MÓRICZ ZSIGMOND: Árvácska

Szereplők:
Csöre - Állami Árvácska
Dudás és a felesége - Árvácska nevelőszülei
Kadarcs Pista - szomszéd
Rózsi - Dudásék legkisebb lánya
naccsága az árvamenhelyről
Szennyes Ferenc - Árvácska nevelőapja
Zsaba Mári - Árvácska nevelőanyja
öreg takács
Verő és a felesége - Árvácska nevelőszülei
Diti - Verőék lánya
fiatal házaspár
Dudásék rokonai a faluból
Zsófi - Szennyesék cseléde


Első zsoltár
Hajnal van. Kis tanya a végtelen pusztán. Mesebeli házikó, megfeketült nádfedelét sötét moha lepi, gerincét szétrúgta a gólya meg a szélvész, fala bármilyen vastag, egyszer csak ráborul a benne lakókra. Ma még boldog a tanya. Itt minden csak szép lehet, csak jó lehet és megelégedett. Emberállatok ősi lakhelye. Kerítés semerre, nyoma sincs - minek? A legközelebbi tanya is irdatlan távolságban van.
Kislány áll a mezőben, parányi csöppség a roppant ég alatt, két kicsi keze fejével az álmot dörzsöli a szemeiből, ott áll, ahogy Isten megteremtette, ott áll mezítelen. Még a madarak is csak most ébrednek, s mindjárt vígan ficserékelnek, a kis embercsirke duzmaszkodva csak áll, csak áll. Vékony kis barna teste, mint valami kis állat, a harmat hull rá. Semmire se gondol, azt se tudja, hogy került ki.

Sovány, száraz asszony lép ki az udvarra. Hat gyerek nyüzsög ki a törpe ajtón a szabadba, a jó édesanya egyszerre gondozza valamennyit, gondoskodása az első percben anynyi, hogy rájuk rikolt fáradt, nyöszörgő hangján: erkölcsi tanítás: - Hogy a fene ött vón meg bennetöket. A két nagy fiúnak a nyakában van a tarisznya, s benne ennivaló, mennek a szőlőbe az apjukkal. A kisebbik négy iskolába megy. A legkisebb is, akire most adja fel az anyja a jó erős vászonból készült inget, vállán a pecséttel. De hátulról előjön a hetedik is, a pucér, az állami, mert a jó édesanya csirkék és malacok mellett még egy állami gyereket is tart a maga hasznára, akiért havi nyolc pengőt fizet az állam, tavasszal meg ősszel egy-egy inget, egy pár harisnyát, egy zubbonyt, télire nagykendőt, jó erőset gyapjúból és egy pár gyerekbakancsot.

A ruhátlan árva nézi egy darabig a nyüzsgést, aztán rákezdi: Az az én ingem. Kedves anyám, az az én ingem. Kedves anyám az én ingemet teszi rá a Rózsira. - Hallgatsz-e? Nézd csak, hogy visszagyütt, ahelyett, hogy menne munkára a kis disznó." Az iskolába menő gyerekek viháncolva néznek a kis államira, aki mezítelen áll a tornác előtt. A gyerekek tejet kapnak, csak Csöre nem szereti, ez a neve a kis névtelennek, valahogy ez ragadt rá. Még mindig duzzog, fáj neki az ing. Kedves anyám a korpás kezével vág egy szelet kenyeret neki, s odaadja. Aztán fogja a vesszőt, s kiviszi a Borist legelni.
A múlt héten erre ment Mágócs István, akkor is megállott, amikor ő a tehenet őrizte, és nevetve nézte, hogy pucéron áll a tehén farkánál a kislány. Csalogatta is, de ő elszaladt, maga sem tudta, miért. Neki még sose volt se ruhája, se inge, csak télen, ha már nagyon hideg volt, akkor adják rá azokat a göncöket, amelyek a többiről levástak. A tehén Kadarcs szekerének ment neki, csalamádé volt rajta. A férfi szintén csalogatta a meztelen kislányt, mézes kenyeret ígért neki. Az csak bámult, azt se tudta, mi a mézes kenyér. Jóformán még nem is tudott beszélni, nem volt kivel, neki odahaza nem volt szabad. Kadarcs nem szólt többet a gyerekhez, látta, hogy nagyon messze kellene utánaszaladni, ha meg akarná fogni. Majd délután a melegbe...
Hát a Boris mintha hozzá akarna dörgölőzni, csak feltúrja őt a nedves ráspolyos orrával, s kisodorja a kezéből, majd felfalta a sós, korpás kenyeret. A kislány keservesen sírva fakadt. Ráadásul a Borcsa belement a szőlőbe, mert a kis Csöre elbámészkodott, és a kenyerét siratta, és haragudott a Borisra. A tehén legázolt egy tőke szőlőt. Nem kell neki, csak legázolja.

Amikor meglátták, hogy mi történt, azzal fenyegették, hogy nem kap vacsorát, s ő visszaszólt, hogy nem is kell, akkor úgy megharagudott rá kedves anyám, hogy ebédet se adott neki. Este azért csak odalökte a szelet kenyeret, de Csöre visszautasította, mondván, hogy azt mondták neki, nem kap vacsorát, s ő nem eszik az övékből. Erre jól elverte kedves anyám, s a végén kézcsókkal kellett bocsánatot kérnie.
Más alkalommal nem is a nádas felé ment legeltetni, hanem a dinnyeföld felé. Ott látott egy szép dinnyét, levette, jól a földhöz vágta, a dinnye széttört, és akkor ki lehetett enni a belét kézzel. De rajtakapta kedves anyám, s elkezdte csépelni: - Hát tolvajt nevelek én belőled? - kiabálta, s megfenyegette, hogy megmondja Dudásnak. Ezt Csöre nem nagyon hitte, mert tudta, hogy a kedves anyja mennyire fél az urától, mert senkit se vert meg annyira durván, mint épp a feleségét. Apjuk éppen a pipájába keresett parazsat, amikor megmondta a felesége Csörét. Bezárták, hogy el ne szökhessen, aztán csak azt látták, hogy Dudás kivett a spórból egy darab parazsat, és azt mondta: - Fogd meg a kezét. Dudásné is meg volt ijedve, de teljesítette a parancsot. Dudás rátette a parazsat, de Dudásné hamarabb érezte meg a húsán a tűz égetését, és eleresztette a gyerek kezét. Csöre csak ezután érezte, s hangosan elkezdett visítani. Megsajnálta az asszony a gyereket, vigasztalta, de még párszor elmondta, hogy azért nem szabad lopni. A bőröd a tied, de egyebed neked nincsen. - Maguknak van dinnyéjük, nekem meg van ingem - toporzékolt a kislány.


