2009. jan. 10., szombat

Petőfi Sándor: Tigris és hiéna (I. felvonás)

Történeti dráma 4 felvonásban

 


SZEMÉLYEK

Borics • Predszláva • Judit • Milutin • II. Béla • Ilona • Géza
László • Sülülü • Sámson • Saul • Dengez • Tivadar • Vas
Göndör • Baját • Zsember • Rád • Gedő • Kórog • Bial • Beghel
Porkoláb • Szolga
Országnagyok • Nemesek • Udvari hölgyek

 (Történethely: Galícia s Magyarország; idő: 113*)

 



Vadonerdő


ELSŐ JELENÉS

Borics, Saul

SAUL (Alszik a földön; feje alacsony sziklán nyugszik).

BORICS (Gondolatokba mélyedve megy keresztül a színpadon; megbotlik Saulban). Ki az? ki vagy?

SAUL (Fölébred). Én? Földönfutó. S te?

BORICS. Én? A földnek, melyen heversz, fejedelme!

SAUL. Máskor a magad lábán járj, s ne zavard álmamat. Ah, úgyis ritkán alhatom.

BORICS. Ejnye, gazember, nagyothallasz?

SAUL. Nem.

BORICS. Hallottad: mit mondtam, ki vagyok?

SAUL. Hallottam.

BORICS. S mégis így félvállról mersz velem beszélni, mintha társad volnék? Mi?

SAUL. Ha nem vagy az, még lehetsz. (Fölkel) Hanem most nekem is van egy szóm hozzád. Galícia fejedelme, te engem gazembernek neveztél.

BORICS. Az vagy, gazember!

SAUL. S én azt mondom, hogy ezt nekem gazember mondja.

BORICS. Hah, nyomorú féreg! (Kardot ránt, és Saulnak rohan)

SAUL (Szinte kardot ránt, s Boricsét kiüti kezéből). Ezért kár volt kihúznod. Máskor markold meg becsületesebben.

BORICS. Ember! Ördög vagy?

SAUL. Vagy egyik, vagy másik. Mind a kettő tán csak nem lehetek egyszerre.

BORICS. Hallod-e?

SAUL. Hallom.

BORICS. Te nekem tetszeni kezdesz.

SAUL. Igazán?

BORICS. Addsza jobbodat.

SAUL. Jó, hogy egyebet nem kérsz. Ezt megtehetem.

BORICS. Hát mondd meg csak: ki vagy tulajdonképp?

SAUL. Amint veszem észre, nem én hallok nagyot, hanem te. Hisz megmondtam már: ki vagyok? Földönfutó.

BORICS. Hol a hazád?

SAUL. Földönfutónak hol a hazája? Együgyű kérdés.

BORICS. Ne légy szőrszálhasogató. Hol születtél?

SAUL. Vagy úgy! Hol születtem? Ott, hol nemrég Könyves Kálmán uralkodott, ki Galícia mostani fejedelmének apja volt. Ha igaz.

BORICS. Hm, te karddal, nyelvvel egyaránt vágsz.

SAUL. Megtanultam a vagdalkozást a sorstól, mely engem már össze-vissza aprított.

BORICS. S miért hagytad el hazádat, azt a szép Magyarországot?

SAUL. Kiokádott magából.

BORICS. Száműzettél?

SAUL. Nincs különben.

BORICS. Miért?

SAUL. Csak.

BORICS. Légy őszinte. Engem érdekelsz, szerencsétlen vagy, s azonfölül földim is. Szólj!

SAUL. Nem szólok.

BORICS. És miért nem?

SAUL. Mert ha szólok is: mi haszna?

BORICS. Ki tudja?... Ha egyéb nem, könnyebbülni fog szíved, ha fájdalmát részvevő szívvel osztod meg.

SAUL. Nem vagyok sem gyermek, sem asszony. Nincs rá szükségem, hogy sorsomat mások­nak elpanaszoljam. A nád recseg a veréb alatt, mely rászáll; a Kárpát némán tartja vállán a ránehezülő eget.

