A kötetünkben található három Krúdy-mű lényegében átfogó képet ad Krúdy Gyula szépírói munkásságáról. A novellaciklus, kisregény, regény – mindazon műfajt, írói próbálkozást, az általa kialakított és irodalmunkban mindmáig teljesen egyéni „krúdys” formát és hangvételt reprezentálja, amelyben élete során maradandót alkotott. Ha az ideválogatott művek keletkezési és kiadási idejét nézzük az 1916-os, 1922-es és 1933-as évek az író életútját tekintve a teljes siker és elismertség, a művészi és egzisztenicális válságok, valamint az utolsó, a legkomorabb, de az alkotói pálya szempontjából a legkiemelkedőbb korszakot jelzik.
A három mű megértéséhez, a cselekmény és helyzetek ismétlődéséhez magyarázatul szolgálhat Krúdy Gyulának az 1910-es években nyugodtnak és megszokottnak nem nevezhető magánélete is. 1907 és 1913 között Marinovits Jolán „kakasos házában”, tehát egy nyilvános házban lakik. A tulajdonosnő alakjáról mintázta Krúdy írásai több nőalakját, így a Szindbád novellák Majmunkáját és a Rezeda Kázmér szép élete Johannáját, Jánoskát is. Pilisy Róza – „Pest Rózsája”, aki a századforduló Budapestjének szintén közkedvelt hölgye – szalonjában látja először Krúdy Szemere Miklóst, a különc arisztokratát. Későbbi barátságuknak köszönhetően a politikus-közíróra, szenvedélyes játékosra és versenyistálló tulajdonosra szintén több Krúdy-hősben ismerhetünk rá. A legmaradandóbb közülük Alvinczi Eduárd, A vörös postakocsi és az Őszi utazások a vörös postakocsin című regények főszereplője. Az elegáns „szalonélet” szintén a Rezeda Kázmér szép élete című regényhez adott nőalakot: Késő Fáni vagyis Császár Fruzsina élő megfelelőjét. Az író 1915-ben találkozott Várady Gyulánéval, Rezsannal, a Royal szálloda tulajdonosának feleségével. Az asszony, akit többek között az Aranykéz utcai szép napok Rozálijában is megörökített, társaságbeli, nagystílű dáma. A vele való ismeretségnek köszönhetően Krúdy szakít előző életével. Tényszerűen úgy, ahogyan annak részleteit a Rezeda Kázmér szép életében olvashatjuk; az Astoria, a Meteor – majd szerelméhez, Váradynéhoz – a Royal szállodába költözik. Itt ismerkedik meg Váradyné lányával Zsuzsival, akibe beleszeret, és akit – hosszadalmas jogi procedura után felbontva első házasságát – 1919-ben feleségül vesz. Hamarosan megszületik lányuk, Krúdy Zsuzsa. Neki köszönhetjük az írót nagy szeretettel bemutató, családi visszaemlékezéseket felhasználó, de mégis a tényeket ismertető és lehetőségek szerint dokumentáló Krúdy-életrajzot. „A sok éhes, szerelmében sokszor félelmetes cápa után bizony áldás volt Szindbád számára Zsuzsi, akit napról napra jobban szeretett, s legsikerültebb leányalakjait róla mintázta. Ő… az Asszonyságok díja Natáliája, a Rezeda Kázmér szép élete Tinije és a Boldogult úrfikoromban Vilmája.” (Apám, Szindbád)
1916-ban jelenik meg az Aranykézuccai szép napok című kis kötet, benne elbeszélések füzérré szerkesztve. Külön-külön címváltozattal vagy kötetbeni címükön már olvashatók voltak napi- vagy hetilapközlésként. A főhős Nagybotos Viola (olykor Idem, latinul Ugyanaz) Krúdy alteregó, pontosan úgy, mint Szindbád, Rezeda Kázmér vagy a késői novellákban Szent Mihály. (Szép Ernő, aki éveken át levelezik Krúdyval, rendszeresen szólítja barátját Nagybotú Violának.) Az író már túl van azokon a sikereken, amelyek megalapozták hírnevét, sokat és rendszeresen publikál. A kortárs irodalmi kritika nagy érdeklődéssel várja az új kötetet. A siker nem marad el, de nem elsősorban az írói teljesítményt méltatják kortársai. A könyvet Major Henrik fametszetei díszítik és a békéscsabai Tevan Andor