Irodalom-birodalom - Csicsada naplója

Csapszék

ELSŐ JELENÉS

Beghel, Bial, Kórog egy asztalnál, melyen kancsó és poharak vannak.
Saul más asztalnál egyedül

BEGHEL. Csak szép az a borozók asztala. Egész mennyország. A kancsó a hold, a poharak a csillagok. Igyunk, atyámfiai!

BIAL. Igyunk, a hazáért!

KÓROG. Igen, igyunk a hazáért. Úgysem tehetünk érte mást mi szegény, közönséges embe­rek.

BIAL. Legalább megtesszük azt, amit tehetünk érte, s így nem mond reánk ítéletet a lelki­ösmeret, mi nagy szerencse, mert ez ugyan szigorú bíró, kit bezzeg le nem kenyerezhetni ám, mint a többit. Nem tudom: úgy van-e máshol is, mint itt nálunk Magyarországban? Itt, minél kevesebb kivétellel, csak az a valódi hazafi, ki semmit sem tehet a hazáért; aki pedig tehetne valamit, az gazember. Hiszik-e kelmetek, hogy nagyuraink közt akárhány akadna, ki ma is kész volna az országot átadni ennek a bitang Boricsnak?

SAUL (Figyelni kezd a beszélőkre)

BEGHEL. Meglássák kelmetek, hogy addig is kapkod ő felénk, míg egyszer a zsebébe dug bennünket.

BIAL. De már azt mégsem éri el egykönnyen.

KÓROG. Nem ám, ha minden magyar úgy érezne, mint mink itten... csakhogy... hej... (Poha­rat emel, nagyot kiált) Vesszen minden hazaáruló!

BIAL.       |   Vesszen minden hazaáruló. (Poharat emelnek)
BEGHEL. |

SAUL. Hallod-e ezt, lelkem? Hallod és borzadsz. Oh, hogy én eltántorodhattam. Eltántorod­tam, de el nem estem. Hála istennek. (A borozókhoz megy) Derék férfiak, megbocsás­satok, hogy hívatlanul közétek lépek; de meg nem állhatom, hogy szavaitok visszhangja ne legyek. Vesszen minden hazaáruló!

BEGHEL. Vesszen, még egyszer!

BIAL. Vesszen, még ezerszer!

KÓROG. Ki és mi vagy, földi?

SAUL. Mindegy, akárki, akármi. Bepecsételt levél vagyok, melynek címét már hallottátok: „Vesszen minden hazaáruló.” A jövendő föl fogja bontani e levelet; akkor elolvashat­játok tartalmát is.

BIAL. Akárki vagy, de becsületességed tetődtül talpadig ér. Ülj közénk, és igyál velünk.

SAUL. Nem úgy, földiek. Ti igyatok velem, úgyis annyival tartozom nektek, hogy ha az ítélet­napig innátok rovásomra, sem lenne lefizetve tartozásom. Hej, csaplár! (Zsebébe nyúl, s erszényt vesz belőle) Hah, kárhozatos pénz! Borics pénze. (Az ablakhoz megy, s észre­vétlenül kiveti az erszényt) Már, földiek ha megengeditek, mégiscsak veletek iszom. Pórul jártam. Elvesztettem erszényemet.

KÓROG. Sebaj, sebaj, ülj le, és igyál.

SAUL (Közéjük ül, beszélgetnek, nem veszik észre, hogy Predszláva és Milutin jön)

MÁSODIK JELENÉS

Előbbiek. Predszláva, Milutin

MILUTIN (Széket ad Predszlávának). Ülj le, asszonyom. Tudom, hogy elfáradtál. Sajnállak.

PREDSZLÁVA. Talán te fáradtál el, kisfiam, én nem. Kit bosszúállás visz, az fáradatlan.

MILUTIN. S kit szerelem visz, szinte az. Csakhogy te már közel állasz célodhoz, én meg messze. Talán el sem érem.

PREDSZLÁVA. Eléred, gyermekem, velem együtt fogod elérni. Ne csüggedj. Nem kevésbé fekszik érdekemben: téged juttatni célhoz, mint magamat. Menj, és kérdezd meg utunkat azon emberektől. Valaha jól tudtam erre a járást, de már elfeledtem. Rég volt.

MILUTIN (A borozókhoz közeledik). Uraim, ki szíveskednék megmondani, merre visz az út Sámson úr várához?

SAUL (Fölugrik). Sámsonhoz?... Ki akar odamenni?

MILUTIN. Mi ketten, uram.

