Irodalom-birodalom - Csicsada naplója

Terem a királynál

ELSŐ JELENÉS

Béla, Ilona, Saul, Sülülü, urak és hölgyek számosan ülnek fényes lakománál

BÉLA. Te, bolond! Hallod, bolond!

SÜLÜLÜ. Többen vagyunk, komám, értelmesebben beszélj. A bolond szó Herkules csizmája, melyet akármelyikünk fölhúzhat. Vagy nem is hozzánk beszélsz? Csak magadnak szó­lítottad meg, ugye?

BÉLA. Hah, vakmerő!

SÜLÜLÜ. És te merő vak!

BÉLA. Fékezd magad, fickó, mert ha én vettetek féket a nyakadba, meg találod bánni, hogy magad magadat nem fékezted.

SÜLÜLÜ. Nem félek én tőled, komám.

BÉLA. És hogy mersz te tőlem nem félni?

SÜLÜLÜ. Mert tudom, hogy kőszobor vagy, mely íjat feszítő embert ábrázol, ki csak céloz, csak céloz, de soha ki nem lövi nyilát. Nem szeretném, komám, ha hiteleződ volnék.

BÉLA. Miért, te?

SÜLÜLÜ. Mert sosem kapnám meg pénzemet tőled. Egyre ígérsz, mégsem adsz. No de a bot nem pénz. Hiszen, ha adósom volnál, jobban ura lennél szavadnak, mint ha büntetést ígérsz, mert dicséretedre legyen mondva, jó gyerek vagy, komám.

BÉLA. Ki fogadott meg dicsérőmnek? Nem hallgatsz? Csak az van még hátra, hogy a bohóc is dicsérje királyát, mintha nem volnának úgyis elég dicsérői, hízelkedői.

SÜLÜLÜ. Ej, a dicséret nem mindig hízelkedés. Aztán ha bohóc dicséri királyát, meg lehet győ­ződve, hogy a dicséretet megérdemli. A többi nem beszél igaz lelke szerint. Hanem hát mit akartál az imént mondani, komám? Fülem szintúgy nő a kíváncsiság miatt. Különben nem csoda, hogy kíváncsi vagyok, asszonyokkal ülök egy asztalnál. Rám ragadt.

ILONA. Asszonyaim, nem köszönitek meg e bókot?

SÜLÜLÜ. Oh, ne fáradjatok. Többel is szolgálok, ha kell. Vagy tán nincs igazam? Az asszony a megtestesült kíváncsiság. Ez régi dolog, őrizkedjetek, hogy meg ne bántsatok, mert rettentő bosszút állok rajtatok; nem úgy, hogy szerelmet esküszöm nektek, s aztán cser­benhagylak, oh, nem; sokkal borzasztóbban. Odamegyek ahhoz, ki megbántott, s sokat jelentő képpel azt mondom neki, hogy „galambom, Juci, Vica, Luci, vagy hogy hínak, tudod, mi újság?” Ő reszkető hangon fogja kérdeni tőlem, hogy: „micsoda? szólj, beszélj, kérlek, kényszerítlek, szívem Sülülüje!” Én erre elkezdem, hogy „halld tehát...” - ekkor félbeszakasztom és fölkiáltok: „jaj, most jut eszembe, hogy itt meg itt kell lennem!”, s ezzel otthagyom, s ő meg lesz bosszulva, mint asszony csak lehet. No, komám, most add elő, mi kell?

BÉLA. Már elfeledtem, amit mondani akartam.

SÜLÜLÜ. Hazudni akartál, atyafi.

ILONA. Az elfeledésről jut eszembe, hogy mi is elfeledtünk valamit. (Saulra mutat) Ezen estét e nemes lovag tiszteletére ünnepeljük, ki veszélyes összeesküvésnek lett fölfede­zője, és még senki nem emelt egészségére poharat. Tegyük, mit elmulasztánk. Éljen Saul lovag!

MIND (Poharat emelnek). Éljen!

SÜLÜLÜ. Éljen sokáig, és adja isten, hogy több ily érdemet szerezzen a trón körül, adja isten, hogy számos összeesküvéseket fedezzen föl!

BÉLA. Félrebeszélsz, fickó.

SÜLÜLÜ. Hó, azt akartam mondani: adja isten, hogy ezután ne legyen alkalma hasznos szol­gá­latot tenni a trónnak. No tudnivaló, hogy ilyen hasznos szolgálatot értek, mint ez volt.