mindmáig egyedülálló művészi kiadásban jelenteti meg. 1916. júliusában az író elragadtatott hangvételű levélben köszöni meg a kiadó munkáját. „El vagyok bűvölve. Ezt a szépséget soha sem reméltem, amely az ön bűvészkamrájából előkerült a napvilágra. Ön varázsló, Uram. Szeretném megcsókolni a munkásai kezét. Aki látta a könyvet, torkán akad a szó a meglepetéstől…” A kortársak szemében a kötet tartalma: a nők és férfiak, az egyhangúnak tűnő „haláltánc”, az abszurditás felé hajló történetek és az ironikus előadásmód ismétlésnek tűnnek. Mást várnának már Krúdytól. Andor Józsefnek az Élet című lap kritikusának sorait idézve: „...dobja el a megtompult lúdtollat és acél-tollát mártsa be végre-valahára izzó, élő, piros, tiszta magyar vérbe.” Krúdy írásművészete, stílusa a későbbiekben legfeljebb csak csiszolódott, világlátása teljesen egyénivé vált, tematikája azonban alig változott. A Szindbád, A feltámadás (1916), az Őszi utazások a vörös postakocsin (1917), de a később megjelenő történelmi regényei sem feleltek meg a kortársi kritika várakozásának.
Az író életművét méltató, a magyar irodalomtörténetben a Krúdynak megfelelő helyet kijelölni szándékozó tudós-értékelők is megtorpanásnak tekintik a novelláskötetet. Annak Előhangjára gyakran hivatkozva, mintegy a saját írásművészete korlátait bevalló írót állítják elénk. Olykor az idő múlásának, az élet vagy egy történet folyamatosságának ábrázolni tudását hiányolják, majd a jellemábrázolás gyengéire vagy a naturalista, realista ábrázolásmódtól való elfordulásra, de mindenképpen Krúdy stiláris eszköztárának, írói fogásainak, modernségének kétségbevonására, bizonyítékként idézik az önvallomás részleteit: „Ők voltak az írók – a régiek –, manapság semmit nem tudunk…Semmit nem írtam, csak színhazugságokat…Az igazi, az egyetlen, a legkedvesebb könyvem azonban nem jelent meg nyomtató műhelyben….Az emberek hiányoznak a könyveimből, akiket mindenkinél jobban ismerek, ugyanezért leírni nem merem őket….Ha én leírnám, hogy mit éltem és éreztem és körülöttem éreztek: talán egy toronyba zárnának. Ezért nem ér semmit az egész irodalmam.” Ritkán méltatják az utolsó sor iróniáját: „Szerencsére, úgyis csak a betegek és lábtöröttek olvassák az írók munkáját”. A kötet írásaiból áradó fanyar elégedetlenség, a történet vagy a mese hagyományos felépítettségének hiánya olykor morbid, olykor szürrealisztikus írói megoldások felé mutatnak (Beleznainé szomorú éjszakája, Eszterfi Eszter). Krúdy a kötet megjelenésének évében megkapja a Székesfőváros Ferenc József irodalmi díját, regényei, novellái, tárcái, riportjai jelennek meg.
1918-ban az őszirózsás forradalmat örömmel üdvözli, napilapokban közölt írásaiban ennek gyakorta hangot ad. A forradalmak alatt vállalt szerepéért sajátos sajtóhadjárat indul ellene. Tiltakozásul nyílt levélben fordul Pekár Gyulához, de sem ez, sem más írása jóideig nem jelenhetett meg. „Államtitkár úr, én nem vagyok hazaáruló. Én nem voltam a munkáspárt tagja, én nem voltam tegnap luteránus és ma meg egy kimondott katholikus párt vezére. Én mindig az voltam, aki ma. Magyar író. Remélem, hogy ez a pártoktól független állás megmarad részemre akkor is, ha ön már nem lesz államtitkár…” A színházak műsortervét felügyelő bizottság nem járul hozzá a Vörös postakocsi színműváltozatának előadásához, s mivel Krúdynak írásművészetén, tehetségén kívül egyéb megélhetési forrása nincs, súlyos anyagi gondokkal küzd. Gyermekeit alig tudja eltartani, eladósodik. Második házasságának idillje is múlófélben, önpusztító és költséges életmódja őt magát és családját is próbára teszi.