SAUL (Meglátja Predszlávát). Azon asszonyt láttam valahol, ha nem csalódom. Igen, ő az. Ő. Azóta többször jelent meg képe lelkem előtt, akaratlanul. (Predszlávához megy) Asszo­nyom, ha más helyen látnálak, azt mondanám, hogy Galícia fejedelmének anyja vagy.

PREDSZLÁVA. Csitt. Az vagyok.

SAUL. Valóban? Miként jősz ide és így?

PREDSZLÁVA. S te... igen, te vagy az, kit egyszer megöleltelek. Oh, barátom, engedd, hogy ismét megölelhesselek.

SAUL. Szívesen, ha kedved telik benne. (Megölelik egymást) De mit csinálsz itt?

PREDSZLÁVA. Szánakozzál rajtam. Én igen sajnálatraméltó vagyok.

SAUL. Szegény asszony. Hangod megindít. Részvétet gerjesztesz bennem irántad.

PREDSZLÁVA. Köszönöm. Meg is érdemlem részvétedet, mert én szeretlek. Végetlenül szeret­lek.

SAUL. S mint jutok e szerencséhez?

PREDSZLÁVA. Ne kérdezd. Hisz úgyis mindegy. Csakhogy szeretlek. S minthogy részvé­teddel ajándékozál meg, vedd érette cserébe bizalmamat. Oh, barátom, képzelheted-e, mi történt velem? Fiam engem kolostorba küldött.

SAUL. S miért?

PREDSZLÁVA. Mert gyűlöl, és tudja, hogy irtózom a kolostortól. Oh, ha kedvem lett volna kolostorba menni, akkor minden áron gátolta volna azt.

SAUL. Fiad gyűlöl?

PREDSZLÁVA. Gyűlöl. Utál.

SAUL. Borzasztó. Hallatlan.

PREDSZLÁVA. Ugyebár? Hát ha mindent tudnál!

SAUL. S mint menekültél ki a kolostorból?

PREDSZLÁVA. Fiam ezen ifjúra bízott, ki szerencsémre lekötelezettem, s ki nem vitt kolos­torba, hanem ide Magyarországra szökött velem.

SAUL. S most mi szándékod?

PREDSZLÁVA. Bosszút állani.

SAUL. Kin?

PREDSZLÁVA. Mindazokon, kik boldogtalanná tettek.

SAUL. Kik azok?

PREDSZLÁVA. Majd meglátod. S te mit keressz itt?

SAUL. Fiad kéme vagyok.

PREDSZLÁVA. Fiam kéme vagy?

SAUL. Vagyis voltam. Isten megőrzött a honárulástól.

PREDSZLÁVA. S mi akart honárulóvá tenni?

SAUL. Szenvedélyem.

PREDSZLÁVA. Mily szenvedély?

SAUL. A bosszúvágy.

PREDSZLÁVA. S kin akartad megbosszúlni magadat?

SAUL. Nehezen ismered. Dehogynem! Említetted nevét, midőn nálatok voltam.

PREDSZLÁVA. Sámson?

SAUL. Ő.

PREDSZLÁVA. Úgy kezet foghatunk.

SAUL. Te is ellene vagy?

PREDSZLÁVA. Oh! Adj kezet, kössük meg a bosszúfrigyet.

SAUL. Lemondtam a bosszúállásról.

PREDSZLÁVA. Miért?

SAUL. Mert nem akarok honáruló lenni.

PREDSZLÁVA. S ha honárulás nélkül is megeshetik a bosszú?

SAUL. Miként?

PREDSZLÁVA. Majd megtudod. Adj kezet!

SAUL. Itt van.

PREDSZLÁVA. Így, most vezess Sámsonhoz.

SAUL. De neki nem szabad engemet látnia.

PREDSZLÁVA. Csak vezess oda, s várj meg engem valahol a környéken. Milutin, jer.

SAUL. Menjünk. Barátim, megengedjetek, hogy szívességtekkel nem élhetek; e hölgynek kell utat mutatnom. Isten veletek. (Saul és Predszláva el)

BEGHEL. |
BIAL.       |   Isten megáldjon!
KÓROG.  |

 

HARMADIK JELENÉS

Milutin, Beghel, Bial, Kórog

MILUTIN. Oh, istenem, én mindinkább rettegek. Sejtem, hogy Judit nem lesz az enyém, és hogy én a hóhéré leszek. Ha Borics utolér, végem van. Mindegy. Mindent kockáztatok. Hisz boldogságért kockáztatom életemet; ez úgysem ér anélkül semmit. (El)

BIAL. Talán már mi is takarodhatnánk, atyafiak?

