arcán. - Cserélj velem kocsit. - Mit akarsz ezzel a tetves ronccsal? - kérdezte és a rozsdakupacára legyintett. A rendszámtáblára mutattam. NYS. New York-i Sajtó. Ebben a városban mindenkinek külön rendszám jár. Orvosoknak, fogászoknak, gyógymasszőrnek. Kivéve az ügyvédeket, azoknak csak ártana. - Az engedélyeddel bárhová beengednek. És talán a digók sem vernek szét egy riportert. - Mi köze van ennek a sztorinak a bébikereskedőével? - A két sztori kapcsolatban van egymással. Zsebébe nyúlt, odadobta a kocsi kulcsát. - Forgalmi a kesztyűtartóban. - Az enyém is. Morehouse született riporter volt. Odasétált a Buick-hoz, kinyitotta az ajtót, egyik szeme Pansyn. Kivette a papírokat a kesztyűtartóból. - Ki az a Jüan Rodriguez? - Buenos dias, szenyor. Nevetett. Pattintottam az ujjammal. Kinyitottam Morehouse tragacsát. Pansy bevitorlázott a hátsó ülésre. 205 - Felhívlak - mondtam neki. - Bürke. Azért van egy dolog, amelyet a nyugatindiaiakról állítanak és véletlenül igaz is. Szeretjük a gyerekeket. 116. Leparkoltam Morehouse kocsiját az étterem mögött. Keresztülmentem a konyhán. Pansyt letuszkoltam az alagsorba. A fali telefonhoz mentem. Tárcsáztam Wes-ley számát. Háromszor. Visszatettem a kagylót. Másodszor vettem a levesből, amikor a telefon csengett. - Ki vele. - Ideje találkozni. - Megszerezted? - Igen. - Ma este. Ugyanott. - Rendben. - Hozd a Mongolt. Amikor Max bejött, épp egy mongol módra készült marhaszelettel és egy tányér főtt rizzsel csatáztam. Mondtam neki, hogy éjjel találkozónk lesz. Saját jelét rajzolta fel Wesley-ről: X-alak a kiszórt sóban. Mama kezembe nyomott egy ételhordót, tele főtt hússal és zöldséggel. Pansynek. Max előhúzott egy lóverseny újságot. Fejem ráztam. Még nem. Amikor azonban előszedte az asztali kártyát, azt mondtam: oké. Játszottunk. Besötétedett. Megjött Immaculata Flowerrel. Max átvette tőle a gyereket és kiparádézott vele a konyhába, hogy a válogatott bűnözők előtt eldicsekedjen a kincsével. - Hello, Mac. Áthajolt az asztalon. Megcsókolt. - Max a régi, Bürke. Nem tudom, hogy csináltad. Felemeltem a karom. - Még nincs vége. 206 - Nem számít. Bármi történik. - Meghajolt. Mintha a sors előtt tisztelegne. Visszavittem Pansyt az irodába. Letusoltam. Ruhát váltottam. Rágyújtottam. Figyeltem a sötétséget az ablakon túl. 117. Max intett a kezével, amint kikanyarodtam az utcára. Odanéztem. Egy kis fényszóró narancsszínű fénye világított az utca oldalán. Eloltották, amint odafigyeltünk. Finoman lassítottam. Vártam. A fény ismét felgyulladt. Rendben. Otthagytuk a Datsunt az utca oldalán, sétáltunk a fény irányában. Max elöl. Az oszlopok hálózata alatt a szél vadásznótát fütyült. A fény nem gyulladt ki ismét, de Max úgy haladt, mintha a sötétben egy neoncsíkot követne. Megállt, amikor a dzsungelben egy tisztáshoz értünk. Törött üvegek a földön. Elfűrészelt gumik. Szakadt üléshuzatdarabok. Kihajigált bútorok. Hajóláda lécek. Egy bicikli kormány nélkül. Max gyengén a mellemre ejtette a kezét. Állj! Itt van. Rágyújtottam. A saját kis piros fényem. Felettünk egy sziréna sivított fel. Mentőkocsi rohant a kórházhoz, közvetlenül a hullaház mellé. Wesley volt előttünk, arcának csak egy kis szelete látszott. - Ezt hogy csinálta? - kérdezte. - Mit? - Ő nem hall, igaz? Mégsem csap semmi zajt, amikor mozog. - Nem tudom - mondtam. Nem akartam hencegni, valóban nem tudtam. - Ezért hívják így: Max, a Hangtalan. - Ez nem a te kocsid. - Julio ismeri a kocsim. - Rendben. Wesley leült az egyik ládára. Én vele szemben. Max 207 maradt, ahol volt. Szeme nem Wesley-t leste, hanem a környéket pásztázta. - Mondd meg neki, hogy ez a hely biztonságos - mondta Wesley. Háromszoros gyújtózsinór köt össze mindent, körös-körül. Kivéve azt az utat, amelyen jöttetek. A ládában, amin ülsz, elegendő robbanóanyag van ahhoz, hogy levegőbe röpítsen egy hidat. - Sajátos definíciója a biztonságosnak. - Ez a hely túl szűk. Ha megtámadnak, ők sem ússzak meg. - Pompás. Kár az iróniát egy hóhérbárdra pazarolni. - Megszerezted? - kérdezte. - A Főnök beásta magát. Van egy erődféléjük. Sands Point-on. - Tudom, hol van. - Csakhogy a Főnök sohasem hagyja el a pincét. A hely valamikor bombabiztos óvóhelynek épült. - Biztos vagy ebben? - Biztos. Fél a haláltól. Telefonon sem akar beszélni. Wesley olyan csendes lett, mint Max. Múlt az idő. Végül megszólalt. Hangja csupán suttogás volt, nem volt benne még lélegzet sem. - A tűz majd elintézi. - Hogyan? - Ha ég a kéglije, kénytelen kijönni. - Nem feltétlenül. Az épület leéghet akár a földig, akkor is jól megvan odalenn. Volt neki elég pénze, hogy ily módon is megerősítse. Azok a gazdag szivarok az ötvenes években annyira óvóhelymániások voltak, hogy szinte bánták, amiért az oroszok nem jöttek ide bombázni. Pedig naponta várták, hogy kipróbálhassák a bunkerüket. Minden túlélés-komplexusban szenvedő őrült persze nem élhet a hegyek között. Ki marad a városokban? - Igen. Igazad lehet. Én is láttam ilyen óvóhelyet. A fazon még hangszigeteltette is. 208 - Van még egyéb is. A Főnöknek találkozni kell az alvezéreivel. De telefonálni nem mer, azt már tudod, így aztán hétfőn éjjel találkozhatnak. Az 59-ik utcánál, a hídon. - Kinn a szabadban? - Persze. - Elmondtam, amit Stregától megtudtam. Wesley még kétszer elismételtette velem. Minden szóba beleharapott, míg lassan megrágta az egészet. - Valószínűleg a pillér mögé húzódik. Közelről sem tudjuk lelőni, ha kocsival megyünk. - Nemigen. Gondolatok cikáztak. Különben is, ki menne oda kocsival? Őrültség. Wesley hangja olyan szenvtelen volt, mintha az időjárásról beszélgetne. - Ez az újabb lehetőség? A többi nem érdekel. Már rendelheti magának a koporsót. Nem kell mást tenni, mint várni. Persze, nem ilyen egyszerű. A melót illik befejezni. - És a dohányt besöpörni. - Megfizetik a tartozásunkat. Amikor befejezem, minden ki lesz egyenlítve. - Julio még mindig azt akarja, hogy én hozzam el a pénzt neked. Nyilván csapda... - Nem jó. Ők nem küldik utánam a főnököket. Ha megpróbálnak valamit, mindenki felrobban. Olyan ez, mint a seregben. A katonák meghalnak, a tábornokok új katonákat soroznak be. - Miért nem maradtál a seregben? - Amikor elvittek, úgy csináltam mindent, mintha a sitten volnék. Pofa be, kerüld a zűrt. Várj, amíg kiengednek. Meg se szólaltam. Azt hitték, gyagyás vagyok. Céllövőnek persze jó voltam, így aztán csináltak belőlem mesterlövészt. Volt egy szakaszparancsnokunk, friss diplomás. Úgy beszélt velünk, mint a kutyáival. Rendes kutyák voltunk, néha meg is lehetett minket si 209 mogatni. De ostoba kutyák, érted? Különösen a feketék. A dolgokat leegyszerűsítette a számunkra. Ahányszor kimentünk, a ferdeszeműekbe botlottunk. Onnan nem volt eltáv, család, húsleves. - Egy nap tűzharcba keveredtünk. Általában nem volt gond, ezúttal azonban nagy volt a túlerő. Ideje volt szétspriccelnünk. Jó, majd visszajövünk máskor. De az a faszkalap parancsnok azt akarta, hogy tartsuk a frontot. Várjunk, amíg a helikopterek megszórják a sárgákat. Vagy amíg ránk is jut a napalmbombákból. A mieink közül négy veszett oda, mert tartották magukat a parancshoz. Kénytelen voltam. Egy villanásnyi idő, még végiggondolni sem volt mód. Azért voltunk ott ugyan, hogy a ferdeszeműeket csépeljük, mert miattuk nem lehetünk odahaza, ezt értettük. De akkor a hadnagy volt az, aki miatt nem mehettünk haza. - Beleeresztettem egy sorozatot a mellébe. Vége lett. Én felálltam és elordítottam magam: visszavonulás! Én voltam az utolsó, aki távozott. Bronzérmet is adtak. Jó háborús minősítést kaptam, így aztán, amikor később hadbíróság elé kerültem, kiengedtek, de lefokoztak, leminősítettek. Nem ítéltek börtönre. Feltörtem egy italboltot aznap éjjel, amikor hazajöttem. Minden simán ment, de az éjszakai portás kihívta a zsarukat, mire visszaértem a szállodába. Akkor futottam veled is össze a sitten. - Miért kerültél hadbíróság elé? - Japánban történt. Kimenőn. Egy bárban történt. Néhány tengerész összeverekedett. Indulok kifele. Fele úton voltam az ajtótól, amikor egyikük rám ugrott, lerántott. Felugrottam, lecsaptam a palit egy üveg hamutartóval. Megkukult. - Baleset. - Nem érdekelte őket. Örültem, hogy kidobtak. Nem vagyok én katonának való. Mint azok a tetvek, akiket te futtatsz. 210 - A zsoldosaimra gondolsz? - Arra. Egyszer engem is meg akartak dumálni. Angol kiejtésű ürgék, aligha Oxfordból. Harcolni a kommunizmus ellen. Na persze. Én nem lengetem senki zászlaját. - Ismeri Julio az arcodat, Wesley? - Nekem nincs arcom. Egyszer találkoztam azzal a vénemberrel. Ő adta a megbízást, kinyírni a dilis Mortay-t. Sötét volt és be volt rezelve. Nem vehetett szemügyre. Akárcsak itt. Te se láthatsz belőlem valami sokat. - Julio is benne van. - Tudom. - Nem tudsz semmit. Egyezséget kötöttem. Tartozom az információért, amit beszereztem. Sands Point, a híd, hétfő, meg a többi. - El kell intézned Juliót? - Pontosan. Hallgatott. Szinte láttam, amint a körvonalak ösz-szébbmosódnak, elmerülnek a sötétben. Rágyújtottam egy újabb staubra, elkoppafttva a régit. Max figyelt. Olyan pontosan érzékelte a változást a levegőben, ahogy a vak halottkém is eligazodik a hullában. - Egy dolog van, amihez igazán értek. Igazán - mondta a szörnyeteg. - A halál. Néhány országban a vezetőket kinyírják. Folyton. Tudod, miért? Mert az emberek, akik a melót megcsinálják, nem profik. Készek meghalni, hogy elérjenek valamit. Elpackázzák az életüket, egy másikért. Errefelé, mi sohasem megyünk közel. Csak a hülye tesz ilyet. Emlékszel arra a fickóra, aki rálőtt Reagenre? Ha én vagyok a helyében, olyan közel, mint ő, annyi ólmot lőttem volna a testébe, hogy daruval kellett volna felemelni a földről. De ha pénzért csinálod, életben kell maradni, hogy elkölthesd a kereseted. - Tehát? 