TI: Jacob Costudi halálkiáltása AU: Viszokay Tamás DT: novella PD: 1995/02 SO: Solaria Magazin -- URL: http://solaria.scifi.hu KW: sci-fi //////////////// MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR \\\\\\\\\\\\\\\\ Ez a dokumentum a Magyar Elektronikus Könyvtárból származik. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illetik (amennyiben az illető fel van tüntetve). Ha a szerző vagy tulajdonos külön is rendelkezik a szövegben a terjesztési és felhasználási jogokról, akkor az ő megkötései felülbírálják az alábbi megjegyzéseket. Ugyancsak ő a felelős azért, hogy ennek a dokumentumnak elektronikus formában való terjesztése nem sérti mások szerzői jogait. A MEK üzemeltetői fenntartják maguknak a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum szabad terjesztésének lehetőségét illetően, akkor töröljék azt a MEK állományából. Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható, terjeszthető, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni. Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig benne kell maradnia. A Magyar Elektronikus Könyvtár elsősorban az oktatási/kutatási szférát szeretné ellátni magyar vagy magyar vonatkozású, szabad terjesztésű elektronikus szövegekkel. A MEK projekttel kapcsolatban a MEK-L@listserv.iif.hu lista e-mail címén lehet információkat kapni és kérdéseket feltenni. A MEK központi Internet szolgáltatásainak URL címei: , és . \\\\\\\\\\\\\\\\ HUNGARIAN ELECTRONIC LIBRARY //////////////// VISZOKAY TAMÁS: JACOB COSTUDI HALÁLKIÁLTÁSA Utolsó érzése a harag volt. Majdnem! Majdnem sikerült! Az az apró, kis zökkenés, aminek nem lett volna szabad megtörténnie, elrontotta a tökéletességet! Ő mindent megtett. A megfelelő helyen állt a mólón. Pontosan abban a pillanatban rugaszkodott el, amikor a hajócsavar elérte az ingával kijelölt helyet, és pontosan a pengék elé érkezett. Olyan szépen indult! Az éles fém belemélyedt a gyomrába, s Jacob csodálatosan tiszta, mélyről jövő sikolyra fakadt, ami úgy emelkedett fölfelé, mint egy crescendo-vá fokozódó dallam, s a parton állók riadt visítozása beethoveni akkorddá egyesítette a fölszálló hangokat. És ebben az eksztatikus pillanatban jött a zökkenés! A csavar megugrott, és testét egy ütemmel hamarább fordította a vízbe, mint kellett volna. Az élek még nem érték el a szívét, s a gyönyörű agóniaüvöltés szánalmas, bugyborékoló, fuldokló hörgéssé silányult. Nem érdemes visszajönni a magnóért, amit a hajó oldalára tapasztott, ez a félsiker nem éri meg. Ez volt a tizenegyedik, kudarcot vallott kísérlete. Emésztette a harag és a félelem. Biztos volt benne, előbb-utóbb valaki megelőzi, elveszi tőle a tökéletességet. Elvégre nemcsak ő hallgatott Pink Floyd-ot gyermekkorában. A "Lassan a baltával, Jenő" halálordítása, ami a fej szétcsattanásának hangjával együtt érkezett, persze nem volt tökéletes. Még csak jó sem, hiszen Roger Waters nem halt meg, amikor kiénekelte azokat a hangokat. De első hallásra nagyon élethű volt, kihallatszott a sikolyból, hogy Waters megpróbálja átélni a halált, őszinteségre törekedett. Ám az üvöltés valami mást is jelzett. Azt, hogy meg lehet csinálni, ki lehet kiáltani az igazi, tiszta halálsikolyt. Csak éppen... a halált elképzelni