BEGHEL. Eb, aki siet.

KÓROG. Igaza van Bial komának. Otthon ugyancsak várhatnak már bennünket, mégpedig jó reménnyel, hogy vadakkal terhelve térünk haza. Mondhatom, szépen vadásztunk.

BEGHEL. Hahaha, az igaz. Jóllakhatnak vele, amit lőttünk.

BIAL. Hogy vágjuk ki magunkat?

BEGHEL. Az a kérdés.

KÓROG. Valamit majd csak hazudunk. Ki tudna hazudni, ha a vadász nem? (Mind a hárman el)

VÁLTOZÁS

Várterem Sámsonnál

NEGYEDIK JELENÉS

Sámson és Predszláva külön oldalról jőnek

SÁMSON. Ki az?

PREDSZLÁVA. Egy szegény öregasszony.

SÁMSON. Mit keressz?

PREDSZLÁVA. Már semmit. Megtaláltam, akit kerestem. Téged.

SÁMSON. S mit akarsz velem, vén szipirtyó? Előre is mondhatom, hogy hiába jöttél, ha jöven­dőmondás a mesterséged. Nincs szükségem jóslatokra.

PREDSZLÁVA. Nem vagyok jövendőmondó. Ellenkezőleg, a múltról akarok neked beszélni.

SÁMSON. Mit?

PREDSZLÁVA. Egy szép történetet, ha meghallgatod.

SÁMSON. S ha meg nem hallgatom?

PREDSZLÁVA. Meg kell hallgatnod; különben álmadban fogok megjelenni, s ott zúgom fü­leid­be.

SÁMSON. Hm, beszélj hát.

PREDSZLÁVA. Ezelőtt mintegy huszonöt évvel Magyarország királya Kálmán volt.

SÁMSON. Tudom.

PREDSZLÁVA. A többit is tudhatod, csak emlékeztetni akarlak. Kálmán második nejével élt, Predszlávával.

SÁMSON. Ismertem azt a személyt.

PREDSZLÁVA: Valóban? Úgy annál inkább érdekelhet a történet. Kálmán nagyon szerette Predszlávát, Predszláva is nagyon szerette... nem Kálmánt, hanem udvarának egy ifjú leventéjét.

SÁMSON. Valami Sámsont, ha jól emlékezem.

PREDSZLÁVA. Igen, te jól emlékezel. Sámson is szerette, őrülten szerette Predszlávát.

SÁMSON. Az nem igaz.

PREDSZLÁVA. Nem?

SÁMSON. Sámson nem szerette Predszlávát.

PREDSZLÁVA. Mindegy; legalább azt hazudta a királynénak, hogy őrülten szereti őt, s ez hitt szavainak.

SÁMSON. Mint afféle balgatag asszony.

PREDSZLÁVA. Meg is lakolt érte.

SÁMSON. Úgy kellett neki. De végezzük egymás után ezt az unalmas históriát, mit húzzuk-vonjuk? A királyné két fiút szült. Egyiket Sámsonnak adá, hogy részesüljön az atyai örömekben, a másikkal a királyt ajándékozá meg, ki azonban meg nem köszönte az ajándékot, mert megszagolta, hogy rossz fa ég a tűzön. Ennek következtében ki is adta az útilevelet Predszlávának, ki huszonnégy év múltával, el nem képzelhetem, miért küldött tégedet hozzám.

PREDSZLÁVA. Miért küldött engemet hozzád? Oh, Sámson, minek e tettetés?

SÁMSON. Micsoda tettetés? Én semmit sem tetteték életemben, legfölebb szerelmet, s ennek, úgy hiszem, itt köztünk nemigen van helye.

PREDSZLÁVA. Hát csakugyan nem ismersz?

SÁMSON. Én? Hogy az ördögbe ismernélek. Talán csak nem vagyok söprőnyél, hogy rajtam lovagoltál volna valaha a Szentgellértre, boszorkány!

PREDSZLÁVA. Miért gúnyolni azt, ki téged úgy szeret, Sámson?

SÁMSON. Te szeretsz engemet?

PREDSZLÁVA. Én. Predszláva.

SÁMSON. Te Predszláva? Lehetetlen!

PREDSZLÁVA. S ha mégis az volnék?

SÁMSON. Úgy légy az. Isten neki. Különben nem irigylem, hogy az vagy. Hanem átkozottul meg­vénültél huszonnégy év alatt, mondhatom. Az idő ugyancsak fölbarázdálta képe­det...

PREDSZLÁVA. A bú, Sámson, a bú; nem az idő.