211 - Julio nem az én gondom, hanem a tied. Sőt, ha az informátorod nem is akarná kinyíratni Juliót, akkor is végezned kell vele, mert tudod, hogy betart neked. Vele kapcsolatban tehát nincs semmi hézag. Meghal és kész. De a Főnök nem a te dolgod. Rendben? A Főnök azt sem tudja, hogy a világon vagy. Nem számítasz neki. Énrám pályázik. Max most elég közel van hozzám. Talán meg tudná csinálni. Ha elviszed a fejem a főnöknek, lekerülsz a horogról. - Ugyan. Sohasem gondoltam erre. - Te kötéltáncos vagy, nem gyilkos. Nem is érted a módját, hogyan kell ezt a melót elvégezni. A halál igazságot tesz. Tiszta lapot nyit. - Nem hinném. Béllé jutott az eszembe. A halál semmit sem hozott rendbe. Nem azért, mert az halt meg, akinek élnie kellett volna. Hanem mert az ölte meg, akinek meg kellett volna védenie. - Tudom a módját, hogyan nyírjuk ki a Főnököt - mondta Wesley. - Kell hozzá három-négy ember. Te megszerzed az embereket. Segítesz nekem, én meg elintézem Juliót. - Csak Max és én tudunk beszállni. - Ő is benne van? - Persze. - Úgy tudom, több embered is van. Több testvéred, - Meg kell kérdeznem őket. Ők valóban a testvéreim, nem pedig a katonáim. Wesley hangja egy hajszálnyit módosult. - Itt az út véget ér - mondta. Ahogy hallgattam az érzelemmentes szavakat, a "gépzajt", arra gondoltam, hogy ő, Wesley, milyen könnyen elintézhette volna Mortay-t. Hogy ki kellett volna szállnom abból a buliból. Egy darabig vártam. - Rendben? - kérdezte. 212 - Ott leszek. Max is ott lesz. És hozom a cuccot. Megkérdezem a testvéreimet is. Talán tudok hozni másokat. Ha nem... - Az se baj. Csak úgy biztonságosabb. Mély lélegzetet vettem. - Vissza kell mennem oda. Meglátogatom Traint. Beszélek vele. Csakhogy tudj róla. - Train lesz az utolsó. Aztán befejezem. - Wesley, emlékszel arra a csajra, a környékünkről. A kicsi Candy? Amikor kölykök voltunk? - Nem emlékszem. Max vezetett vissza a kocsihoz a sötétben. 118. Visszaérve a városba, felhívtam az ócskavastelepet. Megálltunk beszélni a Vakonddal. Neki kellett elhelyeznie a kocsikat. Másra nem kértem meg őt. Néhány órába beletellett, amíg megtaláltuk a Profot. A főpályaudvaron ügyködött. Mély beszélgetésbe merült pár fickóval, akik kartonpapír ágyaikon heverész-tek. Kétkerekű bevásárlókocsi állt köztük, tele képes újságokkal, üres plasztikpalackokkal. Egy szemétből kihalászott félkarú baba volt a tetején. Amint közeledtünk hozzá, felismertem a két kölyköt a cipőtisztító állvány mellől. Ők is felismertek engem. A nagyobbik becsúsztatta egyik karját a kocsiba. - Csigavér, bolond! - förmedt rá a Prof. A fickó hallgatott a tanárjára. A Prof odajött hozzám. Álltunk a sarkon, amíg én előadtam, miről van szó. A kisember átgondolta a dolgot. - Mindig van veszély, ha idegentől fúj a szél. Arra gondoltam, amit a Vakond mondott Wesleyről. - Ő nem a mi emberünk, Prof. De ellenünk sincs. - Én vezetek. A túlsó oldalról. Ha nem lesztek ott, lehervadok legott. 213 Szóval beszállt. Már csak egy harcos hiányzott. Felhívtam Michelle-t a szállodában. - Készen vagy? - Nem. Még öltözködöm. Max meg én felmentünk hozzá. Zöld kínai pizsama volt rajta, arca már kikészítve, haja már rendben. Hosz-szú fekete cigarettáját szívta. Maxet arcon csókolta, velem kezet rázott. - Mi az ábra? - Hétfőn, késő éjjel. Sofőrmeló. Max meg én megyünk. Várni kell ránk. Pár óra. Ha nem mutatkozunk, eltuzöl. - Mennyi a kockázat? - Nem sok. A kocsi tiszta lesz, mire beleülsz. Amikor meg visszajövünk a melóból, eltűnünk. - Valaki megfizet? - Megfizet. - Megkapom a részem? - Nem lopni megyünk, Michelle. Órabért kapsz. Mennyit kérsz? - Az egész éjjel ugrik. Az annyi, mint két lepedő. - Rendben. - Megint átváltoztál, Bürke. - Miben? - Végre nem vagy már westernhős. De azért még most sem vagy rendben. Valami még mindig hiányzik. Tudtam mi hiányzik: nem féltem. Egy csöppet sem. 119. Már pirkadt, mikor Maxet visszavittem a raktárházhoz. Vártam, amíg a postámat lehozza. Mindig a régi nóta. Az idegentől jobb óvakodni. Valahogyan tudtam, hogy még ébren van. Az alagsorból tárcsáztam a számát. Mondtam az embernek, aki felvette a kagylót, mit akarok. Vártam. 214 - Bürke úr? - Train, találkoznunk kell. Folytatni a párbeszédünket. Rendbe tenni a rendetlenséget. - Miféle rendetlenséget? - Kérdéseket tett fel nekem, A biztonságról. Azt hiszem, már tudom a választ. És talán üzlet is lehet a dologból. - Rendben. Dél? - Ott leszek. 120. Morehouse kocsiját a Remsen utcában hagytam, ahol a "New York-i Sajtó" rendszámtáblával szabad volt parkolni. Max meg én gyalog tettük meg az út többi részét. Ugyanaz a fiatalember eresztett be bennünket, akivel az első alkalommal találkoztunk. Most semmi karateszerelés. A székek már a helyükön voltak, abban a felső emeleti szobában. - A testvérem kint vár, ha megengedi. Nem hiszem, hogy bárkinek is hallania kellene a beszélgetésünket. Train szeme világoskék. - Az én embereim vigyáznak rám, gondoskodnak a biztonságomról. - Ön legfeljebb mellettem van biztonságban. Olykor biztonságosabb, ha négyszemközt beszélünk. - Legutóbbi látogatásakor is a biztonságról beszélgettünk. Arról beszélt nekem, hogy néha el kell hagynom ezt a helyet. Viszont úgy fest, hogy ön már ismét a házamban van. - Én üzletember vagyok, nem pedig kamikaze-gyilkos. - Örvendetes. Max kilépett az ajtón. Magunk voltunk. Körbeforgattam a fejem, masszíroztam a nyakam. Egyrészt hogy 215 kioldjam, megtörjem a görcsös merevséget, másrészt, hogy körülnézzek. Üvegtéglák futottak körbe, hosszú spirálban a szoba tetején. Fel kellett tételeznem, hogy onnan lehallgatnak. Kötéltánc. Rágyújtottam. - Önnek ellenségei vannak. Személyes ellenségek. Azt hiszem, ez részben együtt jár az ön üzletének természetével. Ez még nem ijeszthetné önt. - Azt hiszi, félek? - Aggódik. Pontos így? Üzleti kockázat. Létező probléma. Azt is gondolom, az egyik személyes ellensége belátta, hogy nem boldogul önnel. Ezért fordult profihoz. Nem hihetem, hogy az ön biztonsággal kapcsolatos kérdései elméleti érdeklődésének megnyilvánulásai voltak. - Blöfföl? - Nem. A kék szem pillantása élessé vált. Most már éberen figyelt. - Ön is szerepel a dologban? - Még nem. De akár szerepelhetnék is. Attól függ, hogy mire jutunk. - Nem vagyok biztos abban, hogy értem önt. - Önnek van itt egy virágzó kis vállalkozása. Bort párol, rohadt gyümölcsből. Kitűnő a technológia. Őszintén csodálom az ötletét és az ügyességét. Kissé meghajolt. Várt. - A dolog úgy működik, hogy ön az utcát járja. Megkeresi az öreg, járdára kiszórt bútordarabokat. Azután felújítja a bútort, átalakítja, átfesti. Eladja a bútort azoknak a vevőknek, akik ilyen holmikat akarnak tartani a házukban. És ez mind nyereség. Szemétből arany. Szennyből gyémánt. Miért is lenne bárki zabos miatta? - Valóban. Miért?. - Egyszer-másszor úgy adódhat - nem túl gyakran - hogy valaki vissza akarja kapni a saját bútorát. Ön-216 nek azonban megvannak a kialakult szabályai. Nem adja vissza azt, amit a szemétben talált. - Kiszórták. Már nem az övék. - Helyes. Ön tulajdonképpen tisztán tartja az utcát. Elhordja a szemetet. De tudja, milyenek az emberek... Addig nem hiányzik nekik a víz, amíg ki nem szárad a kútjuk. - Ön éles szemű megfigyelő. Azt hiszem, rosszul ítéltem meg. - Megtörténik az ilyesmi. Ön találékony ember. Tud kérdezni. Tudja, mikor igaz valami, mikor nem. - Valóban? - Az igazság közelébe kerültünk. Itt. Most. Valaki, aki kidobta a bútorát, most vissza akarja kapni. Felhalmozódott benne bizonyos fajta elégedetlenség. Az illető egyén nem fordulhat a hatóságokhoz, mert a törvény az ön oldalán áll. Mert ha egyszer valaki kiszórta a járda szélére a hulladékát, az bizony azé, aki felszedte. Ismét bólintott. Alig észrevehető mozdulattal. - így artán, ez az egyén kénytelen túllépni a törvényes határt. Profihoz fordul. Valaki az ön fejét akarja. És most már azt is tudja, hogy ez a személy nem én vagyok. - Ön jött Elviráért. - És visszahoztam őt ide. - Elvira elmondott nekem bizonyos dolgokat. - És én újra visszahoztam őt ide. Nem én vagyok az az ember, aki önre vadászik. - Nem? Akkor kicsoda ön? - Én az az ember vagyok, akit ön keres. - Hogy érti ezt? - Minden mesterségben nagy a verseny. Ön is teszi a dolgát, én is az enyémet. Én nem ismerem az ön versenytársait, ön nem ismeri az enyéimet. Ön azt hitte, hogy én valami különleges céllal jöttem. Tévedett. De odakint van valaki. Önt keresi. Valaki, akivel elintézhetem az ügyet. 217 Intett, hogy folytathatom. - Nekem két foglalkozásom is van - mondtam. - Az egyik: embereket megtalálni. Én megtaláltam ezt a személyt. - És azután? - Ez már a másik foglalkozásomhoz tartozik. - És mi az én mesterségem? - Ez az ön dolga. Nekem úgy tűnik, hogy ön tudna használni egy olyan embert, mint én. - Vannak embereim. - Ezek gyerekek. A szemét lehunyta. - Az én gyerekeim. - A gyerekek védelemre szorulnak. - Helyes. Nekem mindazt meg kell tennem, ami a gyerekeknek a legjobb. Ha nem így tennék, vétenék a becsület ellen. - A becsület drága dolog. - Erre nem sajnálhatom a pénzt. - Meglehetősen költséges. - Mennyire költséges? - Ötvenezer. - Rendben. Nem volt benne zavar. - Feltételezem, hogy ön némi előleget szeretne kapni. - Fölösleges. - Nem vagyok túlságosan ismerős az ilyen ügyekben. Csak arra gondoltam... - Tudom, hol találom önt. A lebonyolítás után. - Hogyan fogom megtudni, hogy elvégezte a munkát? - Elhozom a bizonyítékot. Ha nincs megelégedve, nem kell fizetnie. Megütögette az arcát. Úgy tett, mintha töprengene a dolgon. - Csakis a gyermekekért - mondtam. - Igen. Nincs más választásom. Nem baj, ha azért ellenőrzöm? 