BORICS. Becsüllek, derék férfi. Nem unszollak tovább sorsod felől; de beszélj hát Magyaror­szágról, mely szülőföldem, s melyet ennélfogva szeretek.

SAUL (Félre). Elhiszem; mint a sas a galambot. Szeretnéd beleütni tíz körmödet.

BORICS. Nos? Hallgatsz? Erről sem akarsz szólni?

SAUL. Dehogynem! Erről szívesen, ha kell. Hanem, tudod, mikor az embernek hazája jut eszébe, melyből száműzetett: könnyen elmereng, gondolatokba süllyed. Egyébiránt már jó ideje, hogy elhagytam Magyarországot, s azóta nem sokat hallottam felőle; ami pedig még akkor történt, az nem újság többé, s alkalmasint magad is tudod. Meg különben is mit tudnék én olyat, mi téged érdekelhet? Nem sok gondom volt a közdolgokra, igen csekély ember voltam hazámban.

BORICS. De már erre azt mondom, hogy hazudsz.

SAUL. Ej, uram, erre kardommal kellene felelnem, de nem fárasztom még egyszer fejedelmi derekadat.

BORICS. Éppen kardforgatási ügyességed gyaníttatja, hogy nem voltál közönséges embere hazádnak. No de mi közöm hozzá: mi voltál, mi nem? Csak beszélj hazádról, hazánkról; beszélj, barátom, hogy van Magyarország? Boldog-e, mióta a jó II. István a holtak álmát alussza?

SAUL (Félre). A jó II. István, mert téged akart örökösének, ugye?

BORICS. Nos, meg van elégedve új királyával Magyarország?

SAUL. Mit kerítesz oly nagy feneket a dolognak? Már szinte kételkedni kezdek: vajon igazán magyar vérből származtál-e vagy sem?

BORICS. Mért?

SAUL. Azt gondolod, nem tudom, mire célzasz? A haza boldogságáról kérdezősködöl, s azt akarod kifürkészni...

BORICS. Ugyan mit?

SAUL. Nem lenne-e kedvező idő, berontanod...

BORICS. És?

SAUL. És a magyar koronát fejedre tenned.

BORICS. Meglehet.

SAUL. De már az alig lehet meg.

BORICS. Miért?

SAUL. Csak azért, mert az most igen jó helyen van.

BORICS. Hát szeretik Bélát?

SAUL. Szeretik.

BORICS. Vak Bélát?

SAUL. Azt, Vak Bélát. De van, aki lát helyette.

BORICS. S ki az?

SAUL. Ilona, a királyné.

BORICS. Derék asszony?

SAUL. Meghiszem.

BORICS. Szép?

SAUL. Amott a nap. Nézz bele.

BORICS. Nem nézhetek.

SAUL. Miért?

BORICS. Mert elvakít.

SAUL. No látod, olyan a királyné!

BORICS. Hm, milyen lelkesülés.

SAUL. Hja, a tűz a jeget is fölforralja.

BORICS. Hanem, tudod mit?

SAUL. Nem tudom, míg meg nem mondod.

BORICS. Hova szándékozol innen?

SAUL. Hova? Azt bajos volna megmondanom. Megyek, mint a folyam, bizonytalanba, amer­re sorsom, a véletlen visz.

BORICS. Jer velem.

SAUL. Veled?

BORICS. Légy vendégem.

SAUL. Miért ne? Szívesen. Valahol csak kell lennem; s akárhol vagyok, mindegy. Hát merre menjünk?

BORICS. Merre? Magam sem tudom hamarjában. Vadásztam, s társaimtól eltévedtem. A magyar korona jutott eszembe, azt űztem, vagyis az űzött idáig.

SAUL. Vigyázz magadra. Ez nem jót jelent.

BORICS. Hahaha, babonás golyhó!

SAUL. Nono!

