Akarnak nyugati tévét venni? . . . Hm? . . . Én már vettem! . . . Látszik rajtam, nem?. . . Nem . . . Higgyék el, nem hülyültem meg, csak megviselt a vámtortúra. . . 
    Persze én vagyok a hülye, mert nekem már nem jó a robbanós tévé, a nyugati kell! De hát mit csináljak? . . . 
    Muszály volt váltanom, mert a Color Starhoz nem kaptam fegyverviselési engedélyt . . . 
    Az ügy úgy kezdõdött, hogy a feleségem, a nagymama és én kimentünk Bécsbe. A nagymama nem túl gyakran jár, utoljára akkor volt, amikor Ferenc Józsefet temették. . . 
    Kivittük a teljes valutakeretünket és minden megtakarított devizánkat és két nap múlva már kezünkben volt a nagyképernyõs tévénk . .  És ezzel megkezdõdõtt az õrület.... 
    Tudniillik a nagymama és a tévé nem f ért be a hátsó ülésre . . . 
Választanunk kellett: vagy fél tevét hozzuk haza és az egész nagymamát, vagy az egész tévét és a fél nagymamát, vagy mindkettõbõl behozunk néhány darabot. . . 
    Végül a nagymamát kinthagytuk a lágerban, s így a tévé befért a hátsó ülésre, a nagymama meg befért a lágerba . . . 
    Hegyeshalomnál kitöltötem a vámárunyilatkozatot, beírván a típust, a márkát, és a gyártási számot.
    Ezután a vámos  ellenõrizte, beazonosította, majd a vámárukísérõ levélre õ is fölírta a típust, a márkát és a gyártási számot. . . 
    Mindkettõnknek három találata volt, de jobb gólaránnyal én jutottam tovább. Így aztán elmehettem a pesti Gergely utcába, hogy bejelentsem a tévém érkezését . . . 
    Ekkor még azt hittem, hogy ez ilyen egyszerû . . . 
    Nyomás, talán zárásig még oda is érünk! . . . 
    Belehúztunk, s leparkoltunk . . . 
    A parkoló 300 méterre! . . . 
    Tévét ki, hátamra fel, Gergely utcába el, tévét le, ajtó zárva: elkéstünk!. . . 
    Hátamra fel, parkolóba el, kocsiba be, irány haza! . . . 
    Kocsiból ki, hátamra fel, a liftajtó szûk, negyedikre fel, sarokba le!... 
    Minden megvolt a tévében a súlya alapján, csak a Kudlik hiányzott,  meg a Delta! . . . 
    Reggel újra kezdtünk mindent . . . 
    Hátamon a tévém, negyedikrõl le, kocsiba be, Gergely utcába el . . . 
    A parkoló most sincs közelebb . . . 
    Kocsiból ki, hátamira fel , Gergely utcába el, hátamról le . . . 
    Mûsorajánlatom: "Nézzük együtt!" Tóth Pállal, a Vám- és Pénzügyõrség tisztjével! . . . . 
    Persze nem eszik olyan forrón a vámárunyilatkozatot! . . . 
    A vámtiszt adott egy újabb idõpontot, hogy mikor kell majd behoznom a tévét. . . Hiába mondtam, hogy most itt van a tévé, azt mondta, nem baj, az idõ még nincs itt! . . . 
    Hátamon a tévem, Gergely utcából ki, parkolóba el , hátamról le, kocsiba be! . . . 
    Mostantól kezdve már ez a tévé sem nagyképernyõs, hanem hordozható! . . . 
    Indulás haza! 
    Kocsiból ki, hátamra fel, lépcsõházba be, negyedikre fel, sarokba le!... 
    A régi tévén épp a száztagú cigányzenekar játszotta a "Gyantával van tele a tokom! . . . " címû nótát . . . 
    És a hetedik nap is eljõ, s a megadott idõpont is . . . 
    Nekirugaszkodtunk! . . . , 
    Sarokból ki, hátamra fel, negyedikrõl le, lépcsõházból ki, hátamról le, kocsiba be! . . . 
A bolondját járatom magammal . . . , 
    Egy aszaltszilva-képû járókelõ megáll a kocsi elõtt: 
"Tessék mondani, mennyiért szerelték be a kocsiba a tévét? . . . " 
"Uram, semmiség csak egy kis összeköttetés kell hozzá a vámhivatalban! . . . , , 
    Irány a Gergely utca! . . . 
    Ha jól számolom, ez már III. Gergely . . . 
    És megy a mûsor: "Senki többet? Harmadszor! . . . " 
    A vámtiszt kissé bizalmatlan velem szemben, mert lakossági bejelentés érkezett, hogy egy héten belül már a harmadik nyugati tévét viszem föl a lakásomba . . . 