218 Bólintottam. Tudtam, mire gondol. Nem számít. Wesley-nek megvan a maga baja, és nekem is. Neki kell látnom. Amint befejeztem az aljnövényzet gyomlálá-sát, újra emelt fővel járhatok. Nem láttam a jelzést. Reba jött be a szobába. Fehér selyemköntös, csuklyával, fehér selyemöv a csípője körül. Semmi más. Leült mellém a bal oldalamra. Egyik combját átvetette a lábamon, a köntöst szorosan a vállára húzta, mintha fázna. Keze megtalálta a szívem. Train a mennyezetet bámulta. Hangja el vékonyodott. Szárazra dörzsölte a kezét. - Valaki keres engem? - Igen. - Ártó szándékkal? - Igen. - Ön tudja, ki az? - Igen. - Meg tudja állítani őt? - Igen. - Én meg tudom állítani őt? - Nem. - Adhatnék íieki pénzt? - Nem. Reba keze - a köntös alatt - felemelkedett. Aztán az ujjai megtalálták a farkam. A fenekét ide-oda mozgatta, amint megpróbált kényelmesebben elhelyezkedni. Az arcát nem láthattam. - Ön az az ember, aki vadászik rám? - Nem. - Úgy gondolja, hogy Elvira itt biztonságban van? - Igen. Reba keze megmarkolta a golyóimat. Gyengéden összeszorította. Combja hozzáütődött a farkamhoz. Az megmozdult. Megmerevedett. - Ön Elvira anyjának dolgozik? - Nem. 219 - Dolgozott neki a múltban? - Amikor visszavittem a lányt hozzá. - Az embert, aki vadászik rám, felbérelték erre? - Igen. Reba kezének két új javai dolgozott a farkam egész hosszában. Megtalálta a hegyét, finom ujjaival cirógat-ta. Összepréselte. Úgy megmerevítette, hogy majd átdöftem a cipzáramat. - Én nem bérelhetem fel az illetőt? - Most már nem. - Mert már megkapta a megbízója pénzét? - Igen. - Ön tudja, ki a megbízó? - Nem. - Hogyan akar kicsinálni? - Magára gyújtja a házat. Bólintott. Reba lecsusszant rólam. Köntösébe burko-lódzott, suttogott. "Amit mondott, igaz." Kinyújtóz-tattam a lábam, a kabátzsebemből cigit kotortam elő. Rágyújtottam. Vártam. Reba kiment a szobából. - Megmondja nekem, amikor végzett? - Be is mutatom. Max kint várt. Egyedül. 121. Egy órakor értem az irodámba. Megveregettem Pan-sy puha bundáját. Szakasztott úgy, ahogy az új korszak holdkórosai dörzsölik a kristálygömböket. Kilépve ön-magamból, csak a félelmeimbe burkolóztam. Hagytam, hogy lényem legfőbb alkotóeleme szólítson meg. Kellett a válasz. - Senki sem tudja, merre tart Wesley, de azt mindenki megtudja, merre járt - mondta egyszer a Prof. Rágyújtottam. A Kaméleon-lakosztály minden négy 220 zetméterét magam elé képzeltem. Mindent,-amit ott láttam. Vártam, mikor ugrik be valami. Előbb-utóbb megtörténik. Reba tudta ezt. 122. Candy vette fel a telefont. - Én vagyok - halkan beszéltem. - Igazad volt. Visz-sza szeretnék menni. Kezemben tartani azt a pórázt. - Nem tetszett, ahogy legutóbb otthagytál engem. - Meg kellett tennem. Csak így derülhetett ki, hogy az igazat mondtad. - Ez az, bébi. Bármikor jöhetsz, három után. - Ott leszek. 123. A kapus az épület előtt eregette a cigarettafüstöt. A Prof odakiáltott. Hé, Roscoe, drága cimbora! A kapus felénk fordult. Max meg én besurrantunk. Lifttel mentünk fel. A paróka haj fürtjei most vörösesszőkék, a sárga macskaszem viszont a sajátja. Fehér frottír fürdőköpeny volt rajta. - Itt minden téged vár - mondta. - Gyere. A legbelső hálószobába mentünk. Ledobta a köpenyt a földre. Nyakörv a nyaka körül, a bőrpóráz a térdét verdeste. Leültem az analízis-heverőre, keményen megragadtam a pórázt. Engedelmesen odajött a heverőhöz. A szeme álomittas volt. Ismét megrántottam. Leült a heverőre. Négykézlábra ereszkedett. Felálltam. - Maradj ott - mondtam neki. Mögéje sétáltam. Leeresztette vállait a heverőre. Kerek tompora villogott a halvány fényben. - Maradj úgy, ahogyan most vagy - mondtam. Megtámasztotta magát a kezeivel. Egy szót sem szólt. 221 - Tudom, hol van, amit keresek. Maradj a helyeden! A szekrényhez mentem. Megtaláltam, amire szükségem volt. Mikor visszamentem, ott várt, mozdulatlanul. - Tedd hátra a kezed. A bilincseken körszegélyek voltak. Helyükre kapcsoltam őket. Áthúztam a szíjat az egyik padlóba épített karikán. Megnyalta az ajkát. Hideg macskaszemek. Vadak, és félelem nélküliek. Összecsomóztam a szíjat. Válla előre ereszkedett, érintette a heverőt. Mögötte álltam. Keskeny bokái szorosan összezárva, az izmok játszottak a combja hátsó oldalán. Összebilincseltem a bokáit. Kezemben tartottam a hosszú láncot. Behajlította a lábait. Összebilincselt kezeit maga tartotta hátra, a bokái felé. Úgy várta, hogy gúzsbakössék, ahogy más a buszra vár. Hozzákapcsoltam a láncot a bilincsekhez, hogy rögzítsem a bokáját. Ekkor keményen visszarántottam a láncot. Lábikrájának elülső része a heverőhöz tapadt. Felerősítettem a láncot az ágy lábához. Teste hasmánt kifeszült. Álla a heverőn. Egyszer én is voltam ilyen pózban. Az én állam a vonatsínen volt. Teste halványan fénylett az izzadságtól, mintha beolajozta volna. Cső alakú bőrpárnát tettem az alteste alá. - Meg sem tudok mozdulni - dorombolta. Mintha ezek mágikus szavak volnának. Egyik térdemet a heverőre támasztottam. Megütöget-tem a fenekét. Felcsúsztattam a kezem a vállához. - Van ott egy tükör. A képernyő mögött. Ha kedved van... Akkor is beszélt, amikor belöktem egy gyapjú száj-pecket a szájába. A pecek pántját rácsúsztattam a fejére. Aztán elmentem megkeresni, amiért jöttem. Ott kellett lennie, valamelyik rejtett helyiségben. Meg is találtam az öltöző szoba mögött. Húsvágó deszka, 222 rajta csinos, egyedi tervezésű lámpa. Meg szupertelefon, jelöletlen előhívó billentyűzettel. Ujjaimat zsebkendőbe göngyöltem. Megnyomtam minden programhívó gombot és figyeltem a kijelzőn előtűnő számokat. Fejben megjegyeztem őket, majd visszaakasztottam a kagylót, nehogy valamelyik szám kicsöngjön. Csak négy telefonszám volt programozva. Beléptem az egyik fürdőszobába. Lehúztam a WC-t. Candy hátul láncraverve. Nem ő volt az, aki ismert engem. Most nem. Visszamentem a hálószobába. Lecsúsztattam a rugalmas pántot a fejéről. Kilökődött a szájpecek. - Jobban vagy, bébi? - Még nem. - Azt gondoltam... - Még nem fejeztük be - mondtam. Levettem a bilincset a bokáiról. Megtornáztatta a csípőjét. Nem jött rám a nagy érzés. Kiszabadítottam a bilincsből a csuklóit is. Várt. Kibogoztam a szíjat. Segítettem neki feltápászkodni. - Öltözz fel! A szemét lesütötte. Hangja halk, tapogatózó. Nem volt valami nagy színésznő. - Mondd meg, mit vegyek fel? Minden egyes cuccot. Nem tudok felöltözni, ha nem mondod meg, mit vegyek fel. - Blúzt, szoknyát. - Vegyek fel melltartót, kedves? - Igen. - Bugyit? - Igen. - Milyen színűt? - Nem érdekes a szín. Mondjuk rózsaszínűt. De gyorsan. - Vegyek harisnyát, tűsarkú cipőt? - Nem. 223 - Fiatal vagyok? - Majd kiderül - mondtam. Keményen megragadtam a pórázt. - Siess! Átvezettem a haliba, az öltözőhelyiségbe. Figyeltem, amint öltözik. - Hol a lakás kulcsa? Átnyújtotta. Zsebre vágtam. - Gyere - mondtam. Összefogtam a kezemben a pórázt. Tartottam hátul a nyakát. Különös. Kölyökkorunkban sem fogtam meg a kezét soha. A lakás ajtajához vonszoltam, kinyitottam, kilöktem. Egy szót sem szólt. A hallban szőnyeg. A lépcsőház ajtajához mentünk. Rövid feljáró nyílt innen a tetőhöz. Alattunk húsz emelet. Egyetlen csupasz, vörös villanykörte világított. Vészkijárat. Előrelökdöstem. Megrántottam a pórázt. Megállt. Egy lépéssel voltam mögötte. Tudta, mit kell tennie. Megragadta két kézzel a rácsot, én meg hátul felemeltem a szoknyáját. - Mi lesz, ha jön valaki? - súgta. Kezdett valami bi-zseregni. - Az ő baja. Max egy emelettel volt alattunk. Más ide élve el nem juthatott. A cipzáram nyikorgott. Keze hátra nyúlt, hüvelykujjával lehúzta csípőjére a bugyit. Ahogy lerángatta, bevertem neki. Éreztem az izmait belül, ahogy szorítottak, körülfogtak. Nem nyúltam a szilikonos melléhez. Nem tartott soká. Sóvár hangot hallatott, amikor be-lélövelltem a nedvem. Felhúzta a bugyiját. Hátra sem fordult. Akárcsak hajdanán. 224 124. Vissza a lakásba. Candy leült a heverőre. A póráz sötét vonal volt a mellei közt, a világossárga, áttetsző szvetter alatt. - Visszahozod őt hozzám? - Igen. Kivettem a zsebemből a kulcsát, ujjaimat végighúztam rajta, többször, erősen. Aztán odadobtam neki. Visszapattant a válláról. Egy pillanatra se vette le a szemét rólam. - Mindig szerettelek - mondta. 125. Lementünk a lépcsőn Maxszel. A Prof Morehouse kocsijában várt minket. A zsebemből elővettem a puha plasztikdarabot. Candy lakáskulcsának lenyomata élesen kidomborodott a felületén. - Mondd meg a Vakondnak, hogy két példány kell. Hagyja a kocsiban, hétfőn * éjjel. - Túl van tárgyalva, öcsém. 126. Hétfő, éjfél. Max és én a Roosevelt-nél szálltunk ki. A kocsit elnyelte a sötétség. Michelle ült hátul. Max vigyázott, amíg én Michelle-lel a folyópart mentén sétáltam. Nekem dőlt, belém karolt. - Itt vannak a papírok, amikét kértél - mondtam. - Útlevélnek elég vastag - eltette a retiküljébe. - Ami nem az útlevél, az a Vakondtól van. Hirtelen megállt. Hüvelykujja hosszú körmével felnyitotta a borítékot. Dollárköteg tűnt elő. Rágyújtottam. Levél is akadt a borítékban, kockás papíron, ezt használja a Vakond. Arréb mentem, szívtam a füstöt. 