BORICS (Körülnéz). Ah, látod amott a hegytetőn ama magános fenyvet? Jer oda. Onnan meg­látni váram tornyának zászlaját, mely útba fog igazítani. Jer. (El mind a ketten)


VÁLTOZÁS

Várterem


MÁSODIK JELENÉS

Milutin

MILUTIN (Be s egy ablakhoz fut). Ah, átkozott szikla szemeim előtt! (Más ablakhoz fut) Ott, ott jön! Hála neked, isten, hogy hegyeket alkottál, melyekre az emberek várakat építet­tek. Különösen hála istennek, hogy ez a várhegy oly meredek. Csak lassú léptekkel lehet feljőni rá. Ő lassan közeledik. Annál hosszabban nézhetem. Hej, ha most ez a hegy el­kezdene emelkedni, s emelkednék oly mértékben, amint ő közeledik, s így tartana, akár az örökléten keresztül, hogy őt innen az ablakból bámulhatnám véghetetlenül! - Ah, már a kapunál van. Bejött. Most hát én kimehetek. (Indul ballagva) Alig bírnak lábaim, mint­ha egy világ nehezednék rájok. Úgyis az nehezedik. A szerelem világa. Hah, már itt van. (Hirtelen kiugrik egy ajtón)


HARMADIK JELENÉS

Predszláva, Judit

PREDSZLÁVA (Az ajtóhoz megy, melyen Milutin kiugrott). Milutin, Milutin!

MILUTIN (Visszajön). Parancsolj, kegyelmes asszonyom.

PREDSZLÁVA. Máskor jobban elbújjál az ablak mögé, kisfiam, mikor a hercegnőt lesed; mert ha úgy látlak, kénytelen vagyok hinni, hogy szerelmes vagy bele...

MILUTIN (Félre). Elvesztem. Ő tudja.

PREDSZLÁVA. Elmehetsz, fiam.

MILUTIN. (Reszketve hajtja meg magát s el)

JUDIT (Ki midőn bejött, székre hanyatlott, s nem hallotta Predszláva beszédét). Ah, úgy el­fáradtam. Olyan meredek ez a hegy.

PREDSZLÁVA. És annyit szaladgáltál. Ez nem illik.

JUDIT. Miért?

PREDSZLÁVA. Mert nem vagy már gyermek.

JUDIT. Dehogynem, anyám, mentsen isten, hogy az ne legyek. És rajta leszek, hogy holtomig az maradjak, mert én azt tartom: csak addig boldog az ember, míg kedélye gyermeki. Aztán még alig is vagyok tizenhat éves.

PREDSZLÁVA. De már asszony vagy és fejedelemné.

JUDIT. S ezért illetlen szaladgálnom?

PREDSZLÁVA. Igen.

JUDIT. Nem értelek, anyám.

PREDSZLÁVA. Mint fejedelemnének illik fenntartanod rangod méltóságát.

JUDIT. Ne légy oly szigorú. Oh, istenem, ha az nem fér meg rangommal, hogy a fűben futkossak virágok és pillangók után: akkor óhajtom, vajha ne volnék fejedelemné.

PREDSZLÁVA. Együgyű gyermek, oly kevésre becsülöd a trónt?

JUDIT. És te, anyám, oly nagyra becsülöd, hogy méltónak tartod miatta lemondani az élet legszebb örömeiről?

PREDSZLÁVA. Az élet legszebb öröme a trón. Oh, a trón, ez a mennyország, és a korona napja e mennyországnak. A trónon ülni és uralkodni, ez földi istenség.

JUDIT. Tudja isten, én inkább ülök a szép zöld fűben, mint a trónon, és jobb szeretem feje­men a virágkoszorút, mint a koronát. A koronának csak súlyát érezem, de a virágnak élvezem illatát. (Kürtök harsognak) Ah, a vadászok. A fejedelem. Hála istennek! De nem, nem örülök, hanem haragunni fogok, igen haragunni.

PREDSZLÁVA. Kire és miért?

JUDIT. Fiadra és azért, hogy oly sokszor hagy magamra. Oh, ha tudná, mily nehezemre esik elválva lennem tőle, bizonnyal nem vadászna annyit. Szólj, hát szép az fiadtól, hogy nejét oly gyakran hagyja magára? Ugye, hogy nem szép? El sem képzelhetem, hogy mulat­hat akkor, midőn nem énvelem van, holott nekem egy percem sem igazán boldog, ha őt nem láthatom.