SÁMSON. S talán a szerelmi bú?

PREDSZLÁVA. Az is.

SÁMSON. Mondom!

PREDSZLÁVA. Nem hiszed?

SÁMSON. Elhiszem biz én, miért ne? Csakhogy mód nélkül sajnállak, ha úgy van; mert ha huszonnégy, huszonöt év előtt sem szerettelek, most mennykő nehéz lenne érzelmedet viszonoznom.

PREDSZLÁVA: Tehát nem szerettél?

SÁMSON. Bizony isten nem.

PREDSZLÁVA. És nem szeretsz?

SÁMSON. Ördög bújjék belém, ha szeretlek.

PREDSZLÁVA. Oly gyalázatosan csaltál volna meg?

SÁMSON. Gyalázatosan-e vagy nem? De megcsaltalak.

PREDSZLÁVA. Ez borzasztó! Hanem megbocsátok.

SÁMSON. Köszönöm szépen.

PREDSZLÁVA. Csak egyet kérdek tőled.

SÁMSON. Halljuk.

PREDSZLÁVA. Ha már engem nem szeretsz, nem szerettél soha: szólj, van-e legalább atyai érzés szívedben?

SÁMSON. Van. Mégpedig mennyi! Ha atyai érzésem kendermaggá válnék: valami fiók csíz jóllaknék vele.

PREDSZLÁVA. Mindegy, akármennyi, csakhogy van. Így érdekelni fog fiad, vagyis fiam sorsa.

SÁMSON. Nem tudom. S ha érdekelne?

PREDSZLÁVA. De mindenekelőtt: tudja származását Saul?

SÁMSON. Mi végre?

PREDSZLÁVA. Tudja vagy nem?

SÁMSON. Nem. Ő örökben tartott gyermekem. Föltettem, hogy csak akkor mondom meg neki származását, ha látom, hogy apjának méltó fia; ő azonban nem lett az, mert nálam­nál sokkal becsületesebb ember, s így nem sok gyönyörűségem telt benne. Ennélfogva hallgattam.

PREDSZLÁVA. Így minden jól van.

SÁMSON. De beszélj legalább világosan, ha azt akarod, hogy megértselek.

PREDSZLÁVA. Világosan fogok beszélni. Béla királynak buknia kell.

SÁMSON. Miért?

PREDSZLÁVA. Hogy Borics foglalja helyét.

SÁMSON. Hm, mi közöm Boricshoz?

PREDSZLÁVA. Hát nem mondtad, hogy van benned atyai érzés?

SÁMSON. De azt is mondtam, hogy mennyi. S ha mégúgy szeretném is fiamat: éltemet jobban szeretem, semhogy ezt azért kockáztassam.

PREDSZLÁVA. Aki nagyot akar nyerni, nagyot kell kockáztatnia.

SÁMSON. És mit nyernék én?

PREDSZLÁVA. Mit? Ha Béla bukik, Boricsé a királyi cím: mienk, a tied a hatalom, s a hata­lom, ez minden a földön.

SÁMSON. S Boriccsal oly könnyen lehet majd bánni?

PREDSZLÁVA. Ő lelketlen, gyáva, báb. Eddigi betörései is Magyarországra csak ösztönzé­semre, unszolásomra történtek.

SÁMSON. Égiháború! Akkor ő nem fiam, ha gyáva.

PREDSZLÁVA. Ő fiad.

SÁMSON. És tudja, hogy fiam?

PREDSZLÁVA. Nem. Majd csak a szükség idejében fogná megtudni.

SÁMSON. Hm, hm.

PREDSZLÁVA. Nos, mit határzasz?

SÁMSON. Még nem tudom.

PREDSZLÁVA. Tehát te is gyáva vagy?

SÁMSON. Mit? Gyáva? Megmutatom, hogy nem vagyok.

PREDSZLÁVA. Miként?

SÁMSON. Akként, hogy Bélát leütöm a trónról.

PREDSZLÁVA. Te dicső férfiú vagy. Ilyennek reméltelek.

SÁMSON (Félre, föl s alá jár). Reszkess, szép királyné! Hatalmamba kerülsz. Reményem nagy, hogy hatalmamba kerítelek, mert erényes vagy. Igen, ez is ad reményt a győzelemre. Az erény ritkán győz a földön. Itt a gazság az úr. Ha így nem volna, tán magam is becsü­letes ember volnék. De így van, s mártírkoronára semmi kedvem. Hah, lódobogás és kardzörej. Ezek ők. Éppen jókor. Predszláva, távozzál a mellékterembe. Barátim jőnek. Azok, kik célunkhoz fognak segíteni. Vadászatra készülünk. Mielőtt elindulnánk, le­itatom őket. A magyar mindig kész leinni magát. Aztán vadászat közben bevezetem őket a dombodi erdő barlangjába...