Második zsoltár

Egy héten keresztül nem lehetett hasznát venni a kislánynak. Mindig fájtak a kis ujjai. Borcsa sajnálta a leginkább, mert nem vitték ki legelni, hanem reggel a fiúk vágtak egy kis csalamádét a tehénnek, kedves anyja pedig azért szidta, mert neki kellett dolgoznia. - Rá se tudok nézni a rohadtra mondogatta neki. Jöttek a hidegek, egyre jobban szenvedett a ködtől. Már inkább ő is a mezőre kívánkozott. Csöre meg csak játszogatott a porban a bekötött kézzel, egyszer annyira furdalta a kíváncsiság, hogy elkezdte rágcsálni a rongyot a kezén, nagyon sötét feketés sebek voltak mindegyiken. Kedves anyám éppen akkor pillantott oda, s annyira megharagudott, hogy ki is zavarta a mezőre a tehénnel. Boris teljesen meg volt bolondulva, mindent meg akart kóstolni, futkározott össze-vissza. Csöre egyik hóna alatt a kenyerét, a másik alatt a vesszőt szorongatta. Így szaladt a tehén után, délután kijöttek utána a gyerekek, s mindenáron szőlőre vágytak. Fúrtak egy lyukat a kerítés alá és bemásztak, de rajta kapta őket Kadarcs gazda, s elzavarta a többieket, csak Csörét tartotta ott.
Felkapta a férfi a gyereket, dobálta, belefújt a hasába, s azt mondogatta, hogy ő nem Pista bácsi, hanem Rudi bácsi. Egyszer csak velőtrázó sikoltást hallottak. A goromba ember a nagy viháncolásban karóba vágta a gyereket, hogy az véres lett rögtön. De nem törődött vele, ledobta és hazaküldte. Sehol senki, csak egy kismadár tipegett gyalog a nagy tarlón. Amikor utolérte a többieket, nem tudott a kérdésükre válaszolni, hogy miért véres, csak sírt keservesen. Otthon aztán kedves anyám megnézte, megmosta, bekötötte, még csak egy rossz szót se szólt. Ketten aludtak Rozival a kemencekuckóban. Csörének olyan meleg gyűlt a lelkébe, hogy majdnem megszakadt a kis szíve. Hogy mégis szereti őtet a kedves anyám. És valósággal büszke volt, és dédelget te a sebet, pedig sajgott neki a szúrása. Félálomban még hallotta, hogy a Kadarcs Pistát szidták. Végül megsimogatta magát, s talán még soha életében ilyen szépen nem aludt el.


Harmadik zsoltár

A hajnalok egyre hűvösebbek, de azt megszokja az ember. A pucér lányka dideregve ment ki a tehénnel napról napra. Csak az a furcsa, azelőtt sohase látta senki, most meg akármikor ment a tehén után, mind csak férfiszemmel találkozott. A gyerekekkel lovacskásat játszottak, Csöre után kötötték a kiskocsit, és abba beleültek a gyerekek, neki húzni kellett. És Csöre elkezdett sírni: - Nehezek vattok, nem vagyok én ló. Meg azt is akarta, hogy őt is húzzák, de a többiek kinevették, ki hallott már olyat, hogy a ló beleüljön a szekérbe.

A másik kedvenc játékuk az volt, hogy beleültek a kútba, és leeresztették egymást, egészen a vízig. De Rózsit nem, s este be is árulta őket, jól kikaptak érte. Aztán egy másik alkalommal, a gyerekek kiszöktek utána, amikor Borist legeltette, s megfejték a tehenet, mert tejet akartak inni. Csöre nem mondta meg a csodálkozó kedves anyámnak, hogy Borcsa miért ad kevesebb tejet, mint szokott. Úgy igyekezett mindenkinek kedvében járni, mert csak azt szerette volna, hogy egyforma legyen a többivel. Persze nem lehetett, mert a többi más volt, azoknak volt ruhájuk és cipőjük is. Játékot nem lehet elfelejteni, se a veréseket. Legjobban nem lehet a szenvedéseket.

Amikor kedves anyám a városba ment vásárolni, akkor nem kellett kimenni a tehénnel. Csöre ilyenkor egyedül nekilátott, hogy kitakarítsa az egész házat. Mindent letörölgetett. Amikor hazaért az asszony, ilyenkor körülnézett és megkomolyodott: Van már nekem egy kislányom, aki kitakarít szépen - s megcsókolgatta a kis államit. Csöre varrónő akart lenni, s titokban ellopta a tűt, s babaruhákat varrt.
Sose volt távol a tanyától, akár egy kismalac. A templomnak még a tornyát se látta hétéves koráig. Egyszer rokonok jöttek szekérrel, azon nagyon elcsodálkozott, hogy rokon is van a világon. Neki nem volt se anyja, se apja, se semmiféléje, rokona se. Ezt nagyon igazságtalannak találta. Aztán a vendégek arról meséltek, hogy az egyik családnál a kilencéves levágta az államit, s lesózta, akár egy disznót. Csöre csak hallgatta, lehet, hogy rá is ez a sors vár, de ő ugyan nem hagyná magát, inkább ő sózná le a Rózsit, aki az ő ruháját hordja.