225 Amikor felém fordította az arcát, tökéletes sminkjét könnyek csíkozták. - Ha ezt befejeztük, elmegyek. - Tudom. - Amikor visszatérek, velem lesz az igazi énem. - Persze. - Szeretlek, Bürke - mondta. Lehúzta az arcom, megcsókolta. - Vigyázz a fiamra. Ne hagyd, hogy el-zülljön. Nem kérdeztem meg, kit nevez a fiának. - Egy órára légy a helyeden - mondtam. - Nagy lesz itt a lárma. Várj öt-tíz percet. Ha nem vagyunk itt, tűnj el. Hajövünk, gyorsan jövünk. Ha meglátsz minket, iszkiri. Csak a kulcsot hagyd a gyújtáson. - Nem mászkálhatok össze-vissza a legjobb cipőmben. Csupa sár itt minden. - Megmondtam, Michelle. Ne várj. Nem kell, hogy te vezess. Újabb gyors csók. - És Maxre is vigyázz. Amint folytattuk utunkat lefelé a folyóhoz, a talaj észrevehetően süppedőssé vált. Manhattan: a nagy sziget. Az East-River választja el Queenstől. De jó pár kisebb sziget is akad erre. Welfare-sziget, Roosevelt- sziget. Valamikor kórházak meg elmegyógyintézetek, meg lepratelepek voltak. Most luxusvillák. Ahogy a többi kis szigeten is. A legparányibbon is akár. A Város felől: egy-egy szemétdomb, néhány fa. A szigetekről viszont pazar a kilátás a városra. Az 59. utcai hídra is. Michelle-nek a Manhattan-i oldalon kellett várakoznia. Arrafelé azonban a nyúlcipő-járgányt nem lehet csak úgy eldugni: megfújják, pont, mire érte mennénk. A Prof már elfoglalta őrhelyét a Queens-i oldalon. Ha feltör a láva, elhúzzuk a csíkot. Mázli dolga, hogy így lesz-e. Wesley már várt. Éjszakánál feketébb alak a víz mel 226 lett. Átadta nekem az Uzi-t. Lágy szisszenő hang: a lég-patron kiürült, a gumicsónak kigömbölyödött. Két súlyos oldalzsákra mutatott, és egy hatalmas szerszámos ládára. Max az egészet tollpiheként kapta fel. Wesley-t ez nem nyűgözte le. Beszálltunk a csónakba. Wesley ült előre, irányított. Max meg én váltott csapásokkal eveztünk. A folyó itt csak alig négyszáz méter széles, annak is sziget van a közepén. Itt keltünk át. Hamar odaértünk. Partra tettük a csónakot. Wesley két összecsukható fegyverállványt szúrt a földbe. Ellenőrizte, hogy elég szilárdan állnak-e. Felszerelte a távcsövet és a puskát. Meg sem szólalt: a víz viszi a hangot. Cigizés: tilos. Rábökött az infravörös célzókészülékre, majd rám mutatott. Szisszenteit. Bólintottam. Wesley a puskája mögé telepedett, fészkelődött. A megfigyelővel végigsöpörte a hidat, elégedetten bólintott. Kivett egy lövedéket a zsebéből. Hosszú, karcsú golyó. Halk kattanás, amint belökte a csőbe. Tudtam, hogy mit sütött ki. Mesterlövésznek egy célponthoz egy töltény kell. Wesley elhelyezkedett a.fegyvere mögött. Aztán felült. Mostantól már csak várni kellett. Ködkürt hangzott fel, messze lent a folyón. A kikötői rendőrség motorcsónakja majdnem fél órája húzott el erre. Fényszóróikkal végig sem söpörték a szigetet. Emberek menetoszlopa tűnt fel. A hídon haladtak. Az infravörös távcsővel minden részletet láttam. Hárman elöl, egy középen, hárman hátul. Átforgattam a keresőt a Manhattan-i oldalra. Onnan négy ember, együtt. Sziszegtem, ahogy az imént Wesley. Beállt a célzókészülék mögé, kis körökben mozgatta a csövet. A kígyó tekintete. Vár, számít, figyel. A méregfogak még takarva. A két csoport egymás felé haladt. A Queenes-i oldalról érkező középső ember előrelépett. Ugyanígy tett a Manhattan felől jövő főnök is. A híd külső oldalánál közeledtek egymás felé, a forgalomtól biztos távolságban. A két ember szinte a híd közepén találkozott, kicsi 227 vei a Queens-i oldalhoz közelebb. Hátukat a korlátnak vetve megálltak. Aztán helyet cseréltek. Újabb szissze-nés Wesley-nek. - Látom - súgta. Olyan halkan, mintha csak az agyamba mondta volna. Láttam én is, amit Wesley látott. A célpont szemét a kalapja takarta el. Távcsövemmel én is bemértem az alsó állkapcsát. A lövedék majd utazik, megmássza a maga útját, míg találkozik az agyával. Azután átsüvít a koponyán, ki a szabadba... A két főnök tárgyalt. Vezér és alvezér. Hallottam, hogy Wesley mélyet lélegzik. Nagyon halkan engedte ki a levegőt. Szinte tetszhalott! mozdulatlanságba dermedt, hogy két szívverés között húzhassa meg az elsütő billentyűt. A főnök ajkainak mozgása most megállt. Fejét kissé félrehajtotta, úgy figyelt a hadnagyára. A főnök talán egy ezredmásodperccel előbb zuhant előre, mint ahogy a fülsiketítő csattanás a fülemhez ért. Az alvezér oldalra vetődött. Wesley már talpon szorgoskodott. Összecsukta az állványt. Max megragadta az én felszerelésemet, és egyetlen mozdulattal a műszeres ládába rakta. Wesley a Queens-i oldal irányába mutatott. Csend volt arra és koromsötét. Vitatkozni nem volt idő. Mindent beszórtunk a csónakba. Sikoltoztak az izmok a hátamon, ahogy megpróbáltam tartani az ütemet Max evezőcsapásaival. Szirénák sivítottak fel, valamerre mögöttünk. Tudtam, hogy Wesley működteti a fényszórót, a csónak elején. Várja a jelet. A hajó balra fordult, az én oldalam felé. Most Max lapátolt egyedül. Kifutottunk a partra. Wesley kihúzta a dugót. A gumicsónakból kihussant a levegő, amíg Max a kocsihoz rohant vele. A kormánykerékhez ültem. Max és Wesley a csomagtartóba rámolták a cuccot, majd bemásztak a hátsó ülésre. Óvatosan indítottam, és a Long Island néptelen ipari övezete felé kanyarodtam. - Kösz a kocsit, Prof. 228 - Jó a balhé, szép a szajré - mondta a kisember. Ez azt is jelentette, hogy nem akar a továbbiakban is velünk tartani, a munkát a maga részéről befejezettnek tekinti. Megálltam, ahol kívánta. Kezet nyújtottam. Megrázta, elengedte. Kinyitotta az ajtót és köddé vált. Sem az úton, sem a kiszállás után nem nézett a hátsó ülés felé. 127. Követtem Wesley utasításait és Brooklynba hajtottam; a Meserole sugárúton túlra, az elhagyott gyárépületekhez, nem messze Queens határától. Wesley kiszált, kinyitott egy súlyos lakatot. Bevittem a kocsit. Koromsötét. Az üresség szaga. Max benyúlt a csomagtartóba. Feltartotta a cuccot, hogy Wesley is lássa. Wesley intett neki, hogy melyik sarokba tegye. - Holnap már nem leszek itt - mondta nekem. A teherlift aknája akár a bombatölcsér. Wesley besétált a sötétbe, mint aki jól lát. Követtük a léptei zaját. A kezem kitapogatott egy vasrácsot. Lépcsőház. Wesley ment elöl. Három emelet. A felső emelet csak félig volt a helyén. Az ablakokon nem volt üveg. Valahonnan fény szűrődött ide. Dobozok felkupacolva, közülük néhányat kátránypapír fedett. Ételkonzervek sorakoztak a fal mellett. Menekülő patkányok kapirgáltó zaja. Rágyújtottam. Max is. Wesley leült az egyik dobozra. - Száz százalék? - kérdeztem. - Eltaláltam. Ezzel a lövedékkel bárhogy találom el, a fél oldala elszáll. - Most őrülten vadászni fognak rád. - Őrülten... Álmodtál már öngyilkosságot, Bürke? - Öngyilkosságot nem lehet álmodni. Azt hiszem. - Azt álmodod, hogy megölöd magad. Ölted már meg magadat, álmodban? 229 - Egyszer... - Mi volt az az álom? - Azt álmodtam, hogy nincs tovább. Kész, vége, Mély szomorúság töltött el, nem láttam a folytatás értelmét. Csináltam egy listát. Az összes olyan ember rajta volt, akit szerettem volna magammal vinni a másvilágra. Azt gondoltam, ha már amúgyis meghalok, a listámon szereplőket is kinyiffantom. Előbb vagy utóbb valamelyik úgyis elkapna engem. Hát akkor, essünk túl rajta. Ezt álmodtam, Wesley. - Valóra vált az álom? - Nem. - Megrökönyödve éreztem, hogy idétlenül felröhögök. - Egyenként pipáltam ki a listát. Utána persze már nem is akartam annyira meghalni. - Az én listám túl hosszú. És a tiéd? - Összement. - Az egészet elrendezted? Trainre gondoltam. Meg Julióra. - Azért akad még hátralék. - Mit használtál, mikor elkaptad Mortay-t? - Hogy-hogy mit használtam? - Mivel nyírtad ki? Olyan volt, mintha diktafonba beszélnék. Csak szalag nem volt benne. - 38-as Speciált. De a képébe vágtam egy kézigránátot is, biztos, ami biztos. A géphang felvidult. Wesley nevetett. - Egy nyamvadt 38-as? Pisztoly? Mért nem dobáltad meg kavicsokkal? - Kinyírtam. - Úgy hírlett róla, hogy igazi nagy menő. Profi. Mint ez a Max itt. Ha pisztollyal kaptad el, jó közel kerülhettél hozzá. - Közel volt. - Tyúkeszű vagy te, Bürke. - Tudom. Már rájöttem. Késő. 230 Belle-re gondoltam. - Segítsek? - Miben? - Szakmai segítség. Van szabad kapacitás. - Csak Julio maradt. Meg Train. - Jól sejtettem. Már az elejétől. Rajta voltál ezen az ügyön. - Nem voltam benne. De a dolgok megváltoztak. Megtudtam valamit. - Egy kölyökről? - Igen. - Ez a gyengéd. Céltáblát is hordhatnál a hátadon. - Ez van. - Nem a te dolgod. Világos? Nem a te gyereked. Egyik sem. - Nem így akartam én ezt az egészet. Úgy gondoltam, hogy én majd... szóval nem ezt. Nem így. - Hát mit? Hát hogy? Vettem egy mély lélegzetet. Belenéztem a szörnyeteg szemébe.' - Olyan akartam lenni, mint te, Wesley. - Dehogy akartál, Bürke. Én nem tudok félni. Nincs mit féltenem. - Wesley, mit tudsz te Trainről? Miből gondolod, hogy rámásztam? - Egy fickó felbérelt engem. Azt gondoltam, gyerekkínzás lehet a háttérben. A pasas ráadásul tudta a te neved is. És Wesley meg is mondta annak az embernek a nevét. Dániellé apja volt. Az ürge, a spéci pincéivel, kint Long Island-en. A padlóra dobtam a staubot. Eltapostam. A szörnyeteg tehát mindent tudott. - Nincsenek rendes fickók, Bürke. Te tolvaj vagy. Eredj vissza, a zsebesekhez. A saját hangom meglepett. - Még nem lehet. 231 Olvasott a gondolataimban. - A cég költségére. Hadd rövidüljön a szaknévsor. Ha Traint kinyírtam, úgyis találkozom a pasassal. Hogy felvegyem tőle a tiszteletdíjamat. Ő még marad majd egy kicsit, miután eljöttem tőle. Rágyújtottam egy újabb staubra. - Azt mondtam Trainnak, hogy majd én megvédem az orvlövésztől. - Remek. Könnyebb a munka, ha ellustulnak. - Elvihetlek valamerre? - Nem. Szereztem egy kocsit, itt van az utcában, biztos helyre dugtam. Először elpakolom a műszereimet, aztán én is megyek. Max meghajolt Wesley előtt. A szörny viszonozta a tisztelgést. Mereven. Szokatlan lehetett neki a mozdulat. Követtem Maxet lefelé a lépcsőn. 