1922-ben öt regénye jelenik meg, közöttük az Őszi versenyek Bécsben, a Pegazus kiadásában a Kis Magyar Könyvek sorozatban. Az ausztriai emigrációban élő Hatvany Lajos A Jövő című lapban kritikával is köszönti a megjelent kisregényt: „…Ez a mese önmagát meséli. Nincs morálja. Nincs tanulsága. Csak zamatja van. Szentivánéji álom, melyet a budapesti kávéházak őslakója, a szelíd, szomorú szemű poéta álmodott végig…” Valóban szinte eldönthetetlen, hogy az öngyilkosságra készülő zsoké álmodja vagy éli-e a regény lapjain leírtakat. Megelevenedik Szemere Miklós közege, a lóversenyek világa, a jóvátehetetlen veszteségek érzése, a kihasználtság és a megalázottság leírása, egymáson élősködő nők és férfiak történetei. A színhely a Városliget. És bár ráismerhetünk ebben az írásban is, mint később a Rezeda Kázmér szép életében Buda és Pest valamint a Liget részleteire, sem az Őszi versenyek sem a Rezeda nem sorolható az úgynevezett „pesti regények” közé. A kisregény vagy nagynovella nemcsak a Krúdy-írások 1922-re már kialakult líraiságával jellemezhető, de előlegezi a későbbi „halál-novellák”, például a Zöld Ász hangulatát, stílusjegyeit is. A figyelmes olvasó olykor szó szerinti szövegegyezésekre találhat néhány írásban. Például többször feltűnik Krúdy elmélkedése a női cipők megszólalásának esélyeiről – mi mindent mesélhetnének viselőjük egy napjáról, titkairól? Olykor azonos, de jellegzetes jelzőket használ egy-egy testi tulajdonság érzékletessé tételére („lábállása a foxterrieré”). Az azonos hangulatok felidézése azonos nyelvi megoldásokat is sugallhatott az írónak, de feltételezhetjük azt is, hogy olykor panelként használta a már leírt képeket, szószerkezeteket. Bár lankadatlanul dolgozott, anyagi helyzete többé nem konszolidálódott. Életmű-sorozatának kiadásához előfizetőket gyűjt, nem sok sikerrel. Hatvany Lajosnál vendégeskedik Bécsben, de kiújuló betegsége, szervi szívbaja miatt kórházi ápolásra szorul. Részben alkoholizmusának köszönhetően súlyos idegösszeroppanással közel fél évre szanatóriumba kerül. 1930-ban, mivel számláikat éveken át nem fizették, Krúdynak és családjának el kell hagynia a Margitszigetet, ahol a nagyszállóban laktak. Óbudára költöznek. Krúdy elnyeri a Baumgarten-díjat, később a Rothermere-díjat. Az átmeneti anyagi segítség azonban nem oldja meg gondjait.
A Krúdy Gyuláról szóló irodalom egyik különös, de talán a legtöbbször említett darabja Márai Sándor: Szindbád hazamegy (1940) című regénye. A Krúdy-persziflázs, mint minden paródia, alapvető sajátosságokat ragad meg és emel ki, olykor kegyetlen éleslátással. Krúdy utolsó napjának pénzért folytatott hajszájában, megjelenik az író egész élete, mentalitása és szépírói eszközeinek két alapvető jellemzője is: minden egy nap alatt történik – de látszólag nem történik semmi említésre méltó. Ahogy a riadt nyomdász kérdezi a Szindbád által írott tárca kefelevonatára mutatva: „Kiadjuk ezt a tárcát, szerkesztő úr?…Tudniillik négy hasábon át nem történik benne semmi, csak az, hogy egy ember megeszik egy halat!…” Márai 1928-as keltezésű, Krúdy Gyulához írott rövid levelében köszönetet mond az írónak könyveiért: „Mikor tíz esztendei külföld után hazajöttem, a Vörös postakocsi volt az első könyv, amit – újból elolvastam s ebben a zűrzavaros magyar világban úgy éreztem, hogy az Ön könyve egy kissé hazakalauzolt.”