SAUL. Királyné, irántami kegyességed sokkal nagyobb, semhogy azt szóval méltóképpen megköszönhetném. Tetteim... egész jövendő életem beszélje a köszönetet, melynek befejezésére nyelvem nem elég. És jól teszitek, ha éltettek engemet, ha hosszú életet kívántok nekem. Arra nagy szükségem van... hogy múltamnak vétkeit leróhassam.

ILONA. Már leróttad, nemes lovag.

SAUL. Talán leróttam azt, melyet ellenedben követtem el. De van még egy. Oh, hogy eszembe jut! Vagyis hogy soha el nem felejtem. Nem felejtem el. Talán még a sírban is erről fogok álmodni. És síri álmam akkor iszonyú lesz, és síromban akkor nem lesz nyugalmam, és síromon akkor nem teremnek virágok, mert ez álom elrágja gyökereiket és elhervadnak. Van egy bűn. Ha létezik a pokol, úgy azt az isten ezen bűn számára rendelé, mert más nem érdemel pokolt. Ha vannak ördögök, és van fejedelmök: úgy ez a bűn az ördögök fejedelmének koronája. Ez a hazaárulás! Jaj annak, aki ezt elköveti, még annak is jaj, aki erre csak gondol is, hogy elkövesse. Óvakodjatok a bosszú indulatától; ez a kém, melyet a sátán küld ki, hogy számára lelket vesztegessen meg. A bosszúvágy csalt engem azon küszöbig, melyet ha átlépek, a hazaárulás kárhozatos földén álltam volna, hol a megbánás könnyei hiába omolnak az öröklét végéig, hova nem nyújtja kegyelemosztó kezét a jóisten. A véletlenség, ez a hívatlan, de gyakran oly kedves vendég, ez mentett meg engemet. Oh, királyom, nemes jó királyom, én el akartalak téged árulni, én akartam egyik kéz lenni, mely téged a trónról lerántott volna, hol senki nem ült méltóbban, mint te.

BÉLA. Oly őszinte szívből bocsátok meg, amily őszintén vallod meg hibádat, annyival in­kább, mert nem volt tett, csak szándék, mi közt nagy a különbség, mint a test s az árnyék közt.

SAUL. Vajha isten is megbocsátana, miként te. De, esküszöm, hogy erényes tettekkel hozom helyre vétkes gondolatimat. Ha én voltam, ki trónodat eldönteni akarta, én leszek vég­leheletemig egyik támasztó oszlopa. Bízzál bennem, királyom. Árva vagyok; de ha volna szerető édesatyám, ki ellened törne, azt sem kímélném.

BÉLA: Hiszek szavaidnak, nemes lovag. Megvallom, nagyobb bizalmam van a megtérő bűnösben, mint abban, ki soha el nem tévedett.

SÜLÜLÜ. Komám, úgy magadban nemigen bízhatol.

BÉLA. Ismét hízelkedel?

SÜLÜLÜ. Töröm a zúzáját! Most veszem észre. Hanem, igazán, csak azért mondtam, mert hamarjában nem jutott egyéb eszembe, pedig mindenáron félbe akartam szakasztani istenes beszélgetésteket, melyet, őszintén szólva, már nagyon meguntam, Hiszen nem vagyok én olyan bolond, hogy azért legyek bolondod, hogy prédikációkat hallgassak. Ha tudtam volna, hogy itt erre a siralmas sorsra jutok: mentem volna pokolig, s barát lettem volna. Ihol van ni, farkast emlegettünk, s kertek alatt kullog.

MÁSODIK JELENÉS

Előbbiek. Borics zarándokruhában

BORICS. Isten áldása rátok, király, királyné és alattvalók.

ILONA. Idvezlégy, szent atya, mi hoz körünkbe ily későn?

BORICS. Fáradt lábaim és az éhség.

SÜLÜLÜ (félre). És az ördög. Nem szeretem az ilyen ruhát.

ILONA. Ha elfáradtál, ülj le; ha ehetnél, egyél. Vacsoránk végét járja ugyan már, de tán maradt még annyi, hogy te jóllakhatol.

BORICS. Isten fizessen meg szívességedért.

SÜLÜLÜ. Hm, a mi asztalunkon vacsora végén is több van, mint más, becsületes ember asztalán vacsora elején.

BORICS (Leül Sülülü mellé)

SÜLÜLÜ. Jó zarándok; én mód nélkül tisztelem, becsülöm ugyan kendet, de az sehogy sincs ínyemre, hogy éppen ide mellém ült.

BORICS. Miért, szerelmetes fiam?