nem lehet. Át kell élni! Még megnézte, hogyan szedik össze a cafatokra tépett testet a vízi-mentők, de tovább nem nyughatott. Sietni kell! Elméje meglódult az asztrálsíkban, vadászni kezdett az új testre. Jacob Costudi a Pink Floyd szám hallatán értette meg, hogy ő az Elhivatott. Korábban is voltak jelek, de azok nem adtak egyértelmű iránymutatást számára. A folyamatot a síneken heverő, szétvágott hulla indította el. Nagyapja mozdonyvezető volt, s többször is felcsempészte a lokomotívra a gépekért rajongó kisgyereket. Tízéves lehetett, amikor az az öngyilkosság történt. A látvány csak pillanatokig tartott, de örökre megmaradt agyában, állóképek sorozatként raktározta el az öngyilkos gyors mozgását. Bozontos hajú férfi rontott a sínek közé, és fordult szembe a vonattal. Szándéka erős volt, látszott a tekintetén, mégis, amikor a fekete gépszörny már csak méterekre volt tőle, szeme tágra nyílt, ajka hatalmas óóó-t formázott, és valami eszement sikoly fakadt fel ajkáról. Bár nem volt teljesen tiszta, jól hangzott volna, ha nem irződik ki belőle a zavar. Jacob később sokat gondolkodott azon, miként értékelje az összhatást. Jól látta, hogy a zavartság nem az öngyilkossági szándék visszavonását jelentette, nem afféle "Úristen, mit tettem!" ordítás volt. Talán a halál nemétől, formájától való idegenkedés vett erőt a férfin. Számtalanszor visszaidézte magában a képsort, a folyamat keltette benyomásai mégsem tisztultak le. Lenyűgözte a cselekvés őszintesége, ugyanakkor érezte, hogy ez a kemény halálvágy nem elég. A vég nem volt tökéletes, mert a kiáltás a zavar megjelenésekor megtört. A mozdonyjelenet és más, elgondolkoztató élményei csak Waters üvöltése hallatán álltak össze azzá az erős szándékká, ami máig meghatározza a személyiségét. Rájött, ő produkálni tudja a tökéletes halált, az agónia igazi, hamisítatlan ordításával létre tudja hozni ezt a magasrendű művészeti alkotást, ami évezredekre ismertté fogja tenni a nevét. Kisuhant a szárazföldre, s mert a mentális tartományból nem látta jól a környezetét, egyenesen a város felé fordult. Az élőlények nagyobb tömegét könnyedén észlelte, ha pedig a csoport közvetlen közelébe irányította tudatát, foghatta az egyes asztrálkisugárzásokat. Igaz, nem értette a legtöbb színképszerű villanást, amik a személyiségvonások asztráltükröződései voltak, de erre nem is volt szüksége. Csak két kritérium volt fontos számára: az alany fiatal legyen és erős fizikumú. Amikor először halt meg, eredeti testében, éppen gyengesége okozta, hogy kudarcot vallott. Elkötelezett volt, hitt a Küldetésben, eszébe sem jutott, hogy nem fog újjáéledni, ezért előkészületek nélkül döfte magába a fűrészes élű kést. Szánalmas volt az a halál! Nem volt felkészülve az igazi fájdalomra, ráadásul nem éppen acélos izmai is felmondták a szolgálatot. Éppen csak nyikkant egyet, a gyötrelemtől benne szakadt a szó, és, mint valami kiürített zsák, összecsuklott. Rögtön észbekapott persze, s a tüdejét, szívét roncsoló penge hagyta levegőjéből vonítani kezdett, de a sikoly mesterkéltsége egyszerűen nevetséges volt. Az áruház forgatagában kiválasztotta a megfelelő alanyt és hazáig követte. A 25-30 közötti férfi nagyon zaklatottnak látszott az