PREDSZLÁVA. Hova?

SÁMSON. Itt egy szomszéd erdő barlangjába. Ott kifőzzük a pártütést, mi könnyű munka lesz, mert a boros fej rossz bástya, hamar el lehet foglalni.

PREDSZLÁVA. Igazad van. Azért minden jót remélek.

SÁMSON. Remélhetsz.

PREDSZLÁVA. Akkor, Sámson, akkor...

SÁMSON. Jó, jó. Az akkort csak hagyjuk akkorra. Eredj.

PREDSZLÁVA. A viszontlátásig isten veled! (El, útközben) Hahaha!

ÖTÖDIK JELENÉS

Sámson, Tivadar, Vas, Dengez, Göndör, urak

SÁMSON. Hozott isten, barátim!

URAK. Idvezlégy, Sámson.

DENGEZ. Hát hány hét a világ, bátya? Mikor házasodunk már meg?

SÁMSON. Ne bosszants, kölyök. Tudod, hogy utálom az asszonyi állatokat.

DENGEZ. Tán azért, mert ők utálnak téged?

SÁMSON. Nem mondhatnám.

DENGEZ. Csak onnan gondolom, hogy úgy elvonultál egy idő óta az udvartól, vagyis az udvari hölgyektől, pedig nemrég is...

SÁMSON. Eh, hagyjuk ezt. Beszéljünk okosabbról. Göndör bátya, te legöregebb vagy köz­tünk. Te határozz: elfogadtassék-e indítványom, vagy se?

GÖNDÖR. Add elő, öcsém.

SÁMSON. Az idő hűvös, ennélfogva mielőtt vadászni indulnánk, meg kell bélelni ruháinkat. S mi a legjobb bélés? Úgy hiszem, a bor. Tehát...

GÖNDÖR. Öcsém, te bölcs Salamon ivadéka vagy.

SÁMSON. Hát ti mit szóltok?

TIVADAR. Én már csak a vénség iránti tiszteletből is Göndör bátyánkkal tartok.

DENGEZ. Voltam-e én valaha más véleményen, mint te, Tivadar? De a java hátra van. Mit szól Vas bátya?

VAS. Hehe, öcsém, kössenek föl, tudod-e? Hát szoktam én a többségnek ellenszegülni? Mi?

DENGEZ. Dehogy, dehogy. Kegyelmed megy a többség után, mint a birka a kolomp után.

VAS. Kössenek föl, tudod-e?

SÁMSON. Amint látom, indítványom elfogadtatik.

TIVADAR. Ki ne fogadna el ily fölséges indítványt? Hah, az nem volna Árpád vére, ki el nem fogadná.

SÁMSON. És én azt jóslom: mindenki annyi vadat lő, ahány poharat ürít.

TIVADAR. Úgy én lövök legtöbbet.

VAS. Öcsém, hogy mered azt mondani? Nem látod, hogy én is itt vagyok?

DENGEZ. Vas bátyának igaza van. Övé az elsőség. Ő lő majd legtöbbet, ha egyebet nem: bakot; mert ő az ivásban legnagyobb bajnok országszerte.

VAS. Világszerte!

GÖNDÖR. Egyébiránt nincs mit dicsekedni vele, atyafi.

DENGEZ. Miért ne dicsekednék? Azok, kiknek egyéb kitűnő tulajdonuk nincs, rendesen di­cse­kedni szoktak vele, hogy ők nagy ivók. Különben, Vas bátya, tudok ám én kegyel­med­nél még hatalmasabb ivót is.

VAS. Szeretném ismerni.

DENGEZ. Jól ismeri kegyelmed.

VAS. Hát ki az?

DENGEZ. Ki? Az éj.

VAS. Kicsoda?

DENGEZ. Az éj. Lám, az égibolt egy roppant billikom, melyet a lemenő nap csordultig tölt piros sugarakkal, bor gyanánt, s az éj ezt az óriás billikomot egyhuzomba kiissza; csak a fenekén maradnak apró cseppecskék, miket mi aztán csillagoknak nevezünk.

MIND (Nevetve el)

HATODIK JELENÉS

Predszláva, Milutin

PREDSZLÁVA (Jön az oldalteremből s a középajtóhoz megy). Milutin!

MILUTIN (Bejön). Parancsolj, asszonyom.