128. A Hírfolyam"-állomás még semmit sem közölt a manhattani gyilkosságról. Amikor azonban reggel felkeltem, már mindenfelé erről beszéltek. Kísértethistóriákat. A legjobban az a változat tetszett, amelyikben a kolumbiaiak bandája szedte le a Főnököt. Egy versenymotorcsónakról csinálták, amely átrobogott a híd alatt. 129. Kikocsiztam a roncstelepre. Leültem a Vakond mellé. Beszéltem neki a lányról, akit Elvirának hívnak. A kiválasztottak párzásáról. Az embertenyészetről. Vissza a városba már a fekete Ford négyajtós szedán-nal mentem. Max Morehouse Datsunján követett. 232 130. Az irodában áttanulmányoztam a telefonszámokat, amelyeket az exzsaru megszerzett nekem. Train hat száma közül az egyikről soha nem ment ki távhívás. Az üzenetrögzítő sem kapcsolt be egyetlenegyszer sem. Halott vonal. A szám szerepelt Candy előprogramozott számai között. 131. Julio üzenetet hagyott nekem Mamánál. A klubjában hívtam fel. - Mit akarsz, vén ördög? Ha azt hiszed, hogy összehozom azt a találkozót éppen most, akkor nem vagy eszednél. A fenyegetéseiddel pedig riogass valaki mást. A hangja erős volt. Energikus. Fegyelmezett. - Ki beszélt itt fenyegetésről? Felejtsd el. Beszéljünk végre okosan. Mi azonos oldalon állunk. A te problémád az én problémámmal együtt oldódott meg. Most én lépnék egyet-kettőt. Van itt egy kis dolog. - Miféle dolog? * - A kis dög. Őrizget valamit, ami az enyém. Egy papírdarabot, írtam rá egyszer. Azt mondja, hajlandó visszaadni, ha megkapja érte az ajándékát. - Mi közöm ehhez? - Te is tudod, hogy a nő nem beszámítható... Ha valamit a fejébe vesz, nem tágít. Azt mondja, csak neked adja át a papírt. Te elhozod nekem, utána meg elviszed neki az ajándékot. Ennyi. - Bízd a dolgot valaki másra. - Én megtenném. De ez az ő dilije. - Nem akarok találkozni vele. - Valakinek muszáj megcsinálni! Vigyázok rád, ne aggódj. - És azután kvittek vagyunk? - Becsületszavamra. 233 132. Felhívtam Stregát. - Telefonáltál neki? - Igen. - Nem hagynád az egészet a fenébe? - Megőrültél? Te is tudod, hogy igazat mondtam. Azt a levelet akarja, minden áron. A levél akadály a karrierje útjában. A kisembernek nagy tervei vannak. 133. Hallottam, amint a gorilla letakarja a telefont a zsíros mancsával. - Don Julio, egy fickó keresi. - Itt vagyok - pattogott Julio. - Azt mondta, át fogja adni nekem azt a dolgot. Szabad téren. Látni akarja, ahogy az egész lezajlik. - Mit jelentsen ez? - Azt jelenti, hogy te is eljössz. Egyedül. Én is eljövök. Én is egyedül. Odahajt. Átadja nekem a cuccodat. Közben te figyelsz. Visszamegy a kocsijához. Én odaadom neked a levelet, te meg nekem az ő ajándékát. Megvárod, amint átadom neki. Beszállok a kocsimba és mindenki megy haza, hajcsizni. - A fiúk nem csípnék, ha én bárhová egyedül mennék. - Te vagy a főnök, nem? Kit érdekel, hogy mit csípnek és mit nem. - Rendben. Hol? - Ismered a nőt. Queensben. A Shea-Stadion felől jössz. A pályaudvar felől. A La Guardia-reptér előtt van egy benzinkút. Állj be oda. A korlát mellé. Ott leparkolhatsz. Sétálj le a vízhez. Ahol horgásznak nyaranta. Tudsz követni? - Folytasd. 234 - Holnap. Délelőtt 11-kor Te leparkolsz a jobb oldali korlátnál. Ő már ott lesz. Leparkol a bal oldali korlátnál. Én pedig beállók középre. Lebonyolítjuk. - Ott leszek. Hívtam Stregát. Elmondtam neki a másnapi programot. 134. Wesley azt mondta, hogy Julio fejére nézvést a vendége vagyok. Amiért segítettem a Don-buliban, a hídnál. Valójában a Dont egyedül Wesley intézte el. Egyesegyedül Wesley. Dániellé apja felidegesített. Meg kell ezért lakolnia. Vadászkutya voltam immár, amelyik meg akarja tartani a fácánhúst. Dániellé apja el akarja venni tőlem. Rosz-szul teszi. Wesley helyettem is kinyírná az ipsét, igaz. A saját hangszigetelt alagsorában, gázsiosztás után. Train az enyém lehet. Az is valami, egyelőre. Nem engedhetem Wesley-t Stregához, lőtávolságon belülre. A szörnyeteg megérezné, hogy csapda készül. Nem tréfálna. Strega. A boszorkányszajha. Ő rendezi ezt a matinét. "Te nem hagynád, hogy bármi rossz történjen velem" - mondta. Wesley-t távol kell tartani ettől az ügytől. Fél kilenckor beálltam a benzinkúthoz. Mondtam a fickónak, hogy tele kérem. Max kisurrant a kocsiból és eltűnt a WC-ben. A benzinkutas fickó megtöltötte a tankot, átvette a pénzt. Egyedül hajtottam el a kocsival. Néhány perccel tizenegy után beálltam a megbeszélt helyre. Strega BMW- je és Julio Cadillacje közé. Kiszálltam, kinyitottam a csomagtartót. Nyitva is hagytam. Odaléptem Julio kocsijához. Letekerte az ablakát. Benéztem, ellenőriztem a hátsó ülést. Üres. - Szállj ki, Julio. 235 Átadott egy vastag borítékot. - Úgy emlékszem, először nekem kellene megkapnom a levelet. Tőled. - Úgy is van. Csak előbb te is nyisd fel a csomagtartót. Szeretnék megbizonyosodni, hogy egyedül jöttél. Az enyém már nyitva van, ha meg akarod nézni. Kiszállt, lenéző mosollyal az arcán. Kinyitotta a csomagtartót. Üres. - Mindjárt visszajövök - mondtam. - Bürke, várj egy pillanatig. - Kesztyűs kezét a karomra tette. - Nem akarok további nehézségeket, érted? Ez a nő az utolsó. Bolond, és a bolondokkal mindig baj van. Bajt hoznak ránk. Állandósítják a bajt. - Mi közöm ehhez? - Tudom, hogy ismered az utat Wesley-hez. Oda akarom adni a járandóságát. Fizetek az utolsó munkájáért. Az előző Don kibaszott gyatra főnök volt. Nálam nincs csapda, nincs cinkelt lap. Neked adom a pénzt, te meg csak átadod Wesley-nek. Senki se lesz a környéketeken. Azt akarom, hogy tudja... elástuk a csatabárdot. Új góré, új rendszer. Elviszed a dohányát? - Talán. - Te mindig ezt mondod: talán. Ha megkérdeznek, felkelsz-e holnap reggel, azt mondod: talán. Pedig neked nem ügy Wesley. Ha találkozol vele, mondd csak meg neki, hogy nincs köztünk harag. Elvégre profik vagyunk. Sőt. Volna a számára egy kellemes meló is. Tiszta, könnyű. Készpénz előre. - Meglátom, mit tehetek. Otthagytam. Átballagtam Strega kocsijához, közben a hátamban éreztem Julio tekintetét. Strega kilépett a kis kocsiból. Fekete kabát volt rajta. Fekete szalag fogta át a vörös haját. Átadott nekem egy vékony borítékot. - Igazam volt - mondta. - Persze. - Átadtam neki Julio ajándékát. - Most pedig tűnj el innen. 236 - Látni akarom. - Boszorkány szemek, nappal is égnek, nemcsak éji órán. - Minden egyes szavam igaz volt, Bürke. Ballagtam vissza Julióhoz. Az öregember előrelépett, egyik keze a zsebében. A sztráda forgalma viharzott mellettünk, felettünk a repülőgépek dörögtek. Átadtam Strega borítékját Juliónak. Julio vallomása volt benne. Hogy hogyan késztette a kis lánygyereket a táncra. A gyermeket, akinek most Wesley töltényeitől kellene rángania. Julio kivette a kezét a belső zsebéből. Becsúsztatta a kabátjába a Stregától kapott küldeményt. Visszanyúlt a belső zsebéhez. Vastag boríték került elő. Átvettem. Közben a kezem a kezére kulcsolódott. - Mi a franco... Max pattant előre a korláttól, fekete fergeteg. Amint meghallottam a csapást, Julio nyaka azonnal félrevágódott. Teste rám esett. Halott karjait a nyakam köré fontam. Odahúztam a korláthoz. Leültettem egy padra. Kiürítettem a zsebeit. Távolabbról: öregember sütkérezik a padon. Közelebbről a'szag rövidesen mindenre fényt derít. Visszamentem a kocsimhoz. Max már eltűnt. Lezártam a csomagtartót, melyben nagy csomó rongy púpo-sodott. Követtem Strega BMW-jét, kifelé a parkolóból. A Plymouth azután kilőtt Strega mellől, a Triboro híd irányában. Láttam, ahogy Strega intett felém valamit, de hogy mit, azt nem tudtam kivenni. Strega autóján ehhez az ablakok is túl sötétek voltak. 135. Tanulmányoztam a jegyzékemet. Meg kell kísértenem őt, nem pedig előre figyelmeztetni. Felhívtam a kódolt számok egyikét. Egyelőre nem a holt vonalat. Traint kértem. Azonnal jött. 237 - Én vagyok - mondtam. - Honnan ismeri ezt a számot? - Attól az embertől, akiről beszélgettünk. - A múlt éjjel valaki belőtt az emeleti ablakomon. Senki sem hallotta a lövést, csak egy kis kerek lyuk támadt az üvegen. Meg egy jóval nagyobb, a szemközti falban. - Holnap elkapom az illetőt. Amennyiben ön is ismeri a külsejét, be tudom bizonyítani, hogy elvégeztem a melót. - Ismerem a külsejét. Ez megdermeszthetett volna, de már tudtam, honnan ismerheti. - Ha végeztem, telefonálok. Holnap éjjel. Elviszem magát hozzá. - Úgy érti...? - Fizetés az áru átvételekor. 136. Hívtam Morehouse-t. Nem az üzenetrögzítő jelentkezett, hanem Morehouse. - Maradj holnap éjjel a telefonodnál. Tartsd a vonalad szabadon. Egész éjjel. - Rendben. 137. Hívtam Candyt. - Hello, bébi - mondtam a telefonba. Elfúlt a hangja. Saját korát játszotta most. - Szeretném megcsinálni újra - mondtam neki. - Bármikor kicsim, csak szólj. - Van valami, amit előbb el kell végeznem. Valami nagyon fontosat. - Tudom, hogy sikerülni fog. 238 - Persze. De azért egy kicsit ideges vagyok. - Segíthetek? - Nem. Van, aki fedez. Ő még nem is tudja... Nem számít. Nem lesz egyszerű. De amikor végeztem, visszahozom Elvirát. - Egyedül kell csinálnod? - Nem. De mindenki meg lesz velem elégedve. Megkapja mindenki, amit akar. Ezért aztán oda fogja adni a gyereket. Nincs probléma. - Én tudtam, hogy megcsinálod. Előre tudtam. - Nemsokára hívlak. - Szeretlek - mondta. Sokszor mondta már. 138. - Úton vagyok - mondtam telefonon Trainnek. - Várom. Beengedtek a lépcsőházba. Ketten jöttek fel velem, szinte súroltak. Az a kettő, akiről Elvira azt mesélte, hogy a fellázadt lányt eltüntették. Train az ablaknál állt. Az üvegen kis kerek lyuk. A szörnyeteg mindig megtartja a szavát. Közel léptem hozzá, a hangomat lehalkítottam. - Vége. - Biztos ebben? Kicsoda ő? - Wesley. Elvezetem hozzá. Ön azt mondta, ismeri az arcát. - Hogyan bizonyosodhatok meg arról, hogy tényleg meghalt? - Látni fogja a saját szemével. - Ez biztos? - Kérdezze meg Rebát. Kék szeme sűrűn pislogott. - Nem tudom, hogyan fogja felismerni őt - tettem hozzá. Halkan beszéltem, kissé megilletődötten. - Tudom, hogy fel fogja ismerni. Elviszem a kocsimon. 