SÜLÜLÜ. Csak azért, mert könnyen szomjan maradok. A zarándokok kétségbeesett ivásokat szoktak végbevinni.

BORICS. Ne féltsd a torkodat, jó fiú. Én nem élek borral.

SÜLÜLÜ. Ne...em? Tyű, király komám!

BÉLA. Mi kell, fickó?

SÜLÜLÜ. Nincs a zsebedben egy darab korom?

BÉLA. Minek?

SÜLÜLÜ. Egy hallatlan dolgot akarok följegyezni a kéménybe. Ez a jó zarándok nem iszik bort. Idvezlégy oldalam mellett, te tisztes kivétel milliók közül!

BORICS (dühösen fölugrik). Még tovább is gúnyolódol, haszontalan gízengúz? Hallgass, vagy borod helyett, melyet úgy féltesz, kardomat küldöm béledbe... (Észreveszi magát) Oh, megbocsássatok, hölgyek és urak, hogy türelmemet vesztém, de, lássátok, kissé indulatos vagyok, és semmi sem fáj úgy a szívemnek, mint a méltatlan sértegetés, miért különben lelkemből megbocsátok neked, édes fiam.

SÜLÜLÜ. Köszönöm nagylelkűségedet, jó zarándok, mely talán az örök kárhozattól menti meg szegény, bűnös lelkemet. Hanem kardot emlegettél, tán csak nincsen csuklyád alatt valami gyíkleső, mellyel, ha még egyszer tűzbe találnál jőni, úgy hirtelenében ama magas palotába küldhetnél, hol Szent Péter vagy ki az ördög a kapus, s hova, adja isten, hogy én minél később jussak? (Félre) Te pedig soha.

BORICS. Kard, édes fiam, oh, minek volna nálam kard? Csak onnan jutott eszembe, mert nemrég tettem le.

SÜLÜLÜ. Nemrég tetted le a kardot, ugyan ugye? S mit csináltál, tán füvet kaszáltál vele kolostortok szamarának, melyen templomokra koldulni jártok. (Félre) S melynek, szük­ség esetében, akármelyiktek méltó helyettese lehetne.

BORICS. Ej, ej, szerelmes fiam, csak nagy kedved van gúnyolódni. Oh, de hiszen mestersé­ged. Bohóc vagy.

SÜLÜLÜ. Igen, mesterségem. Minden embernek megvan a maga mestersége. A mienk meg­lehe­tősen különbözik egymástól. Hanem kettőben mégis egyezünk: a csörgősapka alatt egyszerű a lélek, mint a csuklya, s a csuklya alatt sokszínű a lélek, mint a csörgősapka. Úgy, igaz, hát mondd el csak, mire kellett igazán az a kard?

BORICS. Harcoltam, fiam.

SÜLÜLÜ. Tán az ördögökkel?

BORICS. Igen, az ördögökkel. Mert az ördögök a kereszténység ellenségei, a pogányok.

SÜLÜLÜ. Tehát Palesztinából jössz? Ah, úgy tisztelet, becsület neked, nagy férfiú; engedj meg, hogy egy szóval is bántani mertelek. Oh, engedj meg nekem. De nem hoztál egy darab dögvészt a zsebedben? Nem szeretném, ha valahogy a poharamba találnád pottyan­tani. Béla komám is aligha szeretné, mert tudja, hogy ilyen magamféle embert nem minden bokorból ugrathat ki. Hm, bolond okos van akárhány, de okos bolond nem terem olyan bőven.

SAUL. Hanem hát, zarándok, beszéljen arról a Szentföldről. Engem nagyon érdekelne.

ILONA. Ne úgy, uraim. Közelebb vagyunk a hajnalhoz, mint az éjfélhez, talán mehetnénk már nyugalomra. Holnap is nap lesz. Akkor örömest elhallgatjuk értekezését Palesztináról.

SAUL. Legyen kívánatod szerint, királyné; bár megvallom, nagyon ohajtom napkeleti kaland­jait hallani; hadd látnám, mint írja le azon földet, melyen soha nem járt.

BORICS (Meghökkentve pillant Saulra)

ILONA. Melyen soha nem járt?

SAUL. Soha; mert ő oly kevéssé zarándok, mint én.

ILONA. Nem zarándok?

SAUL. Nem.

ILONA. És mi?

SAUL (Fölkel, utána mindnyájan). Megmondom, hogy ki? Azután ítéljetek meg, hogy mi?

ILONA. És ki ő?

SAUL. Nem más, mint Galícia fejedelme, Borics.

MIND. Borics?