PREDSZLÁVA. Menj oda, hol ama lovagot hagytuk, ki ide igazított bennünket, s add át neki e levelet. Sietve. (Visszamegy, ahonnan jött)

MILUTIN (Ki)

VÁLTOZÁS

Terem a királynál

HETEDIK JELENÉS

Béla, Ilona, Géza

BÉLA (Hátul nagy karszékben alszik)

ILONA (Mellette ül, könyökével azon szék karjára támaszkodva, melyben Béla szendereg)

GÉZA (ötéves, jön befelé, nagy buzogányt húzva maga után a földön)

ILONA. Csitt. Ne zörögj, gyermekem, atyád alszik. Aludjál, boldogtalan jó férjem, aludjál, és álmodj szemeket magadnak, melyekkel áttekinthesd országodat, melyekkel színről színre lásd, ki országodban legjobban szeret, Ilonádat.

GÉZA (Ki a buzogányt elhagyva, legyek után kapkodott). Anyám!

ILONA. Mi kell, gyermekem?

GÉZA. Adj tűt nekem.

ILONA. Minek?

GÉZA. Legyet fogtam, kiszúrom a szemit.

ILONA. Ej, fiam, hogy lehetsz oly kegyetlen. Ereszd el!

GÉZA. Nem biz én, minek ereszteném.

ILONA. Mert nem vétett neked.

GÉZA. Hát apám kinek vétett? Mégis kiszúrták a szemeit.

ILONA. Igaz. De te jobb légy atyád hóhérainál.

GÉZA. S élnek még atyám hóhérai?

ILONA. Kétségkívül.

GÉZA. No az isten éltesse őket sokáig. Addig, míg én felnövök.

ILONA. Akkor?

GÉZA. Akkor aztán isten legyen irgalmas irántok, mert én nem leszek.

ILONA. Jer ölembe, fiam, jer. Méltó gyermeke vagy anyádnak. De nem lesz rá szükség, hogy meg­bosszuld atyádat.

GÉZA. Miért, anyám?

ILONA. Megbosszulom én őt, fiam.

BÉLA (Ki az imént fölébredt). Ki beszél bosszúállásról? Ti, kedveseim?

GÉZA. Mi, apám. Én és anyám.

BÉLA. Verjétek ki e sötét gondolatot fejetekből, szeretteim.

ILONA. Oh, férjem, te oly jó, oly szent vagy. De jóságod csak olaj bosszúvágyam tüzére. Ha rossz ember volnál, megnyugonnám a történteken, gondolván, hogy isten akaratja, isten büntetése volt. Hanem azt látni, hogy a legjobb, legnemesebb lény van ily embertelen... azaz nagyon is emberi módra megbélyegezve, megnyomorítva: ez föllázít!

BÉLA. Megbélyegezve igen, de megnyomorítva nem. Elvették két testi szememet, s nyertem helyökbe millió lelki szemet; mint, ha a nap lemegy, jő számtalan csillag. Elzárult előt­tem a föld, s megnyílt a menny. Látom egész pompájával, egész végtelenségében, látom minden angyalát, angyalainak legjobbikát, téged, hitvesem! Oh, ti nem is gondoljátok, mily boldog a vak. Mi a vakság? Mennyei fátyol, mely eltakarja az ember elől a világot, melyet siralom völgyének neveznek. A jóknak jobb nem látniok, mint látni a nyomort, mely oly közönséges a földön, s melyet a legdúsabb uralkodók sem irthatnának ki. Egy-kettőn vagy százakon segíthetnek, és ha százezreken segítenek is: milliók maradnak még hátra. Mit ér egy csepp méz egy nagy pohár ürömben?

ILONA. Igen, rád nézve jótétemény világtalanságod, de minél nemesebben érzesz és gondol­ko­zol, annál nagyobb veszteség azon számosokra nézve, kiken segíthettél, segítettél volna.

BÉLA. Segítettem volna? Ki tudja? Az ember sokszor csak azért jó, mert nincs alkalma rossz­nak lennie. S vajon nem vagyok-e én is ezen emberek egyike? Ki kezeskedik róla: nem lett volna-e belőlem ép szemekkel kicsapongó, kegyetlen, zsarnok fejedelem? Eszerint te és alattvalóim bosszú helyett talán köszönettel tartoztok hóhéraimnak, mert így, ha nem sokat használok, legalább semmit sem ártok.

ILONA. Ne tovább, férjem, ne tovább! Ha így folytatnád, még arra bírnál, hogy ama gazokat meg­jutalmazzam, ahelyett, hogy megbüntessem. Pedig lakolniok kell. De hagyjuk most ezt.