239 Hozza magával a két emberét. Ha akarják, tartsák a fegyverüket egész idő alatt a nyakamra szegezve. Wesley valóban halott. - Hol van? - Otthagytam Wards Island-on. Megmutatom. Van elemlámpa a kocsimban. Intett a két emberének. Egyedül maradtam a szobában. Reba lépett be az ajtón. Az ablaknál álltam. A párkányra szórtam a cigarettahamut. Reba odajött hozzám, átölelt, csípőjét hozzám dörzsölte. Benyúltam a ruhájába, megsimogattam a fenekét. A félgömbök szinte megduzzadtak a tenyeremben. - Állva is működik a mutatvány? - kérdeztem. - Az az ember meghalt? - Nagyon. Odaszorította magát hozzám. Eleven hősugárzó. - Visszajössz? Miután megmutattad Trainnek? - Minek jönnék? - Értem. Elmondom neked az igazat. - Akkor visszajövök. - Jó - mondta, ígéret volt a hangjában. Train tért vissza, ugyanazzal a két fickóval, akik felkísértek. - Mehetünk. Mindnyájan. Ha visszatérünk, megkapja a pénzét. Bólintottam. - És azt választ a készletemből, amit akar. - Menjünk - mondtam. 139. A Ford fél háztömbnyire állt. Kinyitottam. Az utastér-világítás kigyulladt. Az utasoldalon cudarul meg-roskadt az első ülés. A kárpitozás felszakadozott, egy rugó kiállt. - Nem mutat valami jól - védekeztem. - De ahová 240 mi megyünk, ott egy rendes kocsi túl nagy feltűnést keltene. Beültem a kormány mögé.- Az összetört első ülésre nem volt szükség, a testőrök a megszokott szerepüket játszották: testük ahhoz préselődött, akinek a biztonságáért feleltek. Egyikük beszállt már hátra, Train követte, majd beült mellé a másik is. Magamra kapcsoltam a biztonsági övet. Elindultam a járda mellől. Elmentünk a fogház épülete mellett. Elértük a Brooklyn hidat. Észak felé hajtottam. A visszapillantó tükörben láttam, hogy Train nyugodtan ül középen, keze a térdén, néz egyenesen előre, a semmibe. Két oldalán a két fickó, húszévesek lehettek. Úgy néztek ki, mint két testvér. Rövidre nyírt haj, egyenes orr, mélyen ülő szemek. A tenyésztési program első nemzedéke? Amint beértem Wards Island-re, hallottam, hogy egy hatlövetű pisztolyt csőre töltenek. Éreztem a fegyver torkolatát a nyakamon. - Tudja, mi ez itt, Mr. Bürke? - Persze. - Tommy érti a mesterségét. A pisztoly billentyűje nagyon érzékeny. - Mondja meg neki: csigavér... Már majdnem ott vagyunk. Rágyújtottam. Hátradőltem, fejemet a fegyvernek szorítottam. Amatőrök. Átmentünk az állványok alatt. - Rendben. - Mondtam. Oldal fordulva beszéltem Trainhez. Halkan, fesztelenül. - Valamennyien kiszállunk. Letekerem az ablakot. Azért, hogy Tommy kiszállva is tartani tudja a fegyverét, amíg... Az utolsó szó közepén voltam, amikor a lenyomtam a kapcsolót. Mélyen lehúztam a fejem. A rakomány nekicsapódott a falnak. A fegyver nem sülhetett el. A lélegzetem elszorult. A szélvédő telecsapódott hússal és vérrel. Mélyeket fújtattam az orromon át, míg 241 végül a tüdőm is magához tért. Nem néztem a hátsó ülésre. Kikapcsoltam a biztonsági övet. Kiszálltam. A lábaim még nem működtek. Leültem a Ford motorházára, vártam. Az erőmnek vissza kell térnie. Néhány perc múlva járkálni kezdtem. Egyedül voltam. Megtapogattam a kis készüléket a zsebemben. Mellém gördült a Plymouth. A lámpája nem világított. Az utasajtó kinyílt, beszálltam. Letekertem az ablakát. Max lassan vezetett. A Ford látótávolságban volt. Kitartottam a távkapcsolót az ablakon, amilyen magasra tudtam. A Vakond azt mondta, negyed mérföld a hatóköre. Mi lényegesen közelebb voltunk még. Megnyomtam a gombot. A Ford felrobbant. A lángok betöltötték a visszapillantó tükör látóterét. Max gázt adott. Ott tett ki engem, ahol Morehouse kocsiját hagytam. 140. Felhívtam Morehouse-t, a West Side-ról, egy telefonfülkéből. - Tudod, hol a yachtkikötő? - Persze, ember. Az én yachtom is ott ringatózik. - 15 perc múlva. - Máris indulok. 141. Megérkezett. Szemmel láthatóan megkönnyebbült, hogy a járgányt egy darabban látja. - Mi van? Átnyújtottam a kulcsait. - Volt egy kocsirobbanás az éjjel. Valahol Wards Island-en. Ahol az út Kirbyhez közeledik. A zsaruk hullákat fognak találni odabent. Az összefüggéseket 242 nem ismerik. Mond, hogy McGowant és Moralest küldjék. Ismered őket? - A Portyázó Osztagból? Persze. - Hívd fel őket. Hogy szereztél egy tippet. A szálak egy emberhez vezetnek, Train a neve. Ő az, aki a bébifialtató vállalatot irányította. Megadtam a címet is. - Nekik bizonyára több is kell egy házkutatási parancshoz. - Őrizd meg a hülyeségeidet a cikkeidhez, pajtás. Hagyd rájuk, hogy hogyan szereznek egy végzést. Mindig szereznek. Tudod, ki az a Névtelen Informátor? Az az ember, akire minden házkutatási végzés kiadásánál hivatkoznak, még a Legfelsőbb Bíróságon is. Azt mondja a rendőröknek, amire szükségük van. Itt az idő, hogy Wolfe-ot is vegyék be. A városi ügyészségnél van. Ő már tudja, mi a teendő. Egyébként a lebuj tele van áldozatokkal. Nem üres. - Mikortól ülhetek az írógéphez? - Az éjjel még nem. Talán dolgozz azon a balfácán forgatókönyvön, amit néhanapján firkálsz. Figyeld a rendőrségi adásokat. Tudom, hogy beszereztél egy spéci automatát hozzá. Pár perccel azután, hogy leadták a hírt, hívd őket. - Na, akkor lelépek. - Álljon meg a menet. Van még egy dolog. Lakik egy kislány abban a kuplerájban. A neve Elvira. Ne hagyd, hogy javítóba küldjék. Megszökne úgyis. Neki idegklinika kell. A lány terhes. - Rendben. Kell még valamit tudnom róla? - Igen. Ismeri a nevem. - Bolond emberek mindenféle bolond dolgokat beszélnek. Főleg az idegosztályon. - Különben a kocsid jól húz - mondtam a nyugatindiai fickónak. Dicséretnek is vehette. Kezet ráztunk. 243 142. Csak később borultam ki. Egyedül ültem az irodámban. Semmi fény. Pansy sötét alakja a heverőn. Mikor Flood megölte a szadista Goldort a fényűző házában... azért ölte meg, hogy engem megmentsen. Flood akkor csaknem önkívületbe esett. Kisiklott a vonata. Reszketett. Elszórta a ruháit, mintha pestisbacilusokkal fertőzöttek lettek volna. Magamhoz öleltem. Rosie és az Originals volt a kazettán. Az Angel Baby ment. "Emlékszel a nevelőotthonra?" - kérdeztem tőle. Táncoltunk. Olyan lassan, hogy a lábaink el sem mozdultak. Addig táncoltunk, amíg magához nem tért. Ő már nem jöhetett vissza hozzám. Sem Strega tüze. Sem Wesley hidege. De visszataláltam a saját ösvényemre. A túlélés ösvényére. 143. A következő reggel hirtelen ébredtem. Mindig hirtelen ébredek. Béllé elment, messzire. A fájdalom a mellemben még ott sajgott. De most már tudtam, mi az. Nem vasmarkú szorongás volt, csak egy ércsippentő, a szívem környékén. A Plymouth magától eltalált a Mamához. Judy Henske szólt hozzám a kazettán. Csak nekem énekelt. Azután egy repedtfazék-blues nóta következett. Nem emlékeztem az énekes nevére, de tudtam, hogy fiatalon halt meg. És zordonan. Túl betegen, hogy doktort hívjak Túl fáradtan, hogy álomba hulljak Túl szegényen, hogy pénzt szerezzek Túl éhesen, hogy enni tudjak. 244 Majd egy cukorbaba-énekesnő. Dögös kis banda kíséri, de listás számuk aligha lesz. A könnyeid az én szememben A szíved az én szívemben Vereség és álruha Nem szakíthat el, soha. A súly még nem oldódott fel, de a maradékát már könnyebben cipeltem. Mamánál már ott volt a Daily News. A felrobbantott kocsi sztoriját a hatodik oldalon rejtették el. Az újság további alvilági gyilkosságokról is írt. Egy szót sem találtam Julióról. Kell még egy nap, vagy több is, amíg a Queens-i zsaruk előszedik az ujjlenyomatát. És beleszórják a hulláját abba a gyűjtőzsákba, amelyben a Wesley-termést raktározták. Morehouse egész oldalas cikke holnapra marad. Max jött be. Megmutattam neki a sztorit a felrobbant autóról. X-et rajzolt az asztalra. Wesley munkája. Tett hozzá egy kérdőjelet is. A karjaimmal csépeltem körbe, mint a mozdony lendítőtengelye. Train. * Bólintott. A testvéremnek igaza volt. Én húztam meg a kapcsolót, de ez is Wesley munkája volt. Mert az enyém már véget ért. Vagyis, majdnem véget ért. 144. Max előszedte a lóverseny-újságot a zsebéből. Neki-ugrottam, olvastam. A lovak mind ismeretlenek voltak a számomra. Hamarosan belevesztem a háromévesek ügetőversenyének latolgatásába. Akadt egy paci, Illinoisból. Cigánytűz. Arsenal és Tornádó lánya! Jó * Train: vonal - A fordító 245 vonal. Lassan hajtották, pedig végigszáguldotta volna Amerikát. Chicagóban például 2,01-et futott. Hidegben ez óriási idő. Átnéztem a legutóbbi nyolc versenyét. Mindig végigfutotta a távot, keményen küzdött a győzelemért. Yonkersban nem sikerült nyernie a keskeny fordulók és a rövid táv miatt, de mindig tisztán futott. Az idomár neve nem szerepelt a lapban. Morning Line-t nyolc az egyhez adták ellene. Jól van. Nagyon is jól. Átnéztem Maxhez, hogy megmondjam neki, melyik lehetne a kiválasztott. A széke üres volt. Az órámra néztem. A fenébe is... Elvesztegettem majdnem két órát. Mama a pénztárgépnél ült. Hátramentem a telefonhoz. Tárcsáztam a fogadóirodámat. Maurice kapta fel a kagylót, már az első csengetésre. - Mi van? - Bürke. Tedd meg nekem a négyes lovat, a második futamban. Oda- vissza, befutóra. - Oda-vissza. Letette a kagylót. 