PREDSZLÁVA. Ez igen egyszerű. Te szereted őt.

JUDIT. Oh, igen, igen!

PREDSZLÁVA. És ő nem szeret téged.

JUDIT. Anyám, az istenért...

PREDSZLÁVA. Ő nem szeret téged.

JUDIT. Ne tégy engem boldogtalanná, anyám, és ne rágalmazd fiadat.

PREDSZLÁVA. Ő nem szeret téged.

JUDIT. Mondj akármit, csak azt ne, anyám. Én gyönge virág vagyok, fiad szerelme a minden­ható napsugár, mely éltemet fönntartja. Ha e nap nem süt rám, meghalok.

PREDSZLÁVA. Bohó gyermek, nem fogsz meghalni. A szerelem egén nem egy nap van, szám­talan; minden férfi az. Ha elfordul egy, van helyette más.

JUDIT. Soha, soha. És én nem hiszek szavadnak.

PREDSZLÁVA. Nem is akarom, hogy szavamnak higgy, hanem csak férjed tetteinek.

JUDIT. Ti nem szeretitek egymást, és azért...

PREDSZLÁVA. Asszony!

JUDIT. Nem, nem gyanúsítlak, anyám. Ezt aljasság volna föltennem rólad. Bocsáss meg, kérlek. Látod, nem is tudom: mit beszélek, annyira megzavart e gondolat. Nem hiszek mást, anyám, csak hogy meg akartál próbálni. Ugye, csak ezt akartad? De én kiállom a próbát. Hah, léptek! Ez ő lesz. (Az ajtó felé indul, ismét visszatér) Igen, hiszen haragunni fogok. Igen ám, ha tudnék! (Indul)


NEGYEDIK JELENÉS

Előbbiek. Borics

JUDIT. Férjem, szerelmem!

BORICS (Fegyverét elhányja, s nagy léptekkel jár föl s alá)

JUDIT. Férjem!

BORICS. Nos?... Á, te vagy, nőm? Jó estét, jó estét.

PREDSZLÁVA. Fiam!

BORICS. Mi kell?

PREDSZLÁVA. Egy kis tisztelet, ha szabad kérnem.

BORICS. Majd máskor. Most nem érek rá.

PREDSZLÁVA. Nem érsz rá?

BORICS. Nem.

PREDSZLÁVA. Fiú, ki vagyok én?

BORICS. Azt hosszú volna elbeszélni. Most sem időm, sem kedvem hozzá.

PREDSZLÁVA. Semmirevaló!

BORICS. Hallgass, asszony!

PREDSZLÁVA. Átok!...

BORICS. Tudod-e, honnan hoztalak ki? A kolostorból. Tudod-e, hova küldelek, ha nem hallgatsz? A kolostorba. Ott majd átkozódhatol, amennyit tetszik.

PREDSZLÁVA. Hah, gyalázatos!

JUDIT. Oh, anyám, minden szentekre kérlek, ne bántsd, ne ingereld... hiszen tudod... jer, anyám, kérlek, jer... hagyjuk magára... látod, rosszkedvű mostan, s kétségkívül van rá oka, hogy az legyen. Jer. Jer. Majd földerül, s ismét jóvá teszi hirtelen magaviseletét. Menjünk, anyám. (El)


ÖTÖDIK JELENÉS

Előbbiek. Saul

SAUL. Ej, uram, hát nálatok így bánnak a vendéggel, hogy becsapják orra előtt az ajtót, és kinn hagyják ácsorogni?

BORICS. Oh, megbocsáss, bizony megfeledkeztem rólad. Anyám, ezen lovag vendégem, lásd szívesen.

PREDSZLÁVA (Ki eddig folyvást merőn nézte Sault). Borzasztó arc!

SAUL. Idvezlégy, asszonyom.

PREDSZLÁVA (Titkon Boricshoz). Fiam, fiam!

BORICS. Nos?

PREDSZLÁVA. Ki ez?