BÉLA. Igazad van. Hagyjuk e komoly dolgokat. Minek szomorítani napjainkat, perceinket, melyek oly drágák. Vígan, kedvesem, vidáman. Lásd, annyiszor nevezsz engem boldog­talannak, s mégis mindig én vagyok, ki földerítelek. Alkonyodik-e már?

GÉZA (Az ablaknál). Már olyan közel van a nap a földhöz, hogy én is elérném.

BÉLA. Úgy menjünk a kertbe. Oh, én úgy szeretem a virágokat!

GÉZA. Hiszen nem látod, apám!

BÉLA. Tán éppen azért érezem kétszeresen illatjokat. Így vagyok veletek, szeretteim, kiket nem látok, de annál jobban érzem lelketek melegét, mint a virágok illatát. Jössz, hitve­sem?

ILONA. Megyek, férjem, tüstént. Csak eredjetek. Vezesd atyádat, Géza.

GÉZA. Addsza kezedet, atyám. (Megfogja kezét s kivezeti)

ILONA (Némán néz utánok)

NYOLCADIK JELENÉS

Ilona

ILONA (Szünet után). Borzasztó. Nem látja azokat, kik őt annyira szeretik: gyermekét, nejét. Soha nem látott, soha nem fog látni. Nem látja, ha mosolygok, nem látja, ha könnyezek. Pedig mosolyom és könnyem csak az övé. És szeret-e vajon? Szerethetni-e valakit, kit soha nem láttunk? Igen, szeret, talán úgy, mint a koldus a botot, melyre támaszkodik. Oh, ha látna, mi másképp szeretne. Mindegy, akárhogy szeret, én szeretem őt igazán, lelkemből, mint nő szeretheti férjét. Hah, és voltak alávaló lelkek, kik el akarták velem feledtetni női kötelességemet, a gyalázatosak.

KILENCEDIK JELENÉS

Ilona, Saul

SAUL (Hirtelen be). Én egyike voltam azon gyalázatosaknak, királyné.

ILONA. Hah, Saul!

SAUL. Igen, királyné, Saul, ki téged szeret, s ki ezért örökre száműzeték.

ILONA. S kinek mi mondatott fejére?

SAUL. Hogy fejét veszti, mihelyt be meri azt hozni még egyszer Magyarországba.

ILONA. S te merted ezt?

SAUL. Amint látod, kegyelmes asszonyom.

ILONA. Ne mondj kegyelmes asszonyodnak, mert irántad nem leszek kegyelmes.

SAUL. Ezt nem jól teszed. Ha azok számára sincs kegyelmed, kik szeretnek.

ILONA. Hah!

SAUL. Kik híveid, hű alattvalóid, akarám mondani...

ILONA. Még leckéztetsz is? Jó, de siess, mert nincs többé időd hosszan beszélni.

SAUL. Lám, hogy kegyelmes vagy irántam, királyné.

ILONA. Én?

SAUL. Igen. Mielőtt kimondtam volna kérelmemet, már teljesíted. Ez több kegyelem, mint reméltem.

ILONA. Kérelmed?

SAUL. Hogy minél elébb végeztess ki, s íme, meg fog történni. Ez fölbátorít, hogy még eggyel terheljelek.

ILONA. Szólj gyorsan.

SAUL. Mielőtt szólnék, ígérd meg, kérlek, teljesítését. Haldokló kér, királyném, te nem fogod megtagadni a haldoklótól.

ILONA. Nem tagadom meg.

SAUL. Akármi lesz? Bármily különös?

ILONA. Mindegy.

SAUL. Azon helyen történjék kivégeztetésem, melyet én fogok választani. Legyen az a szo­morú vigasztalásom, hogy, ha már meghalok, legalább ott halok meg, ahol magamnak tetszik.

ILONA. Jó.

SAUL. Egy dandár katonaság legyen gyászkíséretem. Ha életem egyszerű volt, legalább halálom menjen végbe némi pompával.

ILONA. Eddig van?

SAUL. Még van valami hátra.

ILONA. S az?

SAUL. Légy te is jelen a kivégeztetésnél, királyné...

ILONA. Én is jelen legyek?

SAUL. Kérlek, kényszerítlek.

ILONA (Félre). Különös ember, mi jutott eszébe? (Fenn) Mi célból akarod, hogy én is ott legyek?

SAUL. Semmi célból. Csak szeszély. Haldokló szeszélye. De teljesíteni fogod, asszonyom, mert ígéretedet bírom.

