| joyce_porter_-_dover_mindent_megold.pdf |
 
 Dexter Morgan egyik napról a másikra ismeretlen világban találja magát: hobbiját, mely kimerül abban, hogy holdfényes éjszakákon szorgalmasan vágja a gonosztevőket hűvös halomba, kénytelen egy időre feladni, és bátran szembenézni mindama borzalommal és megpróbáltatással, amit egy Párizsban eltöltött nászút állíthat elébe, beleértve a modern művészeteket is. És bár szerencsésen hazaér szülővárosába, Párizs szelleme követi: egy újhullámos, a korszerű technikát a klasszikus hatásvadászattal elegyítő, megbántott művész fenyegeti Dexter szabadságát és családja életét. Ráadásul húgában, Deborah-ban is kétely ébred bátyja szabadidős tevékenysége felől, és munkahelyén, az eddig második otthonául szolgáló miami rendőrkapitányságon is egyre többen tesznek fel neki kínos kérdéseket. Pedig Dexter nem vágyik másra, csak békés, a társadalom érdekeit szolgáló vérengzésre, oldalán szerető, bár némileg tájékozatlan hitvesével, Ritával, és két fogadott gyermekével, akiket lelkiismeretesen nevel a sajátjához hasonló boldog, produktív életre...
 Dexternek minden egyes nap minden egyes percében olyan problémákkal kell szembenéznie, amilyenekkel korábban soha. Ezek közül is a legfontosabb, hogy míg az előző részben a Dexter lelkének Hátsó Ülésén üldögélő Sötét Utas még csupán ásítozott, majd lassan horkolni kezdett az események alakulásától, most viszont egyenesen eliszkolt, magára hagyva „hősünket”, aki kénytelen szembenézni a szörnyű igazsággal: az Utas irányítása nélkül tökéletesen üressé és védtelenné vált. Ami pedig felvetett egy igen komoly kérdést, mellyel lelketlen barátunk eddig soha nem foglalkozott: ki is valójában a Sötét Utas és vajon honnan jött? Persze arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Dexternek a Sötét Utassal tett „kirándulások” mellett egyéb kötelezettsége is akad. Egyrészt helyt kell állnia munkahelyén, a Miami Rendőrkapitányságon, ahol igazságügyi szakértőként, egészen pontosan vérnyom-elemzőként dolgozik. Másrészt fenn kell tartania a normalitás álcáját, és ennek értelmében házasságra készül lépni egy tökéletesen hétköznapi nővel, akinek van két egyáltalán nem hétköznapi gyermeke. Ami persze újabb, meglehetősen komoly nehézségek elé állítja Dextert. Főleg azért, mert a két gyermek valójában két kis szörnyeteg, akiknek legalább olyan erőskezű tanítóra lenne szükségük, mint annak idején Dexternek. Csakhogy Harry már nincs az élők sorában, így tanítványára hárul a feladat, hogy továbbadja a tudást… És ha mindez nem lenne elég, a Sötét Utas nélküli Dexterre szemet vetett valaki, aki nem csupán újabbnál újabb kérdések megválaszolására sarkallja őt, de „kitüntető”, ám egyáltalán nem tolakodó figyelmével először nyugtalanná teszi, ami lassan átmegy félelembe, majd pánikba, és végül szép lassan a mindent elborító rettegésbe kergeti. Amihez persze sármos barátunk egyáltalán nincs hozzászokva. Mint ahogy ahhoz a szokatlan és nyugtalanító belső csendhez sem, ami a Sötét Utas távozása után benne van. Azt persze érzi, hogy a két dolognak köze van egymáshoz, mint ahogy mindennek köze van mindenhez, ami mostanában történik vele, de az összefüggéseket egyelőre nem találja. Pedig jó lenne, ha összeszedné végre magát, mert ha így folytatja, tényleg csupán potenciális zsákmány lesz egy ragadozókkal teli világban. De neki nem ez a rendeltetése. Legalábbis eddig nem úgy tűnt.