BORICS. Vendégem.

PREDSZLÁVA. De ki ő?

BORICS. Mindegy, akárki, csak hogy vendégem.

PREDSZLÁVA. Nem mindegy. Nekem nem mindegy. Tudnom kell, ki ő?

BORICS. Magam sem tudom.

PREDSZLÁVA (Saulhoz közeledik). Lovag, öltözetedről ítélve, magyar vagy.

SAUL. Az vagyok, asszonyom.

PREDSZLÁVA. És arcodról ítélve... ah, istenem, mit mondjak! - Lovag, ismered Sámsont, a...

SAUL (Bámulva s felingerülve lép hátra)

PREDSZLÁVA. Ő az, nem csalódtam. (Boricshoz) Fiam, küldd el ez embert.

BORICS. Miért?

PREDSZLÁVA. Kérlek, küldd el!

BORICS. De mi lelt?

PREDSZLÁVA. Ne kérdezd, csak távolítsd el szemem elől. Kérlek, kényszerítlek!

BORICS. Megtébolyodtál?

PREDSZLÁVA. Megtébolyodom, ha ezen ember nem távozik. Fiam, szeretett fiam, igen, szeretni foglak, gyermekem, és tűrök tőled minden méltatlanságot, tűröm gyűlöletedet, utálatodat, mindent! Csak ezen embert küldd el.

BORICS. Dehogy küldöm.

PREDSZLÁVA. Hát nincs szívedben egy csepp irgalom sem anyád iránt? Nem küldöd el?

BORICS. Nem.

PREDSZLÁVA (Saulhoz). Uram... lovag...

SAUL. Parancsolj, asszonyom.

PREDSZLÁVA. Kérlek, távozzál.

BORICS. Hallgatsz, asszony!

PREDSZLÁVA. Esdeklek, menj el innen, menj e várból, e vidékről, ez országból... nem, nem, nem állhatok ellen! (Zokogva Saul nyakába borul)

SAUL (Magában). Már ezt nem értem.

PREDSZLÁVA. Ne bontakozzál ki karjaimból, lovag, nem eresztelek el szívemről. Oh, sze­gény szívem, be rég dobogtál így a boldogság és a gyötrelem miatt! De most menj, lovag, menj, hogy többé sohase lássuk egymást.

SAUL (Félre). Bolondok közé jutottam? De oly csodálatos érzéseim vannak. Megmagyaráz­hatatlanok. Úgy sajnálom e szegény asszonyt. Könnyei égetik arcomat. Milyen lázasan szorított kebléhez! Majd elakadt lélegzetem.

PREDSZLÁVA (Esdeklő hangon). Hát nem távozol?

SAUL. Ha úgy kívánod. Isten megáldjon benneteket. (El)

PREDSZLÁVA. Isten veled, isten veled!


HATODIK JELENÉS

Predszláva, Borics

BORICS (Saul után). Megállj, hallod? megállj! És elment. Asszony, őrült, mit cselekedtél?

PREDSZLÁVA. Elment, hála istennek... és hála istennek, hogy itt volt.

BORICS. Holnap indulsz.

PREDSZLÁVA. Hova?

BORICS. Kolostorba.

PREDSZLÁVA. Nem megyek.

BORICS. Majd meglátjuk. Menj. Készülj.

PREDSZLÁVA. Fiam, ne bánts, könyörülj, hiszen anyád vagyok.

BORICS. Mi közöm hozzá?

PREDSZLÁVA. Hát egy szikrája sincs benned a fiúi érzésnek?

BORICS. Nincs.

PREDSZLÁVA. Tehát eltaszítasz?

BORICS. Takarodjál.

PREDSZLÁVA (Hosszan és merőn nézi Boricsot). Jó. Megyek. (El gyorsan)

BORICS (Csenget)

SZOLGA (Be)

BORICS. Fussatok azon lovag után, ki most távozott. Gyorsan. Kérjétek, hogy jőjön vissza. Kérjétek nevemben. Ha nem akar jőni, tehát... tehát hozzátok ide erővel!