asztráltérből, ám ez Costudi számára jó jel volt, hiszen könnyebbé tette a behatolást. A megtámadott tudatok visszaszorítása sohasem volt könnyű dolog, bár nem kívánt Jacobtól megoldhatatlan erőfeszítést. Eddig még egyszer sem kellett minden erejét latba vetnie, mert észrevette, hogy a védekező elme észleli, ha nem a megsemmisítésére, "csak" az elnyomására törnek. Tudathódító akciói során felfedezett az agyban egy szférát, amibe a megtámadott mindig vissza tud vonulni, hacsak nem ez a hely maga az agresszió célja. Erődnek nevezte el a közeget, mert mentális védelme néha ezerszeresen is erősebb volt, mint a teljes agyé. Ha a főagy ellen intézte támadását, a másik tudat azonnal védővonalakat épített ki ellentámadás helyett. Ezután, ahogy Jacob erősítette az ostromot, a védekező személyiség lassan visszavonult. Közben persze harcolt, hiszen aktivitása és a testre való befolyása volt a tét, de a gyakorlott elmerabló mentális ereje és tapasztalata ellen nem sokra ment. Végül a személyiség mindig visszahúzódott az Erődbe, ahol megőrizhette létezését. Az Erődöt megtámadni nagyon kockázatos lépésnek látszott, a végső központ elleni rohammal talán a saját megsemmisülését idézné elő. Costudi nem akart ezzel a veszéllyel szembenézni, s úgy tapasztalta, nincs is rá szükség. Amikor ugyanis a gazdatudatot már bekényszerítette várába, olyan erős gátakkal vette körül, hogy az eredeti személyiség még akkor sem tudott kitörni, ha Jacob aludt. Néha érzett ugyan enyhe passzív jelenlétet, ám az csak úgy jelentkezett, mint egy- egy rosszalló vélemény, ami az ember hülye tanárától érkezik. Semmi befolyása nem volt. A testeket is csak néhány hónapig használta, amíg az új halálnemet kitervelte. Azt tudta, hogy végül mindenképpen szembe kell néznie az Erőddel. Ha sikerül elérnie a tökélyt, s visszavonul, vagyis hosszabb időre, egész életekre szerez magának testeket (s hintaszékben lóbálva magát időnként meg-meghallgatja művét), fel kell venni azt a bizonyos végső harcot. De úgy gondolta, ezen ráér gondolkodni a Küldetés teljesítése után is. Mikor a kiválasztott alany hazaért, egy gyűrött papírt kezdett olvasgatni, s közben egymás után itta a koktélokat. Jacob az ötödik ital után támadta meg, és szokás szerint néhány óra alatt körülzárta az Erődben. Övé volt a test. Egyetlen furcsaságot tapasztalt csak. Mintha a Milton Ademak nevű férfi valamit nagyon sajnált volna, valamilyen cselekedetet elmulasztott volna, ami fontos volt számára. Jacob tapasztalatai szerint az ilyen meg nem tett dolgok soha nem jelentkeznek erősen, hacsak nincs rendkívüli eseményről szó. Talán nyert a fiú a lottón, és nem vette fel a pénzt? Vállat vont. Nem mindegy? Ösztönösen felemelte a kezében szorongatott papírdarabot. Hm. valami levél. "Már csak egy évem van hátra a diplomáig, nem hagyhatom abba!" "Szeretlek." "Szükségünk lehet még a pszichiáteri képzettségemre, hiszen nem megy jól az üzleted". "Tudom, hogy szélhámosságnak tartod, de értsd meg..." stb. Bah, micsoda marhaság! Bedobta a papírt a kandallóba, majd elhevert a díványon és gondolataiba merült. Sietni kell! Érezte, ott van a tökély határán. Nem fog új halálnemet választani, a hajócsavar zökkenése nem szólhat közbe még egyszer! Ez a hiba