Aztán a Boris megellett, volt nagy izgatottság. Senki se feküdt le, mindenki ébren maradt, a sok gyerek mind az istállóajtóban ácsorgott, nem akart lefeküdni egy se. Kardics Istvánt hívták át, hogy segítsen. Másnap reggel már nagyon szép volt a kis boci, az egyik gyerek még a krumplilevesét is odaadta a kis állatnak. De nem múlt el este veszekedés nélkül. Kedves apa a mezőn dolgozott, kukoricát törtek, nagyon fáradtan ért haza, s közölte a feleségével, hogy végez vele, s ráfogta a nagykést. Szaladtak mindahányan arra, amerre csak láttak, Dudásné a kazal tetején bújt el. Már késő volt, s egy kísértet jelent meg az udvaron, s elkezdte ijesztgetni őket. Csörét tolták előre, hogy szóljon az apjuknak, szegény kislánynak nem volt szabad félnie semmitől, ő súgta kedves apa fülébe, hogy mi történt. Erre Dudás elővette a revolverét, és belelőtt a kísértetbe, aki elesett, s ott maradt az udvaron. Reggel amikor végre felébredt, meglelte az előző napi szellemet, s rádöbbent, hogy megölt valakit, s öngyilkos akart lenni. Ijedten szaladtak az asszony után, hogy csináljon valamit végre. Végül bement a községházára, s elmondta, hogy a gyerekeit védte a lepedős szomszédtól, Kadarcs Istvántól, mert tényleg szellemnek hitték, végül elengedték.
Csak Csöre tudta, hogy ki volt a szellem, s ezután félős lett, de annyira, hogy nem mert többé egyedül maradni, folyton szellemet látott mindenfelé. Akkor éjszaka arra ébredt, hogy kedves anyám jajgat, szipog, nyög, nyöszörög: de még kedves apám sem káromkodik, viszi a vödröt, tele vérrel. A gyerekek felébredtek, ácsorogtak, lesték, hogy mi történik. Talán viszszajött a szellem, az ártott meg szegény asszonynak.


Negyedik zsoltár

Azután a gyerekek mindennap csak elmentek iskolába, Mi az az iskola? Csöre szeretett volna menni. Az valami jó lehet, de nem tudta, mi, mert ő még sohase volt kinn a tanyából. Éppen a szalmazsákot tömték, amikor a naccsága jött az árvaintézettől, Csöre gyorsan elszökött, mert neki a lelkére kötötték, hogy ilyenkor fusson el. A nagyságától különösen félt kedves anyám. Most számon kérte, hogy miért van a gyerek meztelenül, amikor emiatt már többször figyelmeztette. Dudásné azzal védekezett, hogy olyan vadóc, hogy nem tűri magán a ruhát. Aztán hivatalos szemlét tartott a szobában, majd közölte, hogy mi a vád ellene. A legkisebb gyerekével egyidős a kislány, s az idén már iskolába kellett volna adni, elmulasztotta az iskolaköteles időt. Dudásné azt hazudta, hogy Csöre nagyon beteges, s ráadásul butácska is. Másnapra a nagysága berendelte kilencre a faluba. Most derült ki, hogy hivatalosan Állami Árvácskának nevezték el. Kedves anyám nagyon dühös volt, hogy most akarják elvenni, amikor már hasznát is vehetné.

Dudásné felöltötte azt a fekete ruháját, amiben mindig a faluba ment. Megengedte Csörének, hogy amíg távol van, addig kitakaríthat. A kislány úgy dolgozott, mint egy kis tündér, még a padlót is felmázolta, s szépen elmosogatott. Amikor hazaért az asszony, igen elcsodálkozott, azt hitte, hogy valamelyik gyereke mosogatott el. Csöre büszke örömmel állt, megdicsérte, s megsajnálta, adott neki enni.
Másnap megfürdette szappanos vízben, ráadta a Rózsi egyik ruháját, s bevitte a faluba. Egész úton szomjas volt. A falu is valami olyan volt, mintha nem lenne igaz. Ő még sohase látott ennyi rengeteg házat egymás mellett. Egy nagy, téglából készült házba mentek be. A kisasszony közölte Dudásnéval, hogy ő most már mehet, de Csöre mind a két kezével úgy beleragadt a kedves anyám szoknyájába, hogy majdnem leszakította. Egy szép babát adtak a kezébe, s mire körülnézett, az asszony már el is tűnt. Egy másik szobába vezették át, ott rengeteg babát látott, s azok nem sírtak, aztán rájött hogy azok nem élők, háromnak szét is törte a porcelánfejét, s gyorsan eliszkolt a nyitott ajtón át. Fáradtan ment, s egy másik faluba ért, ő azt hitte, visszakerült oda ahonnan jött, mert el se tudta képzelni, hogy egynél több falu is létezhet.
Szerencséjére Dudásék rokona talált rá, s amikor megfürdették, rájöttek, hogy kicsoda, megetették, majd másnap reggel szekéren visszavitték Dudásékhoz. Csöre amikor meghallotta az ismerős káromkodást, rögtön otthon érezte magát. Nem is tudom, miféle szerzet, mondta kedves anyám Csöréről, vékony csontú. Nem vóna rossz gyerek, igyekszik is, de semmit se ér, gyenge.

Másnap a cseléd jött a kislányért, megkötözte, s úgy vitte, de egész úton hadakoztak. Aztán végül megkérdezte Csörét, miért ragaszkodik ennyire kedves anyámhoz, amikor az nem is szereti őt, csak a pénzt, amit azért kapott, hogy tartotta. Aztán megnyugtatta a kislányt, majd kap egy másik kedves anyát, aki ugyanilyen lesz, az is azért veszi magához, hogy pénzt kapjon. Pénzért akárki lesz egy államinak a kedves anyja. Nem értette a kislány ezt, de valami megfagyott benne, és már nem akarta kedvesanyámat.