SZOLGA (El)


HETEDIK JELENÉS

Borics. Később Saul

BORICS. Pokol és kárhozat! Megbolondult azon asszony? Elküldte. Ölelgette. Mi lehet ez? Mi lehet ez? (Némán jár föl s alá) S ha azon ember vissza nem jön?... Ah, itt van.

SAUL (Be). Megvallom, nincs annyi eszem, hogy a történteket meg tudjam magyarázni.

BORICS. Föl se vedd, barátom, föl se vedd. Szegény anyámnak néha nincs helyén az esze. Ez az egész.

SAUL. Csakugyan, tekintetéből magam is azt gyanítottam, hogy ilyesmi van a dologban.

BORICS. Hanem hagyjuk ezt. Hát... hát... hát...

SAUL. Hát?

BORICS. Hát hímezés-hámozás nélkül szólva, te száműzött vagy, nemde?

SAUL. Hímezés-hámozás nélkül szólva, én száműzött vagyok.

BORICS. És nem szeretnél visszamenni hazádba?

SAUL. Nem biz én.

BORICS. Nem? A mennykőbe! És miért?

SAUL. Csak azért, mert a hóhér el találná tenni örök emlékül a fejemet. Pedig úgy fej nélkül csak szégyenlenék a világban járni.

BORICS. De jó pénzért?

SAUL. Jó pénzért?

BORICS. És roppant remények fejében?

SAUL. És roppant remények fejében?

BORICS. Igen.

SAUL. Például?

BORICS. Nádorság.

SAUL. Nádorság?... Ah értem. Nekem nádorság, neked királyság, ugyebár?

BORICS. Úgy van.

SAUL. De hátha a trón helyett akasztófa...

BORICS. Azt is megosztom veled.

SAUL. Páratlan nagylelkűség!

BORICS. Nos?

SAUL. Várj egy kicsit, hadd gondolkozzam.

BORICS. Ameddig tetszik.

SAUL. Hm, hm. (Félre) Nem pénz, nem rang kecsegtet... valami más, egészen más.

BORICS. Határoztál?

SAUL. Határoztam.

BORICS. Mit?

SAUL. Megyek.

BORICS. Ember vagy! Mikor?

SAUL. Akar tüstént.

BORICS. Csak holnap. Éj van és zivatar. Pihenj. Kincstárnokom el fog látni útiköltséggel. Ami a jövőt illeti, csak azt mondom: saját érdeked kívánja, hogy érdekeimet előmoz­dítsd. Mindenekelőtt...

SAUL. Nem bízol eszemben?

BORICS. Sőt inkább.

SAUL. Tehát kérlek, ne oktass.

BORICS. Jó. Tégy, amint neked tetszik. De mi kezeskedik nekem arról, hogy emberem lész?

SAUL. Semmi.

BORICS. Semmi?... Ez igaz, a legjobb kötelezvény; sem el nem veszthetem, sem el nem lophatják tőlem. Hanem tréfán kívül; mert én nemigen bízom az emberekben.

SAUL. Márpedig más kezest bajosan állíthatok.

BORICS. Legalább azt mondd meg: miért száműzettél?

SAUL. Azt nem mondom; de megmondom azt: mi csal vissza hazámba?

BORICS. Mi?

SAUL. A bosszúvágy.

BORICS. Bízom benned.

SAUL. Jó éjt! (El)

BORICS. Isten veled.


NYOLCADIK JELENÉS

Borics. Később szolga

BORICS. Villámlik, mennydörög. Épen, mint lelkemben. Mint a villámok a felhőn, úgy tör­nek keresztül a jövőn messzeható terveim. A villámok keletkeznek és elenyésznek. Terveim szinte. Mit nem kísértettem már meg? Mindhiába. Oh, nagyravágyás, lelkem ördöge, mit gyötörsz? Sokszor kiáltottam már így fel, de a nagyravágyás siket, csak egyszer nyílnak meg fülei, s akkor azt hallja, hogy a koporsó födelét szögezik rá. Milyen boldog lehetnék, ha ezen ördög nem bántana!... Van nőm, ki szeret, s kit én is szeretek; igen, szeretem... ő az egyetlen a világon, akit szeretek. (Csenget)

SZOLGA (Be)

BORICS. Lenyugodott már a fejedelemné?

