"A végtelennek tűnő késedelem után, amely valójában alig lehetett egy-két percnél hosszabb, tapsvihar köszöntötte a visszatérő karmestert.
Ám ahogy támad, éppoly hirtelen meg is szakadt a taps. Evans egyedül volt. Lassan közeledett az emelvényhez, válla előregörnyedt, álla mellére bukott, úgy lépkedett, akár az alvajáró.
Halotti csend ülte meg a termet, ahogy a karmester felvonszolta magát az emelvényre. Két keze megmarkolta a korlátot, mintha attól tartana, különben elesik, s csak állt ott egy teljes percig szótlanul – némán nézett szembe a néma gyülekezettel.
Amikor végre megszólalt, rekedt hangja valósággal felismerhetetlen volt. Suttogott inkább, mint beszélt, de a termet megülő tökéletes némaságban mégis jól hallatszott minden szava.
– Baleset történt… – hallották Evans suttogását. – Szörnyű baleset. Azonnal orvost kérek."
| hare_cyril-az_eltűnt_klarinétos.pdf |
RSS Feed