Ötödik zsoltár

A kislány oda-odalesett az idegen asszonyra, csodálkozva látta, hogy ilyen fiatal, almaképű akar államit venni. Ő addig azt hitte, hogy államit nem is adnak csak aszalodott öregeknek. Sárgás haja volt, a hangja nagyon éles. - Itt jó helyen leszel fiam, Szennyes néninél, gazdag embereknél leszel, lesz jó ruhád, ennivalód, minden jó lesz, jársz szépen az iskolába, lesznek könyveid, megtanulsz írni, olvasni. De nagyon jól viseld magadat - mondta neki a nagysága.
Zsaba Máriéknál nagy tanyaudvar volt, óriási nagy házak, úgy tűnt a kislánynak, egész falu. Megvacsoráztatták, nem igazán lehetett tudni, mi van a lábasban, mind megette, ami benne volt, még a legyeket is, azt hitte, tepertő. Zsaba Mári bevitte a kis szobába, ahol ő is aludt, aztán hallotta még, hogy Zsófi, a cseléd azt mondja, hogy nem valami válogatós, mert még a legyeket is megette. Ebben a pillanatban elkezdett öklendözni, hányni, s összepiszkította Zsaba Mári ágyát. Ezután Zsófival kellett aludnia. Háromkor hajnalban felrázták, s kihajtatták vele a disznókat a mezőre.
Ott ácsorgott egész délig a tarlón, akkor jött a szomszéd kanásza, s ő rábízta az állatokat, s elindult kedves anyjához, délután megfordult, visszafelé indult, mert nem tudott hova lenni a nagy erdőben. Amikor hazaért, Zsaba Mári, tejjel kínálta, de amikor a kislány kijelentette, hogy nem szereti, nagyon megharagudott rá, s minden kényesnek elmondta. Iskolába szeretett volna menni, de helyette Szennyesné jól leteremtette: - Mégy az anyád icskolájába. Hajtsd ki a disznót

Már ki volt készítve a mosás, mert Zsaba Mári nagyon szeretett mosni, ezt meg kellett szokni, itt örökké mostak, sikáltak. Belemártotta a gyerek fejét a lúgba, s szappan nélkül jól megmosta neki. Vasárnap is ki kellett hajtani a tehenet. A kedves anyja sose hozta ki az ebédet, még vasárnap se. A kislánynak az orrába csapott a húsleves szaga, amikor indult reggel, már megérezte a húslevest, a benne főtt sárgarépával, azt igen nagyon- szerette. Amikor meglátta Zsaba Márit, ugrálni kezdett, táncolni, visítani örömében. De keserves csalódás érte, mert a húsleves sehogy se került elő a csomagból, hanem csak egy bögre aludttej s egy darab kenyér. Nem mert szólnia kislány, mert még reménykedett, hogy legalább túrós béles lesz a csomagban, de Zsaba Mári már cihelődött, még megcsókolta a kislányt, aztán elköszönt.

Este amikor hazaért, nagyon mérges volt, egész nap a húslevesre gondolt. Durcásan azt mondja, hogy nem fog többet tehenet őrizni neki. Ebédre húsleves volt, sárgarépa benne, s nem adott neki belőle. Meghallotta ezt Szennyes Ferenc, s leszidta a feleségét, hogy ne csapja be azt a gyereket. Még meghallják a szomszédok. Veszekedtek, mint a kutyák, végül Zsaba Mári hozott egy jó darab főtt húst a levesből, meg főzeléket, Csöre mind megette, s már jó is lett a kedve, s dalolt. Másnap este már, amikor a kislány hazajött, az asszony két darabban volt. Kisgyereke született, azért volt olyan vastag. De ahelyett, hogy el lett volna magával foglalva, szegény kislányt szidta, már a férje sem tudta hallgatni, s azt mondta, hogy inkább törődjön a sajátjával. Csöre megértette, csak ezután vár rá kemény világ.


Hatodik zsoltár

Az öregember az istállóban lakott, onnan ki se jött, csak ha munkára kellett, de ahogy lehetett, már húzódott vissza. Takács volt, csak tönkrement. Szennyesék a földjét mind elvették, hogy annak fejében eltartják öregkorára, de még enni se adtak neki, ő főzött magának a gané mellett, és mindig csak dolgozott, dolgozott. Zsófika, a cseléd mesélte ezt a kislánynak, s ő is úgy érezte, beszélnie kell, de Zsófi csak hallgatta, s nemigen értette, mit beszél a kislány. Dudáséknál mindenki sovány volt, s Dudásné mindig mezítláb járt. Abban hasonlít a két hely, hogy neki ott se volt szabad beszélni, itt se. De Zsaba Mári cipőt viselt, harisnyát, és mindig új tiszta slafrokot vett fel, az ura Szennyes Ferenc sportcipőben járt. Nem spóroltak itt semmin, csak az alkalmazottakon, a süteményt úgy eldugták, hogy még a cseléd sem fért hozzá.