SZOLGA. Igen, fejedelem.

BORICS. Elmehetsz.

SZOLGA (El)

BORICS. Hozzá, hozzá! (Fogja a lámpát, s indul; visszateszi az asztalra) Nem, még úgysem tudnék nyugonni. Pedig fáradt vagyok. Sokat jártam. (Karszékbe dől) Lelkem bolyong, messze, messze. Fejem nehéz. Tele van gondolatokkal. És terhes gondolatokkal. Mint a ke­resztes katonák a Szentföldre, úgy vándorolnak gondolatim seregesen Magyarország­ra. Mind oda. Mind. (Elalszik)


KILENCEDIK JELENÉS

Borics, Predszláva

PREDSZLÁVA (Ki már titkon többször pillantott be egy ajtón, jön halk léptekkel). Csend. Elaludt. Tehát kolostorba küldesz engem? Én a másvilágra küldelek. Csitt, anyai érzet, csitt! Hiába riadsz föl, nem hallgatok szavadra. Belefojtalak bosszúm tengerébe. Nem mondta-e ő az imént hidegen, határozottan, hogy semmi fiúi érzet nincs benne irántam? És ha nem mondta volna is, mutatta ezt minden eddigi tette. Világosan mutatta. Oh, mennyit gyötört már engem. Kihozatott a kolostorból, nem kedvezésből, oh, nem; csak azért, hogy kínozzon. Nem fogsz többé kínozni, jó fiú! (Tőrét felemeli) Oly hideg van. Úgy fázom. Vérem csonttá fagyott. Melegíts föl, pokol tüze! (Amint tőrét Borics mellé­nek irányozza: villámlik, mennydörög)

BORICS (A mennydörgésre fölébred). Mi vakít? (Újra villámlik) A villám... (Meglátja Predszlávát) Vagy tőröd? Vagy szemeid?

PREDSZLÁVA. Talán mind a három.

BORICS. S mit akarsz, édesanyám?

PREDSZLÁVA. Meg akartalak ölni, édes fiam.

BORICS. Hát ölj meg, ha mersz.

PREDSZLÁVA. Szerencséd, hogy fölébredtél.

BORICS. S így nincs lelked szembeszállni velem? Nincs?

PREDSZLÁVA. Hm!

BORICS. Édesanyám, te oly gyáva vagy, amily gonosz. Megöllek hát én tégedet.

PREDSZLÁVA (Megrettenve hátrál)

BORICS. Add ide azt a tőrt. Add ide, ha mondom. Vagy azt gondolod, ha szépszerével meg nem kapom, nem vehetem el tőled erővel?

PREDSZLÁVA (Elejti a tőrt)

BORICS (Fölveszi)

PREDSZLÁVA (Félre). Borzasztó. És könyörögjek életemért? Nem. Tőle nem könyörgök többé, semmiért. Inkább meghalok. (Fenn) Ölj meg.

BORICS. Azt megteszem, ha nem mondod is.

PREDSZLÁVA. Végezz. Gyorsan. Minél elébb.

BORICS. Igazad van, édesanyám, minél elébb végeznem kell. Már úgyis soká tart a komédia, s előbb-utóbb is csak ez lenne vége, mert mi határtalanul szeretjük egymást, nemde édesanyám?

PREDSZLÁVA. Úgy van, édes fiam.

BORICS. Mint az ördög a tömjént, mint... mint... ah, egymás iránti szeretetünkre nincs hason­lat.

PREDSZLÁVA. Valóban nincs.

BORICS. Asszony, asszony; mért szültél engemet?

PREDSZLÁVA. Fiú, fiú, mért szültelek téged!

BORICS. A természet részeg vagy őrült volt, midőn téged anyámnak rendelt. Ezt józanon nem tehette.

PREDSZLÁVA. Oh, ezt józanan nem tehette.

BORICS. Az anya meg akarta gyilkolni fiát!