ILONA. Hogy fölmentsem magam adott szavam alól, tehát... jó, megkegyelmezek neked.

SAUL (Meghökkenve félre). A manóba is, ez váratlan. Ez nem volt szándékom. Más nótát kell fúnom. (Fenn) Mit hallok, királyné? Megkegyelmezsz életemnek? Köszönöm. De hisz saját életednek kegyelmeztél, mert az enyém egészen a tied, a tied, asszonyom. Tied vérem, lelkem, mindenem, mert én szeretlek, imádlak, úgy, mint valaha, sőt jobban, mint valaha. Keblem oly telve van, oly tele szerelemmel, hogy lábaim nem bírnak, hogy térdeim leroskadnak! (Letérdel)

ILONA. Hah vakmerő!... Kétszer bűnös! Menj, és add át magadat a katonáknak. Mindjárt követni foglak... a vérpadhoz! (Gyorsan el, oldalt)

SAUL (El középen)

VÁLTOZÁS

Barlang

TIZEDIK JELENÉS

Sámson, Tivadar, Vas, Dengez, Göndör, urak.
Jőnek egyenként hátulról, hol a barlangba szűk bejárás van

TIVADAR. Itt volnánk; de minek? Azt nem tudom.

SÁMSON. Mindjárt megtudjátok.

DENGEZ. Itt tán csak nem vadászunk?

SÁMSON. Nem; itt halászunk.

GÖNDÖR. Mit, öcsém?

SÁMSON. Aranyhalakat, bátya.

VAS. Találós meséket mondasz, Sámson, pedig arra megvallom, hogy mennykő rossz fejem van, hehehe.

SÁMSON. Hát, uraim...

URAK. Halljuk!

SÁMSON. Azaz dehogy „uraim”, dehogy. Hiszen ti nem is vagytok urak.

TIVADAR. Nem vagyunk urak? Az öregapám is az volt.

SÁMSON. Öregapád még az volt ám, de te nem vagy.

GÖNDÖR. Amilyen-olyan csak volnék biz én.

SÁMSON. Amilyen-olyan! S ezzel beéred?

GÖNDÖR. Be, mert be kell érnem. Hát tehetek én róla?

SÁMSON. Tehetsz. Tehettek mindnyájan. Göndör bátya, te könnyen fütyőlsz, megetted kenye­red javát, maholnap az utolsó falatba harapsz. De mi lesz fiaidból? Vannak vagy hatan. Pedig amennyi földet hagysz számokra, ha lepénnyé gyúrják, jól sem laknak vele. Bihar megye szép darab föld; kell-e?

GÖNDÖR. Kellene...

SÁMSON. A tiéd. Dengez, neked ugyan van mit aprítanod a tejbe, hanem nyerges lovadnak is van annyi címe, mint magadnak.

DENGEZ. Hm, többször folyamodtam már a királyhoz, de...

SÁMSON. Akarsz-e óvári gróf lenni?

DENGEZ. Akarnék...

SÁMSON. Az vagy. Tivadar, ha birtokodon keresztül szarvast űzessz, mennyi idő alatt éred a határt?

TIVADAR. Bizony nemigen izzad meg bele paripám.

SÁMSON. Zemplén hosszú megye, két ló is kidőlhet alattad, míg végit éred. Elfogadod?

TIVADAR. Elfogadnám...

SÁMSON. A tiéd. Vas bátya, képed vörös, mint a vörös bor. Tán csak azért szereted úgy e nemes italt, mert színben druszája arcodnak?

VAS. Meglehet.

SÁMSON. Tolnában hosszú hegysor van, mely dicsőséges bort terem, tüzeset, mint a déli nap, s vöröset, mint a lemenő nap. Vas bátya, van-e rá kedved?

VAS. Volna...

SÁMSON. Ura vagy Tolnának. És így kapjátok ki valamennyien részeteket, ha...

MIND. Ha?

SÁMSON. Ha gyáva legények nem vagytok.

DENGEZ. Gyávák? Ördög és pap!... Mi tegyünk?

MIND. Igen, igen, mit tegyünk?

SÁMSON. Semmit, csak kiáltsátok utánam: éljen Borics király! le II. Bélával!

MIND. Éljen Borics király, le II. Bélával!

TIZENEGYEDIK JELENÉS

Előbbiek. Saul, Ilona hirtelen be. Kívül fegyveresek látszanak

SAUL. Le Boriccsal! Éljen II. Béla! - És most, királyné, parancsolj hóhérodnak... itt fejem. (Letérdel)

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!