Egyszer látta a nagyságát messziről, de őt nem hívta oda, csak Zsaba Márival beszélgetett, biztos az iránt érdeklődött, hogy mi újság az iskolával. EI is küldte nemsokára az iskolába. Kosárral kellett mennie, a kosárban túró volt, a karján egy pár nagyon szép jérce. A tanítóné átvette a csirkéket, s megengedte neki, hogy beálljon egy kicsit az iskolába. De a következő szeptemberben is egy kosárral jelent meg . a tanítóéknál, s így ebben az évben sem küldték iskolába.
Zsaba Mári mindig mosott, az üst alatt mindig égett a tűz, és reggeltől estig kiabálta: - Pösze, rakj tűzre - közben mindig szidta, s ahogy a kazán előtt guggolt, könnyű volt megrázni a haját, megpofozni. Ebben az időben kezdte verni, még eddig nem is bántotta, de most, hogy gyereke volt, mérgesebb lett. Másnap el is szökött Mári anyjához, Zsaba Apolkához, s panaszkodott, hogy veri a lánya. Nagyon megsajnálta a gyereket, adott neki enni, de mivel túl sokat evett, már másnap értesítette a lányát, hogy vigye haza. Ahogy hazaértek, kihajtotta a disznókat a mezőre, s este, amikor hazaért, verést kapott a szökésért a kislány.

Egyre hidegebbre fordult az idő, s neki a tehenet minden reggel ott kellett legeltetnie az út mentén, mezítláb, s megfagyott a sarka. Egész kicsinységekért leszidta Zsaba Mári, s nagyon csúnyán beszélt, még a férje sem tudta hallgatni. Megsajnálta az öregember, s elvitte a templomba, húsvét volt. Nagyon boldog volt, hogy megláthatja a templomot belülről. Csöre látott mindent: Krisztus testét és a sebeit, s ezen nagyon elcsodálkozott, hogy a királyok királya ilyen sebekkel fekszik, akkor sírni kell, hogy ő semmi seb nélkül is panaszkodik. Ahogy hazafelé tartottak, azt mondja a bácsinak:
Kedves bácsika, én is olyan vagyok, mint a Jézus, mert nekem is az Állam ad sebeket a kezeimre és a fenekemre, mer az Állam adott oda Zsabamárinak, hogy verjen." Erre a kis öreg is elsírta a bánatát, hogy ment tönkre, s került Szennyesékhez. S ahogy felújultak az emlékek, úgy csordult ki a könny a szeméből, amikor azt Csöre észrevette, csak odasimult hozzá melegen, és megszorította a kezét, és a fejét rátette a karjára, mint egy jó kis gyermek.

Aztán meglátták Zsaba Márit, vígan rakta a lábát, kemény, vaskos lábain lötyögve ment, úgy vitte a potroháját. Micsoda gyalázatosság ez, magának már régen otthon kék lenni. ... A fene egye meg a vén trotliját- kiáltott oda nekik, Szennyes Ferenc csak ballagott némán mögötte. Már messze jártak, ők meg még mindig a kilométerkőnél álltak. - Piszok meg Piszokné - mondta az öreg. Ez az én húgom e nagyon kemény szívű, nem csuda, gazdag, mindene megvan, a gazdag ember csak arra gondol, péze meglegyék - folytatta. Aztán két csendőr járt arra, félrehívta őket az öreg, s mondott nekik valamit, az egyik még cukrot is adott a kislánynak.

Zsaba Mári mint egy fúria várta haza Csörét, s leteremtette, hogy mit beszélt a csendőrökkel, de azt mondta, hogy nem ő beszélt velük, hanem a bácsika. Aztán Csörének vigyáznia kellett Szennyesné gyerekére, s egy pillanatra elgondolkodott, s egy légy szállt a baba arcára, Zsaba Mári annyira felgerjedt, hogy az olvasóval fejbe vágta a kislányt, majd a szegedi papucsának a sarkos felével püfölte úgy, hogy beszakította a kislány fejét. Csörének a vér mind beleszáradt a hajába, és Zsaba Mári bezárta a cselédszobába, csak este hívta ki, kezébe nyomott egy bögrét. - Vidd annak a másik dögnek, a barátodnak, nem fog többet a csendőröknek panaszkodni, ha ezt megissza. A kislány híven elmondta, hogy mit mondott Szennyesné. Azt mondta a bácsika, hogy elébb megcsinálja a dolgát, aztán majd megissza.

Másnap nagymosás volt. Zsaba Mári belemosta a kislány fejét a lúgba. Az meg úgy felmarta, hogy tele lett az egész feje sebbel. Az asszony csak úgy szaggatta kifelé a hajat tövestől. Csöre visított, erre úgy szájon törölte Szennyesné, hogy két foga kiesett, s orvoshoz kellett vinni. Az orvosnak azt kellett mondani, hogy a tehén lökte fel. Injekciót adott Csörének, s piros szájöblítőt, amire Zsaba Mári rögtön le is csapott.
A bácsika két-három nap múlva meg is halt. Nem merte megnézni a halottat, de Zsaba Mári ráparancsolt, hogy hozza be a bögrét. Az a halott kezében volt, szaladt, hogy elújságolja, mit látott. Az asszony durván visszaküldte a bögréért. Az emberek nagyon megbotránkoztak rajta, hogy az istállóban adták fel a halotti szentséget, pedig rájuk maradt a takácsház, meg a határban a jó földek. Aztán valamelyik napon megjelentek a csendőrök a háznál, azt a hírt hozták, hogy Dudás felakasztotta magát. Zsaba Mári megkérdezte Csörét, hogy mért haragszik rá, s azt felelte, mert beverte az olvasóval a fejét.

Máskor hosszasan kereste a kislányt, aki inkább menekült, amikor a nevét hallotta, de nagy sokára kénytelen volt előjönni. Zsaba Mári kivette a hajából a fésűt, s elkezdte fésülni a kislány kócos haját, de hiába próbálta a sebre ráfésülni, nem sikerült. Közben arról faggatta, hogy miről beszélgettek az öreggel, de megnyugodott, mert semmi értelmeset nem tudott kinyögni, majd a kedves apjáról mesélt, hogy az hogyan játszott vele, s nem mondhatta el a kedves anyjának. Zsaba Mári undorral hallgatta, szerinte ezért lett öngyilkos. Az atyus temetése után Zsaba Márira nem lehetett ráismerni. Egész nyáron olyan különös volt.