145. A telefon megszólalt, mielőtt visszaértem volna az asztalomhoz. Magam vettem fel. - Igen? - Pénteken feltétlenül figyeld a tévét! Mindegy melyiket. Valamelyik országosat. Mondjuk az NBC-t. Nekik van a leggyorsabb stábjuk. Élőadás ötkor. Ez a leg-menőbb show. Ne várd meg a késői híradót. Élőben nézd az adást. - Rendben. - Az a kocsi... Késő éjjel. Az én körzetemben? - Igen. Véletlen szerencsétlenségnek állítják be a lapok. - Még egy utam lesz. Ki a szigethez. Felmarkolom a pénzem. És figyeld pénteken a tévét. Majd búcsút intek neked. 246 - Én nem búcsúzom tőled... - Ne mondd ki a nevem. Hagyok rád valamit. És emlékezz arra, amit a kölykökről mondtam. Ne hagyd, hogy a vadászok meglássák a gyenge pontodat. - Nem hagyom. - Minden jót. A membrán sercegett. Az utolsó szót már alig hallottam. Aztán megszakadt a vonal. 146. Ez igazán rendes hely, Bürke. Éppen olyan, mint a sitt volt. Kivéve a kaját - mondta a Prof. Vigyorgott hozzá. A Mamánál voltunk, az alagsorban. A hosszú asztalnál, amit egy öreg ajtóból barkácsoltunk, Maxszel játszottuk a szokásos partit. A füzet balra feküdt. Max már majdnem húszezerrel tartozott. Jókora színes tévé állt az egymásra rakott hordósor tetején. Egyik nap Max állított be vele. Úgy hozta félkézzel, mint egy fagylaltot. ' Max lapért nyúlt. - Vak a hat, tökfilkó. - A Prof rávert a Mongol karjára, de Max rá se hederített. Terítettem. Mindent learattam. - Miért vesztegeted a drága időd, Bürke? Miért ülsz le ezzel a fajankóval kártyázni? Olyan, mintha fegyvert tartanál rá, és megkérnéd, hogy ürítse ki a zsebeit. - Azért néha ő is nyer. - Ahányszor a zsaruk szájon át keltegetik az ájult buzeránsokat. Rágyújtottam. Kortyoltam egyet a csésze finom levesből, amely mellettem állt. Pansy morgott a sarokban, még nem szokta meg a színes tévét. Különben is, ő pankrációt akart látni, nem pedig a Dallast. Mivel ő csak egy kutya, azt hiszi, hogy a kettő nem ugyanaz. 247 Max előszedte a lóverseny-újságot. Még mindig tele volt a legutóbbi sikerünkkel. Cigánytűz tönkreverte a mezőnyt. A célegyenes elején rákapcsolt, a fordulóban mindenkit elhagyott. Jelentős előnnyel ért célba. A nyerő szépen fizetett: tizenhétezer dollárt kasszíroztunk. E hónapban ez volt az első fogadásunk. Nem akartam a dohányra gondolni, így is alig tudtam koncentrálni. A lóvét Max markolta fel Maurice-tól. Mint a régi szép időkben: pénzt is lehetett emelgetni, nemcsak hullákat. - Mikor nyírja már ki magát? - kérdezte a Prof. - Nem tudom, testvér. Hányszor mondjam még? Felhívott. Azt mondta, nézzük a tévét. Itt a tévé. Nézzük. Nem kell maradnod... - Hozzá semmi közöm, de lássam, ahogy elköszön. - Akkor rendben. Akarsz beülni Max helyett? - Nem ettem meszet. Az a barom Wesley. Te mindig kifogod az ilyeneket, Bürke. Múlt az idő. Mint egykor, a sitten. A különbség csak annyi, hogy most biztonságban voltam. Az alibim is összeállt. Mac már fent volt. Lily később jön. A pokolba... Reméltem, hogy a zsaruk is előkerülnek. Ha Wesley munkához lát, legjobb átköltözni egy másik naprendszerbe. 147. Elsőnek Max vette észre. Dobolt az asztalon, hogy felhívja a figyelmünket. Egy film ment, de a képernyő alján feliratot húztak át: "Dráma egy RIVERDALE-i iskolában. Fegyveres terroristák elfoglalták a Szent Ignác iskolát. A rendőrség és a szövetségi nyomozók a helyszínen. Ne kapcsolja át..." - Ilyet nem teszünk - mondta a Prof. Akkor már értettem. A giccsparádé folytatódott. Negyed háromkor végre megszakították, jött az élő adás. 248 Fickó felöltőben, kezében mikrofon, mögötte televíziós kocsi. - Még nem tudunk részleteket. Nyilvánvaló, hogy terroristák fegyveres csoportja foglalta el az iskolát. A kapukat lezárták. A terroristák bérelt teherautón érkeztek, és valamilyen álruhában behatoltak az iskolába. A rendőrséget telefonhívással riasztották. Gépfegyvertűz is volt. Ha a tévékamerával balra fordulunk, láthatják az iskola szélén a teherkocsit. Annyira mentünk közel, amennyire a rendőrség engedte. Tudjuk, hogy telefonkapcsolat van a rendőrség és a terroristák közt. A kommandósok is a helyszínen várnak. A stúdióból félbeszakították az ürgét. Úgy sejtem, azt mondták a riportereknek, hogy korán jelentkeztek. Wes-ley-nek ez nyilván tetszene. A szerkesztő a lényegre kérdezett rá: - Töm, azt mondod: tűzharc volt. Kiket lőttek le? - Még nem tudom. A rendőrség szoros gyűrűt vont az iskola köré. - Mondj nekünk valamit erről az iskoláról. - A Szent Ignác egy előkelő magániskola, itt River-dale-ben. A környék egyik legpatinánsabb középiskolája. A jómódú szülők járatják ide gyerekeiket. Bekapcsoltam a rádiót. A stáb ott is a helyszínről tudósított. A riporter mondott valamit arról, hogy a tettesek bármi áron nyilvánosságot követelnek. Vissza a tévéhez. - Úgy látszik, a terroristák beterelték a gyerekeket a tornaterembe. Az egyik közülük kitörte az ablakot. Láthatunk valakit, egy hangszórófélével felszerelve. Úgy sejtem, a követeléseiket készülnek közölni. Egy rendőr hangja. - Maga! Ott bent! Mit akar? Nem tud kitörni! A hangszóró "visszatüzelt". Mértéktartó, nyugodt hang. Egy gép beszélt, egy másik gép segítségével. - Helikoptert akarok, amely elszállít minket a repülőtérre. Meg egy rohadt 747-est is követelek. Kubába megyünk. Értitek, disznók? 249 - Ez az őrült csibész azt hiszi, hogy 1969-et írunk - mondta a Prof. - Engedje el a gyerekeket - kiáltotta vissza a rendőr. Engedje távozni a gyerekeket, és mi megszerezzük a gépet. - Anyakúró balfácán. Elfelejtkezett a váltságdíjról. - A Prof szomorúan rázta a fejét. A kamera az iskolát pásztázta. A bemondó egy listáról felolvasta azoknak a hírességeknek a neveit, akiknek a gyerekei bent rekedtek. A holnap bírái, politikusai, demagógjai. Wesley tehát az ivadékokat akarta elhamvasztani. - Maga, ott benn - ismét a rendőr, a hangszóróval. Szereztünk repülőt. A repülőtéren várja magukat. Hagyják abba a harcot. Rendőrtiszteket küldünk be, akik helyet cserélnek a túszokkal. Fegyvertelenül. A szörnyeteg hangja visszacsengett. - Hozzatok csak még több zsarut. Minél többet. Sok rendőrre lesz szükségetek. Sok zsarut hívjatok. - Szent ég - mormolta a Prof. Nem volt már több megjegyzése. A kamera a dél-nyugati Terrorista-elhárító Csoportot mutatta. Puskások. Célzó készülékek. Rendőrök, rohamfelszerelésekkel. Sisakok, védőlemezzel. Golyóálló mellények. Szivattyús lőfegyverek. Közeledett a forráspont. A bemondó vitézül karattyolt, de a hangja elelakadt. - Valaki, a tetőn. Ráfordulni a kamerával. Egy ember állt ott, dzsungelszerelésben. Terepszínű sapka, kezén kesztyű. A bérelt teherkocsi felrobbant. Zöldes füstfelhő töltötte be a képernyőt. Gépfegyver robbanógolyói pásztáztak szét. Sikoltozás, kiáltozás mindenfelől. A bemondó a helyén maradt. - Ismeretlen férfi a tetőn. Nyilvánvalóan távkapcso 250 lóval robbantotta fel a terroristák teherautóját. A tömeg fedezéket keres. A rendőrosztag az iskolaépület hátsó részéhez rohant, megpróbálnak feljutni a tetőre. A homálynak, amit önök most a képernyőn látnak, nem a készülék hibája az oka. Nyilván valamilyen gáz szabadult el a teherautóból. Mintegy négyszáz méternyire lehettünk a helyszíntől. A gáz terjed. Nem tudjuk, hány terrorista van még az épületben. A kamera arra a magányos őrültre koncentrált fent, a tetőn. - A férfi most meggyújtott valamit. Úgy fest, mint egy fáklya. Magasra tartja a feje fölé. Istenem... olyan pózba merevedik ez az alak, mint valami bizarr Szabadság-szobor. A dinamit felrobbant Wesley kezében. A képernyő elsötétedett. 148. Ott maradtunk késő éjszakáig. Váltogattuk a csatornákat. Hallgattuk a rádiót. Minden jelentés hazugabb volt, mint az előző. Hetvenöt gyerek halt meg. Száz. Kétszáz. Az iskola biztonsági őreit legépfegyverezték. Gránátot dobtak az irodákra. A túlélők közül az egyik kölyök hallotta a robbanásokat és a tüzelést. Ő adta elő a történteket. Egy hang az iskolai kommunikációs rendszeren keresztül elrendelte, hogy valamennyi diák menjen a tornaterembe. Egy ember jelent meg a dobogón, katonai terepfelszerelésben. Mindnyájan felsorakoztak előtte. Azután az az ember elhelyezett az ajtó körül bizonyos dolgokat: valamennyi sarokba hátizsákokat rakott. Az egyik srác nyilván sikoltozni kezdett. A férfi erre kilőtt egy gépfegyversorozatot. A gyerekek elhallgattak. Azután is hallgatnak, hogy túlélték. Ugyanez az ember kiáltozott a rendőröknek, a hangszóróján át. Azután 251 kirohant. Mindenfelől robbanások. Sok-sok halott. A gyerek mindezt gépies hangon közölte, a kórházi ágyból. Hallani lehetett, ahogy az orvosok a háttérben a rendőrökkel vitatkoztak. A zsaruk átfésülték az emberroncsokat. Egyetlen terroristát sem találtak. - Azt gondolod, Wesley a pokolra jut? - kérdeztem a Proftól. Ő hisz ezekben a dolgokban. - Ha igen, Lucifer jobban teszi, ha kiköltözik onnan. - Ámen. 149. A zsaruk végrehajtották a Train-akciót. Megtalálták, amit kerestek. Morehouse megírta a sztorit. A Lily vezette gondozócsapat kihallgatta a kölyköket. Az FBI is kezébe vette az ügyet. Beszállt az Interpol. Hívtam Morehouse-t. Gratuláltam a cikkéhez. - Kösz, cimbora. Valahogy szomorkás volt a hangja, hiányzott a napfény a lényéből. - Mi a baj? - A kislány... Az, akinek az ideggyógyászatra kellett volna kerülni. - Mi van vele? - Kilépett az ablakon. Mielőtt a zsaruk betörték volna a bejárati ajtót. - Lelécelt? - A legfelső emeletről lépett ki, ember. - Nem a te hibád. Élő halott volt életében is. Hazatért. - Aha. 150. A csomag néhány héttel később érkezett meg. Kilencszer tizenkettes boríték. Jó vastag. 