
A tizennégy éves Felixnek meghatározó élménye volt az első színházi látogatása. Apja egy operettelőadásra vitte el, amelynek sztárja „a színház énekes bonvivánja, a közönség ünnepelt kedvence.
Játékával eleganciát, felsőbbrendűséget sugallt, életörömet árasztott.
Az előadás után Felixet apja beviszi a színész öltözőjébe, ahol szegényes és rendetlen körülmények között látják viszont az undorító külsejű színészt. A kamaszfiút megrendíti a férfi kettős természete.
Bizonyos értelemben Felix apja is ezt a felfogást követte, amikor „azt adom a publikumnak, amiben hisz” jelszóval forgalmazta kétes minőségű pezsgőjét.
Felix Krull tanulónak nincs ínyére az iskola. Betegségeket szimulál és olyan meggyőzően és következetesen teszi, hogy még a háziorvost is meggyőzi.
Az emlékíró tetszelegve idézi fel kis tolvajlásait, amelyeket iskolába menet követett el. Nem tartja magát tolvajnak, mert ő kiváltságos, ezért cselekedeteit nem lehet egy kalap alá venni a mindennapi emberekével.
Felix Krull apjának gyenge minőségű pezsgőgyára csődbe jut és az apa öngyilkos lesz. Ezzel vége a villabeli gondtalan életnek.
Felix anyja panziót nyit Frankfurtban, hogy a családot fenntarthassa. Maga Felix a frankfurti piroslámpás negyedben él kitartottként.
A katonai sorozáson Felix Krull bravúros előadást nyújt. Az orvos és a bizottság előtt epilepsziás rohamot ad elő, miután a hozzáillő anamnézist már szóban elmondta az orvosnak, illetve hagyta magából kiszedni. A jelenet végén a főtörzsorvos alkalmatlannak nyilvánítja.