Amikor eltelt a nyár, nagyon szeretett volna iskolába menni, de Zsaba Mári rá se hederített. Csak a csendőrökről faggatta. Majd a kislány varas fejét kapargatta, s arra kérte, hogy mondja azt, hogy koszos volt, s attól lett varas, de ő meggyógyította. Megcsókolta, megölelte a gyereket. Két keze közé vette az arcát, nem tudta, hogy mit csináljon a fejével. Aztán otthagyta. A kicsi a bölcsőben sírt, Csöre egy bögre tejet és kenyeret kapott, s besurrant, hogy megvigasztalja a kicsit, a kenyeret tejbe áztatta, s így csöpögtette a baba szájába, mert úgy tudta, hogy a picik szeretik a tejet. Mikor ezt Zsaba Mári meglátta, nekiesett, hogy meg akarja ölni az ő gyerekét, s elkezdte rugdosni, a férje vette ki a kezéből a csecsemőt, mert rohamot kapott az asszony, s belülről rázárta az ajtót. Másnap visszaküldte Árvácskát a községre, s egy sonkát is küldött vele. Este már ott volt a kis Árvácska a nagyságánál. A nagysága azt mondta, hogy Verőné éppen kért egy gyereket, ott jó dolga lesz, mert az iskola mellett lakik, legalább könnyebben tud iskolába járni.


Hetedik zsoltár

A kislány ellenségesen nézett körül, kis szívében úgy érezte, mintha ellene volna minden a világon. Már megint új apához és új anyához viszik, befogják őt is mint a disznót, mikor hizlalni akarják.
”Ide nézz fatér - mondta a gépészné -, hoztam egy kis államit” A fatér egy nagy hasú, kövér, piszkos ember volt. Ott ült a konyhában, és sós kenyeret evett. Mogorván nézett a feleségére, a kislányra alig pillantott, de a felesége rá se figyelt. A családi apa így szokott beszélni a családi anyával, a kislány tudta, hogy ilyenkor neki mi a dolga, hamar odahúzódott az ajtóhoz, hogy ha kell, meneküljön, vagy ha kell segítsen. A nagysága azt mondta a családról, hogy műveltek, de sehol se látta a műveltséget Csöre látta, hogy nem fog iskolába járni, nem lesz abból semmi. A két ember nem sokat törődött vele, azok egyszerre beszéltek, nem is sokat ügyeltek egymásra. Aztán az asszony azt mondta, hogy mától fogva ők a szülei, és fatérnak és mutérnak kell szólítani őket.
Két napig nem parancsoltak semmit, de aztán hétfő reggel kiugrasztották az ágyból, s kizavarták disznót legeltetni. Óriási hasa volt a disznónak, biztosan malacok vannak benne. Búcsúzóul még a lelkére kötötték, hogy vigyázzon, nehogy kárt okozzon a disznó. Az asszony adott egy nagy kendőt, mivel fújt a szél, s utána vitte az ennivalót, amit direkt neki készített.
A csomagban kenyér volt és sajt, többet kapott, mint másutt szokott. Ahogy alkonyodott, a disznó, mintha valaki súgott volna a fülébe, hirtelen megfordult, s elkezdett vágtatni hazafelé. Ahogy beértek a faluba, az utcán éppen kint állt a ház előtt a mutér, meglátta őket, s azt hitte, hogy kergeti, hogy gyorsabban menjen haza a disznó. A konyhában prakerrel jól ellátta a kislány baját. Később megtanulta, hogy kell hazahajtania, csak éppen hadonászni kell előtte és visszatartani.

Aztán már csak a vasúton legeltethette. A sínek mellett csakugyan nagyon szép zöld volt a fű. Egy alkalommal, ahogy ott legeltette a fekete disznót, az állat csak felüti valami neszre a fejét, elkezd szaladni a sínek közt a raktárház felé. De a vonat meg éppen fütyült. Csöre megijedt, hogy még rámegy a vonat a disznóra, a vesszőjével utána futott a sínek közt, ütötte, hogy menjen ki onnan. A mozdonyvezető meglátta, fékezett, aztán valahogy a vonat kilökte őket a sínek közül, félre. Az isten tudja, hogy volt, de a gyerek is, a disznó is kiestek balra az állomás felé. Nem történt semmi baj, csak jöttek a csendőrök, fel is írták, az asszonyok kérdezgették, hogy nem történt-e nagyobb baj. Aztán a vonat elment, az utasok a csendőrök is. Csöre pedig folytatta a legeltetést. Este pedig hazahajtotta a disznót. Ahogy belépett, rögtön kapott egy irtóztató pofont. Utána alaposan elverték, még kukoricán is kellett térdelnie. A kis Csöre sírt, sírt, mikor elfáradt, már nem is jajgatott, csak a mutér beszélt szakadatlan, hogy hogy kell a disznóra vigyázni. Pár nap múlva a disznó megfialt. Nem volt amellett senki, se a gépész, se a gépészné. Nem értettek semmit a disznóhoz, csak beszélni, azt nagyon sokat tudtak róla. Három malaca lett. Csöre magában nagyot nevetett, mert ő tudta, hogy kellett annak lenni tizenegynek is, de biztosan megette a disznó a malacait.