252 A postafiókomon keresztül kaptam meg. Max adta át nekem a raktárházban. Kinyitottam. Egyszerű papírlap. Tisztán, gépírással. "Vegyél kesztyűt, mielőtt felnyitod a következő borítékot. Égesd el ezt a lapot." Úgy tettem. Egy tucat lap ritka sorközökkel gépelve. Olyan írógépen, amelyet sohasem fognak megtalálni. Minden oldal számozott. Jéghideg vér volt a tinta. A nevem Wesley. Sohasem ismertél engem. Sem azt, amit tettem, de tudtad, mi a foglalkozásom. Az első embert 1967-ben öltem meg." Megadta a hadnagy nevét, azt is, ahol történt. "Négy lyukat lőttem a mellébe. M-16-ossal. Megöltem két embert a börtönben, ahová bedugtak." "Daytont és egy másik fickót, akinek a nevét sem tudtam." "Mikor a börtönből kijöttem, pénzért kezdtem embereket ölni." Nevek, helyek, dátumok, fegyvertípusok. A kábítószer-kereskedő, akit a varázslók sem tudnak megvédeni. Robbanógolyó, mérgezett tű. Jégcsákány a májba szúrva, egy lóverseny nézőközönségének sűrűjében. A felsorolás folytatódott, oldalakon keresztül. "Marco Interdonanto. Kocsibomba. Carlos Santa-maria Ramos. A La Guardia-n. Rugósbomba, pénztárfiókban." Egy egész tömeg meghalt az áldozattal együtt. "Tomy Brown. Szétroncsoltam a koponyáját egy ólomcsővel és rágyújtottam a házát." Megtaláltam azt a részt is, amelyet rám hagyott, a végrendelete szerint. "Megöltem egy Mortay nevű embert. Megbízást kaptam egy Julio nevű embertől. Ő Don Torenellinek, a Főnöknek dolgozott. Megöltem őt, 38-as speciál fegyverrel, azután kézigránáttal szétrobbantottam az arcát. Megöltem egy Róbert Morgan nevű embert. Chelsea 253 ben, a játszótéren. Távcsöves puskával, a tetőről. Ugyanaz a megállapodás. Julio nem fizetett ki engem, azt mondta, hogy ez a Főnök parancsa. Ezért megöltem Torenelli lányát, a Sutton Place-en. Levágtam a fejét, és belehelyeztem a pinájába. Én írtam a kettes számot a falra. Ez volt az üzenet. Nem hallgattak rám." Ezután felsorolta a többi gyilkosságot. Queens, Brook-lyn, State Island. "Torenelli bosszút akart állni. Gyilkossági megbízást adott ki ellenem. Lelőttem őt is, az 59-es utcánál, a hídon. Egy 220-as Remingtonnal, infravörös célzóval. Aztán megöltem Juliót. Megöltem egy Train nevű embert. Felrobbantottam egy kocsival együtt, Wards Island-on. Egy ember - Morrison nevű - bérelt fel erre. Megpróbált kibújni a fizetés alól, ezért öltem meg. Egy 357-es Magnummal, fojtásos, esztergált golyóval. Kettőt kapott a mellébe, egyet az arcába. Tartozott és fizetnie kellett." "Egész életemben ugyanazokért az emberekért dolgoztam. Különböző nevük volt, de mind egyformák. Mind főnökök. Tábornokok. Én katona voltam. Senki iránt nem érzek szeretetet. Miért, nem érdekes. Amit csináltam, ti tettétek. Ti tettétek velem, én tettem veletek. Elfáradtam. Mindenhez fáradt vagyok. Én nem vagyok ember. Nem tudom, ki vagyok, de nem erre születtem. Ezért meghalok, hogy az legyek végre, ami vagyok." "Nincs barátom, és nincs bennem félelem. Magam álltam meg, mert nagyon elfáradtam. Ti sohasem tudtatok volna megállítani." "Megdolgoztam a pénzért. Elvégeztem, amit kellett. Nem akartak fizetni nekem. Ezért megfizettem nekik. Nem akartak hallgatni a figyelmeztetésemre. Ezért elhagytam őket, a végső figyelmeztetéssel. Nem tudom, hová megyek, és nem is érdekel. De jobb, ha nem küldenek senkit utánam." 254 "Ha ezeket elolvasod, nyilván zsaru vagy. Valamilyen zsaruféle. Nem azért hagyom rátok ezt az írást, hogy elnyerjem a jóindulatotokat. Csakis azért, mert ez az utolsó esélyem, hogy közöljem veletek, mennyire gyűlöllek benneteket." "Imádkozzatok a kibaszott istenekhez, hogy én legyek az utolsó. De tudjátok jól, hogy nem én vagyok. Sokan követnek majd. Ti megcsináltatok mindenfélét velünk, mi felnövünk, és megcsináljuk mindezeket veletek." "Aláírom az egyetlen névvel, amellyel engem megjelöltetek." Sötét ujjlenyomata ott volt az utolsó oldal alján. 151. Kétszer is átolvastam. Nemcsak levett engem a horogról, de figyelmeztetett is. Ez az utolsó időpont. Sohase mutasd meg nekik a gyenge pontodat. Az utcán mindenki ismert engem. Wesley "kijelentkezett" és magával vitt egy csomó gyereket. A következő nemzedékből. Kártyák egy hamisan megkevert pakliban. Ők osztották, a szörnyeteg játszott velük. Megfogtam az oldalakat a kesztyűs kezemmel. Ismertem már az utolsó szót, amelyet Wesley sohasem mondott nekem. Testvér. Addig vártam, amíg elmúlt a kezem remegése. Aztán felhívtam Moralest. - Itt Bürke. Játszik velem egy újabb parti biliárdot? - Négykor ott leszek. 152. A biliárdasztalnál álltam, amikor beszélt. 255 - Vegye le a kabát ját! - súgtam neki. Nyugodtan le-veheti, nem maga az egyetlen ebben a teremben, aki fegyvert hord. Amikor befejeztük a partit, menjen valahová, de egyedül. Olvassa el, amit a zsebében talál. Nem a játékon járt az esze. Talán másfél métert tehettem meg lefelé a lépcsőn, amikor elfüstölt onnan. 153. Amikor a következő nap felhívtam Mamát, üzenet várt. Találkoztam Moralesszel, a 17-ik utca nyugati felén, a kurvák sarkánál. Figyeltük a csajokat, ahogy ki-beugranak a kocsikba. - Mit akarsz cserébe? Azért, amit adtál nekem? - Elszámolni. - A nagyja halálpontos. A többsége. Ellenőriztük. Olyan részleteket ismer, amelyeket csak a gyilkos tudhat. De miért téged akasztott le a horogról? - Nem tudom, miről beszél. - Most jónéhány tucat megoldatlan gyilkosságot tisztába tudunk rakni. Aranypajzs a számomra. - És McGowannak is. - Ő az én társam - mondta, sértő hangsúllyal. - Én meg nem. - Nem. Te nem vagy az. De kvittek vagyunk. Sehol nem maradt papír ellened. - Tudom. Ezen túl vagyunk. Kezet nyújtott. Elfogadtam. 154. De nem voltunk túl mindenen. Csak a Wesley-gyilkosságokon. Candy beeresztett. Férfiing volt rajta, a torreádor nadrág felett. Mint hajdanán, száz évvel ezelőtt. 256 - Szórakozni akarsz? - kérdezte. - Ma nem, csendes társ. A macskaszemek elkeskenyedtek. - Miről beszélsz? - Te és Train, társak voltatok. A kezdetektől. Elvira nem szökött meg, te szállítottad őt Train hálózatának. Tudtad, hogy Train rajta van Wesley listáján. Azt gondoltad, én öltem meg azt az idióta Mortay-t. Ebből arra következtettél, hogy én is bérgyilkos vagyok. Tudtad, hogy Wesley bármikor elkaphatja Traint, ezért bele akartál rángatni engem. Hadd kerüljek szembe Wesley-vel. - Tudnom kellett, mi folyik - szólalt meg. - Figyeltem. Nem kockáztattam. Nem tudtam megtalálni Wes-ley-t, tehát téged küldtelek Elviráért. Tudtam, hogy van egy megbízás Train fejére, és azt is tudtam, hogy Wesley elvégzi a munkát, ha elvállalta. Ismertem a munkamódszerét. Hogy hogyan dolgozik. Figyel. Vár. Aztán megoldja a feladatot. Gondoltam, Wesley meglátja, hogy te is mifelénk lődörögsz. Azt hiszi majd, hogy Trainnel vagy. Aztán nekiáll a dolognak, te pedig keresztezed az útját. Valaki meghal. Vagy te, vagy ő. De nem én. Én soha. - És te majd egy jót kefélsz a győztessel - mondtam, mert eszembe jutottak a gyermekkori élmények. - Hát persze. Ez a dolgok rendje... És sohasem hittem, hogy te nyersz. Nem is győztél. - Mióta dolgozol Trainnel? - Tizenkilenc éves korom óta. Az első női között voltam. Neki meg: a legelső. De nem én vagyok a felhajtó. Jó játék volt. Játék... A kölykök élvezték. Senki nem szállt ki. Én üzlettárs vagyok, nem közkatona. Én alkottam meg Traint is. Meg az egész hókuszpókuszt. Elmondta neked Train az igazság alaptételét? - Nem. 257 A hangja megváltozott, az arca is átalakult. Train hangján szólt: - Ha nincs igazság, mondd azt, hogy ez az igazság. így mindig lesz igazság. Figyelte az arcom, mosolygott. - Klassz, mi? Ezt is tőlem szedte. Az ő munkahelye Brooklynban volt, az enyém pedig itt. - A társad nincs többé. Elvira is elment. - De én még itt vagyok. Tudom, hogyan kell folytatni. Rengeteg a kölyök. Van utánpótlás. Nincs szükségem senkire. Egyedül is elboldogulok. - Te szemét. - Én? Szemét? Azt hiszed, valaha is szerettelek? Soha nem szerettelek. Wesley volt az, akit szerettem. Benne volt erő. Te viszont csak egy gyenge, puha fickó vagy. Sohase volt benned kitartás. Én ösztönöztelek, hogy megkeményedj. És megtehetem megint. Én kemény vagyok, mint Wesley. Ha most látnád magad... Legszívesebben agyonvernél. De képtelen vagy rá. Te nem tudsz nekem ártani. Ismerlek téged. Most mehetünk, egyenesen a hátsó szobába. Kötözz meg, hogy mozdulni se tudjak. És akkor is enyém marad a fölény. Nem szóltam egy szót sem. Csak figyeltem őt. Wesley sohasem gondolt a szerelemre. Jobban járt, ahová most került. - A zsarukhoz sem mégy el, soha. Ez sem a te módszered. A titok: ismerni valakit. Ahogy én ismerlek téged. Sohasem tudnál ártani nekem. Wesley a győztes. Ő már szabad. És én megtalálom őt. Ismerlek téged, keresztülkasul. Ha te valóban tudnál ölni, megölnél engem. Hátat fordított nekem, kiment a szobából. Otthagyott egyedül. Választhattam, megadta rá a lehetőséget. Kimentem a lakásból és becsuktam az ajtót. 258 155. Amint leballagtam a puha szőnyeggel borított haliba, homályos árnyék mozdult. Bólintottam. Max surrant hangtalanul vissza, oda, ahonnan az imént kijöttem. A kulcs már ott volt a kezében. Ezt a könyvet a Maecenas Kiadó előzetes engedélye nélkül Magyarországon kívül terjeszteni tilos. This book is sóid outside Hungary subject tó the condition that it shall nőt, by way of trade őr otherwise, be lent, re-sold, híred out, copied, re-bound őr otherwise circulated without the Hungárián publisher's prior consent. Maecenas Publishers, Budapest, Hungary, 1365 P.O.B. 742 ISBN 963 7827 14 5 Maecenas International, Budapest Felelős kiadó: a Maecenas International igazgatója Felelős szerkesztő Éry Pál Műszaki vezető: Szakálos Mihály Készült a Dabasi Nyomdáfcan Felelős vezető: Bálint Csaba igaigató Munkaszám: 91-1771 Terjedelem: 15 (A/5) ív