PREDSZLÁVA. És a fiú meg akarja gyilkolni anyját!

BORICS. Meg. Én gyűlölném az egész világot; csak azért nem teszem ezt, mert sajnálnám másra pazarolni gyűlölségemet, mint terád. Tiéd gyűlölségem. Egyedül tiéd. Osztatlanul. Egész végtelenségében. És van rá okom. Adott nekem a sors egy paripát, melyen a föld felét hódítottam volna meg. A nagyravágyást. Asszony, te engem lerántottál e paripáról, mely most üres nyereggel száguld keresztül a világon, míg én itt nyögök... a porban! Te Magyarország királynéja voltál. Hűtelen lettél férjedhez. S ezért én lakolok. Mit kaptam a magyar korona helyett? E nyomorú galíciai hercegséget. Ezt is kegyelemből, mint fillért a koldus. Anyám, megöllek; imádkozzál, ha akarsz.

PREDSZLÁVA. Nem akarok. Nincs mit köszönnöm a múltért, s nincs mit kérnem jövőre. Ölj meg!

BORICS. Halj meg tehát, és kárhozz el!... De nem, nem öllek meg.

PREDSZLÁVA. Hah, ég... isten... te nem ölsz meg, nem ölsz meg, fiam?... Ó, hiszen az irtóza­tos is lenne.

BORICS. Nem ontom véredet. Mondják, a kiontott vér égbe kiált, és a földön elárul...

PREDSZLÁVA. Úgy van, fiam, a kiontott vér elárul, és égbe kiált. Te nem fogsz megölni.

BORICS. Nem, anyám, nem öllek meg. Megfojtalak.

PREDSZLÁVA. Mindenható! (Székbe tántorodik)

BORICS. Megfojtalak, anyám. Hunyd be szemeidet, ég, hunyd be szemeidet, pokol, hogy borza­dásában meg ne rázkódjék a mindenség, mert ilyet vagy látott valaha, vagy sem. De mindegy. Meg kell lennie! (Predszlávához ugrik)


TIZEDIK JELENÉS

Előbbiek. Judit

JUDIT (Rohan be). Oh, hála istennek, itt van valaki. Te vagy, férjem?... És te...

BORICS. Ki az? Ah, te vagy az, nőm? Jó, hogy jössz. Jó, hogy jössz. De, mit akarsz itt? Ki hítt? Mi bajod? Mi lelt?

JUDIT. Oh, férjem, de téged mi lelt, téged?

BORICS. Engem? Semmi. Mi lelne? Mit keressz itt?

JUDIT. Arcod sápadt... szemed ég...

BORICS. Mit papolsz?

JUDIT. Férjem...

BORICS. Megbocsáss, édes nőm. Megbocsáss. Durva voltam. De eszem oly zavart. Lásd, anyám rosszul van. Azt sem tudom, mit cselekszem. De te, mit keressz itt?

JUDIT. Rettentő álmam volt, férjem, rettentő. De már magam sem tudom, mit álmodtam, csak hogy valami iszonyút. Fölriadtam, és leugrottam ágyamról, és futottam, hogy embert találjak. Még most is rettegek. Nem tudom bizonyosan, de ha jól emlékszem, anyánkról álmodtam. Mi bajod, anyám?

BORICS. Az meglehet. Meglehet. Az álom gyakran csodálatosan összeütközik a valóval. De már semmi baj. Ugye, édesanyám, semmi baj?

PREDSZLÁVA. Semmi, édes fiam. Nyújtsd karodat, leányom, kissé gyönge vagyok. De nem szükség már. Erőm visszajött.

BORICS. Tehát jó éjszakát.

PREDSZLÁVA. Adjon isten neked is, édes fiam. Köszönöm, hogy segítségemre siettél. Majd meghálálom gondoskodásodat. Addig is köszönöm.

BORICS. Szívesen, édesanyám, szívesen. Máskor is.

PREDSZLÁVA (Menet, vadul tekintve vissza Boricsra). Tigris!

BORICS (Szintúgy). Hiéna!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.