Már december lett, és megérkezett Pestről a Diti, Verőék lánya, tizenkét éves, elég csinos szőke lány, csak nagyon nyurga. Csörének igen rossz lett, mert mindig kínozta. Elérkezett a Mikulás, egyre több dolga lett a kislánynak. Diti cipője tele volt minden finomsággal, amennyi csak belefért. Ráadásul még csúfolta is Csörét: - No mi van a tiedbe? hát téged nem szeret a Mikulás? Fuj disznó, minek is szeretne egy ilyen rothadt államit. Zabigyerek. - Büszkén ment be a szobába, pici száját elbiggyesztette, hogy elfojtsa a sírást.
Híres volt a Pátkay malom, Verőék egy-egy fél zsákkal elsinkófáltak, Verő bácsinak, a fatérnak senki se tett gyerekkorába az ujjai hegyére szenet. A kis Csöre nagyon drukkolt, hogy csak rajta ne kapják, mert nemcsak lisztet, hanem amit csak lehetséges volt, azt a malomból loptak el, a szenet is így hozták, amivel fűtöttek. Ő is a szülőkkel azon törte a fejét, hogy mi hiányzik a házból, amit a malom készletéből lehetne pótolni. Együttérzett a szülőkkel, szívósan és elszántan ellenségévé lettek a tulajdonosok.

A dédék nagyon öregek voltak, kilencvenévesek, a malomtulajdonosnak az öreg szülei. Ezek őt nagyon szerették, és mindig daloltatták, táncoltatták és cukrot adtak neki érte, meg lekváros kenyeret. A hátulsó szomszédnak volt egy bölcsőbeli kicsije, lány, és beteg volt mindig. A dédék azt mondták, hogy jobb volna, ha meghalna, neki is, meg a szüleinek is. Mikor Csöre elment tőlük, ment mindjárt megnézni a kis betegest hogy él-e, s híven elmondta, hogy mit mondtak a kis öregek. A kislány pletykált, no lett is belőle haddelhadd, nagyon megijedtek a gépészék, hogy Csöre pletykás, a fatérnak még vértódulása is lett. Mutér a főzőkanállal úgy megverte a kislány száját, hogy vastagon felhólyagosodott, úgy megdagadt, hogy három napig nem tudott vele enni. Csöre visított, aztán megértette, hogy attól félnek, hogy kipletykálja az éjszakai szállításokat. Ezen igen fel volt háborodva magában, mert ő azt már százszor megmondhatta volna, de azért nem mondta, mert tudta, hogy nem beszélnivaló. Csak egyre sírt őszintén, hogy ő micsoda hűséggel ragaszkodik hozzájuk, s azok meg nem is tudják.

Aztán elkövetkezett a disznóölés ideje, Csöre tartotta a tálat a disznó vérének, iszonyodott, irtózott is tőle, de ki kellett mennie. Alig tudta tartani a tálat, mert nagyon siratta a szegény állatot. Mert ez is egy szegény asszony volt, úgy gondolta a kis Csöre, ennek is gyermekei születtek, s most ezek árvák lesznek. Fakanállal kavarta a vért, majd belet kellett tisztítania, a tűzrakás is az ő dolga volt. Lélegezni se volt ideje, egész estig folyton volt neki mit csinálni. Csak a disznótor gondolata lelkesítette.

Aztán borért szalajtotta a gépész a kocsmába. Ahogy megy az úton, ott állnak a patika előtt ketten, két idegen. Fiatal pár volt, fiatal úriember meg fiatal úrinő, nem ismerte őket, hát rájuk se nézett. Odahívták magukhoz, eleinte nem válaszolt, majd mégis odament, s azok kifaggatták, hogy kik a szülei, hol él, s a kislány válaszai annyira megdöbbentették, hogy cukrot és egy ötpengőst adtak neki, s a fiatalember elvette tőle a nagy üveget és maga vitte. A néni szemében oly sok aggodalom és jóság volt, hogy Árvácska elcsodálkozott. Aztán elbúcsúztak, de a nő még egyszer visszanézett. Csöre bement a kocsmába, bort kért, amikor hazaért, el akarták küldeni aludni, de ő nem hagyta magát: - Hát a bort én hoztam, disznótort meg nem ehetek? - azzal a mutér telerakott hurkával, kolbásszal egy szép porcelántányért, annyit tett bele, hogy Csöre kacagott, mikor meglátta. Nem is lehet annyit megenni. Aztán előadta az ötpengőst, amit kapott, Verőné azt hitte, lopta, és meg akarta verni, de aztán elmondta, mi történt, s még a disznótorost sem vette vissza tőle.

Éjjel azt álmodta, hogy megjelent az édesanyja. Nagy, erős, kövér volt, de egészen olyan volt, mint a tegnapi néni, akinek az ura a pénzt adta. Azt mondta, hogy elviszi magával, kötelet vett elő, megkötötte, úgy vitte, erre megijedt, s felriadt. Másnap reggel azt beszélték, hogy leltek egy fiatal párt, öngyilkosok lettek a kiserdö sarkánál, egy bokorban. Árvácska elment arra, csak a ruhájukat látta, és megismerte, hogy ezekkel beszélt az este. Ő csak az édesanyját szerette volna még egyszer látni, az anyja erős volt és nagy, és nem fájt, amikor megkötötte a kezét, de nem tudta, hogy akkor miért riadt fel.
Diti csak azért vitte magával sétálni, hogy az egész falunak megmutassa, hogy ő végig az úton cukrot eszik, de nem ad belőle annak, aki a háta megett kullog, és folyton úgy néz fel rá, ahogy a kiskutya néz a gazdájára.

Egyre többet gondolt az édesanyjára, gyakran szólítgatta: - Gyere értem, édes jó anyám - sírt magában, amikor csak el tudott bújni egy-egy sarokba. Máskor meg olyan szavakkal szidta, ahogy öt szokták. Ő is gyújtott gyertyát halottak napján, csak nem volt sír, ahová tudta volna tenni. De már kedves apám sincsen és Szennyesné sincs, mert egy alkalommal megjelentek a csendőrök, és Csörét is kifaggatták, hogy halt meg az öreg bácsi, hogy adta neki Zsaba Mária kis csuprot, hogy vigye az atyusnak. Jól értették a csendőrök, és aztán híre jött, hogy kiásták a bácsikát a sírból, s megvizsgálták, Zsaba Márit felakasztják.
Ekkor jött a karácsony. Diti azt mondta, hogy a karácsonyfát direkt neki hozza a Jézuska. Árvácska még nem látott karácsonyfát, és nagyon szerette volna látni, Diti azzal dicsekedett, hogy még több ajándékot hoz neki, mint a Mikulás, de Árvácskának nem hoz semmit. A piacról a kislánynak kellett hazacipelnie egy nagy fenyőfát, amit ott vettek pénzért. A fa két napig a kis kamrában volt a pince előtt. És itt volt neki a kis gyertyácskája is eldugva, amit az édesanyjának kell meggyújtania.

