Megy minden, mint a karikacsapás, a főügyész úr három elsőrangú tervvel állt elő - foglalta össze a polgármester gúnyosan.
Első: a bokortanya-rendszer életbeléptetése, hogy a kisbérlőket könnyebb legyen megfogni, zseniális, de nem népszerű,
hiszen nem szociális érvekre hivatkozva akarja végrehajtani,
hanem anyagiak miatt.
A második, hogy Szentkálnayékat úgy kell megmenteni,
hogy az állam vegye őt magához mint például államtitkárt,
itt is csak a szempont sántít,
a kormány elég bölcs ahhoz, hogy kiválassza megfelelő embert a megfelelő helyre, de alólról kezdeményezve ez sem népszerű.
---
A harmadik a legkolosszálisabb, egy konzorcium vegye át bruttó hétszázezer pengőért, mert százezer pengő a részvénypakett,
hatszázezer az átvállalt adósság, s akkor a város nyakába kell sózni, mondjuk egymillióért, ezen mind a három tag száz-százezer pengőt nyer, s a közvélemény rögtön panamára gyanakszik.
Ráadásul még itt van Berci bácsi szene, akinek csak gyenge tufája van, és Salgótarjánból vett két vagonnyi jó minőségűt, hogy a gyengét el tudja majd sózni.
Pistára mintha az egész roppant ház rászakadt volna, egyszerre elvesztette a lélegzetét, s halotti sápadtság s halálverejték borította be a testét.
---
A polgármester pedig lelkesen ismét a rokonokat emlegette,
ekkor hirtelen felugrott, és magánkívül kiáltotta,
hogy az éjszaka folyamán betörtek a hivatali szobájába,
s feltörték a páncélszekrényeit.
A polgármester hűvösen és megvetően nézett rá, és közölte, hogy a rovancsolás az ő parancsára történt, és a zárakat nem törték fel,
mert neki vannak kulcsmásolatai.
Arról nem volt szó, hogy bemehetnek a főügyész szobájába, mondta Pista, de az öregúr rögtön tromfolt, hogy arról sem, hogy Berci bácsi szene nem Kalácsbányából származik, hanem Salgótarjánból.
Tehetetlenül ült a nagy fotelben, elveszve, úgy, mint mikor betegen ült az édesanyja ölében, teljesen megsemmisülten.
Majd felállt és távozott, mintha idegen lábakon járna.
---
Kis idő múlva Kardics bácsi jött át a másik szobából, hogy gratuláljon a polgármesternek. - Én azt hiszem, ha holnap visszajön, akkor igen hasznavehető ember lesz, mert nemigen talált olyan embert a pályafutása során, aki ilyen gyorsan beletanult a dolgokba, s azon morfondíroztak, hogy ki lesz az a három tag.
Ebben a pillanatban Péterfi rohant be fejvesztetten a hírrel: a főügyész lelőtte magát, orvosért szaladtak, de már késő volt.
![]()
|