A tíz-tizenöt éves házassági rutin megszerzése után alapmű, a szerelem lila ködétől kissé homályosan látó párok elől azonban inkább gondosan dugjuk el.
Ingmar Bergman párkapcsolati mérlege öt feleség
plusz két élettárs, ezért érdemes inni minden szavát,
mert amit ő nem tud a nők és férfiak közötti játszmákról,
azt valószínűleg nem is érdemes tudni.
---
A vezérfonal egyértelműen a tökéletes házasság eszméjének ízzé-porrá zúzása.
Legyen kívül-belül bármilyen tökéletes és egymáshoz illő egy nő és egy férfi, a megszokás és a rutin egy idő után szétmar mindent, mint a rozsda,
és az intézményesített tökély olyan fullasztóvá válik, hogy az új szerelem úgy fog kelleni, mint egy korty víz a sivatagban.
---
Az író azonban nem csak a tökéletes házasságot kritizálja, hanem azt az illúziót is, hogy a harmadik fél megjelenése elhozza majd a Kánaánt.
Sőt, arra is felhívja a figyelmet, hogy nem is olyan egyszerű a tökéletes házasságból és a tökéletes házastárs karjai közül a kibontakozás,
mert lám, a főszereplők egy idő után rájönnek,
hogy mégsem tudnak meglenni egymás nélkül.
---
A második részben aztán néha az az érzésünk támad,
hogy süketek párbeszédét olvassuk.
Vagy két olyan emberét, akik gátlástalanul hazudnak önmaguknak és egymásnak,
hiszen kifejtik gondosan kiérlelt elvi álláspontjukat,
aztán meglépik pont az ellenkezőjét.
Bergman zsenialitása talán éppen abban áll, hogy az első részben az arcunkba tolja a megszokást, üzenve, hogy készüljünk a legrosszabbra és nincs remény, a második részben viszont megvonja a vállát és halkan hozzáteszi, hogy tulajdonképpen nincs szabály.
Férfiak és nők között minden lehetséges.
Mondunk valamit, de mást akarunk,
érzéseink és vágyaink kiszámíthatatlan uralma alatt állunk.
Adrienn kritikája
| ingmar_bergman_-_jelenetek_egy_házasságból.epub |
RSS Feed