SÜLÜLÜ. Mondtam. Csuklya alatt nem lehet más, mint kétszínűség.

SAUL. Borics, kivel száműzetésem idejében volt szerencsém megismerkedni, s ki kémjének fogadott meg engemet. Tagadd, ha mered.

BORICS (Ki eddig tétovázva állott, nem tudva, hogy mit tegyen, hirtelen föltalálja magát, s nyugodtan szól). Tagadjam? Miért tagadnám? Igen, én az vagyok, Galícia fejedelme, Borics. (Leveti csuklyáját)

FÉRFIAK. Hah, csakugyan. Le vele, le az árulóval! (Kardot rántanak)

BORICS. Haszontalan söpredék nép, ölj meg, ha mersz, itt van keblem, itt szívem.

BÉLA. Uraim, csendesedjetek. Kardcsörgést hallottam. Aki kihúzta, dugja be ismét fegyverét.

BORICS. Béla, Ilona, szeretett rokonim, legyetek idvez! (Kezet fog velök)

SAUL. Hah, mi lesz ebből? Szeretett rokoni! A báránybőrbe öltözött farkas.

SÜLÜLÜ. Dehogy! Az oroszlánbőrbe öltözött szamár, vagy akarom mondani: a szamárbőrbe öltözött oroszlán.

BORICS. Békét hozok, rokonim, békés fogadtatást várok tőletek.

BÉLA. Akármi hozott, béke legyen részed, annál inkább, ha mint rokon s nem mint ellenség jövél.

SAUL. Ne higgyetek neki, királyom és királyném.

BORICS. Igen, úgy jövök, mint rokon, mégpedig mint szerető rokon.

BÉLA. Megvallom, öcsém, ezt nemigen vártam tőled; de minél váratlanabb, annál nagyobb örömmel hallom.

BORICS. Meguntam már a békétlenkedést, talán bele is fáradtam, mindegy, csak hogy végét akarom szakasztani örökre. Beérem ezentúl azzal, mit a sorstól kaptam, s nem vágyok többé az után is, amit kaphattam volna. Legyünk békés, barátságos szomszédok. Egymás védelmére, ne egymás ellen vonjuk mától fogva kardjainkat. És e levél alatt, melybe jövendő frigyünk íratott, mint pecsét álljon rokon szeretetünk.

SÜLÜLÜ. Úgy veszem észre, ma minden gazember megtér.

SAUL. Oh, ily csábító-édesen csak a pokol tud beszélni.

BORICS. Nos, rokonim, elfogadjátok-e ajánlatomat?

BÉLA. Nyújts a szomjazónak tiszta vizet, s kérdezd: elfogadja-e? Nyújts az éhezőnek lágy kenyeret, s kérdezd: elfogadja-e? Nyisd meg a rab madárnak kalitkája ajtaját, s kérdezd: kiröpül-e? Mint a szomjazónak a víz, mint az éhezőnek a kenyér, mint a rab madárnak a szabadság: oly kedves előttem ajánlatod, öcsém. Gondolatimnak legkedvesbike, vágya­im­nak legforróbika a békesség, ez a nap, mely hegyre, völgyre egyaránt lövelli melegítő és termesztő sugárait. És ezt ne fogadnám el tőled? Lephetem-e meg ennél kedvesebb ajándékkal országomat? Áldjon meg isten minden szavadért, öcsém, áldja meg az órát, melyben ekképp magadba tértél! Most sajnálom, hogy nem látok. Nem mehetek hozzád, karjaidba borulni. Jőj te ide, és tedd ezt!

BORICS (Megöleli). Kedves rokon!

SAUL. Nemes szívű, jó királyom, s te hiszesz e szép szavaknak? Nem tudod, hogy édes méreg is van, mely még borzasztóbb a keserűnél? De mit csodálkozom, hiszen te nem isméred az embereket, nem láttad csókoló ajkak fölött a káröröm villámait. Kérdezd meg hát, királyom, miért jött hozzád e jó rokon nemes ajánlatával álruhában?

BORICS. Hallgass, szolga, te vonsz engem számadásra?

SAUL. Szolga vagy magad, a pokol szolgája.

BORICS. Hah, mért vagyok fejedelmi vér? Hogy kardommal felelhetnék e pimasznak!

SAUL. Hm, és egykor mégis méltónak tartottál karddal felelni szavaimra. Tudod: mikor a földről vetted föl azon nyelvedet, mellyel felelni akartál.