akkora véletlen volt, ami egyszer esik meg ezer év alatt. Megint ugyanúgy csinálja, s ha nem fordul idő előtt vízbe, az üvöltés tiszta tenorjával az ajkán hal majd meg, s mire a tengerbe merül a feje, már vége is az egésznek. Mindez persze nem ilyen egyszerű, a körülményeket ismét nagyon pontosan ki kell számítani, meg kell tervezni. Vízbe érés után például jól ki kell emelkednie. Nem szabad, hogy az élek a mellkasát érjék először, mert akkor azon nyomban meghal, egyetlen nyikkanás nélkül. Azután szükség van a perzselő fájdalomra is, amit a hajócsavarnak a beleiben való tombolása szabadít fel, az indítja el a sikoly futamát. És ha már itt tartunk, olyan pillanatot kell választania, amikor legalább tíz- húsz ember van a mólón, hogy kellő hangerejű kórust szolgáltassanak ijedt sikoltozásukkal. Másnap, egy kávéházban ülve még mindig ezeken a problémákon elmélkedett. Természetesen már egy másik városban volt, a biztonság ezt kívánta. A tudatokat nem pusztította el, így nem tudta beolvasztani emlékeiket, semmit nem tudott hát a leblokkolt személyről. Bár a lehető legtávolabbra utazott, a kiáltás, amire felrezzent, nagyon is közeli ismerősre utalt: - Milt, Milt! Hát mégis eljöttél? Mielőtt megfordult volna, átvillant rajta, hogy nem is találomra jöhetett ide. Annak az elmulasztott tettnek olyan befolyása volt az Erődbe zárt Milt-személyiségre, hogy valamiképpen át tudta juttatni a szándékot az ostromgyűrűn. Figyelmetlen volt! Ennek nem szabad többé előfordulnia! Bár sok energiát igényelt, megkettőzte az ostromzárat. Közönyös arccal fordult hátra, de aztán úgy megrendült, hogy a szája is nyitva maradt. Egy olyan csoda nő állt előtte, amilyet még életében nem látott. A szépség apró szoknyában volt, rövid blúzáról bőrrojtok lógtak, ki-kivillantva izgató köldökét. A csábos arcot hosszú, hullámos, sötétszőke haj keretezte. Két szeme különböző színű volt, az egyik határozottan sötétebb kék, mint a másik. A lábai enyhe ikszbe hajlottak. Nem volt tehát tökéletes alkotás, de pont ezek a kis hibák tették annyira szexivé a húsz év körüli lányt, hogy Jacobnak azonnal erős merevedése támadt. Ez nagy zavarba hozta, hiszen eddig egyik testében sem érdekelték a nők, a halálkiáltás minden gondolatát elfoglalta. Most viszont akarta ezt a pompás nőstényt, vadul és azonnal. - Mi az, le sem ülhetek? - kérdezte amaz sugárzó mosollyal. - De, izé... persze - dadogta a férfi. A lány megfogta a kezét. - Megbocsátottál hát nekem? - Igen, természetesen. Ez írhatta a levelet, jutott eszébe hirtelen a papírdarab. - Olvastam a levelet, mindennel egyetértek - hadarta, hogy leplezze tudatlanságát Milton ügyeiben. - Látom, hogy őszinte vagy - kuncogta a lány. - Idegességnek semmi jele. Jacob alig figyelt oda, csak bámulta a nőt. - Hogy mi? - Nem gyűrögeted a szalvétát. A férfi megint zavarba jött, de aztán gondolt egyet, mert már alig bírt vágyaival. Lopva elolvasta a nevet a blúzra tűzött kis táblácskán. - Jenny, régen nem találkoztunk, ha nem tévedek. A szőkeség értően, csábosan elmosolyodott. - Hol laksz? - A Traviata Hotelben. Este olyan eszeveszetten tépte le a lányról a ruhákat, hogy az ijedten kérdezte: - Mi történt veled, Milt? De egyébként nem ellenkezett, s amint Jacob vadul