    Rövid egyezkedés után beazonosítja a tévém gyártási számát, majd egy füzetben kikeresi a típust és a márkát, s közli, hogy tízezer forint lesz a vám. 
    Mondom, már elnézést, de meg sem nézi a tévét?! . . . 
    Azt mondja, minek, hát itt van a füzetben! . . . 
    Hát akkor minek kellett behoznom?.... 
    Mire õ: "Uram nekem ellenõriznem kellett, hogy a hegyeshalmi kollega jól dolgozott-e! . . . " 
    Atyaisten, mi lesz velem? . . . Ezek még egymásban sem bíznak! ! . . . 
    No sebaj! . . . Már csak egy feladatom van: át kell mennem a Bankba, ahol egy százforintos illetékbélyeg kíséretében ki kell töltenem egy papírt, mely összegért cserébe õk hajlandók igazolni a tényt, hogy a valutám legálisan került a birtokomba . . . 
    És ami külön õrület: a papíron le kell írnom a vétel részletes körülményeit  . . . 
    Akkor hát kezdem! . . . 
    Úgy emlékszem, mintha ma lett volna . . . 
    A feleségem, a nagymama és én, kirakatot bámulva, lassú, lomha léptekkel sétálgattunk a Mariahilfer Strassén . . . 
    És ekkor, egy üzlet kirakatában megpillantottam ezt a televíziót. . . 
    Egyetlen lépéssel jutottunk túl üzlet küszöbén, ahol egyszerre négy eladó köszönt nekünk, úgyhogy a feleségem és a nagymama egynek, én meg kettõnek köszöntem vissza . . . 
    Emlékszem õsz volt, hûvös, esõre hajló labdarúgó idõ, így aztán jólesett odabent idõzni . . . 
    Egy körülbelül 186 centi magas, fekete hajú, sebhelyes, kisportolt testalkatú, mindkét lábára sánta férfi szolgált ki bennünket, vélt tartózkodási helye az üzlet volt . . . 
    Nos, ennyi az igaz történet, s a lényeg: itthon van a tévénk, de még nincs otthon! . . . 
    A papírt és a százas illetékbélyeget beadtam, a banktisztviselõ pedig közölte, hogy kötelesek négy héten belül válaszolni, s amennyiben nem válaszolnának, akkor százforintos illetékbélyeggel ellátott panasszal élhetek, melyre õk négy héten belül kötelesek válaszolni, de azután már jobb ha nem panaszkodom, hanem csak úgy natúr küldjek be egy százas illetékbélyeget, s õk abból tudni fogják, hogy már megint van valami bajom. . . 
    Kértem egy pohár vizet, bevettem két nyugtatót, aztán visszamentem a Gergely utcába . , , 
    Ott fogadásomra felsorakozott a feleségem, a televízióm és a vámtiszt . . . 
    Elvonultam a díszõrség elõtt, virágot helyeztem el az ismeretlen tévé doboza elõtt, majd megtekintettük az "Unokáink sem fogják látni . . .", avagy az állampolgár kezébõl idõnként elveszik a tulajdonát címû mûsort . . . 
    Ezt követõen a vámtiszt felhívta a figyelmünket arra, amíg a vámolás nem történik meg, nem nézhetjük a tévét, s ennek betartását szabadnapos SZTK-ellenõrök fogják ellenõrizni . . . 
    De hogy ne essünk kísértésbe, egy demokratikusan alternatív lehetõséget kínálnak föl: vagy a tévé dobozát ragasztják és pecsételik le, vagy a szemünket . . . 
    A doboz mellett döntöttünk . . . 
    Hátamra fel , vámhivatalból ki, parkolóba el , kocsiba be, irány a lakásunk! . . . 
    A téren összesúgtak a gyerekek : "0tt megy a dobozolt csiga bácsi! . . ." 
    Kocsiból ki, hátamra fel, lépcsõházba be, negyedikre fel, sarokba be! . . . 
    Az utolsólépcsõházi fordulótól a tévé már tudta a járást és magától ment. . . 
    Hála istennek már csak egy utunk van hátra, amikor is bevisszük a tévét az avatási ünnepségre, ahol a vámtiszt ünnepélyesen fogja átvágni a lepecsételt madzagot. . . 
    Akkor aztán három évig nyugtunk lesz! . . . 
    De hogy aztán mi lesz, már rágondolni is rossz!... 
    Ugyanis még hazatérésünkkor felhívtuk a nagymamát, s meghagytuk neki, hogy új valutakészletünkkel majd érte megyünk Bécsbe, s addigra válasszon ki egy szép, nagy hûtõszekrényt! . . .