BÉLA. Csendesedjél, lovag. Egyrészt méltánylom magadviseletét, mert az irántami hűségedet tanúsítja, de ne homályosítsuk el e szép napot a gyanú fellegével.

SAUL. Nem gyanú, uram király, bizonyosság. Minden bizonyít. Ez álruha és a pártütők, kiknek egy része már keresztülment a hóhér kezén, más része keresztül fog menni, ha oly kedves előtted a béke, mint mondod.

BORICS. Micsoda pártütők?

SAUL. Cinkosaid.

BORICS. Rágalmazó gazember!

SAUL. Hiszem istenem, hogy e címeket, melyeket most rám dobálsz, egykor egy csomóban kerítem nyakad köré, hogy megfulladsz bele.

BORICS. Rokonim, e pártütés tudtomon kívül történt, esküszöm az istenre! (Félre) Esküszöm Belzebubra, hogy az egészről semmit sem tudok.

BÉLA. És ha tudtoddal történt volna is, legyen elfeledve, mert mostani nyilatkozatod előtt történt.

BORICS. Köszönöm határtalan kegyességedet, bátyám. A jövendő meg fogja mutatni, hogy nem vagyok rá méltatlan.

BÉLA. Remélem, hiszem. Addsza még egyszer jobbodat, öcsém, azután távozzunk nyuga­lom­ra. Én alig várom már, hogy elaludjam. Ha ily szép a való, hát még álmaim milyen szépek lesznek az éjjel!

BORICS. De ha szépen megkérnélek, bátyám, maradnál-e még néhány percig a kedvemért? Most békültünk meg, ne töltenénk egy kis időt együtt bizalmas beszélgetésben?

BÉLA. Ha úgy kívánod, örömest. Urak és hölgyek, jó éjszakát!

MIND (Meghajtják magokat s el)

SAUL (Magában). Közel maradok. (El)

HARMADIK JELENÉS

Béla, Ilona, Borics

BORICS. Hadd szorítsam még egyszer jobbotokat, jó rokonim. Mint sajnálom, hogy ezt eddig is nem tevém. A harcok nyugtalanságai helyett mennyi boldog órát élhettem volna a szeretet karjaiban... mert szeretet nélkül nincs boldogság, és béke nélkül nincs szeretet. Béke és szeretet legyen ezentúl jelszónk!

BÉLA. Úgy van, béke és szeretet.

BORICS. Szép királyné... igen, szép vagy, mint az én nőm, mint az én Juditom... szépséged híre hatalmas szárnyú sas, mely még a magas Kárpátokat is átröpülte, s követte a Dnyepert a tengerig. Mint sajnálom férjedet, ki a kellemeknek e kincstárát bírja, és nem láthatja, amit bír. Nem kétlem, hogy úgy szeret, amint csak megérdemled; oh, de hátha még látna!

ILONA. Kérlek, ne szólj erről. Ez szívemben a fájdalom lantjának legsiralmasabb húrja, mely ha megpendül, kétségbeesve riad föl lelkem, mint a mennydörgésre az alvó galamb, és elmémben a bosszúvágy villámai gyulladnak meg; pedig ma hallottam, hogy őrizkedni kell a bosszúvágytól, s ezt nem feledhetem el, mindig fülemben cseng. Nem merek többé rágondolni, hogy bosszút álljak férjem eléktelenítőin.

BORICS. Hah, s e haramják nincsenek még megbüntetve?

BÉLA. Ne is legyenek. Én úgysem kapom meg többé, amit elvesztettem, bármily bosszúállás által sem.

BORICS. Nem. De a bűnnek bűnhődnie kell isten és emberek törvénye szerint. És bűnhőd­niök kell ezeknek példásan, rettentően. Hah, ha itt a büntetés elmaradna, nem annyi lenne-e, mint kést adni ama zsiványok kezébe, hogy gyermeked, unokáid szemét is kiszúrják, mint kiszúrták a tiédet? Ezt elengedni nem lehet, itt a jószívűség vétek volna.

ILONA. Úgy van, ezt elengedni nem lehet. Meg foglak bosszulni, férjem, ha addig élek is. Igen, következzék bármi, mindegy. Ezentúl ne legyen más gondolatom, mint e bosszú, míg csak végbe nem megy. És végbe kell mennie minél elébb. Mindjárt holnap teszem meg az első lépést rá. Már úgyis rég halasztom. De mint kezdjem? Ezen már sokat törtem fejemet. Hah, így legjobb lesz. Az ország adjon elégtételt megsértett királyának. Országgyűlést fogok hirdetni, s ott végezzenek.

BÉLA. Nőm, szeretett nőm!