Ünnep előtt folyton piacra kellett járni, cipelni, és a háznál is az a sok sütés, főzés, mindenféle munka. De nem baj, át volt szellemülve a kislány: ma este jön a Jézuska, és elhozza az ajándékot. Neki még úgysem hozott senki ajándékot, de az édes Jézuska jobb, mint más. Húsvétkor találkozott vele, akkor fényes palásttal feküdt sebesülten az oltár mellett a fényes úri koporsóban, de karácsonykor kicsi és jó. Bízott benne.
A gépész tízliteres demizsont meg egy másfél literes palackot adott a kezébe, hogy a paraszthoz menjen borért. Nagyon sötét volt, s messzire kellett mennie, Kecskemét felé. No végre odaért, két nagy kutya ugrott elő a sötétből, nagyobbak, mint ő, aztán a gazda is előkerült, teletöltötte a demizsont meg az üveget, kételkedett abban, hogy az a pöttöm leányzó elbírja, de aztán útnak bocsátotta mégis. Igen ám, de nehéz volt a tizenegy és fél liter borral megsúlyosbított kosár, minden percben le kellett tennie, váltogatta, cserélgette a kezét. Aztán meglátta a küszködését egy szomszéd gazda, igen megsajnálta a kislányt, s hazáig elcipelte, de mikor a kapuba értek, a bácsi letette a kosarat, s azt mondta: “- Meg ne mondd fiacskám, hogy segítettem, mert újra kikapsz ezektől a slógeroktól." Igen csodálkoztak, hogy ilyen hamar megjárta.

Szeretett volna bemenni, s megtudni, hogy volt-e már a Jézuska, de hallgatott. Verőné kizavarta az udvarra, hogy ne lábatlankodjon körülötte. Ki kellett mennie az udvarra, s ácsorgott a sötétben. Nagyon szomorú lett, meg a szél is fújt. Lassan kinyitotta a kis kamra ajtaját, bement a szél elől. Ott megkereste a kis gyertyát, meggyújtotta, és imádkozott az édesanyjához: “ Édesanyám, mondd meg Jézuskának, küldjön nekem valami szép ajándékot, mert nincsen, aki nekem adjon, mert én csak egy kis állami vagyok, és nehéz volt a kosár, pedig egy jó ember segített hozni." - mást nem tudott mondani, csak nézte az égő gyertyát. Kívülről kiáltást hallott, őt keresték. Hamar kiment, és a konyhába sietett, de égve hagyta az édesanyja halotti gyertyáját.

Bent azt mondták neki, hogy itt az ideje, hogy megvacsorázzon, s lefeküdjön. Szegény elkeseredetten szólalt meg: Még énhozzám nem is jött a Jézuska - amikor ezt Diti meghallotta, nagyot kacagott, s rögtön eldicsekedett, hogy mennyi mindent kapott. Akkor valaki kinyitotta az ajtót, s az asztal közepén egy csodálatos ezüstfa állt, csupa fehér és csillogó tarka szépség. Égtek rajta a villanygyertyák, mert a gépész felszerelte villanygyertyákkal, mert nekik ingyen volt. Árvácska elkezdett sírni, s azt mondta: - Még nem láttam s bement hívás nélkül, sírva állott a fa alatt, csak azt érezte, hogy neki sose lesz ilyenje. Verőné odasietett, s közölte, hogy nem szabad a fenyőfa alatt sírni, s elküldte aludni. De Csöre a sírástól semmit se hallott, akkor a mutér levett egy cukrot a fáról: - No, nesze, neked ezt küldte a Jézuska. - Erre a kislány szíve megtelt hálával, s nem hallotta, hogy nevettek rajta. Egész megkönnyebbült, s már kezdett örülni, hogy hozott neki is valamit a Jézuska. - No most eredj ki az udvarra, járd körül háromszor a kutat, gyere vissza. Akkor teljesedik amit kívánsz. Árvácska azt kívánta, hogy az édesanyja jöjjön el érte, és vigye el a nagy fényességbe, az égbe. De azért küldték ki, mért már várták a vendégeket, s az asztalok meg voltak terítve.

Árvácska szót fogadott. Azt hitte, hogy az édesanyja már meg is jelent a nagy fényességben, s a ház ereszét látta, hogy csak úgy lobog és ragyog, mint az igazi karácsonyfa, és szikrázik is. Nem gondolta, hogy tűz van, de amikor már az egész tető égett, odabent a kislány mondani akarta, hogy nagyon nagy fényesség volt odakint a házon, de rákiáltottak, hogy ne beszéljen ostobaságokat. Azt hitték, csak a szája jár, mert valamit álmodott a csillagok alatt.
Akkor éjjel megindult a hóesés. A fekete karácsony átváltozott szép fehér karácsonnyá. Három nap múlva már mind kialudt a tüzes gerenda, s vastagon lepte a hó a törmeléket. Nyoma sem látszott, hogy itt ház állott, és hogy abban emberek éltek, s azok az emberek itt elmúltak a hó alatt. Elmúlt a hangjuk és a mozgásuk, elmúlt a rosszaság és elmúlt a kegyetlenség. Minden békés lett, átalakult, másfajta valamivé az egész élet. A nyelvekből üszök lett, s a sértegetésekből füst és pára.