 Dexter barátunknak még csupán egy gyilkos hajlamú pedofil és rejtélyes társa okoz fejtörést, ám később igencsak megsokasodnak megoldásra váró problémái. Merthogy akad valaki, mégpedig a rendőrség kötelékéből, aki nem veszi be Dexter tökéletes műember álcáját. Aki valahol a lelke mélyén érzi, hogy barátunk igazából egy szörnyeteg, még ha sokszor közelebb is áll az őszinteség, az igazság és Amerika hagyományos értékeihez, mint sokan mások. Aki érzi, de nem tudja, hogy Dexter nem azokat a szabályokat tekinti mérvadónak, amit bármely más ember. Éppen ezért furcsa paradoxon, hogy Dexter éppen azokra vadászik, és azokat tünteti el kicsi, gondosan becsomagolt zsákokban, akik nem tartják be a szabályokat. Azokra, akik ártatlanokra vadásznak. Ám porszem került a gondosan felépített rendszerbe. A porszem neve pedig Doakes őrmester, akire Dexter barátunk úgy tekint, mint az ő személyes ősellenségére. Hiszen minden szuperhősnek kell hogy legyen egy ilyenje. Legalábbis Dexter szerint. És emiatt a porszem miatt a Sötét Utas kénytelen háttérbe vonulni, és tehetetlenül nézni, ahogy Dexter egyre mélyebbre süllyed a normális, ám számára rendkívül unalmas életbe: barátnő, gyerekek, tévézés, sör. Annyira unalmas ez az egész, hogy a Hátsó Ülésen üldögélő Sötét Utas is lassan horkolni kezd. Mi több, Dexter is szinte kétségbeesetten veszi tudomásul, hogy lassan de biztosan normálissá válik. Mindezt azért, mert Doakes őrmesternek volt egy megérzése vele kapcsolatban. Következésképpen Doakes őrmestert el kéne távolítani. Csakhogy Dexter furcsa szabályai szerint vele nincs semmi probléma, csupán átmeneti zavaró tényező, ezért nem halhat erőszakos halált az ő dolgos kezei által. De akkor hogyan lehet megszabadulni tőle egyszer s mindenkorra? De legalábbis annyi időre, amíg a Sötét Utas kinyújtóztatja elgémberedett tagjait… És itt jön a képbe a sors, ezúttal egy különösen kegyetlen gyilkos személyében. Akinek műve először még Dextert is meghökkentette, ám ennek ellenére elismeréssel kellett adóznia a gondos, tiszta sebészi munkának. Aminek eredményeként a tett helyszínén egy még élő emberi torzó maradt. Egy emberi test, amiről minden le volt vágva, amit le lehetett vágni, hogy utána csak egy arc maradjon a letisztult torzón. Csoda hát, ha Dexter lelke legmélyén elkezdett növekedni először a fekete kíváncsiság, majd a második ilyen élő torzó megtalálása után a vadászösztön?
 Dexter Morgan a Miami Rendőrkapitányság igazságügyi szakértője, egészen pontosan vérnyom-elemző. Nappal igyekszik a társadalmi normák által normálisnak tartott életet élni, ám valójában hidegvérű sorozatgyilkos. Dextert kisgyermekként egy konténerbe zárták bátyjával és halott anyjával, ahol két napig ücsörgött egy hatalmas tócsányi vérben. A nagy traumát átélve szociopatává, empátiára és bűnbánatra képtelenné vált. Dexter mostohaapja, Harry Morgan, látta Dexter igazi énjét és tudta, hogy egy nap szüksége lesz a gyilkolásra, hogy kielégítse erőszakos késztetéseit. Harry megtanította Dextert kontrollálni ezeket a vágyakat és hogy csak olyanokat öljön, akik „megérdemlik” a halált, sorozatgyilkosokat. Harry azt is megmutatta, hogyan vegyüljön el az őt körülvevő világban elrejtve igazi énjét az átlagos felszín alatt. Szóval ijesztő ez az egész. Mert hát adott egy kedves, szimpatikus fiatalember, akinek nincs lelkiismerete, tehát szemernyi emberi érzéssel sem rendelkezik. Szerinte teljesen normális, amit csinál. Mármint az, hogy eltakarítja a „szemetet”. Nagyjából semmi sem tudja felizgatni. Na jó, egy igazi intellektuális kihívás talán. És éppen ilyennel találja szemben magát, amikor a városban feltűnik egy új gyilkos. Egy új sorozatgyilkos. Aki egyetlen csepp vért sem hagy az áldozatokban, és szinte mértani pontossággal darabolja fel őket, a testrészeket pedig előre megfontolt szándékkal helyezi el. Eközben húga, Deborah a gyilkosságokban látja a menekülési utat az erkölcsrendészetről a gyilkosságiakhoz, s Dexter segítségét kéri ambíciói megvalósításában. A gyilkos túl messzire megy, amikor Dexter húgát rabolja el. Merthogy a hugica az egyetlen, aki iránt Dexter bármit is érezne, ha lennének érzelmei. De nincsenek. Van helyette valami más, amit viszont nagyon nehéz megfogalmazni. Dextert egy titokzatos belső hang – ő a „Sötét Utasként” emlegeti – készteti, aki amint Dexter illően elvégzi dolgát, jóllakottan csöndben marad mindaddig, míg a gyilkos sürgetés újra nem jelentkezik.
|
Könyvek 02
Egy szoba könyv nélkül olyan, mint a test lélek nélkül. Archives
January 2023
Categories
All
|
||||||||||||||
RSS Feed