ILONA. Kérlek, kényszerítlek, férjem, ne szólj! Újra lebeszélnél, mint már többször tetted. De azt többé nem szabad tenned. Hogy szent legyen elhatározásom, szent és megdönthe­tetlen, íme, megesküszöm...

BÉLA. Ilona, hitvesem!

ILONA. Esküszöm, hogy bosszút állok. Úgy üdvezüljek, úgy jussak azon hazába, melyben megnyílnak szemeid, szegény boldogtalan férjem, hogy láthasd szerető nődet.

BORICS. Dicső asszony, méltó vagy a fényes trónra, melyet bírsz.

ILONA. Utunk Túlatiszára van határozva, Aradra gyűjtöm országunk nagyait, hol a nagy tettnek végbe kell mennie. Most, férjem, távozzunk, ha a jó rokon megengedi.

BORICS. Nem tartoztatlak tovább, kedveseim, magam is kezdem a nyugalom szükségét érzeni. Jó éjt!

BÉLA. A viszontlátásig, édes öcsém. (El Ilonával)

NEGYEDIK JELENÉS

Borics

BORICS. Hiszen ez dicsőséges, hahaha, úgy megy, mint a karikacsapás. Amint csak kíván­tam, hahaha. Sokkal jobb, hogy rám ismertek. Amúgy gyilkos lettem volna. Igen, meg­öltem volna Bélát és Ilonát. Ez lett volna a legvakmerőbb, de legrövidebb és biztosabb út. Lelkiösmeretemről rég gondoskodtam, hogy ne alkalmatlankodjék. Holnap halva találták volna a királynét és királyt. Ki tette? Egy barátra lett volna a gyanú, ki itt volt, és eltűnt. De kinek jutott volna eszébe, hogy e csuklya alatt Borics remekelt? Ez nem sült el. Semmi. Meglesz amúgy. E gyűléstől várok végtelen sokat. Mindent. Béla pártja tete­mesen csökkenni fog, s amennyivel csökken e vak együgyűé, annyival növekszik az enyém. Kolostor neki, nem trón. De azok a pártütők, akikről szó volt? Semmit sem tudok rólok. Mindegy, ők az én embereim. Csak voltak, igaz, mert már a paradicsomban vigad egy részök. Ez is víz az én malmomra. Fennmaradt rokonaik bizonnyal inkább énhozzám hajlanak, mint ahhoz, ki őket megtizedelte. Hát az a haszontalan földönfutó, kit megbéreltem drága pénzen, hogy híveket szerezzen számomra, hogy vetődött ide? Mennyi talány! De vissza feleségemhez. (Indul)

ÖTÖDIK JELENÉS

Borics, Saul

SAUL (Két karddal jön; az ajtóban találkozik Boriccsal). Megállj!

BORICS. Ah, te vagy?

SAUL. Én.

BORICS. S mi kell?

SAUL. Életed!

BORICS. Dehogy!

SAUL. Igen.

BORICS. Tehát vívni?

SAUL. Életre-halálra!

BORICS. És mi okból?

SAUL. Még kérdezed?

BORICS. Szeretném tudni.

SAUL. Először: mert... mert... most nem érek rá okomat, vagyis okaimat előszámlálni. S anélkül is tudhatod. Válassz! (Odanyújtja a kardokat)

BORICS. És itt a királyi pár közelében? A kardzörej fölriasztaná őket.

SAUL. Igaz. Tehát menjünk ki a szabadba. Megyek, ha kívánod, a földsark legtávolabb jég­szigetére, csak hogy megvíhassak veled.

BORICS. De mondtam már, hogy fejedelmi vér vagyok, s te...

SAUL. Ah, tehát kifogások. Most látom: nem a királyi pár közelléte, nem fejedelemséged, hanem a gyávaság. Most már nem bántalak; elmehetsz, gyáva fattyú.

BORICS. Hah, szemtelen vakmerő, halálos ítéletet mondtál magadra. Kardot!

SAUL. Majd meglássuk. Válassz.

BORICS (Elkapja mind a két kardot). No lássuk tehát!... Hahaha! Mit csinálsz most, hős fiú? Lásd, te olyan ostoba fickó vagy, amilyennek engem gondoltál. Én megvíjak veled; miután tudom, hogy két országban legjobb kardom van, de a tied még az enyémnél is jobb? Hm, és könnyű neked megvíni. Mit kockáztatsz? Nyomorú életedet, minél egyebed sincs. Bezzeg nagy dicsőség lenne elvennem a koldus egyetlen száraz falat kenyerét. S mit kockáztatnék én? Szerelmet és trónt, miknek mindegyike többet ér a túlvilági üdvesség reményénél. Ilyen bolond nem vagyok. Láthatod, hogy veled megví­nom annyi volna, mint fogadásban milliókat tenni egy fillérre. De mit magyarázgatok én itt neked, mintha tartoznám ezzel? Hordd el tüstént magadat innen, vagy kikardlapozlak, mint valami kutyát.