és ügyetlenül nekirontott, csak egy egyszerű "ó" hagyta el ajkát. Amikor a férfi kielégülten elhevert, Jennifer csodálkozó, kutató pillantásával találkozott. - Ezt most miért kaptam? Costudi nem értette igazán a kérdést. Az fel sem merült benne, hogy a nő rájöhet, hogy ő valójában nem Milton Ademak, az ilyesmi egyszerűen lehetetlen volt az egyéletűek, az aljanép számára. De attól félt, hogy a lány elmenekül tőle, ezért megpróbált kitalálni valamilyen magyarázatot. - Az üzlet, igazad volt, nem jól megy. Azaz - széttárta a karját - teljesen tönkrementem. Hirtelen abbahagyta. És ha ez a nő a pénzéért van vele? Amilyen bombázó, nyugodtan lehet valami szar kurva is. - De rengeteg a lehetőségem - folytatta gyorsan -, és némi pénzem is van még. Talpra fogok állni. Csak, tudod, az idegfeszültség... Néha teljesen kivetkőzöm magamból. Sajnálom. Jenny, úgy látszott, nem egészen nyugodott meg. Tépett ruháit szedegetve kérdezte: - Egy hónap alatt hogy változhatott meg ennyire a helyzeted? És a némi pénz. A hetvenezer dollár, ami a végelszámolás után marad, az neked némi pénz? Hogy az a...! Jacob alig tudta fékezni dühét. Hasra fordult és két kezével verni kezdte a párnákat. - Nem akarok erről beszélni! Nem akarok! Érted? A lány felegyenesedett. - Jó, jó. Tényleg tönkre vagy, látom. Mit akarsz, miről beszéljünk? A férfi megint utána nyúlt. - Egyáltalán nem akarok beszélni! Jenny megpróbálta irányítani szerelmi tudományát érthetetlenül elvesztő társát, de nem járt sok sikerrel, megint csak őrjöngő támadással kellett szembenéznie. Jacob, amikor még Costudiként az első életét élte, a szexet csak pornólapokból ismerte, azóta meg még ilyeneket sem nézegetett. De most felmerültek benne a magazinokban látottak. Jennifert a figurák némelyike egyszerűen megriasztotta. Veszekedve váltak el. - Ha majd megint normális leszel, légy szíves hívj fel! - kiabálta a nő és rávágta az ajtót. Jacob magára maradt és dühöngött, de nem elsősorban a lány elmenetele miatt. Az dühítette fel és ijesztette meg, hogy órák óta nem gondolt a halálra, a sikolyra. Ez nem fordult elő még soha, mióta a Pink Floyd számot először hallotta. Egyszerűen megőrjítette a szuka! Mindent, mindet meg akart vele csinálni, amit valaha is látott azokban az újságokban. Zihálva hanyatlott az ágyra. Nem! Ő nem lehet ilyen vágyak rabja! Neki nem szabad másra gondolni, csak a Küldetésre! És mégis rab volt, érezte. Mit tegyen? Talán meg kéne ölni a ribancot. Nem, nem jó. Egy hullával el lehet játszani, de ő olyanokat is akar, amikhez élő nő kell! Három nap telt el, és Jacob teljes apátiába süllyedt, úgy vágyott a nőre. S amikor éppen rászánta magát, hogy felhívja, Jennifer egyszerre beállított. Combig felvágott szoknyában, melltartó nélkül, átlátszó blúzban. Olyan szeretettel és vággyal beszélt, hogy Jacob szédelgett tőle. Jenny rájött, hogy az ő Miltjének kisebbfajta idegösszeroppanása van, aminek az egyik jellemzője, hogy vad ösztönöket szabadít fel. Karját széttárva, bocsánatkérő hangon mondta el, hogy a magány csak fokozza a bajt, ez nem jutott eszébe a múltkor. - Mindent megcsinálsz, amire kérlek? - hördült fel a tudatrabló. A lány bólintott. Costudi pedig rögtön elfelejtette a Küldetést. Soha nem tapasztalt