A Vörös postakocsiban megismert Rezeda Kázmér a főhőse Krúdy utolsó, posztumusz műként megjelent regényének is. 1933-ban írta meg a Rezeda Kázmér szép életét, melyet a Pesti Naplóban halála után 1933. júliusában adtak ki folytatásokban Így volt 1914-ben címmel. Jelenlegi címét a Griff Könyvkiadónál 1944-ben kapta. A regény 1912 és az első világháború kitörése közötti időszakban játszódik, a regényidő tehát közel 2 esztendő. Rezeda Kázmér és a vele történtek azonban felölelik az író szinte teljes életének eseményeit. A fiatal és az idős Krúdy olykor együtt jelennek meg a regényben. A hölgyét kísérő vagy szerelmén tépelődő Rezeda a Városligetben Anonymus szobra körül gyakran találkozik egy idős, beteg férfival, akit ápolója kísér mindennapi sétáira. Krúdy Gyula ápoltként 1929-ben kísérőjével szintén városligeti sétáktól várta egészsége-idegállapota jobbulását. A mese hagyományos felépítettségének hiánya, a szürrealisztikus írói megoldások, az idő tömörített, nem lineáris ábrázolása, mely stílusjegyek kialakulása már az Aranykéz utcai szép napok novelláiban is megfigyelhetők voltak, kidolgozott írói eszközökként kerültek Krúdy utolsó regényébe. Itt is, mint kötetünk másik két írásában megtaláljuk a világirodalmi utalásokat azokra az írókra, akiket Krúdy saját mestereinek tartott. A budapesti bohémvilág szereplői, az íróbarátok is feltűnnek a regény lapjain. Az utolsó oldalon pedig beköszönt az élet legnagyobb abszurditása: a háború. Az idő tehát itt sem reális; nem folyamatában leírt a történet, a cselekvések rendje.
Krúdy Gyula írásainak modernségét Szerb Antal mindmáig érvényes megállapításával érzékeltethetjük: „Éppen szálelvesztési technikájában van Krúdy legnagyobb művészi jelentősége, ebben előzte meg korát, hogy az újabb nyugati elbeszélő stílus előfutárja legyen. Az elbeszélő művész legnagyobb problémája az idő, lévén az idő múlása minden elbeszélés végső és igazi témája. Az új írók, akiket Krúdy megelőzött, Giraudoux vagy Virginia Woolf, összevissza keverik az időrendet, egy napba belefér az ember egész múltja, és egy ember élete évszázadokig tart néha. Az idő a lélek magánügye…
Amikor Krúdy egy „mintha…” kezdetű mondattal céljaláthatatlan kirándulásra indul el, az olvasó is elindul felfedező útra a saját emlékeibe…
Jelen kiadásunk szövegét az érvényes helyesírási szabályok szerint közöltük, kivéve a stílusértékűnek tekinthető, fonetikusan leírt, köznyelvi szóalakokat. A ma már nem vagy alig használt idegen szavakat, nyelvünk régi vagy tájnyelvi kifejezéseit lapalji jegyzetekben magyaráztuk.
A sajtó alá rendezéskor felhasználtuk az Aranykézuccai szép napok harmadik, 1928-as kiadását (Bp., Athenaeum – Krúdy Gyula munkái VII.) és a Szépirodalmi Könyvkiadó 1958-as kiadását. Az Őszi versenyek 1922-es kiadását (Bécs, Pegazus Kiadó) és a Magvető Könyvkiadó 1964-es kiadását. A Rezeda Kázmér szép élete 1977-es kiadását (Bp. Szépirodalmi Könyvkiadó).
Stauder Mária