SAUL. Hah, kárhozat! Galícia fejedelme, te oly gazember vagy, milyennek agyvelejéből még nem lakomáztak az akasztófákról táplálkozó hollók. Méltó volnál, hogy annyifelé aprít­sa­nak, ahány akasztófa van országodban, hogy mindenikre jusson belőled egy darab.

BORICS. És te méltó volnál, hogy a kofák leköpjék nyelvedet, mely mesterségökben kontár­kodik. Takarodjál!

SAUL. Feledd el az istent, vagy az ördögöt, akiben hiszesz, feledj el mindent, csak e napot ne! És ha elfelejtenéd, majd eszedbe juttatom. (El)

HATODIK JELENÉS

Borics

BORICS. Csak fenyegess, azt nagyon szeretem. Attól, aki fenyeget, nincs mit tartani. Az ugató kutya ritkán harap. És mégis! Kezemben volt, hatalmamban, nem lett volna-e jobb megölni? E fickó kődarab lábam alatt. El kellett volna ásnom, nem tovább rúgnom. Később még megbotolhatom benne. Eh, félre aggalom! (El)

VÁLTOZÁS

Egyszerű szoba mennyezetes ággyal

HETEDIK JELENÉS

Judit

JUDIT (Hátul gondolatokba merülve az ablakra könyököl). Az éj elmegy, s álmam mégsem jön. Virrasztva töltém az éjet. Néztem a csillagokat. Találgattam: melyik az enyém, s vártam, hogy az lehull. Fájdalom, amelyik lehullott, egyik sem volt az enyém, mert még élek. Oh, istenem, mit érne az ég, ha napja nem volna? Mit ér a virág, ha illatja nincs? Mit ér az élet szerelem nélkül? Amit eddig gondolni alig mertem, most már ki is merem mondani: férjemet nem szeretem többé. Én nem vagyok oka. Napról napra jobban félek tőle, mióta anyját meg akarta ölni. És nem merem mutatni előtte, hogy őt nem szeretem. Nem gyilkolna-e meg, ha ezt megtudná? És ha meggyilkolna? Hisz úgyis óhajtom a halált. A halált, igen, de nem az erőszakosat. Oh, ettől borzadok. És tudja isten, valami igen távoli, halk, de mégis hallható szellemhang azt súgja, hogy még boldognak kell lennem. Némulj el, csalárd hitegető; hol találnék én már boldogságot? Ha jelen van férjem, szerelmet kell hazudnom; ha nincs jelen, elzár. Miért teszi ezt? Megfoghatatlan. Talán félt? Ez meglehet, mert ő szeret. Gyakran görcsösen szorít karjaiba, mintha örvény fölött álló szikla volnék, melyet ha eleresztene, a feneketlen mélységbe hullna. Oh, mint irtózom öleléseitől. Inkább kígyó tekerednék derekamra. (Megrázkódik; vissza­megy az ablakhoz, kitekint) A hajnal föltámadt; piros a menny keleten, mintha tenger égne. Amott közeledik valaki. Nem férjem. Kit látok? Mint jön ő ide? Nem, nem, az nem lehet; és mégis ő. Ha észrevenné. (Int kendőjével) Nem néz erre. Oh, csak egyszer pillantana ide. Hah, az út csavarodik. (Int) Meglátta. Erre jön. (Int) Itt van. Valóban te vagy, Milutin, nem hiszek szemeimnek.

MILUTIN. (Kívül). Én még kevésbé, asszonyom.

JUDIT. De jőj be. Itt megtalálna valaki látni. Lépj be.

MILUTIN. S az ajtó?

JUDIT. Ah, az zárva van.

MILUTIN (Belép az ablakon)

NYOLCADIK JELENÉS

Judit, Milutin

MILUTIN. Magad vagy, asszonyom?

JUDIT. Magam. Miért?

MILUTIN. Mert jaj volna, ha férjed meglátna. Vagy nem vele jöttél Magyarországra?

JUDIT. Ki mással jöttem volna? S miért félsz férjemtől?

MILUTIN. Megölne, ha találkoznánk.