elégedettséget érzett az elkövetkező napokban. Igaz, a lány valósággal kiszipolyozta minden porcikáját, egy pillanatra sem hagyta békén. Hogy mi oka lehet Jennifer hirtelen felgerjedt nimfomániájának, azon nem gondolkozott. Az emberek ügyei, vágyai soha nem érdekelték. A lényeg, hogy megkapja, amit akar. De a folytonos szeretkezés pár nap alatt elszívta energiáit. Előbb a dupla blokádot szüntette meg az Erőd körül. Később egyre többet aludt. A szexuális élmények száma így csökkent, de az élvezet szintje magasabb lett. Úgy érezte, nem hasonlítható semmihez arra ébredni, hogy már dolgozik is az emberen ez a csodálatos nőstény. Többször csak tettette, hogy alszik, nehogy szégyenben maradjon. Ilyenkor észrevette, hogy Jenny figyeli. Amikor behunyta a szemét, de azért egy kis rést hagyott a szempillák között, a lány tekintete azonnal rátapadt. Ráncolta a homlokát és nézte. Jacob gondolatban ismét csak vállat vont. Kit érdekel? Nyomorult kis egyéletű lény ez is, mint a többi. Had' bámuljon! Aztán még segítséget is kapott a lánytól. - Emlékszel a nagymamámra, Milt? Ahogy remegő kézzel szolgálta fel nekünk a meggylikőrt, amire annyira büszke volt? - Persze, hogy is felejthettem volna el? - mormogta. Jennifer megfogta az állát, és keményen a szemébe nézett. - Milton! Nekem nincs is nagyanyám! Húsz éve halott! Ezzel lepattant az ágyról, és az ablakhoz ment. Karba font kézzel nézett ki egy ideig, majd visszafordult. - Milt, neked amnéziád is van. Miféle sokk ért? Erre rögtön rákapott. - Hát igen, egy csomó dologra nem emlékszem. Féltem elmondani neked, féltem, hogy elhagysz. Ha törődik egy fikarcnyit is a nő érzéseivel, kiérezte volna a hangjából az utálatot. - Nem baj, Milt. Ha veled maradok, egész biztosan el fog múlni. Kórházba menni ugye nem akarsz? - Nem, Isten ments! - ült fel riadtan Costudi. Hetekig éltek így, csak enni és egyet-egyet sétálni mozdultak ki a hotelszobából. Végül Jacob olyan rozzant állapotba jutott, mint még soha, egy életében sem. Azért voltak bíztató jelek. Kicsit már unta Jenny testét, s ez reményt adott, hogy vissza tud térni fő feladatához. Békésebb perceiben, a WC-n, vagy a tettetett alvások közben buzgón tervezgetett. Úgy gondolta, mielőtt elmegy, a biztonság kedvéért megöli a szukát, nehogy visszacsábuljon hozzá a Küldetés teljesítése helyett. A szimpla gát miatt sem nyugtalankodott már. Milton Ademak lénye nem mozdult, pedig tudnia kellett, hogy mit tesz Jacob az ő kedvesével. Az ilyen átszivárgások gyakran megesnek. Bár még soha nem került abba a helyzetbe, hogy használja a gazdaelme nőjét, elmerabló ösztönével érezte, a Milt-lény tétlensége azt jelenti, nincs ereje. Aztán egy éjszakán a lány csábítóbb és bódítóbb szexbe burkolta, mint bármikor előtte. Nimfomániás intenzitása minden képzeletet felülmúlt. Megérezte volna, hogy el akarom hagyni? gondolta a kéjek között nagy nehezen Jacob. Igen, így lehet, a nőknek állítólag van ösztönük az ilyesmihez. Meg akar tehát tartani! Jó vagyok neki! Ezzel a büszke érzéssel jutott el az orgazmusig. És akkor elszabadult a pokol. Jenny roppant erősen magához szorította kezeivel, lábaival. - Most, Milt! Most törj ki! - sikoltott fel. Jacob orgazmusa javában tartott, egyébként is