JUDIT (Félre). Hah, tehát ő mindenkit csak ölni akar! (Fenn) S mit vétettél neki?

MILUTIN. Nem tudod még, hogy engem rendelt anyja kísérőjének a kolostorba?

JUDIT. Azt tudom.

MILUTIN. Hogy azonban nem vittem a kolostorba, hanem ide szöktünk?

JUDIT. Nem a kolostorba, hanem ide?

MILUTIN. Igen, asszonyom. Miért, miért nem, ő nem akart a kolostorba menni.

JUDIT. S te megszántad őt, jó fiú.

MILUTIN. Szántam is...

JUDIT. Is?

MILUTIN. A többit nem merem elmondani, asszonyom.

JUDIT. Miért?

MILUTIN. Megharagunnál. Gyűlölni fognál engemet.

JUDIT. Én tégedet gyűlölni? Beszélj nyíltan, szabadon.

MILUTIN. Megengeded?

JUDIT. Óhajtom, hogy beszélj.

MILUTIN. Jó. Elmondok mindent, ha életem függne is a hallgatáson. A királynénak szót kelle fogadnom, ha nem szántam volna is őt. Ő egy titkom birtokában volt, melynél fogva mindenre kényszeríthetett.

JUDIT. S e titok?

MILUTIN. Oh, e titok, e titok! Úgy érzem, hogy torkom beforr, mielőtt kimondom.

JUDIT. Ha meg akarod tartani, nem kényszerítlek, hogy kimondd.

MILUTIN. Oh, nem, nem; nem akarom megtartani. Ki kell mondanom. De fejem szédül. E titok, asszonyom, hogy én szerettelek... és szeretlek!

JUDIT. Te szerettél?

MILUTIN. Szeretlek, asszonyom, szeretlek. Mert mostani szerelmemhez képest az nem volt szerelem. És te semmit nem vettél észre? De hiszen nem is mertem mutatni.

JUDIT. És ha mutattad volna is, akkor csak férjem számára volt szemem.

MILUTIN. És most?

JUDIT. Oh, Milutin, ha igaz, hogy szeretsz: ments meg engem férjemtől. Látod, én rabja va­gyok. Be sem jöhettél az ajtón. Ments meg, Milutin, ha képes vagy. Ments meg. Hálám irántad nem lesz rövidebb életemnél.

MILUTIN. Téged megmenteni? Tűzön, vízen, nyílzáporon, minden veszélyen keresztül örö­mest. Parancsolj életemmel, asszonyom. Talán szeretni fogsz egykor hűségemért vagy szána­kozásból. És ha soha nem szeretnél is: szenvedélyem sokkal nemesebb, sokkal szentebb, semhogy jutalom nélkül ne tennék éretted mindent. S nem leszek-e eléggé boldog azáltal is, ha csak láthatlak, ha drága közeledben lehetek, mert talán csak nem űzesz el magadtól később, ugye nem? De siessünk, mert férjed megjöhet...

JUDIT. Ő később fog megérkezni, de mindenesetre jó lesz minél elébb távoznunk.

MILUTIN. S hol ő? Mit csináltok itt?

JUDIT. Nem tudom, miért jöttünk ide. Csak titkon jövénk. És azt sem tudom, hova ment innen. Azt mondá, hogy reggelre jön meg.

MILUTIN. Oh, úgy siessünk. A piros felhők már sárgulnak, a nap ég és föld között van.

JUDIT. És hova innen?

MILUTIN. Férjed anyja nem messze tartózkodik. Ő az udvarhoz külde engem, hol bizonyos lovaggal kell találkoznom. De ezt későbbre hagyom. Első legyen menekülésed. Először is Predszlávához, hol aztán határozni lehet a jövődre nézve.

JUDIT. De nem találkozunk-e utunkban férjemmel?

MILUTIN. Azt nem tudom. Mindegy. Merni kell.

JUDIT. Úgy van, merni kell.

MILUTIN. Az erdő, mely itt kezdődik, egészen addig tart, ameddig mennünk kell, s ezen csak egy kis gyalogút visz keresztül... talán...

JUDIT. Jó. Menjünk.

MILUTIN. Isten! csak most segíts! Asszonyom, engedd megcsókolnom kezedet! (Megcsókol­ja kezét) Köszönöm.

JUDIT (Megsimítja arcát). Jó fiú! (Ki mind a ketten az ablakon)

KILENCEDIK JELENÉS

Szünet után az ajtó kulcsa kétszer fordul meg, jön Borics

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!