hullafáradt volt, hirtelen nem is értette, mit hall. Az Erőd szétrobbant. Ostromgyűrűje pillanatok alatt elemeire esett szét, és Milton Ademak elméjének folyama minden irányban szétáradt az agyban. A bódulat véget ért, s Costudi megpróbálta sebtében összpontosítani mentális hatalmát. De újabb kiáltást hallott: - Bocsáss meg, szívem, erre szükség van! A nő legördült róla, aztán kegyetlen pontossággal belebokszolt a heréibe. Felvonított, oldalt fekve, összehúzódva kúrálta magát, és közben a Milt-tudat csak jött és jött előre. Amikor végre újra az elméjére tudott koncentrálni, már csak a fél agy volt az övé, és rohamosan csökkent ez a terület is. Milt olyan dühödt elánnal rohanta le, hogy egyszerűen nem tudta összeszedni erőit. Ráadásul a nő fejbe vágta egy székkel, újabb nehézséget okozva. Leesett az ágyról és próbált nem tudomást venni a fájdalomról. Közben újabb agyi övezeteket veszített el. Iszonyodva jött rá, hogy Ademak férfiúi megalázottsága olyan esztelen dühöt táplál, aminek lendületével nem tud semmit szembeállítani. Semmi tartaléka nincs, a Jenniferrel töltött hetek alatt majd minden erejét elvesztette mentális síkon is. Hogy jött rá a kurva? Hogy jöhetett rá? Hiszen csak egy kis emberi féreg, játékszer, bemocskolni való ócska riherongy, semmi más! Hogyan volt pofája okosabbnak lenni, mint ő, az Elhivatott? Miért engedte ezt az Isten? Megint elterelődtek a gondolatai, a fenébe! Már a kisagyig szorult vissza. Újabb ütés a székkel. Nincs mese, később majd kiértékeli ezt a szörnyűséget, de most menekülni kell! Ezt az elmét már nem tudja megtartani. Felállt, de Jennifer tökön rúgta. Aztán ráugrott a hörögve összerogyó testre, és mielőtt az agyrabló kiheverte volna a fájdalmakat, mindkét kezét a radiátorhoz bilincselte. Úgy hevert ott, kifeszítve, és hirtelen erőt vett rajta a félelem. Hiszen csak halott testből tud kitörni! És már nem tud elugrani az ablakig, hogy kivetődjön. A radiátorba kezdte verni a fejét nagy erővel, ámde csak kettőt sikerült koppannia, máris párna simult a tarkója mögé. Rugdalózott, vonaglott, hogy lerázza, de ragasztószalag vonta körbe a fejét, a párnát hozzátapasztva. Amíg küszködött, Milt személyisége betört legutolsó védővonalai mögé. Felüvöltött. Felüvöltött... és akkor, akkor... Ez volt az! Az éles, kezdő rövid üvöltés. Az ösztönös reagálás. Tudata még nem fogta át, hogy helyzete reménytelen, és meg fog halni. Igazából meghal, nem fog létezni többé, elenyészik, akárcsak az egyszerű, nyomorult emberek. Amikor elérkezett ennek megértéséhez, egy újabb, már hosszabb, vonító, borzadállyal teli kiáltás hagyta el az ajkakat. Mindkét sikoly gyönyörűen kivitelezett és tiszta volt. Valóságos transzba került. A kórust kereste. - Ordíts, te kurva! Milton Ademak már csak csöppnyi életet hagyott neki. Most morgás, tisztán, önkéntelenül, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Az utolsó kétkedés. Igaz lehet ez? Igen, ez igaz! A halálkiáltás egyre emelkedett, baritonon át tenorba vágtatott, és ment tovább feljebb, és még feljebb, végül hosszan tartó, tébolyult vijjogásban tetőzött. Nem volt más, csak az elégedettség. Megcsinálta! Azután szomorúság volt, hogy soha többé nem hallhatja már. Aztán semmi nem volt. ---